Holnap írok levelet anyáéknak.

-Elena! Jó reggelt! Elkésünk.-kelteget Terry. Egy hunyásnyit sem aludtam. Harryéken gondolkodtam. Biztos nagyon örülnek, hogy egy házba kerültek. Szerintem engem már el is felejtettek. Legalább nekik gyorsan megy.

--Már is tanítás?-kérdezem, miközben a papucsomat veszem fel. Luna értetlenül néz rám.

-Úgy egy óra múlva, de ha te nem akarsz reggelizni akkor feküdj csak vissza nyugodtan.-mondja Terry.

-Az igazat meg valva nincs étvágyam.-húzom el a szám a kaja gondolatára.

-Na ne hülyéskedj!-vágja le magát Terry az ágyamra. Luna vele ellentétben óvatosan ül le.-Semmit nem ettél tegnap. A végén még rosszul leszel.-oktat ki.

-Adjatok tíz percet.-indulok el a ládám felé, ugyanis tegnap túl fáradt voltam ahhoz, hogy berakjam a dolgaimat a szekrényembe.

-Ötöt kapsz!-indul ki Terry az ajtón.

-Jobb ha hallgatsz rá.-közli Luna.-Engem szó szerint kirángatott az ágyból. Így félbe kellett hagynom a reggeli agyturkász elűző rutinomat.-szomorodik el.

-Akkor majd reggeli után fojtatod.-erre felvidultan, ugrálva hagyja el a szobát. Nevetve nézek barátnőm után. Furcsa egy lány.

Felnyitva a ládám azon gondolkodom, hogy reggelihez kényelmes mugli ruhába menjek, vagy már talárba mint a barátnőim? Nem akarok az első nap különc lenni. Kiszedem a fehér ingemet, térd fölé érő szoknyámat, kardigánomat, kék nyakkendőmet.

A taláromat majd akkor veszem fel, ha feljövök a táskámért. Lebattyogok a lépcsőn, és a klubhelyiségbe érve meg kell állapítanom, hogy igazán későn kelő vagyok. Rajtam kívül csak pár felsőbb éves lézeng elszórva. Azok is tanulnak. Elhiszem, hogy Hollóhátasok ami az észről híres de na! Korán reggel tanulni? Inkább nem gondolkodok rajta, mert még megárt. Kifele menet megkérem a szobrot, hogy álljon arrébb. Elindulok a hosszú folyosón, le a lépcsőn, és a nagyterem felé veszem az utam. Mikor oda érek beleütközök valakibe. Vagyis valakikbe.

-Bocsánat nem volt szándékos.-kérek elnézést az illetőtől. Felnézek rá, de bár ne tettem volna. Harry zöld szemével találom szemben magamat. Mögötte a barátai állnak, akik között úgy látszik nekem már nincs helyem. Mindketten szomorú mosollyal néznek rám, de ez most engem pont nem érdekel.

-Semmi gond.-szól Harry halkan.-Elena én nagyon....-kezdi, de félbe szakítom. Nem akarok felszínes szavakat hallani. Kaptam már belőle eleget régen. És az a gond, hogy ezt ő is pontosan tudja. Mégis ezzel jön.

-Mennem kell.-gyors léptekkel kerülöm ki mindhármukat. Érzem, hogy Harry a karom után kap, de ha tovább maradok ott akkor biztos, hogy nem bírnám ki száraz szemekkel. Mint aki észre se vette előző tettét fapofával haladok barátnőim felé. Legalább volt haszna a kegyetlen iskolás időnek. Megtanultam elrejteni az érzéseimet. Velük szemben ülök le, és veszek egy kis tojásrántottát, és mellé egy kis töklevet választok. Úgy gondolom nem oldok meg vele semmit, ha nem eszek.

-Ú...Nem nézel ki a legjobban.-húzza el a száját Terry.

-Köszi. Ezt bóknak veszem.-forgatom a szememet.

-Vigyázz, ha sokszor forgatod még a végén kiesik, és elhagyod.-nevet fel Terry.

-Apa szerint tényleg el lehet hagyni.-szól Luna. Ezen már muszáj volt nevetnem. Luna édesapja ugyan olyan furcsa mint a lánya. Van egy újságjuk, melynek a Hírverő nevet adták. Szegényt sokat bántják miatta, mert itt is osztogatja. Persze amikor mellette vagyunk akkor kiállunk a sértegetőkkel legyen az akár felsőbb éves, akár elsős mint mi.

