• Negyedik fejezet •

E P E R

A helyemre érve megállok. Botond felhúzott szemöldökkel néz fel rám. Nyelek egy nagyot és megköszörülöm a torkom.

Szemem sarkából látom, hogy Kristóf rosszallóan összehúzta a szemöldökét.

- A helyemen ülsz... - motyogom halkan, közben kerülöm tekintetünket.

Botond felnevet - gúnyosan. Rögtön megbánom, hogy ide jöttem. Ott kellett volna maradnom Móninál, míg el nem megy a helyemről. Olyan buta vagyok!

- Tessék, ülj le a helyedre - áll fel Kristóf legjobb barátja. Botond a székre utal. Kitágult szemekkel bámulok rá. Botondnak ugyan olyan férfias és markáns arcvonásai vannak, mint Kristófnak. Magas, sportos alkattal. Sötét szőke haj és kék szemek egészítik ki külsejét. Egészében, ő is jóképű.

Mivel nem mozdulok Kristóf kérdően és várakozóan felhúzza egyik szemöldökét.

- Felállt neked, ülj már le. Nyomorék... - igaz a végét suttogja, de én színtisztán hallottam.

Nyomorék. Egy nyomorék vagyok. Igaza van...

Boti meglepődésemre csúnyán néz barátjára. Hogy most a megjegyzése miatt-e vagy nem, nem tudom.

Pislogok párat nehogy a könnyeim előtörjenek, majd gyorsan leülök a helyemre.

Botond elment a helyére, Kristóf pedig csöndben kibámul az ablakból.

Nyomorék

Bevallom, megbántott ezzel a megjegyzéssel. A régi sulimba végig ezt kellett hallgatnom. Nem bírnám ki, ha itt is gúnyolnának. Nem tudom, hogy isten miért büntet ezzel a sorssal. Mindig jó voltam. Soha nem keveredtem rossz dolgokba. Jó tanuló vagyok. Kedves és segítőkész. Szüleim jó embernek neveltek. Szóval nem értem miért kaptam ilyen keserű jövőt.

• • •

Késő délután van. Fent a szobámba ülök és az angol házim csinálom, amikor megcsörren a mobilom. Egy sóhajjal becsukom a tankönyvem, és a mobilomra pillanatok.

Móni neve áll a kijelzőn. Rögtön jobb lesz a hangulatom. Őszintén, Mónit a négy nap alatt gyorsan a szívembe zártam. Úgy érzem, hogy egy jó barátság elé nézünk.

- Szia! - veszem fel. Móni a vonal másik végében felkacag. Mellkasom elönti a melegség.

- Szia Eper. Mit csinálsz? - kérdi. Arcom felragyog.

- Semmit. Éppen most végeztem a házival, miért? - hangom izgatott.

- Akkor jó. Arra gondoltam, hogy bemutatnálak pár barátomnak. Érdekel? - elképzelem, hogy ajka most egy félmosolyra húzódik.

- Igen. Szívesen megismerném őket - szinte visítom, annyira örülök.

Soha nem voltak barátaim, ez nekem új. Annyira izgatott vagyok!

- Oké. Tudod hol van a Kazinczy utca? Ott találkozzunk a többiekkel egy romkocsmában - folytatja.

Igaz fogalmam sincs, hogy hol van, de valahogy oda jutok.

- Igen. Hányra legyek ott? - kérdem, közben már felállok.

- Fél nyolc?

- Tökéletes. Ott leszek. Öö...mit vegyek fel?

- Farmer és póló megteszi. Akkor ott találkozunk - ezzel le is teszi.

- Ahhhh! - ugrálok egy helyben. Az öröm hormonjaim elöntik testem.

Miután megnyugodtam a szekrényemhez ballagok, és kitárom azt. Szemembe ugranak a drágábbnál drágább ruháim. Utálom őket.

- Oké, farmer és póló... - motyogom, és elkezdek túrni a szekrényembe.

A nagy túrás közben nem veszem észre, hogy anyám belépett a szobámba.

- Drágám, mi volt előbb ez a visítás? Pókot láttál? És mit keresel a szekrényedbe? - néz rám zavarodottan.

- Anyu! Móni be szeretne mutatni pár barátjának! Úristen, annyira izgatott vagyok! Mit vegyek fel? - utalok kétségbeesetten a ruháimra.

