Félelem

-Csak blöffölsz!- nevettem tovább miközben lemondóan meglendítettem jobbomat felé. A lány furcsa tekintettel mért végig.
-Láthatóan nem érdekel a srác élete.- motyogta a lány majd az ajtó felé biccentett ahol behúzták a szobába az elájult lányt, Lorent.
-De az övé biztosan fog.

~

Zsebre dugott kezekkel sétáltam az utcán. Fejemben ezernyi gondolat kavargott de egyet sem gondoltam át igazán. Halkan léptem át a hatalmas torony bejárátát majd elindultam a lifthez. Mikor eléálltam és vártam, hogy megékezzen hirtelen valaki mellettem termedt.

-Hol voltálm?- kérdezte komolyan Pietro.
-Semmi közöd hozzá!- mondtam határozottan mire a fiú megérintette a vállamat de abban a pillanatban megragadtam kézfejét felemeltem, közben kirúgtam alóla lábát.

-Mi a fene, Abby?- pattant fel a lepett fiú a földről és furcsállva nézett rám. Rohanni kezdtem a lépcsőn.

Viszont beláttam, hogy ez egy rettentő hülye ötlet volt. Pietro pillanatok alatt termedt elöttem, testemet a falhoz szorította. Kezeit fejem mellett támasztotta meg, nem tudtam menekülni.
Szemeivel engem vizslatott.
-Mi a baj?- kérdezte lágyan, kedvesen.
Sóhajtottam egy nagyot.
-Nemtudod megoldani.- motyogtam lemondóan.

Egyik felem kiakart neki tárulkozni de a másik elakart futni tőle minél messzebb.
Pietro jobb kezét elvette a falról és arcomra helyezte mire én rögvest megremegtem. Nem akartam hogy bárki hozzám érjen.
-Ha nem mondod el, akkor biztosan nem tudok.- mosolygott miközben arcomat nézte.

Pietro sebezhető volt ebben a pillanatban. És nem hagyhattam, hogy ez az érzés eltűnjön így erősen hasbatérdeltem amjtől összegörnyedt, megfogtam bal kezét és a korláthoz szorítottam majd enyémet felé tartva odafagyasztottam azt. Pietro nyögve fogta fel a történteket majd rántott egyet a   kezén de az nem mozdult.
-Abby?- nézett rám kétségbeesetten.

Arca láttán sírni támadt kedvem. Olyan megtört, összezavart, aggódó és ami a legjobban fájt rettegő tekintetet még életemben nem láttam. Pietro félt.
Pietro félt tőlem.

-Sajnálom, Pietro.- kezdtem lassan hátrálni tőle, szemeim bekönnyeztek.
Pietro csak nézett, nem szólt semmit.
Megfordultam és futottam.

Egészen Wanda szobájáig. Ott benyitottam ahol a lány olvasott az ágyán fekve.
-Waverly! Micsoda meglepetés!- mosolygott kedvesen majd összecsukta a könyvet a kezében.
-Ó, ha tudnád, hogy most jön csak az igazi meglepetés!- gondoltam magamban majd a lány lábait a földhöz fagyasztottam.
-Waverly?- kérdezte aggódva a lány mikor rájött, hogy nem tud mozogni.

-Annyira sajnálom.- és ott nem bírtam tovább. Kitört belőlem a keserves sírás.
-Mi a baj? -érdeklődött a lány.
-El kell vinnelek.- bögtem folyamatosan. Csodáltam, hogy Wanda értett belőle valamit.
-Hova?
-Az árvaházhoz.- itt nem bírtam tovább állni, lekuporogtam a földre majd felhúztam lábaimat és ismét bőgni kezdtem.

-El akarnak kapni! Engem bíztak meg, hogy hozzalak el és, ha nem csinálom meg Loren meghal!- suttogtam kétségbeesetten.
-Waverly! - sóhajtott Wanda.
-Abby!- kiáltott be a szobába Pietro.
-Nehogy bántani merd Wandát!- rontott be és ordibálni kezdett.