A napszemüveges férfi

Egy évvel később

-Alyssa ide tudnád adni a locsoló kannát?- mutogattam az említett tárgyra, mire a lány elém lebegtette azt.
-Köszönöm- vettem át a kannát.

Egy éve vagyok itt. Ez a hely egyszerűen gyönyörű. Megtanítottak beszélni, lettek barátaim. Úgy érzem igazi otthonra leltem. Itt mindenkinek különböző múltja van, de mindenki ugyanarról a helyről került ide. Szeretem ezeket az embereket.

A lemenő nap sugarai megvilágították a veteményes kis növényeit. Felálltam majd letöröltem az izzadságot a homlokomról. Elégedetten léptem be a sátramba. Kicsi volt, nem szellőzött. A földön volt egy takaró, amin aludtam. Lefeküdtem a takaróra majd megpróbáltam aludni.

Egy kocsi zúgása keltett fel. Ez nagyon fura, mert Jessica ilyenkor már nem jár kocsival. Felkeltem a földről majd megfogtam egy gyertyát és kiléptem a sátorból. Este volt, de nem volt hideg. Kellemesen meleg volt az idő. Mesztelen lábam alatt a fű hideg volt. Bizsergés futott végig gerincemen egészen tarkómig.
Magabiztosan haladtam az álló kocsi felé.

Mikor melléértem felnyitottam a kocsi ajtaját de senkit sem találtam benne.
-Mi a...?- furcsállva néztem a vezetőülésre.
-Keresel valakit?- szólt mögülem egy hang mire megfordultam a tengelyem körül és magam elé tartottam a gyertyát.
-Ki vagy te?- tartottam még jobban felé a tárgyat de még így sem láttam az arcát.
-Jól ismersz!- férfi alakja volt. Teste izmos, edzett volt. Rossz emlékek özönlötték el az agymat, ezért hirtelen eldobtam a gyertyát és rávetettem magam a támadómra.

A férfi hagyatt esett velem a karjaiban. Ütöttem ahogy csak bírtam.
-Hé állj le!- fogta meg éppen felé lendülő jobbomat. Levette fejéről a napszemüvegét, ami teljesen indokolatlanul volt fején, mivel este volt.
Ekkor jobban megnéztem a férfit. Haja göndör volt, szemibe lógott a verekedéstől. Szemei kékek votak amikkel ilyedten fürkészett engem. Mellkasa fel-le emelkedett a levegővételtől. Alhasán ültem. Mikor észbekaptam leugrottam róla és leporoltam a ruhámat.
A férfi is felállt.
-Ki vagy te?- néztem rá fél szemmel.
-Még mindig nem emlékszel rám.- mosolyodott el majd zsebre dugta a kezeit. Úgy tűnt nem fájt neki az arcán lévő sebe, amit én okoztam beki.
-Pedig kéne.- mondta majd megnézte, hogy mennyire vérzik a sbee.
-Tudsz adni egy zsepit?

~

-Tessék!- nyújtottam felé a tiszta zsebkendőt.
Pietro a földön feküdt, a sátramban.
-Megtanultál beszélni!- mondta miközben elvette a zsepit és a vérző felületre fektette.
-Igen.- Pietro fura volt. Nyugodt volt.
-És megnőtt a hajad. Jól áll.- bókolt mire elfordultam és elhúztam a számat.
Pietro felállt.
-Velem kell jönnöd.- tért a lényegre.
-Tessék?- fordultam felé rögvest.
-Jól hallottad. A többiek beszélni szeretnének veled.- mondta majd közeledett.
Beszélni. Abból sosem jöttem ki jól. Féltem, sőt egyenesen rettegtem a Bosszúállóktól.
-Ne! Ne gyere közelebb!- fenntartott kezekkel állítottam meg a felém közeledő fiút.
-Miért?- pimaszul mosolygott és ismét zsebre vágta kezeit. Hát én komolyan mondom, befogom varrni a zsebeit!
-Mert...- elgodolkodva néztem mögé - mert lefagyasztalak!- itt már kissé magabiztosabban válaszoltam kérdésére
-Nem hinném.- Pietro közeledett de megállt, tőlem egy méterre.
Arcomra egy fancsali mosoly ült fel.
-Nem akarsz lefagyasztani.- a fiú biztos volt abban amit mond.
Eddig szemébe néztem de most elvezettem rajta tekintetemet. Elnéztem háta mögé ahol Loren bújkált.
-Te nem tudsz lefagysztani!- lepetten jött rá az igazságra.
-Lehet, hogy én nem tudlak elintézni. De ő igen! - biccentettem Pierro háta mögé mire onann kilépett Loren.