-Az a furcsa Mr. Weasley, hogy miért nem a klubhelyiségükben vannak, és csinálják a leckét, ehelyett egy poros tanteremben folytatnak eszmecserét.-mondja egy halk, mégis rémisztő hang.

Egyszerre válunk mozdulatlanná. Ha most ez az akire gondolok akkor nekünk végünk. Először én eszméltem fel. Lassan fordítottam oldalra a fejemet. Harryék mozdulatlanok maradtak. Várták az én reakciómat. A fejem már elérte az ajtót, viszont tekintetem csak nagyon lassan követte. Az ajtóárnyékában egy fekete taláros alakot láttam. Följebb haladva a hozzátartozó arc is a látóterembe került. Szája egyenes ívben összepréselve, éjfekete szeme haragosan csillogva díszelgett arcán. Bőre mint mindig sápadt volt, és ez nem a gyér fényben megvilágított szobának köszönhető.

-20 pont a griffendéltől!-szólal meg egy kis hallgatás után. Látom Harry már vissza i szólna, de nem hagyom, hogy még több pontot veszítsünk. Tiszta Hermione leszek.

-Elnézést kérünk professzor. Már megyünk is!-mondom neki, mire nyomatékot adva a szavaimnak elkezdek felállni a padról.A többiek is észbe kaptak a bambulásból, és velem együtt indultak el kifelé a teremből. Persze Piton miért is hagyna szó nélkül bármit.

-Goldman! Maga velem jön!-úgy éreztem. De most mit csináltam?

-Semmit sem csinált!-kezdi Ron. Jajj nekem ne!

-Igen!-bólogatott Harry, szemében mérhetetlen haraggal.-Ha őt meg akarja büntetni a semmiért akkor minket is meg kell!-állítja Harry. Ennek nem lesz jó vége!

-Még 20 pont a griffendéltől! Akar még többet veszíteni Potter, és egész este mocskos üstöket pucolni, vagy be tudja végre fogni a száját?! Elvégre még a ,,kiválasztott" sem tehet ,meg semmit büntetés nélkül. Nálam legalábbis nem!-Harry kezei ökölbe szorultak. Nem sok választhatja el a teljes kiborulástól.

-Mennyetek.-mondom nekik. Értetlenül néznek rám.-Én megleszek.-nézek határozottan a szemükbe. Mikor észre veszik, hogy nem tágítok, kelletlenül megadják magukat. Hermionénak hála a fiúk egy hang nélkül indulnak vissza a griffendél klubhelyisége felé. Bár még a folyosó végéről kapok Harrytől egy biztató, féltő pillantást. Majd eltűnnek a szemem elől. Vissza fordulok Piton felé, és várakozóan nézek rá, várva most mi lesz a büntetésem.

-Menjen fel a torna ruhájáért, és jöjjön a harmadik emeleti folyosó nem, ismétlem nem tiltott szakaszára. Ott várom. Szedje a lábait!-parancsol rám. Ledöbbenve fordulok meg, és teszem azt amit mond.

Teljesen a gondolataimba merülve haladok a folyosókon. Mégis honnan tudja, hogy tornázom? Vagy mit akar ezzel elérni? Az lenne a nagy büntetésem, hogy torna ruhában kell felsikálnom a padlót? Vagy a Harrynek szánt büntetést kell elvégeznem. Bár élvezném, ha úgy mint múltkor bájitalt főznénk. Persze úgy, hogy ne álljon bele egy kés a lábamba. Ha már itt tartunk! A kenőcs rengeteget segített. Meg persze a gyógyszerek. Kicsivel több mint egy hét alatt rendbe is jött. Teljese beforrt. Még heg sem maradt. Jó hát mit csodálkozok! Ez egy varázs világ. Itt minden van. Szó szerint értve.

A klubhelyiségben Harryék észre vesznek, és egyből lerohannak.

-Na mi van? Mit kell csinálnod?-kérdezi Harry aggódó, mérges tekintettel. Az utóbbit gondolom innen is Pitonnak címezve. Elmondjam mire kért? Mert még én sem tudom igazán mire kell a ruha. Azt gondolnák Piton egy szadista.

-Azt mondta jöjjek fel a kabátomért. nem tudom mire kell.-hazudok nekik. Egy kicsit lelkiismeret furdalásom van. Ők mindent elmondtak ami az utóbbi időben történt velük. Én meg persze egy ilyen kis apróság miatt hazudok. De azzal nyugtatom magam, hogy ha vissza jöttem erről a valamiről, és nem lesz túl fura elmondom nekik az igazat.-Sajnálom, de sietnem kell. Az kéne még, hogy egész este esetleg padlót sikáltasson velem miközben az a macska mániás bolond hablatyol nekem a jobbnál jobb diákokat kínzó módszeréről.-forgatom meg a szemem.