-De vissza térve, mond mi a gond.-kulcsolja össze ujjait az álla alatt Terry. erre csak sóhajtok egyet, és a Griffendél asztala felé nézek ahol Hermione vizslat engem. Egy percre összetalálkozik a tekintetünk. Ő bíztatóan mosolyog rám, míg én érzem az első könnycseppet végigfolyni az arcomon. Hermione kedves mosolya szomorkásra változik, amit a neki beszélő Harry is észrevehetett mivel megfordult, és egyenesen rám nézett.

-Hahó!-kalimpál Terry kezével az arcom előtt. Elkapom a pillantásom a még mindig engem néző fiúról, és nagyon halkan megszólalok.

-Reggel belefutottam a hármasba. Mindegyik nagyon vidám volt. Harry meglátott engem, és akart jönni a felszínes dumával, hogy nagyon sajnálja. Erre én csak annyit mondtam, hogy mennem kell. Éreztem, hogy a kezem után kap, de nem törődtem vele. Ennyi történt.

-Nem gondolod, hogy meg kellene hallgatnod?-kérdezi Luna óvatosan.

-Nem! Engedte, hogy hiú ábrándokat kergessek. Ő nagyon jól elvan a barátaival.Én már nem vagyok fontos.-kezdeti dühöm először szomorúságba, majd csalódásba vált át.-De ti itt vagytok nekem. Nem úgy mint ő. Mindig meghallgattok, nem jöttök a felszínes formaságokkal. Kiálltok mellettem. Ez nekem nagyon sokat jelent. Meg persze ha bedepizek akkor minden éles tárgyat elraktok a közelemből.-ezen nevetünk egy jót, míg valaki félbe nem szakítja.

-Nem szeretnék zavarni hölgyek, de itt vannak az órarendjeik.-szólal meg egy cincogó hang a hátunk mögött.-Flitwick professzornak hívnak. Bűbájtant tanítok, és a maguk házvezető tanára vagyok. Ha megkérhetem ezeket adja oda a másik két hölgynek.-nyújt át három órarendet, és tovább sétál. Egyet leteszek magam elé, kettőt pedig oda adok a lányoknak. Ránézek, és nem tudom megállapítani, hogy jó vagy rossz. Két közös órám lesz Harryékkel. Bűbájtan, és jóslástan. Az első óránk dupla bájitaltan a Hugrabugosokkal. Elvileg valamilyen Piton tanítja. A pince réme. A Hollóhátasok imádják a tudását, de nagyon nem értik, hogy ilyen tudás mellett hogy lehet valakinek ilyen a modora. Azt rebesgetik, hogy kivételezik a Mardekárosokkal. Imád bűntető munkát adni. Ja és utálja a túl okos diákokat.

Felmentünk a szobánkba, és órarend szerint összepakoltunk. Én még gyorsan magamra kaptam a taláromat, és indulhattunk is a pincébe.

A hátsó sorok egyikében foglaltunk helyet. Pár perc múlva mikor mindenki beért, az ajtó hatalmas dörrenéssel kicsapódott. Egy fekete talárt viselő magas alak suhogott a tanári asztal felé. Azonnal csönd lett. Na majd meglátjuk milyen a pincerém. Háttal nekünk intett a pálcájával, mire az ajtó nagy dörejjel bezárult. Lassan, tekintélyt parancsolóan fordult szembe velünk. Mikor megláttam az arcát, lemerevedtem. Annyira ismerős volt valahonnan. Az a sápadt bőr, éjfekete szemek, fekete vállig érő haj....És akkor beugrott. Ő volt az akit az Abszol úton, a fagyizóban láttam. Levegőt is alig kaptam. Lassan végignézett az osztályon. A tekintete, nem hagyott mást hátra, csupán rémült arcokat. Mikor rám emelte szemét, egy percre megállt, és nézett. Kíváncsian nézett. Észrevehette az elidőzést, mert haladt tovább. Mikor végzett asztalához sétált, és felolvasta a névsort. Befejeztével felállt, asztala elé sétált, és megtámaszkodott rajta.

-Itt nem hadonászunk pálcával ezért, nem sokan lesznek akik megtanulják a bájital főzés minden rejtélyét. Ezt a tudományt nem lehet könyvekből megtanulni. Kevés olyan ember van aki szívvel-lélekkel csinálja. Megtanulhatják a mérgek rengeteg fajtáját. Keverhetnek bonyolult, de nem nehéz bájitalokat. Egy bájital mesternek semmi sem akadály. Nem tűröm a hanyag munkát. Aki mégis olyat csinál ki ne merje hozni az asztalomhoz! Mindenki egyedül dolgozik segítség nélkül! Másolják le ami a táblán van. Ha végeztek jegyzeteljék ki a könyv első fejezetét. Akitől egy hangot is meghallok, az ne számítson sok jóra.-a végét már nagyon halkan, szinte suttogva mondta. De a hatás nem maradt el. Mindenki azonnal pergament, tintát vett elő. Lúdtollat ragadtunk, és szorgosan elkezdtünk körmölni. Először a táblát másoltuk le. Utána finoman lapozva nehogy zajt csapjunk elkezdtük olvasni a könyvet. Azt szépen előre tolva a padon-ügyelve arra hogy ne lökjük le-újabb pergament szereztünk, és most azt jegyzeteltük.

