Tudod, Tomival kívülről nézve mindketten látványosan nehezen tettük túl magunkat a kisállatfiaskón, pedig a szívünk mélyén fogadni mernék, mindketten élveztük a helyzetet. A két vadmacskaivadék édes dorombolós ölcicának bizonyult, és be kell valljam, Tappancs, a magyarvizslakislány is aranyos kis rosszaság.

Ha hiszed, ha nem, vita csak abból lett, hogy Tappancs hol aludjon, mert bár én is sajnálom, hogy egyedül magányoskodik kint, szent meggyőződésem ugyebár, hogy a kutyának kint a helye. Tudom, hogy te se bírod a kutyaszagot, Kata...

Persze a gyerekek nagyon lobbiztak meg minden, viszont hajthatatlannak bizonyultam. Kivételesen még Tomi is egyetértett velem, legalábbis miután felfedezte a macskák és kutyák közötti lényeges szagbéli különbséget...

De persze nem fenékig tejföl állatokkal az élet... Mirci, az a pokolfajzat tegnapelőtt lelökött egy orchideát, Tappancstól pedig egyetlen cipőnk sincs biztonságban – nagyrészt azért, mert ha megkérem Tomit, hogy vegye be, általában az „igen, drágámot" nem követi tényleges cselekvés, csak pár órával később egy sor bosszankodás, hogy a kis aranyos kölyök megint levadászott egy cipőt.

Mindenesetre, hogy megünnepeljük családunk ilyetén bővülését, arra gondoltam, baconbe csavart csirkemellet sütök köretnek tört krumplival, mert azt mindenki szereti – a lasagnétól ugyebár Mirci egy időre elvette a kedvem...

Hogy végre egyszer se kavicsok, se macskák, se egyéb gikszerek ne ronthassák el az ebédünk, a macskahölgyeményeket kizártam a konyhából a gyerekeket pedig a garázsban ténykedő Tomira bíztam. Ritka simán ment így a főzés, el se hinnéd! Magam is meglepődtem, milyen gyorsan kész lettem, úgyhogy gondoltam, itt az alkalom bepótolni az elmaradt kádsúrolást.

Nem, Kata, még mindig nem akarok felvenni házvezetőnőt!

Dehogy! Nagyon vicces vagy, de nem, tényleg nem akarom a gyerekeket se elutaztatni Timbuktuba.

Na szóval, és figyelj, mert most jön a java, a kádsúrolás lehetőségén felbuzdulva kitettem a húst hűlni az ablakpárkányra, mivel hát Tappancs a legjobb tudomásom szerint sem tud repülni, a pákosztos Mirciből viszont kinézem, hogy átszivárog a konyhaajtó alatt.

Miután finalizáltam a fürdőszobát, nekiálltam port törölni és közben hallottam, hogy nyílik az ajtó. Tomi lépett be, a nyomában Hannával, megkérdezni, mikor eszünk, úgyhogy mondtam neki, hogy egy pillanat és kész vagyok, addig vegye be a teraszról a sülthúst.

A drágám kiment aztán, hogy összeszedje a fiúkat is, mert hát ők a kis Tappanccsal játszadoztak, én pedig gondoltam, addig Hannával megterítek.

És akkor... És akkor beléptem a konyhába és... és azt hittem ott halok meg. Mert az én ínycsiklandó baconbe tekert csirkemellem, többé már nem betekert, hanem inkább baconből kitekert csirkemell volt.

Nos, legjobb tudomásom szerint a szalonna nem szokott csak úgy elszublimálni, így hirtelenjében berontottam a nappaliba és felkaptam a kanapén békésen szunyókáló Mircit. Békésen lógott a kezemből, amíg fejmagasságba emelve farkasszemet néztünk:

– Lehelj rám, te dög! – szóltam rá dühösen, de miután istenesen körbeszaglásztam a fülétől a farka végéig, meg kellett állapítanom, hogy határozottan nincs sültszalonnaszaga. És ekkor lépett be tétován Tomi:

– Van egy kis gond, drágám – kezdte bizonytalanul. Biztosra vettem, hogy az eltűnt szalonnám van a dologban. – Ki jönnél egy pillanatra a kertbe?

A párom nyomában kimentem persze.

– Anya! Nézd! Tappancsnak lett barátja! – kiabálta Csaba fiam és ha valamit nem akartam hallani két macskával és egy kutyával a nyakunkon, hát épp ez volt az.

Az illetett barát a jelen esetben egy gizda fekete kandúr volt, aki barátságosan dörgölődzött a vizslakölyökhöz. Rögvest megállapítottam, hogy az eltűnt szalonnánál a felbukkant macska határozottan sokkal rosszabb.

Nagy értelmesen bámultam azt a fekete dögöt, aki megérezve, hogy Tomival rajtunk áll a további sorsa, odajött és minden bolhástól, kullancsostól és egyéb ekto- és endoparazitástól a lábunkhoz dörgölődzött.

Ne aggódj, minden ruhám ment is a mosóba rögvest, az a kiszámító kandúr meg azóta alaposan féregtelenítve, meg bolhátlanítva lett!

Igen, megsajnáltam és megtartottuk, na és? De nem ez a lényeg.

Ahogy ott álltam és a bolhás macska dorombolva dörgölődzött, úgy éreztem már éppen csak egy válasznyira vagyok a teljes idegösszeomlástól.

– Gyerekek... Nem tudjátok véletlenül, hova lett a bacon a húsról?

A fiúk szégyenlősen néztek egymásra:

– Tudod, anya, Kovu – így nevezték el a kóbormacskát – olyan éhesnek tűnt. Gondoltuk., nem baj, ha egy kis szalonnát leszedünk a húsról.

„Egy kis szalonna... ami a gyakorlatban az összeset jelenti" – gondoltam sértett szakácsi szenvedéllyel fortyogva.

– Pláne, hogy Kovu már addigra úgyis magától is megkóstolta – tette még hozzá Bence, hogy mentse a menthetőt, minek hatására eléggé megsápadtam. – Úgyhogy akkor gondoltuk, megeheti és úgy igazságos, hogyha Tappancs is kap. – És néztek rám nagy ártatlan szemekkel.

– Hófehérkének meg Mircinek nem is adtatok! – kiáltott fel Hanna nagy felháborodottan.

Aznap két dolgot is megtanultam: egyrészt a kajám ezen a földön sehol sincs biztonságban, másrészt, ha Tomi vigyáz a gyerekekre, lehet, hogy még egy atomrobbanást is össze tudnak hozni. Bár a drágám ennek az ellenkezőjéről eddig már három rózsacsokorral próbált meggyőzni hozzátéve, hogy ők olyan jól elszórakoztak Hannával a garázsban, hogy eszébe se jutott a fiúk bármi rossz fát tehetnek a tűzre tőle pár méterre. És hogy nyomatékot adjon elhatározásának, mely szerint többet ilyen nem fordul elő, szerzett két jegyet holnapra a Rigolettóra. Mondtam is neki, hogy ha minden ilyesmiért operába visz, ezek után állandóan neki kell vigyáznia a gyerekekre!