Patience:
A szívem ezerrel dübörög a mellkasomban, s ezzel visszhangot ver a fülemben, ahogy a kis kávézó elé érek. A torkomban lévő gombóc sem segít igazán, hogy jobban érezzem magam és, ha mindez nem lenne elég, akkor még a gyomrom is összezsugorodott a kocsiban, plusz már a tenyerem is izzad. Ezek pedig merőben megakadályozzák, hogy magabiztos legyek. És ezt határozottan nem élvezem. Alapvetően nem vagyok beszari, aki egyáltalán nem áll szóba idegenekkel, de azért így találkozgatni sem szeretek velük. Egyszer gondolkozás nélkül mentem bele egy találkába egy sráccal és az egyáltalán nem sült el jól. Szerencsére bajom nem esett, de olyan para volt a tag, hogy egész idő alatt felállt a hátamon a szőr tőle. Vagy két percenként elmondta, hogy mennyire szép bőröm van és mennyi mindent kezdene vele, ha átmennék hozzá. Azóta még jobban kerülöm az idegeneket és a netes ismerkedést is.
Persze tudom, hogy nem egy nyomozós sorozatban vagyok, ahol elrabolnak, amint belépek a kávézóba és aztán váltságdíjat követelnek értem, de azért jó az óvatosság. Mondjuk, ha egy váltságdíjon múlna az életem, akkor valószínűleg durván megszívnám. Nem azért, mert teljesen szegények vagyunk, de nem is vagyunk kiemelkedők. Olyan közepesnek mondanám magunkat, ami viszon tuti, hogy nem jön jól egy több millás váltságdíj követelésnél. De, mint azt mondtam, erre nem is lesz szükség. És nem is ez a fő oka annak, hogy most ennyire izgulok. Mégcsak nem is az, hogy egy idegennel találkozom, akinek a teljes nevét nem is tudom. Hanem az, hogy valószínűleg magyarázkodnom kell, hogy miért nincs még meg a helyem, ahol lakni fogok, amint elstartol a suli. Márpedig azt nagyon nem akarok. Az utolsó pillanatban tudtam csak beiratkozni így is. Sőt...már az utolsó utáni pillanatban és ezt is csak a bátyámnak köszönhetem, mert kiállt mellettem és intézkedett. És ezért nincs is hol laknom. Anyáék túl messze vannak a kampusztól, reggelente két óra lenne az út, ha nincs nagy forgalom, az pedig azt jelenti, hogy nem tudnám eléggé kipihenni magam. Arra pedig igazán szükségem lesz az első évemben, ahol már valószínűleg most híre ment a tanáraim körében, hogy annyira tesze-fosza vagyok, hogy a nyamvadt beiratkozást sem tudtam időben elintézni, mert elfelejtettem.
Pedig erről szó sincs. Komolyan minden fontos dolgot fejben tartok, de a nem olyan rég bekövetkezett tragédia után a beiratkozásom volt a legkisebb gondom. És ezért is el kell jönnöm otthonról. Anyáék nagyon szeretnek, egy baromi jó családom van, ezt tudom; viszont ami történt az az én hibám volt és én képtelen vagyok ezért a szemükbe nézni.
Mintha csak a gondolataimban olvasna, a telefonom rezegni kezd és a képernyőn megjelenik a legjobb barátnőm neve. Rá most nagy szükségem lesz. Terra sajnos nem maradt itt velem Torontóba, mert a Harvardra ment tovább. Már kicsi kora óta az volt az álom iskolája és képes lett volna feláldozni értem az utolsó pillanatban, csakmert vétettem egy hatalmas hibát. Ezt persze nem hagyhattam neki, így szinte ráparancsoltam, hogy maradjon a fenekén Bostonban, de ő így is visszautazott egy kis időre, hogy támogasson minket a családommal. Ő a legjobb és most egy másik városban van. Szerintem életemben nem sírtam még úgy, mint akkor, amikor őt kikísértem a reptérre, de ma már egész jól kezelem a dolgot. Plusz, minden nap órákat beszélünk FaceTime-on, úgyhogy így nem olyan, mintha teljesen elment volna. Nyilván nem is olyan, mint amikor átjött hozzánk és egész éjjel fent voltunk, hogy kibeszéljünk minden bajt az életünkben, de nem is olyan vészes, mint amilyennek eleinte gondoltam.
