A délelőtti tanítást sokan türelmetlenül ülték végig. A tanárok a hajukat tépték. Míg mi, a Roxfortosok tanultunk, addig a vendégek kényük-kedvük szerint foglalták el magukat. Beülhettek órára, maradhattak a serleg mellett. Senki egy szót sem szólt rájuk. Igaz, hogy szombat volt, de a tegnapi elmaradt órát be kellett pótolni. De hamar végeztünk.

Nekem is sok dolgom volt. Szünetekben a serleget kellett felügyelnem. Voltak akik próbálkoztak bedobni a nevüket, de a gyengélkedőn végezték. Dumbledore varázslatát még én sem tudom megtörni. A tanulást sem halaszthattam el. Elvártam, és ezt a tanároknak is megmondtam, hogy ne kivételezzenek velem. Attól, hogy segítek a Tusán, még ugyan úgy tudok házit is írni. Bár valljuk be, hogy kevesebb időm van rá, könyvtárba sem tudok menni, de ott van nekem Hermione, és Ginny. Nagyon jó barátnők. Segítenek nekem, és sosem hagynak egyedül tanulni. Bár Ginny egy évvel alattunk jár, képes csak is miattam bemenni a könyvtárba, információt gyűjteni a házimhoz.

Már reggel elkezdődött a serleg megrohamozása.

A Durmstrangosok egytől-egyig mind bedobták a serlegbe a nevüket. Sokat képzelhettek magukról. Mind emelt fővel, egoisták módjára mutogatták magukat.

A Beauxbatonszosok közül a bátrabbak már reggel megetették, de volt aki csak sok unszolás után adta be a derekát.

Közülünk, még nem nagyon volt bátor jelentkező. Hát...Nincsenek is nagyon erős fiúk itt...

Fred, és George is próbálkoztak. Elismerem, hogy a korkorrigáló főzet ötletes volt, de nem sokat ért. Szép ősz szakálluk nőtt.

-Én figyelmeztettelek.-csendül fel Dumbledore mély hangja. Szórakozottan ül le mellém, majd pásztázza végig kék szemével a diákokat.

-Mennyien próbálkoztak?-kérdezi szórakozottan.

-Elég sokan.-csóválom meg rosszallóan a fejem. Közben persze mosolygok.

-Szegény Madam Pomfrey...-suttogja Dumbledore. Muszáj elnevetnem magamat.

Hát igen...A korkorrigáló főzet nagyon jó választás volt. De voltak akik varázslattal próbálkoztak. A legtöbbjüknek csak szakálla nőtt, de volt olyan is aki vissza fejlődött kisgyereknek. Persze őket mind el kellett vinni a gyengélkedőre. Én nem mehettem, mert figyelnem kellett a serlegre. Mindig elküldtem két diákot. Most lehet kérdezni, hogy miért nem szóltam nekik, hogy ne próbálkozzanak, de tudtam, hogy úgy sem lett volna esélyük. A szavam pedig mit sem ért. Okosabbnak hitték magukat, utána meg sírnak, hogy igazam volt.

Tőlünk Cedric is bedobta a nevét. Nem mondom, merész húzás volt tőle. De ha vállalja a kockázatot...Angelina is megpróbálkozott. Neki engedte a serleg. Nem mondom, örültem, hogy a griffendélből is volt bátor jelentkező. Mert ugye bár van az a híres griffendéles bátorság...

Mikor volt egy kis időm, akkor Harryékkel meglátogattuk Hagridot. Ha nem szólok rá, akkor elkotyogja az első próbát. Sajnos nekem hamarabb el kellett mennem. Vagy fél óra múlva ki lesznek sorsolva a bajnokok. A serleg felé veszem az irányomat, ami már le van zárva.

-Ó csak, hogy megjöttél!-kiállt fel vidáman Bumfolt. Az én arcomra kiül az undor, mire McGalagony csak rosszallóan rám néz, Perselus pedig szórakozottan vizslat. De legyünk tiszteletteljesek. Vegyük fel a kedves arcunkat.

-Siettem, csak feltartottak.-lépek oda a felnőttekhez.

-Semmi gond.-legyint Karkarov. Fura...

