Patience:
- Kérdezhetek valamit? - Pillantok Skyra vacsora közben.
- Naná! Ne kímélj - vigyorodik el, majd bekap egy falat csirkét.
- Tudom, hogy felettem jársz eggyel, meg, hogy más a szakunk, de milyenek az emberek a kampuszon? Úgy unblock, milyen a hangulat és a közösség?
- A közösség? - Ismétli Sky, s felvonja a szemöldökét.
- Igen, de ne csak az itt lakókra gondolj - rázom meg a fejem, mivel tudom, hogy az itteniekkel mennyire nincs jó kapcsolata. - Hanem tényleg kollektívan az egész hangulatra.
- Hát, nem is tudom - néznek össze Shawnnal, majd vissza rám. - Igazából nem olyan rossz. A kampusz udvarán szoktak lenni programok. Ott lehet csatlakozni egy csomó helyre, mint mondjuk acapella kórus, robotika vagy a művészetisek közé, meg ilyenek. Ja meg a diákszövetségesek is szoktak csinálni mindenfélét. A lányok kocsimosós ötlete mindig nagy sikert arat, gondolom tudod miért - biccenti oldalra a fejét egy sokatmondó pillantással. - Amúgy meg be szoktunk ülni a sulitól nem messze lévő bisztróba, főleg, ha a hokicsapatunk jól teljesít. Akkor aztán nagy bulik szoktak lenni ott. Igazából ezek a főbb dolgok. Meg lehet menni melózni a könyvtárba, meg a suli rádióhoz.
- Munkám az van, szóval azzal nem tudnék élni - bólintok, jelezve, hogy megértettem, amit mondott. - Kíváncsi leszek, hogy milyen lesz. Eléggé izgulok - húzom el a szám sóhajtva.
Igazából az izgulok, az nem a legmegfelelőbb szó arra, amit érzek. Még holnap - vasárnap lévén - nem kell menni, de már most görcsben van a gyomrom, ha csak eszembe jut, hogy nem sokára kezdünk. Szerintem a pánik sokkal jobb lenne erre az érzésre.
Tudom, hogy nem kellene ennyire paráznom és még van időm felkészülni lelkiekben arra, hogy két nap múlva beindul a pezsgés, de akkor is kész vagyok. A gimit nem igazán élveztem anno, mégis egy kicsit hiányzik. Elvégre négy éven át az volt a hely, ahol a napjaim nagy részét töltöttem. Megvoltak azok az emberek, akikkel elvoltam és ott volt Terra, akire bármikor számíthattam. Na meg személyiségben is más voltam. A változást sosem szerettem és ez most egy nagyon nagy változás, szóval nem is kicsit stresszelek. Túl sok az új tényező és az, ami teljesen más lesz, mint eddig volt, ez pedig teljesen kikészít.
- Felesleges - néz rám kedves mosollyal Shawn. - Itt is megtaláltad a helyed és egy nap alatt találtál két barátot is.
- Szóval mi barátok vagyunk? - Vonom fel a szemöldököm, s az ajkaim halványan felfelé görbülnek.
- Persze, hogy azok vagyunk - vágja rá bólintva Sky, s elvigyorodik. - Milyen kérdés ez?
- Hallottad - int felém Shawn, s az ő mosolya is szélesebbre változik.
Őszintén, én még a barát szót nem használnám. Még csak egy napja vagyok itt és egyikőjüket sem ismerem annyira, hogy azt mondhassam, hogy barátok vagyunk, de az tény, hogy nagyon jól érzem magam velük. Sky baromi aranyos lány, Shawn pedig pontosan olyan jó ember, mint amilyennek mindenhol mutatja magát, ahol látják. Egy kicsit megnyugtat, hogy ők itt vannak és már most találtam velük közös pontot, de biztos, hogy idő kell majd nekem, amíg igazán meg tudok nyílni neki. Csak remélem, hogy ezt nem bánják és kivárják, amíg eljutok erre a szintre, mert nem akarom elveszíteni azt, ami ma elkezdődött.
- Elnézést, nem is tudom, hogy mit képzeltem - vonom össze a szemöldököm és megadón felemelem a kezem.
