• Kilencedik fejezet •

K R I S T Ó F

• H é t f ő •

Amikor belépek a terembe rögtön Eper üres helyére kell pillantanom. Boti összehúzott szemöldökkel figyel, ahogy leülök az utolsó sorba.

Kínomba kinézek az ablakon. Lassan már itt a nyár. Ma én is egy sötét kék rövidnadrágot és egy fekete ujjatlant vettem fel. Ujjaim az asztalon dobolnak.

Mindenen jár az agyam.

Anyámon
Barnán
Vladimiren
Gilberton
Végül pedig Epren.

Még mindig nem okoskodtam ki, hogy hogyan juttattom ki onnan. Aztán még ott van Barna, aki őrizetben van. És a beteg anyám.

Legszívesebben szétvernék mindent. Kezeim ökölbe szorítom. Az erek jobban beduzzadnak karamon. Kézfejem vörös lesz. Fogaim csikorgatom.

- Kristóf? - kifújom a levegőt és az asztalom előtt álló Móninak szentelem figyelmem. Arca aggódó, szemei vörösek.

- Mivan? - mordulok rá.

- Kérdezhetek valami?

- Bökd már ki! - forgatom el szemeim. Móni beleharap alsó ajkába.

- Izé... Tudsz valamit Eperről? Szombat este óta nem hallottunk róla semmit... - suttogja idegesen.

- Úgy nézek ki, mint aki tudja? Nem az én őribarim! - vonom meg vállaim. Figyelve arra, nehogy valamit elkezdjen sejteni.

Móni egy másodperc erejéig a szemeimbe bámul. Észreveszem, hogy egy könnycsepp lecsordul arcáról. Faszomba

- Figyu. Nem is értem miért hozzám jöttél! Mi csak Eperrel padtársak vagyunk. Soha nem beszéltünk két mondatnál többet - bökőm még oda neki. Móni bólint.

- Eltűnt. Nagyon aggódnak érte a szülei.

- Aha. Az király. Készen vagy? - nézek rá várakozóan.

- Olyan bunkó vagy, nincs szíved? Egy jégtömb vagy! - kezd el velem visítozni.

- Leszarom. Ha a kis csaj nem tud a seggére vigyázni nem az én bajom - próbálok nyugodtan beszélni, ám nehéz - ideges vagyok.

- Igazad van. Te fiú vagy. Téged nem fenyeget annyi veszély, mint minket lányokat! Mivan, ha megerőszakolták és utána feldarabolták? - néz rám újra nagy szemekkel. Felnevetek.

- Túl sok filmet néztél! Lehet, hogy megunt titeket és lelépett?! - dőlők hátra székembe.

- Utállak. Komolyan. Egy pöcs vagy - ezzel ellépked.

Lehet, hogy az vagyok. De őszintén nem érdekel. Még mindig haragszom Eperre. Saját magának köszönheti ezt. Komolyan, elgondolkodtam már azon is, hogy hagyom a picsába és nem juttattom ki onnan.

Pár perc elmúltával Tibi bá is megérkezik. A vastag történelem könyvet szó szerint ledobja a tanári pultra.

- Eper? - néz kérdően a mellettem lévő üres helyre. Megvonom a vállam.

- Beteg - súgja Móni. A tanárunk bólint, majd el is kezdi az órát.

• • •

Iskola után rögtön haza veszem az irányt. Anyu ma kivételesen nem gájázik, így amikor belépek a lakásunkban finom illatok fogadnak.

Elmosolyodom, hátizsákom csak ledobom a tükör elé a cipőmmel együtt, majd beindulok az apró konyhába. Persze ha lehet egyáltalán annak nevezni.

A konyhánk inkább egy kis fülke szerűség. Épp, hogy elfér két személy benne. Ám nekünk bőven elég.

Anyu éppen valamit megkever, amikor belépek hozzá.

- Szia anyu - ölelem meg és nyomok egy puszit homlokára. Arca rögtön felragyog. Imádom

- Szia drágám. Milyen volt az iskola? - hangja rekedt a sok hányás miatt.

- Nem volt semmi különös. Mit főztél?

- Húslevest. Azt szereted.

- Imádom. Megterítsek? - kérdem tőle mosolyogva, amit ő is viszonozz.