Anyu felnevet, majd mellém lép.

- Ez fantasztikus! Nagyon örülök neki. Hol találkoztok? - kérdi kíváncsian.

Arca neki is ugyan úgy ragyog, mint az enyém is. Barna haja egy elegáns kontyban van feltűzve. Egy fekete elegáns ruhát visel. Gondolom azért van rajta, mert nemrég jött haza a munkából.

Arca picit csontos, de gyönyörű. Az én tökéletes anyám.

- Kazinczy utcában, ott valami romkocsmában. Fél nyolckor kell, hogy ott legyek. Elviszel?

- Kocsma? Eper tudod, hogy nem nagyon szeretem ezeket a helyeket. Nem ihatsz semmi alkoholt, oké? Legkésőbb tízkor elhozlak, és igen elviszlek - mutatóujját rám szegezte.

Még a körmei is tökéletesek!

- Persze anya. Ez természetes. De visszatérve, mi a fenét vegyek fel!? - keseredem el.

- Női probléma numero uno... - jelenik meg apám is. Ajkán egy félmosoly ült ki. Kezeit összevonta.

- A szekrényedből szinte kifolynak a ruhák, te pedig nem tudod, hogy mi vegyél fel? - folytatja.

Anyu megjátszott felháborodottan néz férjére.

- Ez igenis komoly probléma. Inkább segíts nekünk! - csattan fel. Apu védekezően felemeli kezeit, és hozzánk áll.

Összehúzott szemöldökkel néz ruhatáramra.

- Fekete farmer és fehér póló? - kérdi. Anyuval egymásra nézünk.

- Az első benyomás a legfontosabb! - mondom. Apu arca komoly lesz.

- Kincsem, ne játszd meg magad soha senki előtt. Ha te krumplis zsákban érzed magad jól, akkor azt vedd fel! Hidd el a fekete farmerral és a pólóval nem nyúlsz mellé.

Anyu egyetértően bólogat.

- Nem szabad elrejtened a különlegességed. Gyönyörű vagy. Különleges vagy. Okos vagy. Ezt jegyezd meg - anyu megsimítja az arcom.

Mellkasom elönti a szerettet, és egyszerre megölelem szüleim.

- Oké. Fekete farmer és fehér póló... tökéletes lesz. Köszönöm - dünnyögöm. Szüleim bólintanak.

- Egyedül hagyunk. Készülődj el nyugodtan. Negyed nyolcra légy készen.

Miután becsukják maguk után az ajtót, felsóhajtok és kiveszem az említett ruhadarabokat.

Amikor felöltöztem gyorsan a fürdőbe siettek, ahol kisminkelem magam. Mikor tavaly Franciaországban voltunk nyaralni, vettem magamnak egy direkt albínóknak készített alapozót. Soha nem láttam még sehol ennyire világos alapozót, így nagyon örültem, hogy legalább egy smink márka gondol olyanokra, mint én.

Hófehér szempilláim és szemöldököm kihúzom. Arcomra végül felviszek egy kis pirosítót, azért ne legyek már egy szellem.

Készen pontban negyed nyolckor lemegyek. Szüleim az ebédlőben vannak.

- Megvagyok - lépek be. Anyuék felém néznek. Apu elmosolyodik.

- Ez az én lányom! Szép vagy - anyu egyetért vele. Feláll a székről, és hozzám lép.

- Mehetünk? - kérdi anyu, bólintok.

- Igen.

- Jó szórakozást, és légy jó. - apu ad egy puszit homlokomra.

- Szia! - köszönök el tőle, majd anyuval elhagyjuk a házat.

• • •

A Szimpla Kert (romkocsma), az utca végében van. Anyu megáll nem messze a bejárattól.

A kocsma kertjében mindenféle tárgy díszeleg. Soha nem láttam még ilyen különleges kocsmát.

Igaz csak csütörtök korán este van, de így is dugig van.

- Megleszel? - pillant rám anyám.

- Igen, köszi, hogy elhoztál. Tízkor ugyanitt? - nyúlok a kilincshez.

- Igen. Vigyázz magadra. Jó szórakozást! - puszil meg.
Elmosolyodom.

- Köszi, akkor szia! - és ezzel kiszállok az kocsiból.

