• Tizenötödik fejezet •

E P E R

• V a s á r n a p ( m á s n a p ) •

Már reggel hat óra óta fent vagyok, bár nem mintha sokat aludtam volna. Maximum kicsit szundítottam, egész éjjel Kristófon járt az agyam.

Amióta az éjjel a mentő elszállította, remegek. Még a mentősök is megszeppentek, amikor belépek a szobában, és megpillantották az ágyon fekvő fiút.

Miután elment Brigi és a fiúk a nappaliba beszélgettek, én nem mentem oda hozzájuk. Rögtön a vendég szobába siettem, majd ott is szépen magamra zártam az ajtót.

Még mielőtt Kristófék megérkeztek volna tegnap, adott nekem Brigi egy rózsaszínű rövidnadrágból és egy hozzá illő pólóból álló pizsamát.

A meleg és kényelmes ágyban fekszem. Az ablakon átsütnek a reggeli napsugarak. Hallom Budapest zajait.

Brigi lakása igaz a huszonharmadik kerületben van, ám itt is zsong az élet. És tegyük hozzá, hogy vasárnap van, reggel nyolc óra.

Egy halk kopogás töri meg a szobában lévő csendet. A nagy fehér ajtóra nézek, mely lassan kinyílik. Rajta egy lágyan mosolygó Brigi lép be, bal kezében egy gőzölgő bögrét szorongat.

A lány egy selyemből készült fehér pizsama szettet visel, ami gyönyörűen mutat szép barna bőrén. Hosszú, vékony lábai szépen látszanak a rövid anyagban. Barna haját egy kócos kontyba tette.

- Jó reggel. Csináltam neked kávét, remélem szereted - lép az ágyhoz, majd felém nyújtja a forró kávés bögrét.

- Neked is jó reggelt, köszönöm - veszem el tőle egy mosollyal arcomon. Bár semmi kedvem mosolyogni, de bunkó se szeretnék lenni.

A lány leül az ágy szélére, és figyeli ahogy belekortyolok a kávéba.

- Hogy aludtál? - kérdi.

- Rosszul, aggódok - vallom be neki. Brigi arca borús lesz.

- Én is aggódok. Kristóf fontos ember számomra - simít végig karján, elszomorodik.

- A...barátnője vagy? - kérdek rá óvatosan, bár nem is nagyon szeretném hallani a válaszát. Valószínűleg az.

A lány keserűen felnevet, majd rám emeli sötét szemeit.

- Bárcsak, de nem. Soha nem voltunk együtt, és nem is leszünk. Csak barátok vagyunk - mondja. Valami viszont van még, csak nem akarja nekem elmondani. Kerüli a tekintetem.

- De te szeretnéd, jól gondolom?

- Ki nem akarná egy ilyen fiúnál? - vágja vissza. Igaza van. Kristóf bárkit megkaphat, akkor miért kellenék én neki?

- Hm - dünnyögöm, majd a semmibe bambulva iszok egy újabb kortyot a kávéból.

- Na, megyek felkeltem a fiúkat. Majd gyere reggelizni - áll fel, ajkaira egy lágy mosolyt erőltetett.

- Itt aludtak? - nézek rá nagy szemekkel. A lány bólint.

- Igen, nem akartak az éjszaka közepén hazamenni - habozva elhagyja a szobát.

A forró italt kortyolgatva ülök az ágyban. Furcsa újra normális ágyban lenni.

Gondolataim a tegnaphoz vándorolnak vissza. Barna, a srác aki megmentett, meglepett. Az ajtóm előtt két magas férfi állt, akik őriztek, a fiú seperc alatt leterelte őket. Még magam se tudom hogyan, végülis vagy kétszer voltak nála nehezebbek.

Pár perc múlva hangokat hallok a folyosóról ami jelzi, hogy a fiúk is fent vannak.

Még várok egy pillanatot, mielőtt én is kimennék hozzájuk a konyhába.

A konyhában két boxerban álló fiú fogad. Brigi nincs itt. Nyelek egy nagyot, kellemetlenül érzem magam.

- Sziasztok - suttogom, csodálkoznék ha meghallottak. A két srác háttal áll nekem, éppen a reggeli kávéjukat készítik el.

Barna az első aki megfordul. Amikor megpillant egy meleg mosolyt küld felém.

- Reggelt, kávé? - utal a kezében lévő bögrére. Megrázom a fejem. Ekkor Boti is megfordul.

- Hogy aludtál? - kortyol kávéjába, majd követi Barna példáját és nekidől a konyhapultnak.

Kerülöm tekintetüket. Érzem, hogy elpirulok. Soha nem voltam még egy szobában két félmeztelen sráccal, akiknek még kemény hasizomok is díszítik testüket.

- Rosszul - válaszolom, a két srác jól megnéz, majd egy vigyorral egymásra néznek.

- Nem kell aggódni. Kristóf erős srác - szólal meg végül Barna.

- Végülis...csak félholtra lett verve - nézek rá szúrós tekintettel. Barna cinkosan felhúzza a szemöldökét. Boti felkuncog.

