-Emily szemszöge-

Figyeltem, ahogy Jason egyre sápadtabbá válik, és én egyre idegesebb lettem. Nem tudtam mi történt.
Egy kis idő elteltével, láttam, ahogy a bejárathoz szalad, beszél valamit a nővel, aki ellát engem, majd befut a házba.
A következő pillanatban már fent van a szobámban. Az ablakban ülök, a tolószék mellettem. Amint meglát, a virág kihullik a kezéből, és úgy bámul tovább, majd megszólal.

-Szóval te voltál az. Akit elütött az autó. Akihez odaszaladtam. Akiről álmodtam.

Ekkor nekem is leesett, hogy ki Jason. Ő volt az a fiú, aki mindidáig tartotta bennem a reményt. Aki nem volt előítéletes a kinézetemmel szemben. Aki jószándékú és segítőkész volt. Azt hittem, hogy soha többé nem látom.

Egy kis idő elteltével, végül felvette a virágot, és átadta. Megköszöntem, majd azt mondta, hogy meg szeretne ismerni, szóval beszélgetni kezdtünk. Estig társalogtunk, majd elment. Sokáig ábrándoztam utána, hogy milyen jó lenne, ha szertne, ha az enyém lehetne. De ő egy olyan lányt érdemel, aki egészséges, nem pedig fogyatékkal élő.

Egész este alig aludtam. Pörgött az agyam. Mikor hajnalodni kezdett, akkor úgy voltam vele, hogy ha eddig nem bírtam aludni, akkor ezután se fogok. Kiültem az ablakomba, és vártam a reggelt. Addig egy könyvvel ütöttem el az időt. Szeretek olvasni, de nem nagyon van hozzá kedvem. Inkább fürkészem az embereket.

Ütött a toronyóra, és ismét elindultak az emberek. A dolgozók, az idősek, majd a diákok és a kisgyerekek. Figyeltem, ahogy Jason elhalad az ablakom alatt. Fel se nézett. Mintha elfelejtett volna. Nagyon szomorú lettem. Reméltem, hogy csak rossz napja van. Hogy csak bal lábbal kelt fel.

Idegőrlő napom volt. Az estén gondolkoztam, és nem is figyeltem az embereket. Este a szokott módon Jasont kerestem a tekintetemmel. Megint elhaladt az ablakom alatt, anélkül, hogy felpillantott volna. Amikor már nem láttam, akkor sírni kezdtem. Nagyon szomorú voltam, és ez meg is látszott rajtam. A feldagadt arcomon és a kisírt szemeimen. Az éjszakám is hasonlóan telt. Végigsírtam azt is.

Reggel Jason már felnézett. Biztos látta rajtam, hogy sírtam. Feljött hozzám a szobámba. Újra sírva fakadtam. Odajött hozzám, és megölelt. Vállába fúrtam a fejem, majd elnehezült a szemem, és elaludtam a karjaiban.

-Jason szemszöge-

Figyeltem, ahogy Em szépen lassan megnyugszik a karjaimban, majd elalszik. Innentől Em lesz a beceneve. Olyan szépen cseng, és illik rá. Felemeltem könnyű testét majd az ágyába raktam, és betakartam. Néztem, hogy milyen szépség lett belőle. Gondolom nem sokat aludt miattam az éjszaka. Megigazítottam a takaróját és indultam a suliba. Este még visszajövök, és megbeszélem vele. Muszáj lesz.

X.X