Kint a kocsiból megcsap a hűvös tavaszi levegő. A pólóra felvettem még egy farmerdzsekit, ami jó ötlet volt. Pólóban fáznék. Végül anyunak intek mielőtt beindulnék a kocsmába.
Zene szól a hátterében, mindenhol hallani, hogy az emberek beszélgetnek. Az egész olyan otthonos. Körbe pillantok a kertben. Meglep, hogy az emberek nem bámulnak meg, sőt még figyelembe se vesznek.

Már most szeretem ezt a helyet.

- Eper! Itt vagyunk! - a hang irányába kapom a tekintetem.

Móni hadonászik a karjával, hogy felhívja a figyelmem.

Szőke haját egy copfba fogta. Egy sötét kék szűk farmert és egy bordó felsőt visel. Felragyog az arcom. Móni egy asztalnál ül öt másik fiatallal. Három srác és két lány. Oda siettek hozzájuk. Móni rögtön egy ölelésbe húz, ekkor megcsap édes illata.

- Szia Eper! - köszön nekem.

- Sziasztok! - nézek a többiekre egy hatalmas mosollyal.

A két lányból az egyik vörös a másik pedig sötét barna hajú. A vörös nagyon szép lány, bár a barna is gyönyörű. A srácokból kettő szőke, abból is az egyiknek nagyon világos szőke a haja színe. A harmadik pedig világos barna.

- Te vagy a híres Eper? - mosolyog rám a vöröske. Bólintok.

- Hús és bőr - válaszolom.

Felnevetnek.

- Szóval. A vörös Kitti, a barna Réka. A világos szőke srác Patrik, a sötét szőke Gergő, a barna pedig Balázs - mutat rájuk egyenként Móni.

- Szia Eper - Balázs az első, aki először hozzám lép.

Nyelek egy nagyot. Hűha, jóképű.

Magas, szikár teste van. Arca markáns. Állvonala éles. Szürke szemei engem néznek meg.

- Szia - motyogom szégyenlősen. Móni felkacag mellettem.

- Oké, mivel megjött Eper is rendelhetünk kaját és valamit inni - csapja össze tenyerét. Az asztalon van egy étlap ami után nyúlok, hogy megnézhessem mit rendeljek. Pont középen ülök Móni és Balázs mellett, amitől picit be vagyok satuzva. Éppen amikor kinyitom az étlapot, hallom meg Balázs hangját.

- A házi hamburgerjük isteni - vigyorog rám.

- Oh. Igen? Akkor azt kérek - viszonzom vigyorát.
Balázs felnevet, szép nevetése van.

- Nem nyúlsz mellé.

• • •

- Akkor nap érzékeny is vagy, nem? - kérdi Balázs kíváncsian.

Fél tíz múlt. Már megvacsoráztunk, most már csak beszéltünk. Pontosabban én Balázzsal. A többiek egymással. Éppen a Albínóságomról mesélek Balázsnak, aki meglepődésemre végig figyelmes hallgat.

- Igen, nap érzékeny vagyok - válaszolok.

- Szerintem nagyon gyönyörű vagy. Olyan különleges - mosolyog rám. Érzem, hogy elpirulok.

- Köszönöm - simítok fülem mögé egy fehér hajtincset.

- Apám fotográfus. Éppen új modelleket keres, érdekelne a dolog? - szólal meg újra. Nagy szemekkel nézek rá.

- Én és a modellkedés? Olyan béna vagyok pózolásban - nevetek fel. Balázs hihetetlenkedve megrázza a fejét.

- Kár lenne egy ilyen szépséget, mint téged hagyni elveszni a nagy világban. Egy próba? - néz rám kiskutya szemekkel és lebiggyesztett szájjal. Mosolyogva megrázom a fejem.

- Tényleg nem megy - próbálkozom.

- Biztos vagyok benne, hogy igenis menne neked! Naaa... - löki meg a könyököm.

- Megbeszélem a szüleimmel... - forgatom el a szemeim.

🥀🥀🥀

Hahó! Itt vagyok egy új résszel!
Kérlek írjatok véleményt, hogy lássam van-e értelme folytatnom.

•°•°•°•°•°ⓥⓘⓥⓩⓢⓞⓞ•°•°•°•°•°

|2017. 09. 30.|