- Ez egyszer elnézem ezt neked - mutat rám a villájával Sky. - De csak most.
- Köszönöm, igazán nagylelkű vagy - lapátolom magamba az utolsó falatot, majd felállok és a mosogatóhoz megyek. - Egyébként, lehet, hogy igazatok van, de azért a kampusz egy teljesen más terep. Itt úgymond muszáj beszélnünk, hiszen folyamatosan össze vagyunk zárva, de velük nem feltétlenül. És mivel az utolsó pillanat után iratkoztam be, így azt sem tudom, hogy kik lesznek velem a szakomon.
- Nem akarlak megijeszteni, de szerintem utálni fognak - gondolkozik hangosan Sky, mire felkapom a fejem.
- Miért?
- Mert jobb vagy náluk - vágja rá mosolyogva. - Komolyan mondom, P, hihetetlen jók a munkáid. Alig várom, hogy tovább olvashassam őket. A tanárok így imádni fognak, de a többiek folyamatosan versenyezni akarnak majd veled.
- Most nem tudom, hogy megsértődjek vagy inkább örüljek - ingatom meg a fejem.
- Örülj - áll fel Shawn, s elveszi Sky üres tányérját az asztalról, majd a sajátját is. - És ne figyelj arra a részre, hogy utálni fognak. Nem így lesz - lép mellém. - Nem hiszem, hogy nagyon lehetne téged utálni - néz mélyen a szemembe, s ahogy csokibarna szemei megigéznek, nekem oldódni kezd a szorítás a mellkasomban és a görcs a gyomromban.
Én nem vagyok benne olyan biztos.
De ezt nem mondom ki hangosan. Én naponta képes vagyok utálni magam, de ez csak azóta van így, mióta nyáron akkorát hibáztam, amekkorát. Ettől függetlenül az utálat, az utálat. Sőt, az utálat már gyenge kifejezés erre. A gyűlölet sokkal találóbb.
Viszont ezt nem fejtem ki és nem is mondom ki hangosan, csak hálásan bólintok egyet, majd kiveszem a tányérokat a kezéből.
- Majd én elmosogatok, a gerlepár menjen csak fel vagy ahova akar kettesben - kacsintok rájuk.
- Biztos? Megcsinálom én. Ha gondolod, akkor te menj fel pihenni, hosszú napod volt - fürkészi az arcom Shawn, de megrázom a fejem.
- Menjetek csak. Amúgyis szeretek mosogatni, mert kikapcsol.
- Tuti? - Néz rám Sky is, mire határozottan bólintok. - Köszönjük - ölel meg. - Ha valami kell vagy esetleg baj lenne, akkor szólj, Shawnnál leszünk - teszi hozzá, aztán megfogja Shawn kezét és elkezdi felhúzni az emeletre, ami újabb mosolyt csal az ajkaimra.
Aranyosak együtt és jó látni, hogy vannak, akik ennyire boldogok tudnak lenni egymás mellett. Ugyan tényleg nem ismerem úgy őket még, de őszintén örülök, hogy Sky boldog valakivel.
Miután befejeztem a mosogatást, felvonulok a szobámba, hogy vegyek egy forró fürdőt, de amikor a fürdőbe indulok, a mobilom csörögni kezd az ágyon. A csend hirtelen megtörésétől ijedtemben összerezdülök, de amikor meglátom a húgom nevét a kijelzőn az ijedtség helyét átveszi a fájdalom. Mély levegőt veszek, mielőtt fogadnám a hívást, s leülök az ágyamra.
- Szia, Layla - szólok bele, miután elhúztam a zöld ikont a képernyőt. - Mi a helyzet?
- Mi a helyzet? Ezt én akartam kérdezni. Ott vagy reggel óta, de nem tudok semmit, csak amit apa mondott. Komolyan Shawnnal laksz egy házban? És tényleg olyan aranyos, mint amilyennek tűnik? Niall Horan intézte a veled való beszélgetést? Hányan vagytok ott? Vannak jó palik? Milyen a szobád? Jóba lettél már valakivel? És....