-Szóval...-kezdi lelkesen összeütve a kezét Bumfolt.-A te feladatot az lesz, hogy majd ha szólunk, gyere be a serleggel együtt. Majd te fogod mondani, Dumbledorral együtt a bajnokok nevét.-magyarázza teljesen beleélve magát.

-Értettem.-bólintok mint egy biztosításképp. Ez aztán a nehéz feladat. Nem értem, hogy ehhez én minek kellek? Dumbledore nem hülye. Csak el tud olvasni egy nevet. Vagyis...hármat. Részletkérdés.

-Remek.-feleli Kupor, valahonnan a béka feneke alól.-Akkor menjünk.

A tanárok kivonulnak, otthagyva engem a serleggel. De McGalagony visszafordul.

-Hát maga?-kérdem értetlenkedve.

-Itt maradok veled. Hogy ne unatkozz.-rántja meg a vállát. Nem sokszor látni ilyen...hogy is mondjam...lazának. De tetszik ez a laza énje. Sokkal jobb, mint a szigorú öreglány. Erről jut eszembe! Egyszer megpróbáltam rávenni, hogy változzon át macskává. Nem értette miért kérdem. Amikor azt mondtam, hogy azért mert simogatni akarom, akkor tényleg átváltozott macskává, és bele karmolt a lábamba. Perselus, és Dumbledore kinevettek, míg McGalagony csak egy elégedett mosollyal nyugtázta fájó lábamat.

Vártunk vagy egy fél órát, mire a folyosón elhaltak a diákok izgatott beszélgetései. A pálcámat meglendítettem, majd a serleg felemelkedett. Elindultam, nyomomban a serleggel, és McGalagonnyal. Kinyílt a nagyterem ajtaja, majd bevonultunk rajta. A diákok meglepetten néztek rám, pedig már igazán megszokhattak volna. Harryék mellett elhaladva rájuk kacsintottam, mire ők felnevettek. A serleget leraktam a tanári asztal elé, majd vártam.

-A serleg mindjárt készen áll. Addig is megkérem a bajnokokat, hogy nevük elhangzása után fáradjanak be a terembe, melybe Flitwick professzor van.-int hátrafelé. A trófeaterem. Jó választás.

A maradék percekben végigpásztáztam a diákok seregét. A Durmstrangsok halálos nyugalommal ültek, a Beauxbatonszosok pedig lenézően méregettek mindenkit. A Roxfortosok pedig a saját házukból jelentkezőknek szorítottak. Én személy szerint Angelinéra, és Cedricre fogadnék. Bár Cedricnek jobban örülnék. Nem azért, mert Angelina nem okos, és erős, hanem azért, mert nem bírná a feladatot. Persze, nem szeretném, hogy bármelyiküknek baja essen. Ahogy a másik két iskola tanulóit is féltem. Hiába nem ismerem őket, attól még tudom, hogy mik lesznek a próbák. Remélem nem fognak meghalni...Azt nem garantálom, hogy nem sérülnek meg, de ha valamelyikük meghal, akkor azt nem fogom tudni kiheverni. Én sem vagyok mindenható. Ezek a feladatok még nekem is nehezek. Hiába az a négy év folyamatos edzés, sárkánnyal, és gyilkos sellővel még én sem találkoztam, nem hogy ők. Monológomat nem tudom folytatni, mert a serleg kék tüze, hirtelen pirosra váltott.

A teremben azonnal síri csend lett. A diákok, és a felnőttek tekintete egyaránt a serlegből kirepülő, kicsit még égő papírra szegeződött. Mindenki követte a tekintetével a Dumbledore kezébe szálló fecnit. Ő megfogta a papirost, kicsit megfújva, ezzel eloltva az égő szélét, és elolvasta. Felpillantott, gyorsan végignézett a termen, leengedte a papirost fogó kezét, majd megszólalt.

-A Durmstrang bajnoka idén...-emeli fel a hangját, és tart egy kis hatásszünetet.-...Viktor Krum!

Karkarov egyből öröm ujjongásba kezd. Vannak páran akik csatlakoznak hozzá, de vannak akik türelmetlenül várják, hogy ki a másik két bajnok. Krum a kértek szerint, felállt, és a kijelölt terembe ment. Amint becsukódott mögötte a ajtó, úgy lett egyre feszültebb a légkör.