- Szia, ott vagy már?
Terra hangja abban a pillanatban felharsan a vonal túlvégén, hogy felveszem a telefont.
- Igen, itt állok a kávézó előtt, de nagyon izgulok. Ciki elfutni most, igaz? - Rágcsálom a szám szélét, s elkezdek fel-alá járkálni idegességemben.
- Ezt ugye nem kérdezted komolyan?
Szinte látom magam előtt, ahogy sokatmondó pillantással oldalra biccenti a fejét.
- Jó, tudom, hogy szánalmas vagyok, csak...nem akarok magyarázkodni, érted? Túl friss a dolog és fájdalmas. Nem akarom még jobban feltépni a sebet, meg én lenni az idióta, lúzer gólya, aki még a saját beiratkozását sem tudta elintézni - rázom a fejem, hiába nem láthat.
- Ide figyelj, Patience Tucker - kezdi határozottan, azzal hangjával, amivel általában gatyába szokott rázni -, ami történt az egy baleset volt. Nem a te hibád és nem is kell senkinek sem magyarázkodnod. Viszont előbb, vagy utóbb, de szembe kell vele nézned. Baromi erős lány vagy. A legerősebb, akit valaha láttam, nem ijedhetsz meg egy kis beszélgetéstől, világos?
Ő így látja, de én messze nem érzem magam erősnek. Sőt...mióta megtörtént az a hatalmas hiba, amit soha nem fogok tudni visszacsinálni, azóta teljesen elveszettnek érzem magam. Talán ezért rinyálok most itt egy kávézó előtt és csinálok teljesen hülyét magamból.
- Patience, komolyan mondom - szólal meg immáron finomabb hangon -, be kell menned oda és átesni ezen. Nem olyan nagy dolog. Neked piskóta az egész. Most végy egy mély levegőt, aztán fújd ki lassan és menj be oda. Ja, és amint végeztél, hívj fel, rendben?
- Jó - nyögöm ki nagyot nyelve. - Oké, téged hívlak elsőnek majd.
- Szeretlek, meg tudod csinálni - feleli, majd miután elmotyogok neki egy "én is téged"-et, kinyomja a telefont.
- Hát akkor most, vagy soha - motyogom magam elé, majd megteszem azt a kis rituálét, amit Terra mondott.
Amint kicsit lehiggadok, határozott léptekkel elindulok a pult felé, ugyanis a srác azt az utasítást adta, hogy szóljak, hogy találkozóm van vele. Nem tudom, hogy ez mennyire normális, de mivel ez az utolsó esélyem ahhoz, hogy kiszabaduljak otthonról, így nincs nagyon választási lehetőségem. De félreértés ne essék, nagyon szeretem a szüleimet és a tesóimat is, csaképp, ahogy mondtam, nem tudok a szemükbe nézni.
Csúnyán elrontottam a dolgokat.
- Jó napot - lépek oda a szoros kontyos nőhöz, aki a pult mögött áll -, azt mondták, hogy itt kell majd szólnom, ha ideértem, hogy találkozóm van Niallel. Sajnos a teljes nevét nem tudom.
A zöld szemei azonnal megcsillannak és hatalmas mosoly szökik az ajkaira.
- Igen, Niall már itt van. Menj itt nyugodtan hátra és lesz egy lépcső jobbra, oda kell menned. Ott tudtok privátban beszélgetni.
- Rendben - pislogok meglepetten és a torkom még jobban kiszárad. - Köszönöm - nyögöm ki, majd elindulok hátra, amerre mutatott.
Kétlem, hogy ez normális lenne.
És mi az, hogy már itt van?
Kettő órát beszéltünk meg és bárhogy nézem a telefonom kijelzőjét, addig még van öt perc. Még én is előbb jöttem.
Nem tehetek róla, de megint elbizonytalanodom, úgyhogy feloldom a készüléket és leellenőrzöm, hogy jól emlékszem-e a kettőre, de nem tévedtem.