- Lélegezz - szólok rá mosolyogva, de a fájdalom a mellkasomban nem akar múlni. - Lélegezz, mielőtt megfulladsz a sok duma közben.
- Te meg válaszolj, mielőtt meghalok a kíváncsiságtól - vág vissza, de hallom a hangján, hogy ő is mosolyog.
- Milyen drámai lett valaki.
- Elvégre dráma tagozatos vagyok, emlékszel?
- Nehéz lenne elfelejteni - bólintok, hiába nem láthat.
A húgom két évvel ezelőtt a dráma tagozatra jelentkezett a gimnáziumába és azóta is hasít ott. Minden évben legalább két darabot adnak elő és Layla minden évben elnyeri magának a főszerepet, aztán pedig abban a szerepben a közönség szívét. A húgom egy őstehetség és ezt minden elfogultság nélkül mondom.
- Ugye idén is ott leszel a karácsonyi darabon annak ellenére, hogy már nem laksz itthon?
A fájdalom erősödni kezd a hangjától, s a szemem égni, mintha könnyek akarnának előtörni.
- Persze, hogy ott leszek ne butáskodj. Ki nem hagynám az előadásod. Amúgyis megmondtam, hogy karácsonyra hazautazom. Ha megígértem, akkor az úgy is lesz. Sőt, az őszi szünetben is otthon leszek majd, ha minden jól megy.
- Jó - sóhajt fel megkönnyebbülten. - Akkor most válaszolj a többi kérdésemre.
A számat elhagyja egy kis kacaj a kijelentésétől, mégis kibuggyan egy sós csepp a szememből és végigperzseli a halántékom.
- Igen, Niall csinálta az interjút és igen, Shawnnal, meg még egy csomó hírességgel lakom itthon. Shawn nagyon aranyos fiú és azt mondta, hogy szerinte jók a dalok, amiket írok. Elkezdte megzenésíteni az egyiket. Persze szigorúan az én engedélyemmel és kikérve a véleményem. Elég sokan vagyunk, viszont nem néztem meg annyira a palikat. Eggyel volt egy kis összetűzésem. Nem néz ki rosszul, de egy tahó, szóval mindegy. A szobámat még nem rendeztem be teljesen, de alakul, igazából semmi extra, de van saját fürdőm. És egyébként jóban lettem az egyik lánnyal. Skynak hívják és elég vagány szakra jár egy csajhoz képest. Nagyon jófej. Egyelőre jól érzem magam itt, de nagyon izgulok a hétfő miatt.
- Felesleges, Patience. Jó lesz, tudom. Nem kell félned, hiszen te vagy Patience Tucker, mindenkit, mindig elvarázsolsz és baromi okos is vagy. Csak ne félj, rendben? Ne stresszelj rá és, amikor nem vagy biztos magadban, végy egy mély levegőt. És minden este hívj fel, oké? Csak bízz magadban, én is bízom benned.
Az alsó ajkamba kell harapnom, hogy ne nyüszítsek fel, mert annak az egy könnycseppnek társai, most sokkal sűrűbben folynak és szinte ráz a zokogás.
Hiányzik a húgom és hiányoznak a szüleim, meg a bátyám megnyugtató szavai.
Bárcsak minden olyan lenne, mint régen.
- Úgy lesz - suttogom nagy nehezen. - Úgy lesz, megígérem, de most te mondd el, hogy otthon mi a helyzet.
- Hiányolunk téged, de egyébként minden rendben. Fura, hogy nem vagy itt, tudod?
- Nekem is fura, hogy nem otthon vagyok - fordulok oldalra és összehúzom magam. - De muszáj voltam eljönni a suli miatt.
- Tudom, csak egyelőre szokatlan. Jaj, képzeld - kiált fel hirtelen vidáman -, anya megengedte, hogy hétfőn a sötétkék parókámat vegyem a suliba.
Nem direkt csinálja, de ezzel a mondattal teljesen összetör, viszont ezt nem mutathatom ki neki.
- Az a kék paróka csodálatosan áll neked, biztos, hogy imádni fogják majd - felelem inkább nagy nehezen.

