• Tizennegyedik fejezet •

E P E R

• S z o m b a t •

Kint már sötétedik, ami azt jelenti, hogy Kristófék lassan indulnak.

A matracon ülök és a köröm rágom, soha nem voltam még ennyire ideges.

Soha

Másrészt pedig izgatott vagyok, hogy nemsokára kikerülök innen. Egy hetet voltam itt, ami elég is volt.

Behunyom a szemem, a szívem torkomba dobog. Egész testem remeg.

Anyuék járnak a fejembe. Ám Kristóf is, sőt ma sokat gondoltam rá. Próbáltam megfejteni. Mi vezethet egy ilyen fiatal fiút abba, hogy ilyen ügyekbe keveredjen?

Semmit sem tudok róla. Egy nagy titok. Egyik percben jó a kedve, a másikban pedig azt hiszem leharapja a fejem.

Gondolataimból egy ismerős zaj szakít ki. A szobám ajtaja kinyílik.

Igaz sötét van, de őt bármikor felismerem. Ő több, mint szép, vonzó vagy jóképű. Kíváncsi vagyok arra, hogy vajon felnőtt férfiként hogy fog kinézni. Biztos minden nő oda lesz érte. Ő lesz a város híres agglegénye. Ebben biztos vagyok.

- Szia - köszön nekem, idegesnek tűnik.

- Szia - próbálok egy mosolyt erőltetni arcomra.

Teljesen feketébe van öltözve. Fekete bakancs, fekete farmer, és egy fekete feszülősebb pólót visel. Inkább nem is akarom tudni mit fognak csinálni. Lehet megvernek valakit

- Hogy vagy? - guggol le elém. Megcsap imádott illata.

- Ideges vagyok - vallom be halkan.

- Nem kell annak lenned. Legkésőbb reggel kettőkor kikerülsz innen. Biztonságban leszel, megígérem - melegen rám mosolyog. A hasamba eddig ismeretlen érzések lesznek úrrá.

- Köszönöm, hálás vagyok neked Kristóf - érintem meg izmos karját. Bőre forró, selymes és puha. Egy pillanatra karja megrándul érintésem alatt.

- Nem hagyhatok itt egy ártatlan lányt - húzódik egy fél mosolyra szája. Irtóan szexi, amikor így mosolyog.

- Nem tudom mit fogtok csinálni, de vigyázz magadra - szorítom meg karját. A fiú egy pillanatra behunyja szemeit.

- Én mindig vigyázok - néz rám újra. Szemei most máshogy néznek rám.

Nem olyan hidegek és érzelemmentesek. Sőt, ha nagyon mélyen beléjük pillantok, kedvességet is kiolvasok belőlük. A szívem gyorsan ver.

- Akkor megyek. Ne félj. Barna jön érted - picit habozva, de végül feláll.

Nagy léptekkel az ajtóhoz siet, ám ekkor hirtelen felpattanok és utána siettek.

- Kristóf? - állok meg mögötte. Kristóf keze, mely a kilincs után nyúl, a levegőbe megdermed. A fiú lassan megfordul.

- Eper? - kérdi.

Összeveszem az összes bátorságom és hozzá lépek, majd lábujjhegyre állok. Kristóf összehúzza sötét szemöldökeit. Nyelek egy nagyot és hideg kezeimbe veszem tökéletes arcát.

- Tényleg vigyázz magadra - majd nyomok egy puszit szájára. Ajkai ugyan olyan puhák, mint kedden voltak. A puszi után gyorsan eltávolodom tőle, kitudja hogyan reagál majd.

Kristóf meglepődésemre vigyorog, mint a tejbetök.

- Megcsókoltál - jegyzi meg.

- Kaptál egy puszit - javítom ki. A fiú kuncog, majd komoly lesz, szemei valami meleget sugároznak.

Kristóf hozzám lép és a homlokomra nyom egy puszit.

- Reggel találkozunk - suttogja, majd egy utolsó puszi után a homlokomra, elhagyja a szobát.