Talán szólnom kéne a szüleimnek, hogy mégis készítsék a váltságdíjat?
Oké, ezen még én is elmosolyodom, de sajnos biztosabb nem leszek.
Csak az visz előre, hogy ez az utolsó esélyem.
- Na nem - esik le az állam, amint felérek a lépcsőn. - Nem, ilyen nincs. Mi ez? Valami kandikamera? Ki fizetett azért, hogy megszivassanak? - Forgolódom, de az asztalnál ülő fiú csak kedvesen elmosolyodik.
- Nem szivatás - rázza meg a fejét. - Ülj le - mutat az egyik székre -, gondoltam itt nyugodtabban el tudunk majd beszélgetni.
- Te Niall Horan vagy - tátogok, mint egy hal, miközben leülök az előbb kijelölt székre. - Ezt...ezt nem értem. Tuti, hogy álmodok. Basszus, kicsinek imádtam a One Directiont és mai napig imádom a dalaid. Biztos, hogy ez kamu - keresek még mindig kamerákat, de egyet sem látok.
- A kiadó hely hirdetése miatt jöttél a házban. Velem telefonáltál tegnap.
- Ne haragudj - nevetek fel hitetlenül és teljesen zavarba jövök. - Tényleg sajnálom, de ezt nem tudom elhinni. Mi ez az egész? Hogy lehet a tiéd az a hirdetés? Mit csinálsz egyáltalán itt?
- Párunk ide szokott elmenekülni, ha ki akar kapcsolni - vonja meg a vállát, még mindig azzal a kedves mosollyal.
- Párotok? - Vonom össze a szemöldököm értetlenül.
- Itt "bújkálunk" - mutat idézőjelet. - Tizenhét hely van, most vagyunk tizenhatan. Tényleg olyan, mint egy nagy Kappa-ház. Viszont vannak nehézségek, amiket nem könnyű megszokni.
- Például, hogy egy hírességgel élnék egy fedél alatt? - Szaladnak ezúttal fel a szemöldökeim a homlokomon.
- Mint mondtam, páran vagyunk. Az eddig foglalt tizenhat helyből hatan vagyunk híresek.
- Azt meg szabad tudni, hogy kik vannak még ott?
- Rajtam kívül Shawn, Alessia, Khalid, Camila és Brendon - sorolja fel egy bólintással.
Na ez újabb hidegzuhany.
Nem is tudom, hogy elsőnek mit reagáljak.
- Már...mármint Mendes, Cara, az a Khalid, Cabello és Urie?
- Ebben a sorrendben - bólint újra, nekem pedig a lélegzetem is elakad.
- Már biztos, hogy nem vagyok ébren - kapok a homlokomhoz hitetlenül, így inkább úgy is kezelem, mintha ez nem lenne igaz. - Mennyi lenne a lakbér?
Talán tényleg csak egy kis csíny.
- Mivel tizenheten leszünk, ha oda költözöl, ezért a havi lakbér lecsökken háromszáz dollárra. A szobádat úgy rendezed be, ahogy szeretnéd, a ház pedig tíz percre van a kampusztól. Néha tény, hogy ennyi embernek nehéz együtt élni, de amúgy szerintem jó. Hoztam képeket is a neten kívülieken is - szedi elő őket egy táskából. - Ha tetszik a hely, de kell még gondolkozási idő, akk...
- Jó lesz - szakítom félbe a fiút, aki azonnal rám kapja a tekintetét. - Ne haragudj, csak...tetszik és közel van a sulihoz. A sok társat ki tudom zárni, ha úgy van és ennyire jó ajánlatot még sehol sem láttam - nézegetem a képeket. - Mást sem, nemhogy ilyen jót.
- Akkor itt vannak a papírok. De készen állsz arra, hogy velünk lakj?
- Azt hiszem, hogy elbírok majd vele - felelem gondolkozás nélkül.
Velük jobban el fogok bírni, mint az otthoni helyzettel.
De még mindig nem hiszem el, hogy velük fogok együtt élni...
Ez teljesen abszurd.