Shawn:
Valaki sír.
De nem csak halkan szipog, hanem hangosan sír. Sőt, szabályosan zokog. Arra ébredek, hogy a házban valaki szinte kiabálva zokog. Először azt hiszem, hogy Sky az, mert volt már rá példa, hogy rosszat álmodott és akkor bizony a sírására ébredtem. Viszont most, amikor felkelek és oldalra pillantok, látom, hogy ő mélyen és nyugodtan alszik.
Kezdem azt hinni, hogy esetleg csak az én álmomban volt valami olyan és arra keltem, de aztán megint meghallom, ahogy a szomszéd szobában megszólalnak.
- Annyira sajnálom, kérlek, maradj velem.
Ez Patience.
A felismerés első hullámban lever a lábamról, de aztán az agyam úgy tér magához az álomból, mintha nyakon öntenének egy vödör hideg vízzel. Megdörzsölöm az arcom, hogy kisöpörjem onnan az álmot, majd kimászom Skyler mellől és elindulok Patience ajtaja felé.
Talán nem kéne csak úgy bemennem oda, hiszen nem kértem engedélyt és Patience mégcsak nincs is ébren, hogy megadja azt a bizonyos engedélyt, de egyszerűen képtelen vagyok hagyni, hogy tovább sírjon, miközben alszik. A két érzés és az agyam két fele szinte harcolnak egymás ellen, miszerint hagyjam meg neki a privát szférát vagy menjek be és keltsem fel, de a mellkasomban lévő szorítás az utóbbit erősíti, ami elég nagy hatással van rám. Úgyhogy bemegyek a szobába és egyenesen az ágyhoz rohanok.
Patience álmában forgolódik és folyamatosan motyog, miközben a könnyei ezerrel folynak. A szívem összeszorul, hogy így kell látnom, miközben leguggolok mellé.
- Patience - kezdem halkan és finoman megsimítom az arcát. - Patience, ébredj. Hallod, kislány? Ébredj fel. Patience.
A lány még csak a jelét sem adja annak, hogy ébredezni kezdene, így kénytelen vagyok egy kicsit keményebbnek lenni. Felülök mellé és a vállát megragadva, finoman rázogatni kezdem.
- Patience, ébredj fel, kérlek - rázom folyamatosan, egészen addig, amíg végül ki nem pattannak a szemei. - Semmi baj - törlöm le a könnyeit.
- Mi történt? - Kérdezi rekedtesen, s elkezd felülni. - Mit csinálsz itt? Mi a baj?
- Semmi baj, csak rosszat álmodtál - ingatom a fejem, de attól, hogy így kell látnom, valamiért fájdalom hasít a szívembe.
- Ne haragudj, hogy felkeltettelek. Nem akartam. Sky is felébredt?
- Nem, csak én keltem fel - rázom meg a fejem megint.
- Sajnálom - suttogja, s felhúzva a lábait átöleli azokat.
- Ne tedd, nem történt semmi baj. Inkább te ne haragudj.
- Miért haragudnék? - Vonja össze a szemöldökét értetlenül, s kék szemeit összeakasztja az enyémekkel.
- Amiért bejöttem ide az engedélyed nélkül. Csak hallottam, hogy sírsz és meg akartam nézni, hogy mi a baj, aztán láttam, hogy álmodban motyogsz és folynak a könnyeid, szóval bejöttem, de nem akartam, hogy azt érezd, hogy nem tartom tiszteletben a magánszférád vagy...
Patience a karjaimba veti magát, amivel teljesen belém fojtja a szót. Nem számítottam rá, hogy ez lesz a vége a bocsánat kérésemnek. Igazából nem tudom, hogy pontosan mire is számítottam, de erre biztosan nem. Talán arra, hogy Patience kiborul és elzavar a szobájából. Még nem ismertem ki teljesen, de eléggé zárkózottnak tűnik. Vagyis, nem...olyannak tűnik, akiben rengeteg minden van, de inkább ezeket elzárja. Legyen az érzelem, gondolat, vélemény vagy bármi más. Nem tudom, hogy valaha leszek-e annyira a bizalmában, hogy megmutassa a valódi énjét, de én reménykedem benne. Pontosan azért, mert szinte érzem, hogy nagyon sok minden van benne. Ez kijön a dalszövegeiben, a verseiben és a történeteiben is. Meg abban, ahogy viselkedik.