Mindenki csendben végezte a dolgát. Nem mertem a tanárra nézni. Néha, egy nagyobb megmozdulásomnál magamon éreztem a tekintetét, de én tüntetően nem néztem fel. Óra végeztével mindenki a leggyorsabban hagyta el a termet, kivéve engem. Luna, és Terry türelmesen megvárták míg összepakoltam, és együtt indultunk el az ajtó felé. Mielőtt kiléptem volna visszanéztem, egyenesen a tanár fekete szempárjába. Biccentett egyet, én meg megfordultam, és kimentem.

Két hónapig minden ugyan úgy ment. Még nem kaptunk sok leckét, de így is volt olyan este amikor zárásig voltam a könyvtárban. McGalagony óráján szigorú rend uralkodott. Kivéve a Mardekárosok között. A tanárnő-Piton professzorral ellentétben-nem kivételezett senkivel. De persze ő azért körbe járt segíteni. Malfoy két hete folyamatosan nem hagy békén. Egyszerűen rám szált. Még a két csatlósát-Crackot és Monstrot-is képes volt rám állítani. Na meg azt a hülye libát. Valami Pansy Parkinsont. Folyamatosan Malfoy nyakán lóg. Annyira idegesítő. De mit zavar ez engem. Nem is tetszik! Bár a lányok szerint igen. Azért zavar ennyire Parkinson. Úgy leárkoznám néha a mosolyt Terryék arcáról mikor ezzel jönnek. Na de. Bűbájtanon mindig a Harryéktől legtávolabb eső helyre ültünk. Flitwick professzor sem tett velünk kivételt, mert az ő házába járunk. Harry folyamatosan beszélni akart velem, de Lunáék mindig kimentettek. Gyógynövény tanon elméleti rész nem nagyon volt. Rengeteg varázsnövényt ismerhettünk meg. Jóslástanon beszélt össze-vissza a professzorasszony. Harry azok után is meg akart állítani, de én mindig elsőnek hagytam el a termet. SVK-t-Sötét varázslatok kivédése-egy turbános professzor tartotta. Folyamatosan dadogott. Semmit nem lehetett megérteni belőle. Asztronómián mindig a csillagos eget kémleltük. Az első ilyen alkalom jó volt, de utána már kegyetlenül unalmas. Pitonnal csak órán találkoztam, de éreztem, hogy szünetekben szemmel tart. Vagy azért, mert Lunáék állítása szerint kipécézett magának, vagy pedig azért, mert nem akarja, hogy bajba keverjem magamat. Bár a lányok még nem tudják, hogy mi már Roxfort előtt is találkoztunk. Vagyis pontosabban csak futólag láttuk egymást. Nemsokára téli szüneeeet!

A mai nap viszont más volt mint az összes ebben a két hónapban. Bűbájtan volt az utolsó óránk. Kivételesen a termet utoljára hagytuk el. Kilépve végigmentünk a folyosón, és már fordultunk volna be mikor valaki elkapta a csuklóm, és maga elé rántott.

-Két hónapja kerülsz engem. Csak hallgass meg Elena.-kérlelt Harry.

-Nekünk nincs miről beszélnünk.-sziszegem összeszorított fogaim között.

-De van. Nem tudom, hogy vagy. Nem tudok vigyázni rád. A barátaim...-és itt szakadt el a cérna.

-A barátaid?-kiabálok.-Örülök, hogy te nagyon jóban lettél velük! Képzeld nap mint nap látom! Ne kell az orrom alá dörgölnöd, hogy milyen jó neked! Rám sem hederítesz! Tudod miért nem hallgatlak meg?! Azért mert nem érdekel az üres beszéd! Nem azt akarom hallani mennyire sajnálod! Megígérted, hogy vigyázol rám! Hogy mellettem leszel! Egyszer sem voltál ott mikor Malfoy nem hagyott nekem nyugtot! Ha már velem nem tudtál beszélni, mert nem érdekelt amit mondasz akkor már ha ennyire bizonygatod, hogy nem tudod hogy vagyok, akkor felteszem a kérdést! Megkérdezted akár egyszer is Lunát, vagy Terryt, hogy mi van velem?!-erre csak lehajtja a fejét.-Na látod! Ennyire vagyok fontos a számodra! Ennyire érdekellek! Csak hogy tudd, én nem felejtettelek el titeket ilyen könnyen! Egyikőtöket sem!-nézek itt Ronra, és Hermionéra.-Ne hazudj nekem kérlek! De főleg magadnak ne! Ha számítanék valamit, akár egy kicsit is akkor feltaláltad volna magadat, hogy megtudd hogy vagyok! Nem te voltál ott mellettem, hogy megvígasztalj! Nem te raktad el az éles tárgyakat a közelemből! Nem akarlak többet látni! Mondanám, hogy felejts el, de azt már úgy is megtetted!-rántom ki a csuklóm a szorításából. Sarkon fordulok, de még hallom elkeseredett hangját.