-Jó, de megvárjuk amíg vissza jössz.-jelenti ki ellentmondást nem tűrve Ron.

- De ki tudja meddig leszek oda.-mondom nekik. Teljesen felesleges, hogy megvárjanak.

-Akkor addig hallgatjuk Hermione beszédét.-mondja Harry. Barátnőm csak egy mérges pillantással válaszol.

-Rendben.-sóhajtok fel. Hátha ilyen hajthatatlanok. Elindulok felfelé a szobámba. Hála Merlinnek Hermione nem követ. Elhaladva mellette még azért bele súgom a fülébe.-Sok sikert hozzájuk.-kuncogok.

-Neked meg a denevérhez.-húzza mosolyra a száját.

-Kössz.-nevetek fel halkan.

A szoba teljesen üres volt. Nem tudom merre vannak az ikrek, és Lavender, de örülök, hogy most nem látom őket. Fiókos szekrényemhez lépek, s elkezdek a legaljára túrni. Azért raktam lentre, mert ki a nyavaja gondolta volna, hogy hasznomra lesz itt.

Rengeteg ruha feltúrása után meg is találtam amit kerestem. Pontosabban amiket. Kivettem a fáslit melyeket a kezemre szoktam tekerni. Csuklószorítómat, egy kis törölközőt, és a kabátomat. Végül maradt a ruha. Négy fajta ruhát hoztam magammal. Mind a négy verseny ruha. Abban sokkal jobban érzem magam, mint az edzős ruhában. Nagy gondolkodások közepette végül egy vörös, gyöngyökkel díszített ruhára esett a választásom. Ujja nem volt, a nyakamat teljesen elfedte, ott is gyöngyökkel díszítve. Az alján volt egy kis szoknya rész, mely nem nagyon zavart bármilyen elem végrehajtása közben. A ruha alapjáratom hálós volt. A mell részénél is meglátszott a háló. Háta egy nagy köralakban meg volt nyitva. Még jóval a fenekem fölött jött vissza az anyag.

Ezeket észrevétlenül begyömöszöltem a kabátom alá, és úgy indultam el.

-Sziasztok! Majd jövök!-köszöntem el Harryéktől. Mindhárman egy biccentéssel köszöntek, mivel beleélték magukat a Hermione által lediktált házifeladat elkészítésébe. Remek! Legalább nem szúrták ki a kabátom alatt lévő ,,púpot". Irány a harmadik emeleti folyosó.

Kicsit bizonytalanul indultam el. Volt is miért aggódnom, mivel egy ajtó mögött egy háromfejű kutya volt bezárva, aki bármikor rám ugorhat.

Elérve a harmadik emeletre, egy kereszteződéshez értem. Jobbra vagy balra. Én nem jártam itt. Tábla sem volt kirakva, hogy ,,Erre ne menj, mert itt egy háromfejű cukiság, ami bármikor megehet!". Hát kössz. Épp elindultam volna jobbra, mikor valaki megszólalt mögöttem.

-Ha szeretné megérni a karácsonyt akkor ajánlom ne arra induljon.-megpördülve a sarkamon szembe találom magam a szórakozott Pitonnal. Ez szórakozik is?

-Mi van arra?-kérdezem. Arca elkomorul. Lehet nem kellett volna megkérdeznem. Pontosan tudom mi van arra, kíváncsi voltam hátha elmondja.

-Kövessen.-csak ennyi. Pedig már vártam a leszidást.

Sokat nem csodálkozhattam, mert megpördült a tengelye körül, és normál tempóban elindult. Ez azt jelenti, hogy gyorsítanom kell, mivel ami neki egy lépés az nekem minimum három. Azonnal utána eredtem, figyelve ne hagyjak el semmit ami a kabátomban van.