K R I S T Ó F

Ebben a pillanatban én vagyok a legboldogabb srác a világon. Egy hatalmas vigyorral arcomon kilépek Eper szobájából. A szívem szinte kiesik helyéről.

- Igeeen - mondom inkább magamnak boldogan. Gyorsan elintézzük ezt a dolgot, majd megyek Eperhez.
Megszakad a szívem, hogy most itt kell hagynom, de a munka fontos.

Kiszámolom kábé hány órába fog kerülni az egész dolog. Az oda és vissza út három óra, plusz amit még ott leszünk. Vagyis kábé öt óra hosszát leszek oda, de legalább Eper biztosságban lesz.

Arcomra újra az érzelmmentesen fapofám kerül, majd megindulok Gilberto irodájához.

- Megvagyunk mindannyian? - néz körbe Gilberto. A férfi egy fekete hosszú kabátot visel. Kezeit egy drága bőr kesztyűbe bújtatta.

- Igen - vigyorog Krisztián. Gilberto bólint.

- Két kocsival megyünk. Én, Kristóf, Boros és Márk megyünk a fekete Jeep-el. Ti pedig, Krisztián, Adrián, Gergő és Benedek mentek a BMW-vel - néz körbe.

A többiek bólintanak, végül megindulunk kifelé.

Fent a folyosón, amikor elballagunk Eper szobája előtt, megpillantok két gorillának tűnő férfit, akik két oldalról állnak az ajtó előtt.

Összepréselem az ajkaim, nehéz dolga lesz Barnának.

- Vigyázzatok a mutánsra - mondja ridegen Gilberto, majd elballag. Vettek egy rideg pillantást a két palira, sugallva nekik, hogy hagyják békén Epret.

Kilépve az épületből megcsap az éjszakai hűvös levegő. A két luxus járgány már itt állnak.

Mindenki beszáll a mondott kocsikba. Én Gilberto mellé ülök az anyósülésre.

- Vladimir nagyon rosszul fog most járni - nevet fel gonoszan Gilberto.

- Sokat fog bukni, te pedig nyerni, főleg a kis csitrin - utalok Eperre.

- Igen - indítja el a kocsit.

• • •

Egy háromnegyed órás kocsikázás után rá kell jönnöm, hogy valami nem stimmel.

Egyáltalán nem Siófoknak megyünk. Egy sötét elhagyatott úton vezet Gilberto. Mindenhol mezők aztán sötét erdők.

Nyelek egy nagyot, nagyon remélem, hogy csak egy kerülőt vagy egy rövidítés teszünk.

A mögöttem ülő Boros ekkor megtöri a csendet.

- Főnök? - kérdi, Gilberto a visszapillantó tükör segítségével hátra néz, majd alig láthatóan bólint.

Nem vagyok hülye, pontosan tudom mit jelent. Éppen kezdenék valami kiút után keresni, de már késő.

Hirtelen Boros kezeit pillantom meg, melyek egy durva szálú kötelet szorítanak a nyakam köré. Olyan erősen fojt vele, hogy alig kapok levegőt. A kezeimmel és a lábaimmal kapálózni kezdek. Nem vagyok képes hangot kiadni torkomból.

Hallom, hogy Boros gonoszan felnevet. A kötelet még szorosabban nyomja nyakamnak.

- Milyen hülyének nézel minket? - pillant rám oldalról Gilbetro, aki halál nyugodtnak tűnik. Valószínűleg még az is.

Felnyögök az oxigén hiánya miatt. A visszapillantó tükörben látom, hogy a fejem kezd lila lenni. Még három perc és megfulladok.

- Köcsög - röhög Boros hátul, egy picit lazít a kötéllel a nyakamon. Gyorsan levegő után kapálózóm.

- Nem tudom miről beszéltek - játszom meg a hülyét. Pontosan tudom mire céloznak.

- Nem? - húzza fel a szemöldökét Gilberto.

- Nem - válaszolom olyan hihetően ahogy csak éppen megy.

A férfi felnevet, vele együtt a hátul ülőek is.

