• Hetedik fejezet •

E P E R

• M á s n a p ( s z o m b a t ) •

- Hányra jössz haza? - dől apám a szobám falának. Ma este megyek el a többiekkel biliárdozni. Úgy beszéltük meg, hogy Pesten a kilenckerben leszünk egy kocsma szerűségben.

A nagy tükröm előtt állok, és megnézem magam. Egy világos, szakadt Boyfriend stílusú farmert viselek, hozzá egy babakék szellős pólót, aminek a jobb oldalán, a mellemnél egy vörös rózsa van varrva.

Hajam befontam, a sminkem picit erősebb.

- Nem tudom - vonom meg a vállam. Apa megrázza a fejét.

- Legkésőbb éjfélkor legyél itthon. Amúgy is nem tetszik nekem, hogy egyedül buszozol majd. Főleg azok után, amik most történnek.

- Nem lesz semmi baj. A megálló pont a kocsmával szemben van - forgatom el a szemem. Apa arca aggódó marad.

- Írjak, ha oda érek, és amikor indulok haza? - kérdem.

- Örülnék neki, igen - bólintok, majd az órára pillantok.
Fél nyolc van, nyolcra beszéltük meg. A busszal félóra mire oda érek.

- Na, akkor indulok - nézek apámra, a kis fekete táskám után nyúlok, majd apám után én is kilépek a szobámból.

Miután leértünk a földszintre, még gyorsan bemegyek anyuhoz a nappaliba, hogy elköszönjek tőle.

Amikor beballagok, Ella rögtön körbe ugrál.

- Puppy! Anya elmegy. Este jövök - adok kutyámnak egy puszit. Aztán anyához megyek, aki a hatalmas fehér kanapénkon elnyúlt. Kezében egy könyvet szorongat.

A fekete szemüvegét most kivételesen hordja. Ezenkívül nem a dolgozós, drága és elegáns ruhadarabjait viseli, hanem egy szürke mackónadrágot és egy fehér pólót, ami amúgy apué.

- Indulok - közlöm velem. Anyu felül én pedig lehajolok hozzá, hogy utána egy puszit nyomjak homlokára.

- Oké kincsem. Vigyázz magadra. És kérlek ne igyál! - emeli fel mutatóujját. Felnevetek.

- Nem iszok. Ismersz. Éjfélre itthon leszek! - kiáltom még mielőtt kilépnék házunkból.

Gyors léptekkel a fehér kapunkhoz lépek, majd kisétálok az utcára.
Fekete bőrdzsekim melegít, Nike cipőm talpa a betont tapossa. A kis táskámból előkapom a mobilom és a fülesem, bedugom őket a fülembe, majd elindítom a zenét.

Míg a buszra várok felmegyek Facebook-ra, ami a tegnap történtekkel van vele.

Nagy Barnabás

Vladimir Shibanov

Gilberto Ferro

Rögtön ezek a nevek ugranak szemembe. Drogbárók, hogy nem nevetek! Ez Magyarország, itt nincs ilyen. Mese habbal. Ilyen csak a filmekben és a könyvekben van. Max még Mexikóban. De biztos nem Magyarországon.

Megrázom a fejem és tovább nézelődőm. Minden ezzel van tele! Valaki még egy hatalmas drog háborúról is írt.
Felkuncogok.

Igaz nem vagyok egy magabiztos lány, de ezt a butaságot még én se veszem be.

Ez a Nagy Barnabás is csak 19 éves. Nekem ne mondja senki, hogy ez a srác már ilyen fiatalon egy ilyen drogbárónak dolgozik. Igaz izmos teste van, vagyis a képen úgy látszik, de most őszintén, nem ilyesfajta fiúk dolgoznak ilyen veszélyes embereknek.

Nekik profi verőemberek kellenek. Vagyis filmekben mindig így van. Az egyik a másik emberére pályázik, amiből egy hatalmas balhé lesz.

- Hé! - annyira elgondolkodtam, hogy nem vettem észre, hogy a buszom megjött. Az ajtók tárva nyitva, a sofőr csúnyán néz rám.

Miközben felszállok megmutatom neki a bérletem és leülök egy szabad helyre az ablak mellé.

K R I S T Ó F

- Beszéltél vele? - kérdi Vladimir amikor belépek az irodába. Egy vigyorral a magasba emelem a fekete mobilt és bólintok.

- Bevette. Előadtam neki, hogy kinyírtad a barátom, és hogy ezért most bosszút akarok rajtad állni, és ezért akarok átállni hozzájuk - még mindig fülig érő vigyorral leülök a kényelmes bőrszékbe, ami az asztal előtt van.

Hiányozni fog ez a szék!

Vladimir ajkán egy gonosz vigyor jelenik meg.

- Tökös vagy, Kristóf! Életemben nem láttam még ilyen srácot. Aranyat érsz - dicsér meg. Testem büszkeség önti el.

- Ma este megyek - szólalok meg. Vladimir szemöldökei a magasba szöknek.

- Hogy?

- Mondtam, hogy minél előbb akarok bosszút állni. Hajnali egykor megyek. Azt mondta, hogy előtte van még egy kis dolga, amit el kell intéznie - mesélem el.

Vladimir elcsendesül egy pillanatra, mielőtt újra megszólalna.

- Anyád miatt csinálod, jól gondolom? - honnan tud róla?