Shawn:
Ahogy felnézek a gitáromról, miután az utolsó hang is elhalkul, szembe találom magam az ágyon fekvő lánnyal, aki az én pólómat viseli és csillogó szemekkel néz rám. Skyler és én fél éve vagyunk együtt és azóta minden pillanatot kiélvezünk, amit csak kettesben tudunk tölteni. Itt bent csak mi vagyunk. Nincsenek a lakótársaink, sem pedig paparazzik és különféle riporterek, vagy kamerák, amik ránk irányulnak. Eleinte nem is akartunk nyilvánosan is megmutatni a kapcsolatunkat, de egy idő után megmondtam Skynak, hogy el szeretném vinni egy igazi, rendes randira és nem csak a szobámban vacsorázni, hogy a tizenhat társunktól elzárva lehessünk. Az elején, amikor kitudódott a dolog nem is volt könnyű, de Cami segített megtanulni nekünk, hogy hogyan ne érdekeljenek a minket leső szempárok. Én pedig megtanultam kezelni Theót, Skyler exét, aki szintén velünk lakik. Amíg a végzős srác, aki most diplomázott, velünk lakott, addig sokkal könnyebb volt, mivel tudta kezelni Theodort, de mióta elment, azóta sokkal több konfliktus van. Egyszerűen képtelen elviselni, hogy Skyler velem boldog már és nem vele. Hihetetlen, hogy hogy beszél vele olykor és bár a verekedésnek nem vagyok a híve, olykor akaratom ellenére is elcsattan néhány pofon. De mentségemre legyen mondva, hogy ő szokta kezdeni. Az a srác egy tapló. Andrew már igyekezett tenni az ellen, hogy elvitesse innen, de a szülei befolyásos emberek, így nem sokat ért a próbálkozásaival. Engem is megpróbált rávenni, hogy menjek vissza a saját lakásomba, de onnan nem tudnám csinálni azt, ami sokszor éltet. És most nem a zenére gondolok. Hanem arra, amiről senki sem tud. Az én féltve őrzött titkomról.
- Annyira szeretem nézni, ahogy zenélsz - biccenti oldalra a fejét mosolyogva Skyler, s a szürkére festett hajával kezd játszani.
- De ugye tudod, hogy a zenélést hallgatni kell? - Cukkolom felfelé görbülő ajkakkal, s a helyére teszem a gitárt, majd elindulok felé.
- Ha, ha, humorzsák - fogja meg a kezem, s közelebb húz magához. - Tudod, hogy hallgatni is imádom, de amikor zenélés közben nézlek...az valahogy megmagyarázhatatlanul megnyugtató. Nem tudnám megmondani, hogy pontosan miért, de így van - térdel fel, hogy egy szintbe kerüljünk.
Legalábbis nagyjából.
Skyler nem számít alacsony lánynak, de azért az én magasságomhoz képest nem is magas. A pólóm bőven lelóg a combjára és ez nagyon aranyos.
Imádom nézni rajta.
- Nahát, nahát - biccentem oldalra a fejem, s képtelen vagyok eltűntetni a mosolyt az ajkaimról -, ki lett nagy Shawn Mendes rajongó? Ha jól emlékszem, akkor az elején kifejezetten ellenem voltál. Azt mondtad, hogy nem a te stílusodnak valók a dalaim. Hogy te más fajta zenét szeretsz.
- Ezt sosem fogom már lemosni magamról, igaz? - Forgatja meg a szemét, de az íriszeiben huncutság csillog.
- Nem, soha - ingatom meg a fejem a derekára vezetve a kezeim. - Jó sokáig fogod még hallgatni, ha tőlem függ - adok eszkimó-puszit neki, de amikor elhajolnék tőle, ő a tarkómra fonja a kezét, s a hajamba túrva közelebb húz magához, majd finoman megcsókol.
- Igazad van, sajnálom - suttogja az ajkaimra. - Tévedtem és ma már függőd vagyok - görbíti újra felfelé az ajkait, aztán ismét megcsókol.
A forró, telt párnái csokis ízzel kezdenek el lassú táncot járni az enyémekkel, miközben az egyik kezével az arcomra simít. A vérem pezsegni kezd, s szívem is gyorsabban kezd el verni, ám mielőtt elfajulhatna a dolog, kopognak az ajtón.