Mikor a kedélyek lecsillapodnak, akkor a serleg újra piros lángra kapott. A fecnit most én kaptam el. Mindenki várakozva nézett rám. Nem akartam már tovább feszíteni az így is eléggé feszült légkört, ezért nem kerteltem.

-A Beauxbatons bajnoka Fleur Delacour!-jelentem be, mire az említett személy, méltóságteljesen libbent ki elénk. Emelt fővel, és a neki járó taps közepette vonul el a terembe. Mikor mögötte is becsapódik az ajtó, újabb feszült várakozás veszi kezdetét, ezúttal csak a Roxfortosok között.

A serleg megint pirosra váltott. A papiros Dumbledore kezébe repült. Az arcáról semmit nem lehetett leolvasni.

-A Roxfort bajnoka...-nyögd már ki!-...Cedric Diggory!

Sok fajta érzelem volt látható a Roxfortosok között. A hugrabugosok éljeneztek, a hollóhátasokat az egész hidegen hagyta, kivéve a két barátnőmet. A Mardekárosok hatalmas ellenszenvel nézték Cedriket, míg a griffendélesek csalódottak voltak.

Cedric felállt a helyéről, majd hatalmas mosollyal az arcán indult el a terembe. Mikor mellém ért, még oda súgtam neki.

-Gratulálok.-erre ő csak biccentett.

Amint becsukódott mögötte az ajtó, mindenki szedelőszködni készült. Én viszont nem mozdultam. Csak meredten bámultam az előttem lévő serleget. Rossz érzés fogott el. Nagyon rossz.

-Elena.-szólít meg Dumbledore mögülem. Én azonban nem fordulok hátra.-Mi a baj?-hallom már egyre közelebbről a hangját.

-Rossz előérzetem van.-felelek rá sem nézve.

Csak tudnám mi lehet az!

Nem sokáig kellett várnom. Mire az első diák elhagyta volna  a termet, a serleg nagy hanggal újra piros lánggal kezdett el égni. Mindenki döbbenten fordult vissza, és még a tanárok is a serleget nézték. Én csakis a tüzet bámulva mentem egyre közelebb hozzá. Mikor előtte voltam, kiköpött magából egy újabb papírt. Felemeltem a kezemet, és elkaptam a levegőben szállingózó kis darab papirost. Félve hajtottam szét a papírt. Csak két szó volt ráírva. Két szó, ami teljesen ledöbbentett. Egy név. Egy név, ami sokat jelent nekem. Harry Potter

Remegő kezemet ökölbe szorítottam. Felnéztem, bele a kérdő tekintetek tengerébe. Megkerestem az illetőt, majd a szemébe néztem.

-Sajnálom.

Ennyit tudtam neki telepatikusan üzenni. Ő azonnal megértette, mert arca lefagyott, a vér kifutott belőle, és csak meredten nézett rám.

-Annyira sajnálom.

-Harry Potter.-mondom ki hangosan a papíron lévő nevet. Az említett lesokkoltan lépdel felém. Kapja a beszólások, és ocsmányságok áradatát, amerre elhalad. De én rendíthetetlenül a szemébe nézek, ezzel is jelezve neki, hogy csakis rám koncentráljon. Oda ér mellém, majd mivel nem tudtam mit tenni, a kezemmel a terem felé bökök, jelezve ezzel, hogy menyen be. Hiszen bajnok lett.

Harry mögött is becsukódott az ajtó. Én nem vártam sokat, egyből utána is indultam. Mielőtt beléptem volna, hallottam ahogy Dumbledore visszazavarja a diákokat a klubhelyiségbe. A terem végében megpillantottam a négy embert. Ezek közül három teljesen értetlenül nézett Harryre.

Mögöttem hangos robajjal kivágódott az ajtó, majd beözönlött rajta az össze tanár. Dumbledore mindent figyelmen kívül hagyva ment Harryhez.

-Te dobtad be a nevedet?-kérdezi tőle.

-Nem.-rázza Harry lesokkoltan a fejét.

Dumbledore elengedi, majd a tanárokhoz fordul.

-Hallották.-feleli. A többi tanár mind idegesen néz hol Harryre, hol Dumbledorera. Főleg a másik két igazgató.

-Eh ahkor i csaláhs!-feleli felháborodva Madame Maxime.