- Köszönöm, hogy bejöttél - suttogja a mellkasomba fúrt arccal, mire leesik, hogy vissza kéne ölelnem.
Amint ez realizálódik bennem, magamhoz szorítom és a fejtámlához kúszva betakarom őt.
- Nagyon rosszat álmodtál? - Kérdezem a hátát simogatva, mire megingatja a fejét.
- Nem csak álom volt - teszi hozzá, aztán lassan elhúzódik és megtörölgeti a szemeit. - Egy emlék volt.
- Szeretnél róla beszélni?
Patience összepréseli az ajkait, majd beharapja az alsót, s lesüti a szemeit.
- Nem tudom - feleli halkan, rekedtes hangon.
- Ha nem akarsz, akkor nem kell, én nem erőltetem.
- Csak...nem sok mindenkinek beszélek róla. Gyakorlatilag csak a családom tudja, meg Terra, a legjobb barátnőm ugye. Elég friss még a dolog. Emiatt iratkoztam be olyan későn és még csak egy napja vagyok itt. Eddig úgy tűnt, hogy kedveltek, most rontsam el? - Néz rám egy szomorú mosollyal, s a szemeit újra ellepik a könnyek.
Hát ettől aztán csak jobban feléled bennem a kíváncsiság, de elnyomom. Komolyan nem akarom rákényszeríteni, ha nem akarja, csak szimplán emberből vagyok. Nekem is rossz tulajdonságaim közé tartozik, hogy olykor kifejezetten kíváncsi vagyok. Például az nagyon érdekelne, hogy Patience miért nem tudott időben beiratkozni, de tudom, hogy milyen, amikor az emberek mindent tudni akarnak rólad és nem tisztelik a magánszférádat, így nem fogok semmit sem erőltetni, amit nem akar. Szeretném, ha tudná, hogy komolyan támaszkodhat rám, ha arra van szüksége, mert én nem akarom bántani.
- Kétlem, hogy el tudnád rontani - felelem végül, s ösztönösen kisimítok egy odaragadt tincset az arcából. - De, ha még túl friss és fájdalmas róla beszélni, akkor nem kell. Csak annyit árulj el, hogy ugye nem téged bántottak? - Kezdem az arcát fürkészni és ettől a gondolattól elönt az aggodalom.
Tisztában vagyok azzal, hogy napjaink világa mennyire veszélyes tud lenni. Főleg egy fiatal lánynak. Skyler a megismerkedésünk alatt mesélte, hogy őt mennyi atrocitás érte már a gimiben, az utcán vagy az interneten, esetleg otthon. Elmesélte, hogy az egyik osztálytársát anno bedrogozták egy buliban és már majdnem megtörtént az egyik legrosszabb dolog, ami egy lánnyal történhet, amikor Sky véletlenül rányitott a csajra és a támadóira az akkori pasijával. Ők mentették meg a lányt attól, hogy megerőszakolják. Skyt pedig a nevelőapja bántotta. Nem csak taperolta és mászott rá folyamatosan, de volt, hogy meg is ütötte, amikor nem engedelmeskedett neki. Mindez addig ment, amíg egyik nap az apja észre nem vette rajta a nyomokat. Utólag derült ki, hogy az anyukáját is bántotta az a barom és ezért nem merte elhagyni. Sky apukája szerencsére rendet tett és egy életre elüldözte azt a mocskot Skyék közeléből.
A gyomrom felfordul minden alkalommal, amikor ez eszembe jut. Szinte látom magam előtt a fiatal Skyt, ahogy rettegve megy haza minden nap és ettől felmegy bennem a pumpa. Legszívesebben kinyírnám az ilyeneket, pedig egyáltalán nem szeretem az erőszakot, de ezeknek nem lenne szabad élniük. Ahányszor csak eszembe jut, hogy ilyenek vannak, pánikolni kezdek, hogy a húgomnak ilyen világban kell felnőnie. Rettegek, hogy egy nap neki is baja esik és zokogva hív majd fel vagy esetleg kifog egy olyan állatot, mint amilyen Skyler nevelőapja volt és belecsöppen egy ilyen kapcsolatba, amiből nincs csak úgy kiszállás.