- Akkor kicsit rá segítünk - áll meg egy erdő szélén a kocsival. A mögöttünk lévő BMW is megáll. Gilbetro kiszáll a kocsiból, ám Boros még mindig a nyakamhoz szorítja a kötelet.

Gilberto oda megy az imént kiszálló Krisztiánhoz, akinek egy gusztustalan vigyor díszíti a pofáját.

Kezeim ökölbe szorítom. A pánik bekerít, soha nem voltam még ekkor szarban, mint most. Egyedül képtelen leszek nyolc maffiózót legyőzni.

Gilberto és Krisztián az ajtómhoz lépnek, majd a srác kinyitja.

- Lám-lám, milyen szép látványt nyújtasz most - nevet fel. Legszívesebben kiverném belőle a szart is. Boros elveszi a kötelet nyakamról, ám szabadságom nem tart sokáig. Krisztián máris kirángat a kocsiból.

Én rögtön reagálok, nem arról vagyok híres, hogy könnyen megadom magam.

Amint stabilan állok lábaimon hozzá lépek és behúzok neki egyet. Eközben a többiek is kiszállnak a kocsikból.

Ütésemtől Krisztián hátra ing, orrához nyúl, melyből folyik a vér. Egy gonosz vigyort küldök felé.

- A helyedben nem csinálnám - Gilberto felsegíti a nyomorékot, éppen mennék neki Borosnak ám ekkor egy hideg tárgyat érzek meg hátamba.

- Most szépen megfordulsz fiam! - ordít rám Gilberto, a többiek gúnyosan felnevetnek.

Veszek egy mély lélegzetet, majd megfordulok. Szemben találom magam egy szívtelen gyilkossal.

- Olyan hülye vagy - rázza meg a fejét Gilberto. Farkasszemet nézek vele. Valaki kezeim összeköti hátam mögött.

- Indulj meg! - szól rám gorombán Adrián. Utálom, amikor valaki meg akarja nekem mondani mit csináljak, de mivel most nincs más lehetőségem, megcsinálom amit mond.

Elől Gilbetro megy, mi meg követjük. Kábé öt perc sétálás után megpillantok egy raktárat.

A raktár belül sötét és hideg. Két sárga lámpa ég. Középen egy vas székkel.

Adrián a szék felé vezet, majd szó szerint rá lök, és oda kötöz.

Egyáltalán nem val rám ez a viselkedés, de hülye én se vagyok. Nem fogok nyolc maffiózó ellen harcolni. Ők vannak többen, semmi esélyem nincsen.

- Végre megjöttetek! - hasít egy ismerős hang a levegőbe. Egy mély lélegzet közben behunyom a szemeim. Hallom lépéseit, nehéznek vallom vinni, amikor bakancsa a padlót éri.

Mikor újra kinyitom szemeim vele találom magam szemben. Nem hiszek a szemeimnek.

Pont ő árult el? (Vi itt, most gyorsan írjátok meg kommentben, hogy kire gondoltok, ki az.)

Sötét haja kócos, barna szemei gúnyosan csillognak, ajkán egy gonosz mosoly ült ki.

Legszívesebben rá ugranák és addig verném, míg könyörög hagyjam abba.

Olyan dühös, csalódott és mérges vagyok, mint már régen nem voltam.

- Nem számítottál rám, jól vélem hinni? - röhög fel, majd közel lép hozzám.

A szívem a dühtől gyorsabban ver, mint bármikor máskor eddigi életem során.

Az arcába köpnék. Bár, miért is ne tegyem meg?

- Bazdmeg! - üvölt, amikor az arcába köpők. Egy vigyorral nézek rá vissza. Gyorsan letörölni kézfejével a nyálam, aztán keze már lendül is. Fejem oldra repül a nagy ütéstől.

Államba hasít a fájdalom, ám nem mutatom ki, hogy kurvára fájt az ütés.

- Remélem csinálsz még ilyeneket, legalább jól meg tudlak ezért verni - vigyorodik el. Gilberto mellé áll.

- Vladimir olyan naiv, azt hitte, hogy ő fogja ezt a csatát megnyerni? - mondja.