Mellkasom elönti a szeretett. Csak anyámmal volt még ilyen érzésem. Nála lehetek önmagam. Nem kell a kemény fiút játszanom. Előtte sírhatok, nevethetek és hülyéskedhetek.

- Kérlek - rögtön elkezdem teríteni az asztalt, ami az úgyszintén apró nappalinkban található.

Az egész lakóterületünk kevesebb mint 40 négyzetméter.

Egy kis fürdő, nappali, ahol amúgy anyám alszik a kanapén. És egy kis konyha, majd az én szobám.

Pont mikor készen vagyok a terítéssel, jön be anyám a forró edénnyel.

- Segítek! - gyorsan elveszem tőle a levessel lévő nehéz edényt, majd leteszem az asztal közepére.

Anyuval leülünk az asztalhoz. Miután elkezdtünk enni, megszólalok.

- Anyu? Beszélnünk kell - anyu ajkai egy fél mosolyra görbülnek.

- Sejtettem. Mi a baj, Kristóf? - néz rám. Megköszörülöm a torkom. Úgy mondd, ahogy betanultad!

- Holnap mész a kórházban. Kivizsgálnak - nyögöm ki nagy nehezen. Anyu végig nyugodt marad.

- Kristóf. Tudod, hogy nem engedhetjük meg magunknak!? - hangja halk.

- Leszarom. Nem fogsz tovább szenvedni! - leszek hangosabb.

- Hogy beszélsz? Nem erre tanítottalak! - szemei csúnyán néznek rám.

- Bocsánat. Visszatérve a témára. Holnap megyünk. Nincs nem - vágom rá.

- Nincs pénzünk gyógyszerre!

- Majd megoldom. Többet megyek dolgozni - vonom meg a vállam.

- Nem. Neked az iskola áll az első helyen.

- Te állsz az első helyen. És ezt a helyet soha senki nem fogja átvenni.

- Drágám...

- Anyu. Féltelek, nagyon is. Éjszakánként nem alszom, mert rettegek, hogy reggel talán... izé... - nem bírom kimondani.

- Nem kell félned.

- De kell. Holnap délelőtt megyünk és kész. Ott szépen tetőtől talpig kivizsgálnak. Bármi is legyen, kifizetjük. A világ összes pénzét is oda adnám, csak gyógyulj meg - hangom halkabb lesz.

Anyu szomorúan néz vissza rám.

- Kicsim. Annyira szeretlek. Gyere ide anyához - tárja ki karjait, amibe én boldogan vettem magam.

A sírás kerülget. Orromba szökik az a anya illat.

- Szeretlek anya.

- Én is, én is kincsem.

• • •

Mielőtt mennék Gilbertohoz beugrok a Tescoba, hogy vegyek Epernek valami kaját. Nem hiszem, hogy azok adtak volna szegénynek valamit enni.

A csokis sor előtt állok. A bevásárló kosaram már félig tele van.

Tudtommal minden lány imádja a csokit. Ha már elrabolták, legalább a csoki adjon neki egy kis örömet.

Megpillantom az epres Milkát. Egy vigyor jelenik meg arcomon. Rögtön le is veszek két táblával a polcról és bedobom a kosárba. Még viszek neki egy zacskó csipszet is. Aztán a kasszához veszem az irányt.

A kasszás lány végig szemkontaktust tart velem míg áthúzza az árut a leolvasón.

Bevallom elég szép kis csaj. Sötét haja egy szoros copfba van felkötve. Barna szemei cinkos megcsillannak.

- 10.560 ft lenne. És a számod - próbál szexin rám mosolyogni. Felkuncogok és oda adom neki a pénzt. Várakozóan néz rám. Várja, hogy oda adjam neki a számom.

Hát drágám, ezt benézted!

A kaját berakom egy zacskóba.

- Jó estét még - kacsintok rá, majd el is húzok.

Néha átok a jó kinézet. A sok lotyóból az embernek egy idő után elege van.

Fél óra elteltével már Gilberto "házában" vagyok. Csak Krisztián van itt. A többieknek dolgunk akadt. Vagyis valakit vagy jól megverni vannak, vagy már ássák el a hullát. Kitudja?