Folyamatosan haladtunk egyre beljebb a kastélyban. A fáklyák halovány fénye világította meg utunkat. A falak melyek hatalmas kövekből épültek, ténylegesen vissza adták egy igazi vár hangulatát. Helyenként egy-egy öreg faajtó. Vajon milyen titkot rejthetnek? Az egész kastély egy hatalmas rejtély. Ez az ezer éves épület, mely otthont adott rengeteg kitűnő boszorkánynak, és varázslónak. Köztük Voldemortnak is. A rengeteg igazgató, kik színesebbé tették ezt a helyet. A tanárok, kik itt tanultak, és most átadják nekünk a tudásaikat. Kincsek, ereklyék melyeknek otthont ad e hatalmas erődítmény. az évek során mennyi mindent kellett kibírnia. És még mennyi mindent fog. Nemzedékek nőttek itt fel. Gyerekek, melyek szülei itt ismerkedtek meg. És most ő is idejár. Barátságok mik a Roxfort után is tartottak. Rengeteg ember formálta ezt az iskolát. Nem véletlen, hogy ilyen kiemelkedő az iskola híre. Aki ide jár, felejthetetlen hét év részese lesz. Megannyi kalanddal, izgalommal. Olyan tudást sajátíthat el, mellyel később neves eredményeket ér el. ez az iskola maga az élet.

-Megjöttünk.-áll meg Piton. Merengésemnek hála beleütközök. Félve nézek fel, várva a leszidást a figyelmetlenségemért. Ehelyett ő csak rám néz, és meg sem szólal.-Menjen be. Megyek magával. Itt tölti le a büntetését.-int fejével az ajtó felé. Az ajtó mely majdhogynem a plafonig ért. Az üres falon egyedül ez volt. Az ajtót szépen faragott minták díszítették. Két oldalán egy-egy szoborral. Nem tűnt veszélyesnek.

Egy kisebb sóhajt megeresztve lépek el a még mindig előttem álló Pitontól. Lassú léptekkel közelítem meg az ajtót. Közben a hátamon érzem Piton pillantását. Félek hátranézni. Nem akarom látni a kárörömöt azért ami bent vár rám. Gondolom tornaruhában kell majd valami gusztustalan dolgot csinálnom, hogy megalázzon. Kezemet óvatosan helyezem a rézből készült kilincsre. Ujjaimat rákulcsolom, szememet behunyom. Mély lélegzetet veszek, és lassan nyomom le a kilincset. Mikor elértem az alját, óvatosan résnyire nyitom, szemem még mindig csukva tartva. Nem jön semmilyen gyomorforgató szag. Ez már biztató. Szemem kinyitom, az ajtót még nagyobbra tárom. Pont annyira, hogy a fejem beférjen rajta. Viszont amit látok arra életemben nem gondoltam volna. Az ajtót szélesre tárom. Kezemből kiesik a kabátom, szám tátva marad, szemem kétszeresére tágul. Egy hatalmas, megvilágított helyiség volt bent. De nem ez a lényeg. Ez az egész egy tornacsarnok volt. Jobbra egy kisebb lelátó. Középen egy hatalmas szőnyeg, melynek egyik oldalán két gerenda foglalt helyet, Másik oldalán egy szivacsos gödör volt, felette egy plafonig érő kötéllel. Hátrébb a személyes kedvencem a felemás korlát. Kicsit távolabb tőle a két gyűrű foglalt helyet. A terem bal oldalán egy mosdó, és egy öltöző volt. Ez az én életem.

-Hogy tetszik kisasszony?-hoz vissza ámulatomból a professzor hangja. Megfordulok, és egyenesen a szemébe nézek.

-Nem tudom hogy csinálta, vagy miért, de nagyon szépen köszönöm professzor.-össz visz ennyit tudtam mondani. Viszont a szememmel sokkal többet üzentem. Mindent amit nem mondtam ki. Hihetetlenül hálás voltam. Mikor beraktam otthon a tornaruhám nem hittem, inkább tudtam, hogy én itt nem fogok tornázni. Tudtam nem lesz rá lehetőségem, de valahol még is reménykedtem benne. Akkor amikor teljesen a csőd szélén voltam erre lett volna szükségem. Kiszellőztetni a fejemet. Kicsit elfelejteni mindent ami létezett. Most viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy lesz erre lehetőségem. De főleg azt nem, hogy ezt a lehetőséget Perselus Piton a rettegett bájitalmester adja.

Arcán láttam, hogy minden kimondott, és ki nem mondott szót megértett. Egy halvány mosolyt eresztett meg.

-Tudtam, hogy már régebben erre volt szüksége. Kicsit később, de sikerült megvalósítanom amire vágyott.-mondja.-Cserébe mutasson nekem valamit.-kér. Örömmel bólintottam, és elszaladtam átöltözni. Gyorsan megvoltam vele. Gyakorlat teszi a mestert.

