,,-Minden gondolatomba belefurakodtál Aura. Nem tudlak és nem is akarlak elfelejteni. - suttogta bársonyos, lágy hangjával a fülembe.

-Na de Erik! Szépen volnánk, ha kiderülne, hogy el akarsz felejteni. Mert akkor a legkegyetlenebb ítéletet mondanám rád!

Nyelt egy nagyot, majd pajkos, zöld szemét rám emelte és feltette azt a kérdést, mire már számítottam.

-Mi lenne az a kegyetlen ítélet?

Intettem, hogy hajoljon közelebb, majd mikor megfelelő távolságra kerültem tőle, nagyon közel hajoltam füléhez és suttogva elmondtam neki.

Szeme kikerekedett, pupillája kitágult. Ledöbbent. Még pár másodpercig levegőt se vett, éreztem, hogy 1-0 a javamra, többet nem mond ilyet.

-Embertelen, brutális és drasztikus!,,

Elmosolyogtam, mikor láttam, hogy Gréta loholva fut felém. Már legalább 6 perce várakoztam rá, de mégsem tudtam haragudni, mert mit is mondhatnék. A késés a véremben van, ha akarom, ha nem.

-Bocsáss meg nekem Aura. – lihegés. – Nagyon siettem. – újabb zihálás.

-A lényeg, hogy már itt vagy. – mosolyogtam rá, majd belekaroltam. - Na gyere Gretel célozzuk meg azt a kávézót.

Kár, hogy szombat volt, mert a könyvtár ilyenkor csendesen állt, tisztelettel meredt cserepes magasságával az égbe, kongott az ürességtől. És magától értetődően zárva volt, pedig benéztem volna egy könyvért Malvinnak. Természetesen én is szeretek olvasni, de Malvin igazi vérbeli könyvmoly. Lételeme az olvasás.

Rengeteg ember tartózkodott a könyvtári utcán. Nevetgélő gyerekek szánkón, kik buzdították szüleiket a gyorsabb tempóra. Mosolygó, el-elpiruló szerelmes párok egymásba karolva. Sietősen tipegő idősebb nénik és karórájukat mustráló bácsik.

Gondolatmenetemből Gréta ébresztett fel.

-Aura! Rémisztő ez a környék. Nem siethetnék jobban? –kijelentésére szétnéztem, és be kell, hogy valljam szeretem az ijesztő dolgokat, de kirázott a hideg, ahogy körbenéztem.

Már nem azok az emberek sétáltak, siettek, rohantak, kik a könyvtár közelében csak úgy éltek, hanem bandákba szerveződve fiúk, lányok álldogáltok, beszélgettek, hógolyóztak, csináltak egyéb kétes dolgot. Voltak ott punkok, rockerek, csövesek, télen gördeszkázó fiatalok. Hát persze! Beértünk egy másik utcába.

-Gretel? Most az egyszer teljesen igazad van. – kényszeredetten elmosolyodtam, próbáltam viccesbe vinni a dolgokat, de egyben Gréta idegeit is húzni.

Szaporábban kezdtünk lépkedni, magabiztosság nélkül, mert már mindketten rájöttünk, hogy a város legfélelmetesebb negyedében próbáltunk bátorságot lehelni a másikba, erősebb, vérkiszorító kézszorításokkal. Ez volt az a környék, amelytől szüleink próbáltak tiltani.

Egyre több tekintet szegeződött ránk. Talán észrevették, hogy félünk? Vagy, hogy összevissza mindenről locsogunk egymásnak? Szerintem nem. Vagy nem tudom.

Halvány kis reménysugár ébredt mindkettőnkben, mikor megláttuk a kiutat a sötétségből. Az utca végén álldogált egymagában egy régi tábla, mi jelezte jobbra megtaláljuk a következő utcát célunk felé, mi már kevésbé ijesztő.

Szólásra nyitottam a számat, hogy észrevételemet megosszam Grétával, mikor éreztem, hogy egy kemény, hideg dolog homlokomnak ütközik nem kis erővel. Egy pillanatra még a légzésem is abbamaradt és megtorpantam Grétával együtt.