-Igaza van! Nem volt arról szó, hogy a Roxfort két versenyzőt indíthat!-magyaráz, és közben idegesen mutogat.

Na és itt tört ki a káosz. A két igazgató hol Dumbledoret, hol Kuporékat, és hol az iskolát szapulta. Meg persze Harryt is. Szóba kerültek a szabályok, a minisztériumot is belevonták. Újra választást követeltek. Ki akarták záratni a Roxfortot. Mindenki veszekedett mindenkivel. Az értelmesebbek próbálták jobb belátásra bírni a dühtől elvakultakat. Volt például olyan is, aki csak döbbent csöndben hallgatta őket. Ez a négy bajnok volt. Én meg persze már untam. Basszus...Felnőttek. Legyen már annyi eszük, hogy nem a diákjaik előtt kelnek ki magukból. Értelmes ember módjára már csak meg tudják vitatni maguk között a dolgot. Igazán nem nehéz.

Mivel már teljesen megelégeltem őket, és a fejem is kezdett fájni, elővettem a pálcámat. Szívem szerint rájuk robbantottam volna a plafont, de akkor már nincs kit szidnom magamban. Meg persze nem akartam sérülést okozni pár embernek. De nem tehetek róla, ha már nagyon untam őket.

Szóval...Elővettem a pálcámat, és a torkomhoz tartottam. A négy bajnok kérdőn nézett rám, de ény csak mutattam, hogy fogják be a fülüket. Elmormoltam egy Sonorus hangfelerősítő bűbájt, majd így, ezerszeresebb hangerővel elkiáltottam magam.

-CSENDET!

Hirtelen mindenki befogta a száját. És persze a plafon is majdnem rájuk szakadt, de az most mindegy. Elégedetten suttogtam el-már ha így tudok suttogni-egy Silentium-ot, mire vissza kaptam a normál hangerőmet.

-Köszönöm.-mondom. Karkarov már meg akar szólalni, de én nem engedem. Harryre nézek egy olya ,,Fogd be, mert én beszélek!" arccal.-Szóval...Nem Harry dobta bele a serlegbe a nevét. Ezt onnan tudom, hogy minden egyes szabad percemet a serleg mellett döntöttem. Igen, akkor Harry is a teremben volt, és végig a Ronnal, és Hermionéval ült, hangsúlyozom, ült a kihelyezett padok egyikén. Ha pedig nem ott volt, akkor végig velem, mivel egy házba, egy évfolyamba, ezáltal egy osztályba járok vele. Egyszer sem ment a serleg közelébe, mert tisztában volt vele, hogy nem képes kijátszani az igazgató úr bűbáját. Meg sem fordult a fejében jelentkezni, mert tudja milyen veszélyes, és tudja, hogy még kevés a tudása. Nem hülye, és nem akarja megöletni magát.-vázolom fel a szituációt.

-Mit akarsz ezzel mondani?-kérdezi Karkarov kíváncsian.

-Azt, hogy valaki a fiú életére tör.-mondja reszelős hangján, a botjára támaszkodva Mordon.

-Ezt hogy érted Alastor?-kérdezi gúnyosan Karkarov.-Talán agyadra ment a sok év aurorság?

-Csak nem elfelejtetted már azt a régi szép időt?-kérdezi előrébb sántikálva Mordon. Karkarov arcán egy percre a félelem szikrája fut át, majd inkább meghúzza magát.

-Úgy Karkarov professzor,...-veszem vissza a szót.-...hogy ha nem Harry dobta be a nevét, és nem is kért meg senkit rá, akkor egy nagyon rossza akarója tehette. És ezt úgy csinálta, hogy Harryt egy negyedik iskola tanulójának tüntette fel. nem tudom hogyan csinálta az illető, de ha képes volt egy ilyen nagy erejű, mágikus tárgy manipulálására, akkor az illető csakis rosszat akarhat.-fejtem ki a véleményem.

-Mi legyen Barty?-kérdezi Kuport Karkarov. Úgy látom, nem sikerült meggyőznöm. Persze, ha az ő iskolájából lett volna ilyen kavalkád, akkor nagy hanggal hallatta volna az igazát. Most meg nem képes elhinni a szavamat.