- A kis csajjal mivan? - kérdem tőle.

- Nem tudom. Nem voltam ma még nála.

- Akkor megyek és megnézem - állok fel. Krisztián furcsán néz rám.

- Ismered?

- Nem - vágom rá gyorsan. Bassza meg.

- Hm. Oké. Ne légy sokáig - biccent.

A szobába lépve rögtön megcsapja orrom a büdös állott szag. Hogy bírja ki itt Eper?

- Kristóf ? - ül fel a lány gyorsan.

- Hús és bőr - csukom be magam után az ajtót. A leengedett redőny résein kis fény szűrődik be.

- Mit csinálsz itt? - dadog. Már most az agyamra megy.

- Hoztam kaját. Voltak nálad? - ülök le hozzá az ágyra. Eper rögtön eltávolodik tőlem. Hűha. Az első lány, aki nem kívánja a közelségem.

- Kaját? Amúgy voltak nálam. Ma reggel. A barna hajú fiú... - valamit kihallok hangjából.

- Mit csinált? - kérdek rá. Nem titok, Boros egy perverz disznó.

Eper csendben ül mellettem.

- Hallgatlak - próbálom szóra venni.

- Izé... Fogdosott - suttogja.

- Fogdosott. Ez pontosan mit jelent? - testem megfeszül.

- Nem úgy. Vagyis majdnem. Kukin rúgtam - kukin, most komolyan? Elkap a röhögőgörcs.

- Most mit nevetsz?

- Kukin rúgtam! Behalok! Pöcsön rúgtad? Te? Bocs, de valamiért nem tudom elhinni - nevetek. Eper csúnyán néz rám.

- Inkább, mint hogy megerőszakoljon!

- Oké igazad van. Ezért az akció miatt majd tőlem is kap pár kukin rúgást! - kacsintok rá, majd az ölébe dobom a kajás zacskót.

Eper hálásan rám pillant, mielőtt elkezdene turkálni a zacsiban.

- Úr isten! Csokis fánk! Sós csipsz! - húzza is az ételeket.

- Nem tudtam mit szeretsz, így mindenből hozam valamit - vonom meg vállam. Bár egy mosolyt azért arcomra csalt.

- Azta epres Milka! A kedvencem - szemei úgy ragyognak, mint egy kis gyermeknek.

- Én is szeretem - nevetek fel. Eper a szemembe néz. Ajkán egy fülig érő mosoly ragyog.

- Köszönöm Kristóf - motyogja, mielőtt elkezdene enni.

Nekem is oda nyújtja, hogy egyek, de legyintek, hogy egyen csak, nekem nem kell.

Figyelem, ahogy a lány, nem annyira nőies módon, magába tömi a fánkot. Ez máris szimpatikusabbá teszi. Tetszik, hogy mer előttem így enni.

- Ez isteni volt! - sóhajt fel, miután megette a fánkot. Felnevetek, tiszta csokis a szája széle. A lány kérdően néz.

- Mi olyan vicces már megint?

- Az, hogy úgy eszel, mint egy disznó. Tiszta csokis a szád széle - utalok rá.

A lány alig láthatóan elpirul, majd egy gyors mozdulattal letöri a csokit.

- Van időd? - kérdi egy kis idő elteltével.

- Miért? - húzom fel a szemöldököm.

- Arra gondoltam... beszélgethetnénk. Egyedül vagyok, félek, hogy begolyózom itt - dünnyögi.

- Beszélgetni?

- Persze nem vagy muszáj...

- Felőlem, de nem érek rá egész nap - Eper bólint.

Újra csend telepedik közénk.

- Mesélj magadról - szólalok meg végül.

Eper idegesen elmosolyodik, majd elkezd mesélni.

Én pedig figyelmesen hallgatom. Mégse olyan vészes a csaj...

🥀🥀🥀

Jujci! Annyira remélem, hogy tetszett nektek!
Hogy tetszett? Vélemények?
Amúgy én még nem tudtam nekik kitalálni egy jó kis Ship-nevet, ezért arra gondoltam, hogy segíthetnének nekem benne. Ötletek?

•°•°•°•°•°ⓥⓘⓥⓩⓢⓞⓞ•°•°•°•°•°

|2017. 10. 20.|