Maradj mögöttem!

Pietro felkapott majd képességét használva a csapathoz futott velem. Ott letett majd lesöpörte magáról a sok hópelyhet és sétálni kezdett.

Megpördültem tengelyem körül és mosolyogva hajtottam hátra fejemet. Teljesen átadtam magam a helyzetnek, nem érdekelt, hol vagyok vagy hogy kikkel.
Viszont sikeresen visszatértem a valóságba amikor Pietro fellökött és elterültünk a hóban.
-Pietro, nehéz vagy!- nyögtem miközben a fiú teljes testsúllyával rajtam feküdt.
Pietro sebességét használva felállt és magaelé rántott engem.
Nevetve pillantottam fiúra aki komoly tekintettel nézett a tábolva.
Én is odanézten és egy lány láttam meg.

-Pietro!- suttogtam de szememet nem vettem le az ellenségről.
-Maradj mögöttem!- Maximoff maga mögé tolt.
A csapat többi ragjának is feltűnt, hogy nem vagyunk egyedül, ők is a lányhoz fordultak.
Mindenki lefagyva figyelte a vörös, göndör hajú lányt. Hirtelen megmozdult és olyan dolog történt amire senki sem számított.
A lányból több lett. Vagy harmincan vettek minket körül.

-Mi a fene?- suttogta megdöbbenve Kapitány majd odahajította a pajzsát az egyik hasonmáshoz, gondolva, hogy az majd eltűnik. Azonban a hasonmás megragadta a pajzsot és maga elé tartotta.
Mostmár nála volt a pajzs.

-Oh, a francba!- szidkozódott Steve mire Tony felkiáltott.
-Hogy beszélsz?- fordult felé a zseni. Steve szólásra nyitotta a száját de Natasha megakadályozta.
-Ezt ne most, fiúk!- kérte majd előrántott egy pisztolyt.

Mikor előrántotta fájdalom nyilalt fejembe. Két kezemmel fejemet markoltam. Szédültem és nem láttam semmit. Egyik kezemet lekaptam fejemről és ráakartam rakni Pietro vállára de ő nem volt elöttem. Mostmár láttam. A hó elolvadt lábunk alól. Egyedül voltam. Egyes egyedül.

-Waverly!- szólt valaki a hátam mögül.
Megfordultam.
A férfi fekete kabátot viselt egy barna nadrággal. Barna haja megvolt fésülve.
-Apa?- könnybe lábadt szemekkel fürkésztem.
-Waverly!- kiáltott majd odarohant hozzám és átölelt.
Könnyezve öleltem vissza és fúrtam arcomat vállába.
-Mit keresel itt?- kérdeztem.
Apa eltolt magától és vállamat fogta.
-Örülök, hogy jól vagy. - mosolyogva hagyta figyelmen kívül előbbi kérdésemet.
-Mit keresel itt?- söpörtem le magamról apám kezeit. Gyanakodva néztem rá.
-Waverly én nagyon szeretnék segíteni neked. De nem tudok! Nemtudok mert bevagyok ide zárva!
-De te halott vagy.- suttogtam magam elé meredve.
-Tényleg?- kuncogott.
-Mi van veled apa?- ilyedten néztem rá.
-Waverly te nem tudod, hogy milyen az igazi boldogság. Félsz önmagadtól is. Mindentől és mindenkitől félsz! A félelmünket le kell győzni!- mutogatott apa.
-Hiszen miért élünk ha közben nem vagyunk bátrak? Ugye, szivem?- simította meg arcomat.

Kinyitottam szemeimet. Hideg hópelyhek hullottak arcomra majd elolvadtak. A hóban feküdtem. Felültem majd körbenézem. Az a harminc lány a többiekkel harcolt. Kótyagos tekintettel fürkésztem a harcot.

-Egyes. Igaz?- szólalt fel valaki mögülem.
Megfordutlam és egy teljesen ugyanolyan lány állt mögöttem mint akivel a többiek harcoltak.
-Talán.- mormogtam és térdre ereszkedtem.
Amikor felakartam állni a lány belémrúgott ezzel visszalökött a földre.

-Ez nagyon rossz húzás volt!- nyögtem a hóban fetrengbe.