-Nincs mit tenni.-fordul a kandalló felé, és tűnődve néz bele.-A szabály az szabály.-rosszul kezdődik.-Nem lehet megváltoztatni a serleg döntését. Harry Potter a negyedik bajnok.

A francba, a francba, a francba. Ez nem lehet igaz! Ki az az átkozott, aki az életére akar törni? Mert most meg mondom. Ha megtalálom az illetőt, nem megölöm, csak igen sok maradandó sérülést fogok neki okozni. És gondoskodni fogok róla, hogy egy életre megjegyezze, hogy aki a barátaimmal kezd, az velem is. Bár lehet, hogy szépen égne...De többet ér a tüzem, mint a nyomorult kis élete.

---------

Másnap nem volt valami fényes a kedély. Harry teljesen ki volt borulva. Meg is értem. Mindenki aljas csalónak tartja. Még a saját háza is. Cedric hiába áll ki mellette, nem segít a helyzetén. A hírneve sem. Pedig tudhatnák, hogy három éven keresztül a nyakába kapta a bajt. Most, mikor felkínálkozik neki újra, hülye lesz belemenni. Mert hangsúlyozom. Itt az élete lehet a tét. És vajmi keveset tud a másik három bajnokhoz képest. Én nem segíthetek neki. Meg kell tartanom a helyemet, így talán messziről szemmel tudom tartani.

A reggelin Harry folyamatosan a gyűlölködők kereszttüzének célpontja volt. Még Siriusnak sem tudta nyugodtan megírni a levelet. A szobatársai Dean, Nevill, és Seamus is csalónak tartják. Nem tudom, miért nem tudják az ő szemével nézni a dolgokat. Ráadásul a barátjuk. Jobban hisznek az aljas szóbeszédnek, mint sem annak aki kétszer szembe szállt Voldemorttal, és megmentette az iskolát? Megmentette az ő életüket is? Sosem értettem az ilyet. Mint az újságok. Kellet nekem az újságot emlegetnem...

Legendás lények gondozásán a furkászokat kellett megsétáltatni.

-No. De hogy ne legyen egyszerű a dolgotok, párokba osztalak benneteket.-mint ha már így is egyszerű lenne.

-Hermione, Pansy.-jujj. Ez jó lesz.

Hermione bosszús arccal állt Pansy mellé, aki csak undorodva odébb állt mellőle.

-Ron, Crak.-és így ment ez tovább, míg nem négyen maradtunk.

-Harry te nekem fogsz segíteni.-inti magához a fiút. Rossz előérzetem van.-Elena te leszel Dracoval, és Blaiseval.

Odacammogtam a két fiú mellé. Draco egy szórakozott pillantást vetett rám, amit én egy csúnyával viszonoztam. Blaise csak fürkészve méregetett. De nem olyan tipikus mardekáros undorral, hanem kíváncsian.

Elena Goldman.-nyújtom felé a kezemet, de útközben megállok.-Ha már elfogadsz egy sárvérű kezét.-húzom fel a szemöldökömet. Nem sokat mesélt róla Draco, de számomra ez az első.

-Blaise Zambini.-fogadja el mosolyogva a kezemet.-És elfogadom, ha az a valaki Draco barátnője.-erre a mondatra kérdő tekintettel fordulok Draco felé. A fiú egy kicsit elvörösödik. Nem minden napi látvány.

-Csak barátok.-hebegi. Ez mosolyt csal az arcomra. Kezdem egyre jobban megkedvelni ezt a fiút. Vagy inkább meg szeretni?

-Még.-kacsintok Blaisere. Persze ezen ő felnevet, míg Draco arca újra egy árnyalattal pirosabb lesz.

-Kezdjük.-tereli a témát az említett.

Miközben a szurcsókkal szenvedtünk, elég sokat beszélgettünk. Blaise mesélt kínos gyerekkori történeteket Dracoról. Mint például azt, hogy a régi házukban volt egy halas tó. Draco ilyesztegette a halakat, mert ugye még gyerek volt.  Egyszer viszont elfordult a tótól, majd mikor vissza nézett, eppen kiugrott belőle egy hal, és szegény gyerek annyire megilyedt, hogy lányosan sikítva borult bele. Én itt fetrengtem a röhögéstől. Mesélt még magáról is, persze úgy, hogy cserébe nekem is mesélnem kellett magamról.