Egy hógolyó talált fejen, de a probléma nem az volt, és nem is az, hogy fájt, hanem, mert balra tőlünk egy társasház külső lépcsősorain vagy 6 fiú éles, gúnyos kacagásba tört ki.

-Na mi az Csipkerózsika? Észrevetted, hogy nem a kastélyban vagy? – ezek tényleg megtámadnak minden nem ide valósít? Anyum mesélt róla, hogy az itt lakók nem nagyon szeretik, ha más környékbeliek ide jönnek, vagy segítséget ajánlanak fel nekik.

-Jaj! Mindjárt el kezd bőgni az a két kis nyuszika! Ne vigasztaljuk meg őket srácok? - kérdezte egy barna, vörös, lila tincses hosszabb hajú srác, ajakpiercinggel és orrkarikával. Tekintete csak úgy végigmért engem és barátnőmet.

Ránéztem Grétára. Szúrósan nézte a színes fejűt, és ha tekintetével ölni tudna, már rég kínokkal teli halált halt volna a srác.

-Szánalmasak vagytok! – mondta Gréta, a legegyszerűbb jószívűség nélkül.

Egy pillanatra csend támadt, míg meg nem szólalt egy féloldalt lenyírt, és balra helyezett hosszabb, fekete hajú, tetovált fiú.

-Hogy vág a nyelve, a kis bigének! - nevettek fel újra a hímneműek.

Végignéztem rajtuk. Volt ott mindenféle fiú. Tetovált, piercinges, színes hajú, kopasz, még bekötött szemű is. Végignéztem mindegyiken, de a lépcső szélén a társasház bejáratához közel, egy magas, fekete, fehér felzselézett hajú fiú állt, kire mikor ránéztem, észrevettem, hogy engem nézett. Barna szempárja az enyémet kereste, ajkai nem görbültek mosolyra, nem nézett szánalommal, hanem valami mással. Helyes volt a maga rendetlenségével. Tenisz cipő volt rajta, az idő ellenére, fekete szakadt farmer és fekete bőrdzseki.

-Na mi az kislányok? Nem volt elég egy kis figyelmeztető, hogy ez a hely, nem királykisasszonyoknak van? – kérdezte gúnnyal teli hangon a bekötött szemű, égő szivarral a szájában.

Egy pillanatra emeltem tekintetemet a kalóz figurára, míg beszélt. Mire újra meg akartam nézni a fekete-fehér hajút, meghallottam egy nagyon ismerős hangot.

-Hagyjátok szerintem békén őket. Nem lássátok, hogy vérzik a homloka? – meglepetésemre a fekete-fehér hajú kérdezte, ki végig engem nézett.

Aha! Szóval ezért nézett. Észre se vettem, hogy vérzek, de mondatára homlokomhoz kaptam és sajnos igaza volt a kisbarátomnak. Vérzett a fejem. Semmi vész. Van sebtapaszom.

-Ugyan Erik! Mióta vagy te ilyen nyálas-kedves, tesó? – kérdezte a színes hajú röhögve. – Inkább szórakozz már velünk egy kicsit. Olyan mulatságos lányok. Élvezem az arckifejezéseiket. – nevetés.

Na ebből elég. Miért is pazaroltuk itt az időnket.

-Gyere! – mondtuk ki egyszerre bátran egymásnak, és ha nem ebben a helyzetben lennénk, elröhögtük volna magunk, hogy egyszerre állítottunk ugyanazt.

-Viszlát f@szfejek! – ordítottam vissza nekik és utoljára belenéztem a barna szempárba. Meglepetésemre még mindig engem nézett és nem nevetett, mint a többi, kik kijelentésemet fölöttébb szórakoztatónak találták. Furcsa. A hangja tökéletesen megegyezett az álmom béli Erikével és a neve is. Uramisten! Túl sok könyvet olvasok és túl sok filmet nézek?