- Srácok, bemehetek?
Niall hangját meghallva - sóhajtva ugyan, de - elválunk egymástól.
- Gyere - szólok ki, majd leülök az ágyra, s hátulról átölelem a barátnőmet.
- Bocsi, komolyan nem akarok zavarni, csak most értem haza a beszélgetésről. Tudjátok, ma találkoztam a lánnyal, aki érdeklődött az üres szoba iránt.
- Na és hogy ment? - Csillan meg kíváncsian Skyler szeme, s a szemöldökei összefutnak.
Igen, tudom, hogy ez mennyire abszurd. Eredetileg mi sem így terveztük a dolgot. Úgy volt, hogy csak kibéreljük magunknak, hogy ide el tudjunk menekülni a hétköznapok elől, amikor csak normális emberek akarunk lenni. Itt találkozgattunk barátilag és zenélgettünk, amikor ki akartunk kapcsolni és teher nélkül élvezni, hogy értünk a zenéhez. Nem úgy terveztük, hogy idővel a helyi egyetem diákjainak is kiadják a szabad szobákat és ezzel kitudódik, hogy hol is vagyunk, amikor nem otthon. Eleinte ebből rengeteg gondunk volt. Hemzsegtek itt a fotósok és újságírók, akik a lakótársainkat is megtalálták, hogy belőlük szedjenek ki információkat, de ez ellen szép lassan sikerült tenni.
Az első találkozások mondjuk mindig "hosszúra" sikeredtek, mert az elején egyikük sem hitte el, hogy tényleg mi vagyunk. Aztán voltak, akik fangörcsöltek. Például Skyler Brendon miatt lett teljesen izgatott, de aztán idővel ezt is sikerült megszokniuk és ma már teljesen normális a számukra, hogy mi is csak emberek vagyunk, akikkel egy fedél alatt élnek. Nem is nagyon szokott ezzel a résszel gond lenni. Az egyetlen dolog, amiben meg kellett állapodnunk, hogy amikor valamelyikük bulit akar tartani az egyetemi barátokkal, akkor szóljanak nekünk előre és akkor mi eltűnünk innen. Lehet, hogy a lakótársaink megszokták a dolgot, de azt mi sem szeretnénk, hogy az ő bulijukon mi legyünk terítéken. Ahogy említettem, így is megvannak a magunk konfliktusai egyesekkel.
- Ohm, igazából egész jól - ül le a lábunkhoz az egyik legjobb barátom a takróját vakarva. - Patience-nek kell a szabad szoba, mert későn iratkozott be és lecsúszott az összes koleszos szobáról, plusz a környéken is kiadtak minden kiadó házat. Úgyhogy azt mondta, hogy, ha megoldható, akkor már holnap költözne.
- Már holnap? - Vonom fel a szemöldököm meglepetten. - Tudja, hogy kikkel kell együtt élnie?
Általában az új tagok kérni szoktak pár nap gondolkodási időt, hogy biztosan akarnak-e velünk élni, mert messze nem olyan egyszerű és buli, mint azt sokan gondolnák.
Ez most őszintén ritka eset és meglepő.
Nem véletlen, hogy mindig valamelyikünk megy el a találkozóra, hogy már az első pillanatban átessenek a kezdeti sokkon. Én is voltam már ilyen találkozón, de most épp Niall volt soron.
Igazából anno Skylerrel én beszélgettem el, de ő nem esett hasra tőlem. És akár hiszitek, akár nem, én ennek komolyan örültem. Ez volt az első, ami megfogott benne. Csaképp akkor még együtt volt Theóval, szóval elég esélytelen volt a dolog.
- Igen, elmondtam neki, meg a megállapodást, hogy buli esetén mi lelépünk, meg mindent, amit szoktunk, de ragaszkodott ahhoz, hogy már holnap jöhessen, ha nekünk nem baj.
- És te gondolom azt mondtad, hogy nem baj - fonja ujjait az enyémekre Sky Niall arcát fürkészve.
- Miért, az? - Vonja fel a szemöldökét a fiú, mire a barátnőm azonnal megrázza a fejét.