- Miért? Miért csináltad, Norbi? - nézek rá. Norbi felnevet.

- Azért amiért te is, csak éppen fordítva. De ha már itt tartunk, nem Norbi vagyok. Neked csak Joshua Ferro - Gilberto-val egyszerre vigyorodnak el.

Joshua Ferro
Gilberto Ferro

Kell pár másodperc míg összerakom a fejembe a dolgokat.

- Az öccse vagy? - nyelek egy nagyot. Norbi, vagyis mint kiderült Joshua, bólint.

- Nem vagy te olyan hülye. Kár, hogy nem a mi kis csapatunkat bővíted - mutat a mögöttük állóakra.

- Pedig nagyon akartalak, Kristóf. Fényes jövő állt volna előtted - volna, mi a franc?

- Nem is értem, hogy lehetsz Vladimirrel! - háborodik fel Joshua.

- Ki akarna veletek önszántából dolgozni? - teszem fel az ironikus kérdést.

Igaz nem tudom kiverni belőlük a szart, de a cica még nem vitte el a nyelvem.

- Olyan biztos vagy magadban. De tudod mit? Egy nagy darab szar vagy. Nem is beszélve a kis kurvádról, aki már úton van Pekingbe Ju Cui-hoz. Azt hitted, hogy meg tudod majd menteni? Komolyan? De neked köszönhetően minden tökéletesen zajlott. Mi jót keresünk rajta, téged szépen kinyírunk, így elveszíti Vladimir az egyik legjobb emberét. Tényleg, csak nekünk tettél ezzel jót, hogy beépültél ide. Nekem pedig mindig szépen hoztad a infókat, amikor beszámoltál - Joshua végig a szemembe néz.

Elkap a hányinger. Legszívesebben megölném. Hogy nem vettük észre? Joshua Gilberto kibasszott öccse!
Ugyanaz az orr, ugyanaz a sötét haj, már ezek is jelek lettek volna, de mi annyira el voltunk foglalva más dolgokkal, hogy nem vettük észre, ami a szemeink előtt volt.

- És most mit akarsz, hm? - röhögök fel. Elég bátor vagyok ahhoz képest, hogy mindegyiknél fegyver van. De ha legalább meg kell halnom, úgy haljak meg, hogy nem féltem.

- Hát nem is tudom. Először szétverni a kis pofid, amiért minden lány oda van. Aztán nem is tudom, lelőlek, vagy leszúrlak, még nem tudom. Fiúk? - néz hátra. A többiek hozzám lépnek.

Elkap a félelem. Legalább lenne bennünk annyi, hogy kikötöznek, úgy lenne legalább esélyem, hogy tisztességesen megküzdjek velük, de nem, ők inkább megkötözve vernek szét, mert tudják, nem fogok tudni ellenkezni vagy éppen védekezni.

Boros az első, aki elkezd ütni.

- Ezt a múltkoriért, amikor úgy pöcsön rúgtál, hogy majdnem leszakadtak a golyóim - minden oldalról kapom az ütéseket.

Nem akartam mutatni, hogy fáj, de nem bírom. Hangosan felordítok. Orromból ömlik a vér, az állkapcsom alig bírom mozgatni. A mellkasomba alig jut levegő. A bordáim sajognak. Még a számból is vér folyik ki. A szemem nem vagyok képes rendesen kinyitni, mert már rögtön bedagadt az ütéstől.

Már, amikor vagy egy fél órája vernek, nem kapok levegőt. Kezdem elveszíteni az eszméletlen, és ez nem jó jel. Akkor gyorsabban és könnyebben meg tud halni az ember. Fent kell maradnom.

Pont amikor csukódnának le a szemeim, egy lövés hasít az épületbe.

Nem látom élesen, csak homályosan veszek ki a félhomályban személyeket.

Lövések, ordítás, lövés, ordítás.

- Hé haver! - kezd el valaki lágyan pofozni, hogy ne veszítsem el az eszméletem. Nehezen, de kiveszem Botit.

- Fel tudsz állni? - kérdi, miközben kioldja a köteleket melyekkel oda kötöztek a székhez.