-Elena kérlek...

Egy pillanatra megszakad érte a szívem, de aztán eszembe jut ez a gyötrelmes két hónap.
Mikor élet kedvem nem volt. Ő meg jól elvolt a barátaival. Tudom nekem is itt vannak a lányok, de nem ők ígértek meg nekem valamit. Ugyan olyan érzésem van mint ötödikben. Csak annyi változással, hogy most nem lány az illető aki megbánt hanem fiú. És nem tartott ez a barátság több mint két évig.

Gyorsan lépdeltem felfelé a torony irányába. Sőt, inkább már futottam. Szlalomoztam a diákok között, akik most mentek ebédelni. Alig bírtam visszatartani a könnyeimet. Sajnos utamat a szobor elzárta.

-Ha kimondod a nevem elmúlok.-mondja nekem a szobor. Ennél egyszerűbb nem is lehetett volna. Pont az amire most a legjobban vágyok.

-Csend.-válaszom helyes, mert a kőszobor utamra engedett. Felfutottam a toronyba, és könnyek közepette az ágyamra borultam. A lányok mielőtt leültek volna mellém hoztak egy pohár vizet. A szobában csand volt, csak a halk szipogásaimat lehetett hallani. Miért velem történik mindez?

Az elkövetkezendő egy hétben folyamatosan kedvtelen voltam. Jobban mint az eltelt két hónapban. A  napok ugyan úgy teltek. Felkeltem, felöltöztem, lementem reggelizni egy falatot, elmentem órára, tanultam, és este lefeküdtem. Lunáék mindig mellettem voltak. Sosem fogom nekik elfelejteni. Enni alig ettem. Sok tanár a gyengélkedőre akart küldeni.

Egyik délután leültem, és megírtam az oly ígért levelet a szüleimnek. Biztos már nagyon aggódnak értem. Csak az a hond, hogy nem tudtam amagamat rászánni. Bár Aramiszt sokszor meglátogattam. Persze a levélből kihagytam azt a részt, hogy mióta ide kerültem úgy nézek ki mint egy élő halott. Aramis lábára kötöttem a levelet, és útjára indítottam. Néztem egyre távolodó alakját, mígnem végül eltűnt a szemem elől.

A korlátnak dőltem, és csak néztem a birtokot. Eszembe jutott, hogy mióta ide kerültem nem is néztem szét. Minden napomat az üresség, tanulás, és a szomorúság töltötte ki. Csodálatos volt a park. Nem voltam még kint. Ezt be kell majd pótolnom. A lemenő nap fénye tükörképként tündökölt a tó fodrain.

Hangokat hallottam. Valakik hangosan veszekedtek. Körülbelül hatan lehettek. Csendben másztam lefelé a lépcsőn. A faajtót ami lent várt halkan nyitottam ki. Kiléptem, és ugyan olyan halkan vissza is csuktam. A fordulóban aztán megálltam.

-Itt a sárvérű is.-szólal meg egyértelműen Malfoy. Kikukucskálok rejtekemből, és azt látom, hogy Malfoy a csatlósaival belekötött Harrybe, Ronba, és Hermionéba.

-Ne merd így nevezni.-szól Harry.

-Úgy nevezem ahogy akarom! Á és a Véráruló Vízli patkány is itt van. Én mondtam neked Potter. Azzal barátkozz aki megérdemli. Ezek itt egytől-egyig a varázsvilág szégyene. És hol van Goldman? Így törödsz a kis...

-Hallgass Malfoy!-szólt dühtől remegő hangon Harry.

-Na na Potter. A szüleid nem tanítottak meg, hogy ne vágj bele más szavába?-kérdezi Malfoy.-Jaj! Várj! A tieid meghaltak.-nevet össze két nagydarab csatlósával. Harry itt rántja ki a pálcáját talárjából. Malfoy is ugyan így tesz. Malfoy szólásra nyitja a száját, és itt eszembe jut mit mondott nekem a Teszlek süveg. Benned van a tettrekészség, de nem mersz cselekedni. Hát akkor most vagy soha.....