- Mi ebben olyan vicces? - csattanok fel, ideges vagyok.

A két srác újra egymásra pillant. Egy sokatmondó pillantást váltanak. A düh forr bennem. Ennyire nem érdekli őket Kristóf állapota?

- Ezt nem említette nekünk barátunk - pillant újra rám Barna, sötét szemei megcsillannak. Összehúzom a szemöldököm.

- Mit? - kérdem zavarodottan.

- Hogy ilyen harapós is lehetsz. Nekünk úgy állított be, aki meg se szólal - nevet fel.

Csak állok és nézek. Rólam beszélt Kristóf a barátaival?

- M-mesélt rólam? - motyogom. Boti bólint.

- Oh, még mennyit! Csak rólad áradozott! - Boti nevet miközben ezt mondja. Gúnyt űznek belőlem. Barna rácsap barátja karjára.

- Egy fasz vagy. Ne bazd el Kristófnak - morogja, Boti bocsánatkérően néz rám.

- Kristóf...párszor szóba hozott - javítja ki magát.

- Hagyjátok már szegény lányt! - lép be a konyhába egy átöltözött Brigi. Egy fekete rövidnadrágot és egy szürke Croptopot visel. Még a hasa is izmos!

- Mi szeretnél enni? - kérdi tőlem a lány és lép a hűtőhöz. A fiúk eközben leültek az asztalhoz és beszélgetés közben isszák a kávéjukat.

- Mindegy - válaszolok halkan, a lány felsóhajt.

- Nem harapunk. Kicsit lehetnél nyitottabb is - jegyzi meg Brigi.

- Bocsánat - harapok számba.

• • •

Az asztalnál ülünk, melyre mindenféle finomság ki van téve. Én rögtön magamba tömtem három zsömlét és két tojást. Olyan jól esett újra rendeset venni. A többiek egy apró mosollyal figyeltek. Miután megeszem az utolsó falatot rájuk nézek.

- Mikor mehetek haza? - nézek rájuk bizonytalanul.

- Bármikor, nem vagy veszélyben - mondja Boti.

- De Kristóf azt mondta, hogy keresni fog Gilberto.

- Már nem fog keresni - néz szemembe Barna. A mellkasom nehezebb lesz. Tessék?

- Nem fog keresni? Hogy érted?

- Ez téged ne érdekeljen. Reggeli után be akarunk menni Kristófhoz, jössz vagy vigyünk haza? - vált témát Brigi.

Nem kell sokat gondolkodnom, rögtön tudom a válaszom.

- Kristóf.

• • •

Idegesen dobolok a lábaimmal a liftben. Most megyünk fel arra az emeltre, ahol Kristóf fekszik.

Lent a recepciónál szó szerint mindenki megbámul. Még egy orvos is megállított, hogy megbizonyosodjon arról, hogy Albínó vagyok-e.

Egy Ping hanggal kitárulnak a lift ajtajai, Boti az első aki kiszáll, mindannyian szépen követjük.

Egy hosszú folyosón sétálunk, hála égnek nem az intenzíven fekszik.

A 189 szoba az övé.

Boti megáll az ajtó előtt, majd halkan kopog. Bentről egy szokatlan mély hang szól ki.

A srác kinyitja az ajtót, én gyorsan elbújok a magas Brigi mögött. Én vagyok az utolsó aki belép.

- Sziasztok - köszön a mély hang.

- Vladimir - köszönnek neki egyszerre. Vladimir? Ne, kérlek ne az legyen akire gondolok!

- Eper? - hallok meg egy rekedt, fáradt hangot. A két fiú eláll, majd Brigi is, így szabad látóteret adva nekem.

Az összes szempár rám szegeződik. De én csak egyet veszek igazán figyelembe. Kék és zöld szemek.

- Szia - suttogom, Kristóf ajkán egy apró mosoly jelenik meg. Ekkor valaki megköszörüli a torkát. A személyre nézek. Előttem egy magas, negyvenes éveiben járó férfi áll. Korom fekete haja és világítóan kék szemei vannak. Talán Kristóf apja?

- A híres Eperrel találom magam szemben? - villant rám egy ezer wattos vigyort, kezét kinyújtotta.

Remegő kézzel kezet fogok vele. Keze erős, férfias.

- I-igen. Lakatos Eper - dadogom.

- Vladimir vagyok. Örülök, hogy végre megismerhetlek. Gyönyörű vagy - nézi meg hófehér hajam.

- Vladimir - morogja Kristóf. A férfi felnevet.

- Kristóf, megígértem - lép el tőlem, így én gyorsan Kristóf ágya mellé állok.

A többiek csendben figyelnek minket, ám én nem foglalkozom velük. Már csak én és Kristóf létezünk.

- Szia - suttogom.

- Szia, hogy vagy? - nyúl kezem után. Ujjai melegek.

- Inkább te hogy vagy? - ülök le az ágy szélére. Kristóf ujjainkat összekulcsolja.