- Ahan - nyögöm. Amikor felállok, olyan erős fájdalmai vannak, hogy egy pillanatra összerogyom.

- Itt van. Lőj amerre csak látsz! - tol a kezemben egy kis fekete pisztolyt. Elvigyorodom.

- Mást ne is várj tőlem! - mondom, majd a fájdalmaim figyelmen kívül hagyja, felegyenesedem. Most már biztos vagyok a borda törésben.

- Nem menekülsz! - ordítja Joshua nekem. Gilberto éppen fut el. Egy gonosz vigyorral ajkamon, nem sokat habozva Gilberto-ra célzok, majd megnyomom a ravaszt. A férfi háttal nekem, arccal a földre rogy. A sötét kabátját gyorsan átissza a vér. Nem mozdul.

Joshua ekkor előkap egy fegyvert, és rám szegezi.

- Búcsúzz Salamon Kristóf - és rám lő, ám én gyorsan leguggolok és rá lövök. A lábába ment a golyó, egy ordítással a földre rogy. Szépen mutatnak Gilberto-val.

Amikor körbenézek, megpillantom Barnát, aki éppen Adriánt lövi le. Boti pedig Borossal küzd. Barna a lőmester, én és Boti pedig a jó kis verő emberek. Bár lőni is jól tudok. De ez most nem fontos, Botihoz sietek és besegítek neki. Bár minden porcikám fáj, de a barátaim, és ebben az esetben a megmentőim, nem hagyom cserben.

E P E R

- Mi-mivan ha meghalt? - sírok. Brigi, a lány, akihez hozott a Barna nevű srác, megölel. Orromba szökik édes illata.

Brigi egy gyönyörű lány, több mint tökéletes. Bár nem tudom, neki mi köze mindenhez, de örülök, hogy egy lányhoz kerültem.

- Nem halt meg. Kristóf halhatatlan - próbál viccelődni, de nem találom mulatságosnak.

- Barna és Boti időben mentek - teszi hozzá, megnyugtatóan a hátam simogatja.

Semmiről sincs fogalmam. Csak annyit tudok, hogy valaki rájött valamire, és hogy Kristóf bajban van.

Már vagy egy órája elmentek, és nem jöttek még vissza. Kábé félórája sírok. Brigi főzött még teát is nekem, hátha az picit lenyugtat, de semmit nem ért az a kamilla tea.

- Figyu, tényleg nem lesz baj - már ő se hangzik annyira magabiztosnak, mint húsz perce.

- Annyira fél... - nem tudom befejezni, mert a csengő félbeszakít. Brigi rögtön felpattan a kanapéról, és kisiet a nappaliból.

Behunyom a szemeim, és elmondok egy gyors imát, hogy minden rendben legyen.

- Jézusom! - hallom Brigit sikítani, ettől én is felállok, és követem a példáját, kisiettek hozzá, ám félúton megdermedek.

A látvány mely szemeim elé terül jobban sírni kényszerít.

Barna és Boti, Boti? Ő mit keres itt? Én már semmit nem értek.

Barna és Boti fogják Kristófot karjánál fogja, így cipelik be a lány lakásába.

Kristóf arca felismerhetetlenre lett verve. A pólóján vér tapad, a szájából és orrából vér ömlik.

Hirtelen nem tudok levegőt venni, a lábaim remegnek. Nem vagyok képes ránézni, megfordulok és bemennék a fürdőbe, ahol bezárnám magam, de valami megállít.

- Eper? - nyögi Kristóf alig érhető. Nyelek egyet, a könnyeim patakokban folynak le arcomról, de nem fordulok meg. Háttal megállok neki.

- Igen? - sírok. Kristóf nem válaszol, így én fogom magam és az említett helyiségbe zárkózom.

A fehér csempére rogyom, hangosan felordítok. Most jön ki rajtam az elmúlt napok eseményei. Csak sírok és sírok.

Én nem erre lettem teremtve, nem bírom az ilyet. Bárcsak soha nem ismertem volna meg.

Érzett végtelen órák után halk kopogásra leszek figyelmes.