Tenyleg olyan amilyennek Draco mondta. Kedves volt velem, és nem ítélet el, sem a félvérségem, sem a griffendélességem miatt. Igazán jó barátja Draconak. Ennek felettébb örültem. Elmesélte nekem, hogy volt amikor Draco annyit mesélt róla, hogy némító bűbájt kellett rászórnia, mert már unta. Egyszóval sokat mesélt rólam.

-Vége az órának!-kiálltja Hagrid. Sokan fellélegezve szelelnek el minél gyorsabban innen. Darco, es Harryék is elindulnak, de Blaise marasztal.

-Baj van?-kérdezem. Egy kis ideje ismerjük egymást, de egyből megkedveltem. Mind a két fiú meg akarja ismerni Harryéket, csak a szüleiktől félnek. De lehet, hogy ez később máshogy lesz.

-Csak szeretném megköszönni, hogy ott vagy Draco mellett.-néz a szemembe komolyan. Erre csak elmosolyodok.

-Örülök, hogy közel enged magához, és megpillanthatom az igazi énjét.-erre ő is megereszt egy halvány mosolyt.

-Nem sokaknak engedi meg. De higgy nekem. Ahogy rád néz, az nála szavakkal leírhatatlan. Mennyire féltékeny volt, mikor Krummal mentél fel a kastélyba. Alig tudtam visszafogni.-nevet fel az emléken.

-Nincs mire féltékenynek lennie.-rázom meg nevetve a buksimat.

———

Az elkövetkező napok Harrynek maga a pokol volt. Komolyan. Nekem pedig a legmozgalmasabb, és legjobbak. Takarodó után mindig titokban találkoztam Blaiseval, és Dracoval. Vagy csak Dracoval. Igaza volt Blaisenak. Tényleg máshogy néz rám Draco. Sokkal nagyobb féltéssel, és szeretettel. Kiderült, hogy én is hasonlóan nézek rá. Köszönöm kedves Blaise hogy emlékeztetsz.

Ma csomó Harryt szídó kitűzőt koboztam el. Nem vallja be, de azért jól esik Draconak kicseszni Harryvel. Bár nem pártolom, de nem kérhetem, hogy miattam hagyja békén. Harry is ugyan úgy bántja őt. Tőle sem kérhetem. Még hogy a nők bonyolultak...

Dupla bájitaltanon Perselus felettébb ideges volt. Főleg mikor óra közben leküldtem hozzá Colin Creeveyt. Ezt Harry mesélte. Fotózáson fog részt venni a három bajnok. És persze az az idegesítő, mitugrász Rita Vitrol is meginterjúvolja őket. Azt is mesélte, hogy most már Ron sem hisz neki. Remek. Most kéne Harry mellett állni, erre ő hátat fordít neki. Gratulálok. Ügyes gyerek.

-Kezdhetjük?-kérdezi idegesítő hangon Vitrol.

-Hogyne.-felelem. Most ém vagyok a felügyelő, mert Dumbledore nem ér rá. Jah...Jó kifogás. Nem hogy nem ér rá, hanem csak nincs kedve Vitrolhoz. Nekem sem.

Egyenként kikérdezte őket, majd még engem is megállított.

-Mi is a neved?-tolja a számba a pennáját.

-Elena.-válaszolom félvállról. Elindulnék kifele, a bajnokohoz, de ő már csak azért is megállít.

-Mit keresel te itt? Nem vagy bajnok.-gratulálok Sherlok, hogy rájöttél.

Fáradtna felé fordulok, és próbálom elővenni a legkedvesebb énem.

-Figyeljen...Én nem vagyok bajnok, maga meg nem Dumbledore. Ezért nem tartozok magának elszámolással. És pont nem érdekel, hogy milyen hazugságot firkál bele az újságjába, de ha jót akar magának, akkor békén hagy. Értve szivi?-válaszolok neki kedvesnek tűnő, mégis fenyegető hangon.

-Értve.-néz rám gyilkosan.

-Helyes.-vágok dühösen hátra arcot, és kitrappolok a teremből.