Mikor kiléptem az öltözőből szememmel Piton keresésére kezdtem. Meg is találtam. A lelátó legalsó sorában ült. Középen, pont a szivacsgödör mellett, és a szőnyeg előtt. Odasétáltam hozzá. A mellette lévő székre leraktam a dolgaimat, és elindultam a szőnyeghez. Előtte viszont megálltam. Egyik lábamat ráhelyeztem, és azonnal elöntött az a megmagyarázhatatlan érzés ami minden pillanatban mikor a szőnyegre lépek. nem lazsáltam futottam vagy harminc kört. Közben a fejemben folyamatosan a különböző elemek, gyakorlatok jártak. Mire végeztem már majd ki köptem a tüdőmet. Leültem a szélére, pont Piton elé.

-Nem mondom, ezt még én sem bírtam volna.-vallja be. Ezen muszáj mosolyognom.-De mondja, nem túl kivágott az a ruha?

-Minden versenyre különböző gyakorlat van, melyhez különböző ruha társul. Nem túl fontos a ruha. Lehet egyszerű fekete, lehet az egész tiszta csillám.-erre fintorogva húzta el a száját. Próbáltam nem elnevetni magam, nem sok sikerrel.-A fő az, ahogyan elvégzed a gyakorlatot. A ruha legyen kényelmes. Tudj benne szaltózni, spárgázni.

-Mióta  űzi ezt a sportot?-a szemében őszinte kíváncsiságot látok.

-Amióta az eszemet tudom.-válaszolok. Közben a nyújtást abba hagyom, és elkezdek spárgázni. Muszáj bemelegíteni.

-Mi az a kezén?-kérdezi hirtelen komoly arccal. Nem tudom mire érti, ezért magam elé emelem mind két karomat. Én nem találtam rajta semmi furcsát....Aztán megakad a szemem valamin. Valamin amit mindig elfedek, ha nem hosszú ujjú van rajtam. A vágások. Bal karomat azonnal magam mögé rakom.

-Semmi.-mondom. Hazugságomat elfedve még a fejemet is megrázom mellé. Továbbra is komor ábrázattal vizslat engem.

-Elhiszem, hogy nem akar velem őszinte lenni. Higgye el nincs hátsó szándékom. Csak meg akarom ismerni. Kedves, okos lánynak tűnik. Nem olyan fajtának mint Potter, és kis barátai.-mondja teljesen komolyan. Meg akar ismerni?

-Régebben egy csalódás ért. Egy lánybarátom kapcsán. Akkor jó ötletnek tűnt bántani magam. Élveztem. Most viszont már tudom, hogy teljesen buta dolog volt amit tettem.-hajtom le a fejemet.

-Mindenki követ el hibát a múltban. Amit vagy megbán, vagy nem.-ezt úgy mondja mint aki már átélt ilyet. Fejemet kíváncsian emelem fel. Tekintetem összekapcsolódik az övével. Őszinte együttérzést látok a sötét szemekben. Azokban a szemekben melyek mindig kifejezéstelenek. Komorak, ridegek.

-Maga követett már el hibát a múltban?-kérdezem félve a választól.

-Mindenki követett el.-mondja.

-De nem kis hibára gondolok. Hanem olyanra mint ami az enyém. Ami jelentősen megváltoztatta a jövőjét.-szemében fájdalom, szomorúság csillan. Tekintetét elkapja. Ebből már tudtam a választ. Ha nem is akarja elmondani, akkor is tudtam, hogy volt valami a múltjában mely megváltoztatta az egész életét. Beleértve őt is. Lehet ezért bújik emögé az álarc mögé. Lehet nem akarja újra át élni azt ami történt.

-Volt ilyen hibám.-mondja nagyon halkan.

-Köszönöm, hogy őszinte volt velem.-mosolyodok el. Felémkapja a fejét, és értetlenül néz rám.

-Nem mondtam el magának mi történt.-mondja nekem, mintha azt hinné én nem tudom.

-Tudom. Viszont azt is tudom, hogy milyen érzés ha erről faggatják az embert. Megértem milyen érzés, ha újra eszébe jut az emlék, Ha újra ott van a szeme előtt, és újra átéli. Minden egyes fájó pillanatot. Ezért nem faggatom arról ami történt.-megeresztek egy halvány mosolyt, miközben azokra az időkre gondolok vissza amikor mindenki folyamatosan meg akarta tudni mi a bajom. Mikor a pszichológus folyton az életemben vájkált. Tudom nekem akart segíteni, de újra és újra átélni a legrosszabb emlékeket kegyetlen volt.

-Milyen eredménye van tornában?-tereli el a témát. Most az egyszer örülök is neki.