- Én bántottam a húgom - suttogja rekedtesen, maga elé meredve.
- Ezt...ezt meg hogy érted?
Patience hatalmasat nyel, miközben a könnyei újra elerednek.
- Szeretek motorozni - kezdi rám pillantva, de aztán el is kapja a tekintetét. - Apa tanított még anno és igazából a családból mind a hárman tudunk motorozni a tesóimmal. Mindannyiunkat tanított és tanítgat a mai napig, ha Layla esetét nézzük. Mind a hármunknak megvan a jogsija, de még néha így is becsúszhatnak gondok. A húgom és én nagyon szerettünk együtt motorozni - remeg meg a hangja, s mintha kémyszerítené magát, hogy rám nézzen. - Úgy másfél hónappal ezelőtt elmentünk motorozni és Layla elkezdett húzni. Az út csúszott valamennyire az eső miatt, de nem volt annyira vészes. Eleinte mondtam, hogy hagyja ezt és ne akarjon versenyezni, mert baj lehet belőle, de a húgom elég makacs lány - remeg bele a szája sarka is, ahogy küzd a sírás ellen. - De akkor még más lány voltam és egy idő után benne voltam a hülyeségben. Így értettem ma, hogy régen tényleg más voltam fejben és lélekben is. Benne voltam abban, hogy versenyezzünk és... - elcsuklik a hangja és a vállai remegni kezdenek, ahogy megint rátör a sírás. - És jött egy kanyar, amit nem tudott jól bevenni - dörzsölgeti a szemét, s nagy levegőket véve próbál megnyugodni. - Megcsúszott a motor, aztán elvesztette az irányítást fölötte és nekem jött. Mind a ketten árokba zuhantunk a motorokkal, mert én nem állítottam meg - szipog folyamatosan és a hangja szinte minden szónál elcsuklik. - Nyomás lett a koponyájában, így fel kellett nyitni a fejét és mind a ketten hetekig kórházban voltunk, ezért késtem le a beiratkozást. Laylának még mindig parókát kell hordania, mert nem nőtt vissza a haja rendesen egyelőre a műtét miatti borotválás miatt. Ő annyira másképp látja, mint én, de bennem aznap minden megváltozott és ezért is kellett mindenképp eljönnöm otthonról. Képtelen vagyok a szüleim szemébe nézni rendesen és minden alkalommal, amikor meglátom a húgom, sírni tudnék.
- De, Patience, ez nem a te hibád - ingatom a fejem, de alig bírok megszólalni.
A torkomban gombóc van, a szívem sajog és hihetetlen fájdalom kerít a hatalmába, ahogy emésztem a szavait.
- Szinte mindenki ezt mondja - mosolyodik el szomorúan, de a könnyei még mindig patakokban folynak. - De én nem úgy érzem, tudod? Veszélybe sodortam a kishúgom, nem vigyáztam rá és ebbe majdnem belehalt. Amikor magamhoz tértem a kórházban, megfogadtam, hogy változtatok. Hogy mostantól nem fogom hagyni, hogy elvigyen a hülyeség...de ettől a fogadalomtól függetlenül is...azóta nem találom önmagam - csuklik el megint a hangja.
- Gyere ide - húzom újra a karjaimba.
Ennél többet nem tudok mondani. Ez nem Patience hibája. És el sem tudom képzelni mindazt, ami benne van emiatt, viszont megszakad a szívem, amiért így kell látnom.
- Annyi minden van bennem emiatt, de nem merem őket kimondani, mert félek, hogy majd mit gondolnak mások.
- Nekem beszélhetsz róla - bukik ki belőlem, mielőtt átgondolhatnám a szavaimat. - De most inkább bújj ide, amíg megnyugszol.