Futó pillantással díjazom csak a bajnokokat, akik hasonlóképpen dühösek. Nem csodálom. Ez a nő kikészít. Idegesítő. Elfelejtettem említeni azt, hogy előtte még Ollivander megvizsgálta a pálcájukat. Az kéne, hogy valamelyikük repedt, vagy nem jól engedelmeskedő pálcával hajtsa végre, vagyis próbálja a feladatot.

-Elena!-kiállt nekem Harry.

-Igen?-fordulok vissza.

-November 22-én éjjel egy órakkor Sirius beszélni akar velem a klubhelyiségben. Számíthatok rád?-kérdezi tőlem.

-Mindig számíthatsz rám.-simítom meg a karját.-Csak ne felejts emlékeztetni, mert most sok mindenre kell egyszerre figyelnem.-gondolkodok el.

-Nem felejtem.-mosolyodik el.-De nem kell segíteni?-erre felnevetek, mire ő csak kérdőn néz rám.

-Nem segíthetsz. Ahogy senki. Nem mondhatom el a tusa feladatait.-nézek rá még mindig nevetve. Ő csak a homlokára csap, és felnevet.

-Leesett.-közli.

-Vedd fel.-mondom neki mire megfordulok, és megyek tovább.

-Akkor mire a varázslat?-teszi fel a kérdést. Csak nevetve megrázom a fejemet, majd otthagyom.

———-

A következő két hét Harrynek ugyanolyan, hát mondjuk ki az igazat szarul telt. Nekem ellenben nagyon forgalmasan. A sárkányokat már meg hozzá, és a Tiltott rengeteg ben vannak elrejtve. Egy magyar mennydörgő, egy walesi zöld, egy kínai gömblángsárkány, és egy svéd sróforrú. Mind közül a legveszélyesebb, a magyar menydörgő. Az én személyes kedvencem. Ma nezem majd meg őket, és McGalagony meg Perselus elkísér.

Krum folyton Hermione után járt, akit ugyan csak érdekelt a híres fogó. Persze Vitrol összeboronálta Harryvel, és Harryt is lejáratta. Azóta azzal a hülye újságcikkel cseszegetik. Bár jól tette az a kis..., hogy nem írt rólam.

Harryvel és Hermionéval mentem le Roxmortsba. Harry a köpeny alatt. Láttam, hogy most érezte sok idő után újra szabadul magát. Senki nem látta, nem tehettek rá megjegyzést, nem zaklatta Vitrol sem. Sétáltunk, és vajsöröztünk egyet nyugodtan. Bár hiányzott az az ügyefogyott Ron is, de olyan makacs. Ott volt mindig Harry mellett. Most mikor szüksége lenne rá, erőt vesz rajta a féltékenység. Mert szerinte olyan jó, ha megbámulják a homlokodat, és megküzdesz már az ELSŐ roxforti évad alatt Voldemorttal. Marha jó. Minden vágyam de tényleg. Nem tudom, hogy miért ilyen csökönyös. De az ő baja.

Hagriddal, és Mordonnal is össze futottunk. Persze Mordon a varázsszeme segítségével meglátta Harryt. De nem köpte be. Egyre. Furább. Számomra. Ez. A. Hook. Kapitány.

Este már tűkön ülve vártam, hogy oda érjünk. Előttünk pont Hagrid járt ott. Egyedül. Felettébb különös, hogy egyedül jött. Vajon van vele egy láthatatlan Harry? Úgy is megtudom majd.

Miután ő elment, mi közelítettük meg a helyet. Már messziről is hallottam az üvöltéseiket. Aztán mikor megláttam őket, megbabonázva éreztem magam. A pikkelyeik csillogtak a fényben, melyet az álltaluk okádott tűz okozott. Szárnyuk papírvékonynak tűnt, de mégis erősnek. Karmaik olyan élesek voltak, hogy könnyen kettévágták volna a kastélyt is. Soványnak tűntek, mikor nem voltak azok. Csak mindenüket izom borította. Tüskéik hegyesek, és rémisztőek voltak. De nem nekem. Számomra mind a négy sárkány gyönyörű volt.

Nem hallottam magam körül a világot, csak töredékekben érzékeltem. McGalagony, és Perselus aggódva tekintett rám, a szájuk is mozgott, de nem érdekelt mit mondanak. A döbbenettől nem is hallottam. Charlit is láttam mellettük, de hiába akartam rá nézni, a sárkányok rabul ejtették a tekintetemet. Hatalmas, tekintelyt parancsoló lények voltak. Lassú léptekkel indultam meg a felbőszült sárkányok ketrece felé.