-Többszörös bajnok vagyok. A saját korosztályomban a legjobb. A nagyobbaknál is kiemelkedő teljesítményeket értem el. Néha beállítottak engem is tanítani. Maximalista vagyok, ahogy az előbb láthatta. Sokan egy elkényeztetett libának tartanak. Viszont nem tudják mi áll az eredményeim mögött.-itt elhallgattam. Visszagondolok mikor betettem a lábam a terembe, és elkezdtek kérdezgetni most kit fizettek le a szüleim. Próbáltam kizárni őket.

-Mi áll a teljesítménye mögött?-zökkentett vissza a valóságba Piton.

-Mikor először beléptem a terembe, termetesebb voltam már ha érti mire gondolok. Azt mondták a szüleimnek így nem viszem majd valami sokra. Elhatásoztam hát, hogy mindent megteszek csak azért, hogy bebizonyítsam képes vagyok rá. Minden nap keményen gyakoroltam. Utoljára hagytam el a termet, és elsőnek is mentem. Mindent egyedül csináltam. Rengeteg kemény edzés volt a hátam mögött. Néha úgy éreztem feladom, mikor eszembe jutott mit mondott az edzőm, aki akkor még nem akart elvállalni. Később ahogy egyre csak feljebb haladtam, belátta, hogy mekkorát tévedett. Bebizonyítottam, hogy kell egy esélyt adni függetlenül attól milyen a kinézeted.-vázoltam fel neki a kínkeserves perceimet röviden.

-Elképesztő vagy.-mondja pár perc hallgatás után.-Ne haragudj. Nem akartalak letegezni.-kér bocsánatot.

-Ugyan professzor. Utálom az ilyen formaságokat. Jó ég még csak tizenegy éves vagyok! Kérem ha ketten vagyunk tegezzen.-sandítok rá egy féloldalas mosoly kíséretében.

-Rendben Elena.-húzza száját egy halovány mosolyra.-Most viszont látni szeretném anak a rengeteg kemény munkának a gyümölcsét.

Mindent beleadtam. Először a szőnyegen. Három gyakorlatomat is előadtam. Utána egyből mentem a gerendára. Nem álltam meg pihenni. Kicsit de zsa vu érzésem volt. Egyszer estem csak le. Aztán a kötél. Kicsit nehezebb volt. Már régen csináltam. De mivel maximalista vagyok ezért addig-addig próbálgattam míg végül fel nem értem a tetejére. A gyűrűkön egészen jó voltam. Bár egyszer majdnem kificamodott a vállam, mivel rossz volt a fogásom, de hamar túltettem magam rajta. A felemás korlátnál töltöttem el a legtöbb időt. Az volt az őszinte kedvencem. Imádtam ahogy egyik korlátról a másikra lendülök. Ahogy forgok körülötte. Aztán szépen beleállva leérkezek. Nem is figyeltem az időt.

-Lejárt az idő Elena.-áll fel a székéből a professzor.-Menj öltözz át.-azt tettem amit mondott. Előtte viszont gyorsan lezuhanyoztam. Nem akartam, hogy feltűnjön Harryéknek bármi is. Kabátomat felnyaláboltam, és kész is voltam.

-Kész vagyok.-léptem oda az ajtóhoz.

-Remek. Őszintén nagyon élveztem nézni amit csináltál. Valóba profi vagy ezt nem vitatom. Az elszántságod is megvan. Remélem lesz még lehetőségem látni téged.-hangja kedves volt. Hallottam benne némi büszkeséget is.-És ha kérhetnélek....

-Egész este békákat boncoltam kiskanállal.-bólogatok. Egy másodpercre felvillant a harag szikrája a szemében, mivel félbeszakítottam, de utána egy kis mosollyal válaszolt.

-Köszönöm. Most viszont gyerünk aludni.

Merlinnek hála nem futottam össze Friccsel. Elmondva a jelszót a Dámának be is léptem a teljesen kihalt klubhelyiségebe.

-Na végre.-lép elém Harry. Ijedtemben hallkan felsikoltottam.

-A szívbajt hoztátok rám.

-Sajnáljuk.-mondja Ron.

-Na mi volt?-kérdi Hermione.

-Egész eddig békákat boncoltam.-Harry szemét látva gyorsan hozzátettem.-Nem volt vészes. Ennyi az egész. Viszont fáradt vagyok, és ahogy látom ti is fent voltatok. Menjünk aludni.

Hermionéval elköszöntünk a fiúktól, és halkan felmentünk a hálónkba. Lettem a ládámra a kabátomat, úgy hogy a ruhám, és a többi dolgaim véletlenül se látszódjanak ki alóla. A lányok már aludtak, ezért halkan átöltöztem, és egy jó éjtszakáttal belebújtam az ágyamba. Az álom azonnal elnyomott ezután a tökéletes nap után.