- Eltört két bordám, ezenkívül csak zúzódások - von vállat. Arca még mindig felismerhetetlen. Bár a seb a szemöldökénél már nem olyan csúnya mint még az éjjel volt.

- Fáj? - kérdem aggódva.

- Nem - vágja rá. A többiek felnevetnek.

- Majd beszar a fájdalomtól - nevet fel Barna, Kristóf egy gyilkos pillantást küld felé.

- Kussolj! - szól rá, ezzel egy mosolyt csalva arcomra.

- Ne tagad. A törés az nagyon fáj - teszi hozzá Barna.

Kristóf egy pillanatra behunyja szemeit.

- Kimennétek? - néz rájuk. A többiek egy szó nélkül felállnak, így én is, ám Kristóf gyorsan csuklóm után nyúl.

- Te maradsz - mosolyog rám. A szívem kihagy.

- Aztán csak szépen gyerekek - röhög Boti mielőtt kilépnének. Csend lesz úrrá a szobában. Lassan újra Kristóf mellé ülök. Egy ideig nem mondunk semmit, csak egymást nézzük.

- Baj van? - töröm meg a csendet. Kristóf megrázza a fejét.

- Csak szerettem volna kettesben lenni veled - simít végig karomon. Mielőtt elindultunk kaptam Brigitől egy rövidnadrágot és egy fehér pólót, amit felvettem.

- Ja... - motyogom. Kristóf rekedten felnevet.

- Még mindig félsz tőlem? - kérdi komolyan. Nagy szemekkel nézek rá. A fiú arcom fürkészi.

- Nem, nem félek tőled - és az igazat is mondom. Örökké hálás leszek neki, amiért segített onnan kivinni engem. Bár még mindig semmit nem értek, de most még nem jött el az idő a kérdezősködéshez.
- Te ne is félj tőlem.

- Miért, más féljen? - ráncolom homlokom.

- Rettegjenek - újra előjön az a szexi fél mosolya.

A hasamba életre kelnek a pillangók.

- Kristóf?

- Eper?

- Ő az a Vladimir volt? - hangom halk.

- Igen az. De nem kell félned - ujjait végig szántja hajamon.

- És ha mégis félek? - suttogom, a könnyeimmel harcolok.
Kristóf egy lágy mosolyt küld felém.

- Megvédelek - kezével megfogja a tarkóm, lassan és óvatosan lehúz magához.

A szívem torkomba dobog, gyorsan.

Megcsap Kristóf mámorító illata. Hüvelykujjával bőröm simogatja. Arcunkat pár centiméter válassza el.

- Bármi áron is - ajkai enyémet súrolják. Behunyom szemeim, túl szép minden.

Lassan egy puha nyomást érzek ajkamon, nem húzódom el, közelebb hajolok hozzá.

Kristóf a másik kezével is megfogja az arcom.

A fiú óvatosan elkezdi ajkát enyémen mozgatni, fogalmam sincs mit csináljak, így én is azt csinálnom amit ő is. Úgy látszik jól csinálom, mert belemosolyog csókunkba.

Ekkor finoman alsó ajkamba harap, amitől automatikusan kinyitom a szám. Kristóf nem habozik, lassan számba tolja nyelvét.

Furcsa ízlelni, nyelveink egymáshoz érnek. Olyan izgatott vagyok. Az érzelmeim egy hullámvasúton vannak. Elönt a forróság. Soha nem volt még ennyire melegem.

Kristóf olyan óvatos, mintha félne, hogy valami bajom esne. Nyelveink egy elmagyarázhatatlan harcot vívnak egymásért és egymás ellen.

Hűvös kezeim a fiú hajába vezetem, melyek puhábbak, mint bármi más a földön.

Nem tudom pontosan meddig csókoltuk egymás, már csak azon kapom magam, hogy levegő után kapkodva elválunk egymástól.

Nem merem a szemeim kinyitni. Félek, hogy Kristóf netán kinevet, mert nem csókolok jól. Végülis övé lett az első csókom.

- Eper? - szólal meg.

- Hm? - még mindig nem nyitottam ki a szemeim.

- Rám néznél?

- Persze - nézek szemeibe. Ő is hevesen veszi a levegőt.

- Tényleg ne aggódj - simít végig arcomon.

- Oké - motyogom még mindig levegő után kapkodva.

Kristóf elmosolyodik. Kezd túlságosan is meleg lenni karjaiban.

- Öhm...elengedsz? - kérdem elpirulva.

- Soha többé nem engedlek el, Eper - majd ad egy újabb csókot.

🥀🥀🥀

#KRISPER FANDOM WHERE YOU AT?
Végre megvolt az első csóóóóók!4!4!4!
Milyen volt? Hogy tetszett?
Olyaaaaan kibasszott aranyosak! Sírok
Kell egy Kristóf!
lol
Várom a kommenteket!!

•°•°•°•°•°ⓥⓘⓥⓩⓢⓞⓞ•°•°•°•°•°

| 2017. 11. 09. |