Először a walesi zöld látott meg. Tekintetét az enyémbe fúrta, majd megcsillant benne a felismerés.

-Főnix?

Ennyit hallottam a fejemben. Tudtam, hogy a velem szemező sárkány kérdezte ezt. Egy alig észrevehetőt bólintottam. Ő ezt viszonozta, majd üvöltött valamit a többieknek. Ők is jól megnéztek maguknak, ahogy én is őket. Végül a menydörgő maradt csak.

-Főnix?

Ugyan csak bólintottam egy aprót. Ahogy ő is. Nem tudom mi okból, de térdere ereszkedtem, majd lehajtottam a fejemet. Ezzel hajoltam meg előttük, és fejeztem ki a tiszteletemet. Óvatosan pillantottam fel rájuk. Mind a négy sárkány fejet hajtott előttem. Lassan tettem egy lépést feléjük. Nem hátráltak meg, közelebb engedtek magukhoz.

Utamat egyenesen a menydörgőhöz vezetett. Ő a ketrec széléhez nyomta az orrát. Kezemet lassan emeltem fel, és vezettem oda. Óvatosan szaglászta meg, majd fújt rá egyet, jelezve, hogy elfogadott. Kezemet finom mozgással érintettem oda pikkelyes orrához. Először csak végigsimítottam rajta, majd már a másik kezemmel is megérintettem. Végül átkarolta pikkelyes, tüskés nyakát.

Akkor, abban a pillanatban csak mi voltunk. Mint két fél, akik egymásra találtak. Mint régen nem látott barátok. Éreztem a légzését, minden szívdobbanását. Ereztem ahogy elfogad gazdájának, barátjának...társának. Éreztem azt amit ő. A szeme egy egész világot mesélt el nekem. Megmutat mindent amit átélt. Kis sárkánykorátólmkezdve, egészen az idekerüléséig. A szabad sárkányok világa, ahogy a hegyek fölött repjednek egyszerűen...csodálatos. Ahogy ott volt, az egész lénye...megnyugtatott. Mintha megtaláltam volna azt amit kerestem. Amit tudtom nélkül kerestem. Abban a pillanatban ő colt az amire szükségem volt. Jobban mint a vízre, a levegőre. A részemmé vállt.

Fájó szívvel, de otthagytam a sárkányt. Ő is ugyan úgy szomorúan nézett rám.

-Minden rendben?-kérdezi Perselus.

-Nem éreztem még ilyet.-nézem továbbra is megbabonázva.-Mint ha magamat látnám. A másik részemet.

-Ez hihetetlen.-néz rám Charli csodálattal.-Hallottam már arról, hogy a Főnixnek van valahol a világon egy társa. Valamilyen állat. Lehet az egy hangya is. Ezzel az állattal a kapcsolata mind örökre megmarad. Az állat ha kell, a Főnix segítségére siet. Csak hívnia kell. Az állatban is olyan erő lakozik mint a Főnixben, vagyis benned. Egyedül az egész bolygót el tudod pusztítani. De ketten az egész univerzumot. Mikor a legnagyobb szükséged lesz rá, akkor egyé válltok. A lényetek összekapcsolódik, és egyesültök. Ő mindig ott fog lenni melletted. Csak hívnod kell.-mondja nekem még mindig kábán.

Nekem erről senki nem mesélt. Ezt nem akarta akkor elmondani Dumbledore. Azt hitte, hogy neki fogok állni megekeresni, és félt, hogy bajom esik. Ezért nem akart ide sem engedni. De ha ez igaz, akkor most már tudom, hogy ha egyedül maradok, akkor lesz akire számítsak. Ez a sárkány lesz az én hű társam.

Még mindig a szemembe nézett. Tudtam mit vár. Adjak neki egy nevet. Ezzel jelezve, hogy hozzá, tartozik. Egy nevet, melyet ha kimondok akkor ő megjelenik, és a segítségemre siet. Egy nevet, mely a másik felemet fogja jelképezni.

-Saphira.-suttogom, mire ő fejet hajt előttem.