-Emily szemszöge-

Reggel egyedül kelek. Jason már nincs mellettem. A kerekesszékem az ágyam mellé van készítve, rajta egy üzenettel.

Elmentem suliba, délután jövök. Legyen szép napod Em.
                                   Jason

Soha nem hívott még senki így. Nagyon tetszik ez a becenév. Nagy nehezen kiülök az ablakomba, és figyelem az embereket.
Délután a park felé nézek. Meglátok egy csókolózó párt. Jason az, meg valami magas, csinos, szép lány. Sírva fakadok. Azt hittem, hogy ő is szeret. Ezt nem gondoltam róla. Kettétöri egy fogyatékos lány szívét. De megfogadtam, innentől nem dőlök be neki. Elég volt ennyi. Olyan sok mindenen mentem keresztül pár nap alatt, hogy az kész csoda. Előveszem a telefonom, és tárcsázom Megant. Ott fogok lenni egy pár napig, hogy gondolkodhassak. Ez így nagyon nem oké. Pihennem kell. Ráadásul még fel se gyógyultam. Megs ideért értem, és dudált, hogy induljak. Segített lejutni a lépcsőn, majd indultunk hozzá. Beültem ebbe a kocsiba, jobb élet reményében. Még nem tudom, hogy sikerülni fog-e.

-Jason szemszöge-

Emilyre gondolok, mikor megyek hazafelé. Azaz hozzá. A szép zöld szemére, és fekete hajára. Nagyon csinos lány. Félek, hogy el fogom veszíteni, ha meglátja egy helyesebb, pénzesebb pasas. Szeretem őt, és nem akarom elveszíteni. A parkban vagyok, mikor meglátom Lorát közeledni. Nem kérdez, vagy mond bármit is, csak lesmárol. Visszacsókolok. Ez automatikus férfi ösztön. Amint felfogom, hogy mit csinálok, azonnal leállok.

-Mégis mi ütött beléd?-kérdezem Lorát.

-Ne csináld ezt. Tudod, hogy mi összeillünk. Az egy félreértés volt Zach-kel. Tényleg.

Megint meg akart csókolni, de elzavartam. Megmondtam neki, hogy köztünk már mindennek vége.
Mostmár tényleg indulok Em-hez. Meglepetés ér, mikor nem látom az ablakában. Nincs a szobájában sem. Egy üzenet se sehol. Kezdek félni. Nem tudom, hogy mi van vele. Írok neki, hívogatom, de semmi. Az ágyára dőlök, és felordítok. Álomba sírom magam, az ő ágyában, az ő illatát érezve az orromban.

Este a telefonom pittyegésére ébredek.

Menj a barátnődhöz, akit úgy szeretsz, ahogy a parkban kimutattad neki.  Ne keress többé. Így lesz a legjobb. Viszlát Jason.

Emily

-Emily szemszöge-

Estig beszélgetünk Megs-szel, aztán lefekszünk aludni. Ő hamar elalszik, míg én gondolkodok. Már majdem hajnalodik, mikor sms-t küldök Jason-nek. Sírok miközben írom. De nem tehetek mást. Jason nem hozzám való. Szánlomból lehetett velem. Az a sok fagyi, és csoki, amit Megs-szel megettünk, az se forrasztja össze kettétört szívemet. Csak az idő, vagy Jason segíthet rajtam. De Jason nem fog. Ő már másé.
Ezzel a gondolattal alszom el. Pár óra alvás után felébredek. Csak nézem a telefonom, hátha jött válasz. De nem. Valószínű, hogy észre se vette, hogy írtam. Gondolataimba merülve várom a reggelt, hogy végre hazamehessek, és megerősödhessek otthon, az ablakomba.

X.X