- Hagyj! - mondom.

- Eper, egy pillanatra, kérlek. Kristóf veled szeretne beszélni, mielőtt bemegy a kórházba - motyogja Brigi az ajtó túloldalán.

- Nem szeretnék beszélni vele.

- Kérlek, nagyon... rossz állapotban van... lehet..- nem bírja végig mondani. Megáll a szívem, lassan felállok a hideg padlóról, majd halkan kinyitom az ajtót.

- Hol van? - kérdem tőle. Lábaim remegnek.

- Folyosó végén, bal ajtó - mutatja. Bólintok, félős léptekkel közeledem az ajtó felé. Halkan kopogok, egy rekedt hang tessékel be.

Amikor belépek, egy félmeztelen Kristóf fekszik az ágyban. Mindenhol kék és lila foltok díszítik.

Izmos felsőteste csillog az izzadságtól, a levegőt nehezen veszi, bár egy apró mosolyt küld felém, amikor becsukom magam után az ajtót.

- Hogy vagy? - állok meg pár méterre az ágytól.

- Nem harapok, gyere ide - utal maga mellé. A szívem a torkomba dobog, lassan leülök az ágy szélére, figyelve arra nehogy véletlenül is hozzá érjék.

A Kristófot, aki én ismerek, nem találom abban a fiúban, aki most fekszik mellettem félholtra verve.

- Hogy vagy? - kérdem újra. Kristóf behunyja a szemeit.

- Rosszul, de ez nem fontos. Veled minden rendben? - néz rám gyönyörű szemeivel.

- Én...össze vagyok zavarodva. Sajnálom, hogy az imént csak úgy elmentem. Csak... megijedtem, amikor megláttalak - szemeim újra bekönnyeznek, fáj így látnom őt.

- Nem is szeretném magam látni. Biztos nem nyújtom a szokásos tökéletes külsőm - poénkodik, kezével az én kezem után nyúl. Ökle tiszta seb. Megszorítja a kezem.

- Ne sírj. Értem ne sírj. Voltam már rosszabb helyzetben is - tudom, hogy hazudik, de nem szólok érte.

- Félek.

- Pedig nem kell. Egy-két hét és újra a toppon leszek, majd meglátod - erősödik.

- Akkor is félek. Mondtam, hogy vigyázz magadra - suttogom.

- Vigyáztam, élek még!

- Nem vicces. Majdnem belehaltam az aggodalomba.

- Én is, én is.

- Most mi lesz? - simítok végig felismerhetetlen arcán. Kristóf a fájdalomtól felszisszen.

- Sajnálom - húznám el a kezem, de Kristóf nem engedi.

- Semmi baj, nem fáj annyira - nyom egy puszit tenyerembe.

Hasamba életre kelnek a pillangók.

- Mikor mész a kórházba? - kérdem tőle.

- Mindjárt itt lesz a mentő - biccent.

- És nekik mit mondasz? Miért lettél így összeverve? - Kristóf összekulcsolja ujjainkat.

- Azt mondom, hogy egy buliból jöttem haza, amikor rám támadott négy fiatal, de mivel sötét volt nem láttam kik azok.

- Te mindent kitervelsz?

- Igen.

Csend telepedik közénk, Kristóf még mindig kezem fogja, csak egymást nézzük.

- Egy nap elmeséled mi volt ez az egész? - dünnyögöm.

- Egy nap elmesélem... - nyom egy újabb puszit összekulcsolt ujjainkra.

🥀🥀🥀

Sírok.
Komolyan. Mit is írjak egy ilyen hosszú, akció dús rész után?
Hogy tetszett? Mit gondoltok? Mindent tudni szeretnék!
Olyan aranyosak, Jézusom Couple Goals asf 😭😍
#KRISPER4EVER
Rám jött a fangörcs, így inkább nem idegesítelek titeket. Remélem tetszett a rész! Ne tessék elfelejteni kommentelni!

•°•°•°•°•°ⓥⓘⓥⓩⓢⓞⓞ•°•°•°•°•°

|2017. 11. 07.|