- Nem, csak akkor még holnap áttakarítom azt a szobát, hogy ne legyen semmi olyan gond, ami miatt mégsem költözne ide. Végre jön egy lány.
- Emlékeztetnélek, hogy vannak lányok a házban - pillantok le rá, de ő csak megvonja a vállát.
- Tudod, hogy velük nem jövök ki annyira jól, leszámítva egy-két csajt - teszi hozzá, majd felnéz rám. - Viszont vele teljesen tiszta lappal indulhatok. Mit mondtál, hogy hívják? Patience? - Néz vissza a volt One Direction tagra, aki azonnal bólint.
- Igen, Patience Tucker, több órára laknak a kampusztól, úgyhogy muszáj elköltöznie otthonról a szüleitől.
- És milyen? Beszélgettél vele másról is a házon kívül, vagy csak erről, meg a költözésről esett szó?
- Nem, másról is volt szó. Bár igazából nem volt túl bőbeszédes és...
- Halihó - csendül fel Camila hangja az ajtóból, amire azonnal felkapjuk a fejünket. - Zavarok?
- Dehogy zavarsz - rázom meg a fejem, majd biccentek az egyik szabad hely felé. - Gyere csak be. Ülj le.
- Niall, máris itthon vagy? - Huppan le a fiú mellé vidáman.
- Igen, most érkeztem nem olyan rég, a többieknek most mesélem, hogy mi a helyzet.
- Tényleg, hogy ment a dolog?
- Meglepően jól. Mondjuk Patience eleinte nem akarta elhinni, hogy ez a valóság. Azt hitte, hogy valamilyen szivatás, vagy kandikamera. Bár azt hiszem, hogy ezért nem hibáztathatom - nevet fel a hajába túrva. - Amúgy aranyos lánynak tűnik. Eléggé visszahúzódó volt mondjuk és biztos vagyok benne, hogy izgult, de amúgy szerintem nem lesz vele baj.
- Mármint olyan baj, mint Theóékkal van? - Jegyzi meg Sky elhúzva a száját.
Szegény lány ma már határozottan megbánta, hogy azzal az idiótával volt együtt. Minden egyes nap elmondja nekem, hogy mennyire nagy hiba volt a dolog és, hogy nagyon sajnálja, hogy ennek én is iszom a kicsit sem finom levéből. Holott nem tehet a dologról. Bár az számomra mai napig rejtély, hogy miért Theónak áll feljebb, amikor ő folyamatosan csalta Skyt és ezzel teljesen összetörte őt, amikor kiderült, de ez talán nem is olyan lényeges. A lényeg, hogy én igyekszem a lehető legboldogabbá tenni őt és a legtávolabb tartani attól a bazári majomtól. Egyetlen ember sem érdemli meg azt, hogy megcsalják. Főleg nem egy olyan lány, mint Sky, aki ugyan keménynek és érzéketlennek tűnik olykor, de valójában egy nagyon édes lány, aki sokkal érzékenyebb, mint azt az ember gondolná.
- Hát olyan biztosan nem lesz - vágja rá Niall. - Tényleg aranyosnak tűnik és visszahúzódónak.
- Az nem baj, legalább majd megronthatom egy kicsit - szökik mosoly az előbb elhúzott ajkaira, s egy kicsit jobban hozzám bújik. - Hánykor érkezik holnap?
- Azt mondta, hogy már reggel jönne. Elvileg a bátyja és az apukája segít neki. Olyan tíz körül már itt lesznek. Azt mondta, hogy nincs nagyon sok cucca, szóval nem is kell többször fordulniuk. A tervei szerint már koradélutánra be is fog rendezkedni.
- Ahhoz képest, hogy azt mondtad, hogy visszahúzódó, elég határozottnak is tűnik - jegyzi meg Cami mosolyogva.
- Nos, a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást - vonom meg a vállam.
- Az igaz, de általában a határozott lányok hangoztatják a véleményüket, nem pedig csendben megbújnak a sarokban - biccenti oldalra a fejét a legjobb barátnőm, de mielőtt megszólalhatnék, Sky átveszi a szót.
- Hát, kíváncsian várom, hogy milyen lesz, én hiszem, hogy jó.