- Kristóf, én mindent tudok. Mindenki, aki nekem dolgozik, nem tud semmit eltitkolni előlem. Tudom, hogy beteg. Nincs pénzed, arra számítasz, hogy jutalomként pénzt adok, nem? - a levegő belém szorul.

- Igen, erre gondoltam - első szabály, soha ne hazudj Vladimirnek, mert gyorsan egy golyóval a fejedben találod magad. Ezért őszintén megmondom neki.

- Mennyi kell? - kihúzza a kis fiókját, ahol a csekkjei találhatóak. Nyelek egy nagyot. Egy fekete méreg drága golyóstollat a kezébe vesz, és várakozóan rám pillant hosszú és dús szempillái alól.

- Komolyan gondolod? Most oda adod? - bambulok.

- Megbízom benned. Az egyik felét most megkapod. Ötvenmillió elég előlegnek?

Ötvenmillió

Ez rengeteg pénz.

- Bőven - nyögöm ki, mert még mindig sokkolva vagyok.
A főnököm gyorsan a papírra firkantja, majd átnyújtja nekem.

- Vidd el anyád orvoshoz - lassan elveszem tőle a csekket.

- Annyira hálás vagyok Vladimir - anyám mégse fog meghalni.

- Csak ne csalódjak benned - néz bele szemeimbe.

- Bármit megteszek. Ismersz. Akár embert is ölnék - tudom, tudom, még múltkor azt mondtam soha nem tenném meg, de anyám miatt mindenkit kinyírnék. Akár még magamat is. Csak ő legyen boldog.

Soha nem, és nem is fogok ennyire szereti senkit.

- Jól van. Menj haza és készülj fel. Sok sikert a ma estéhez - áll fel, követem  példáját. Kezet fogunk, majd elhagyom az épületet.

E P E R

- Nem így. Rosszul fogod a dákót - lép mögém Balázs.

- A fehér golyó csak a miénkhez érhetnek, mert akkor a többieken van a sor - hátamban érzem mellkasát, előre dől. Lehelete csiklandozza nyakam. Kezét nagyon lassan az enyéimhez vezeti. Ujjai megérinti enyéimet.

- Koncentrálj... - súgja fülembe. Ekkor meglöki a kezem, és a fehér golyó neki megy egy zöldnek, ami begurul a lyukba.

Van egy újabb pontunk. Balázs pár másodpercig még így marad. Mónira pillantok, aki sokatmondó arckifejezéssel figyel minket. A többiek egymásra néznek.

A szívem hevesen ver, soha nem volt fiú ilyen közel hozzám.

- Ügyes! - Patrik Balázsra kacsint, aki ellép tőlem. Mónin van a sor, hogy lökjön.

Lábaim remegnek az előbb történtek miatt. Balázs belekortyol kólájába, közben végig engem figyel. Talán így flörtöl? Fogalmam sincs.

Elkapom róla a tekintetem, és figyelem, ahogy Móni a fehér golyóval az ellenfél golyóját érinti meg. Ez azt jelenti, hogy Rékáékon van a sor.

- Kijössz velem friss levegő szívni? - lép mellém Balázs. Ajkán egy cinkos mosoly ült ki.

- Öhm... - kezdek bele, de Móni félbeszakít.

- Menjetek csak! Megbirkózom velük - utal az ellenfélre. Nagy szemekkel barátnőmre nézek. Ez most komoly?

Balázs szó nélkül megfogja a kezem, ujjainkat összekulcsolja, és finoman kihúz a fülledt kocsmából.

Már elmúlt fél tizenkettő, így mikor kilépünk megcsap a hideg éjszakai levegő.

- Fázol? - kérdi Balázs. Egy szál pólóban állok mellette.

- Kicsit - motyogom. Ekkor Balázs hirtelen átölel.

Orromba szökik finom illata, amitől automatikusan behunyom a szemeim.

Jó érzés a közelsége.

Asszem megkedveltem.

Balázs finoman fel és le kezdi simogatni a karom. Kiráz a hideg, libabőrös leszek.

Csak csöndben állunk itt kint a hidegben és hallgatjuk saját lélegzésünket.

Olyan meghitt minden. Olyan mintha már réges-régóta ismernénk egymást. Pedig még csak egy hónapja.

- Lassan indulnod kell, ha éjfélre haza akarsz érni - szólal meg egy hosszú idő elteltével.

- Uhum - dünnyögöm. Balázs elenged és együtt belépünk a meleg épületbe.

A többiek abbahagyták a biliárdozást, és egy asztalnál ülnek. Mikor mi is oda érünk elcsendesülnek.

- Indulnom kell - közlöm velük és a kabátom után nyúlok. Móni feláll és magához húz, erősen megölel.

- Mindent el kell majd mesélned! - súgja olyan halkan a fülembe, hogy csak én halljam. Felnevetek.

- Nem történt semmi - súgóm én is vissza ugyan olyan halkan.

- Persze. Írj ha hazaértél - lép el tőlem.

Mielőtt elmennék a többiektől is elköszönők. A legvégén Balázs újra mellettem terem.

- Kikísérlek! - mosoly rám.

Olyan szép arca van

Bólintok.

- Sziasztok. Hétfőn találkozunk!

- Szia! - köszönnek el tőlem kórusban.

Kint Balázs újra egy ölelésbe húz. Arcát eltemeti nyakamba. Beszívja illatom.

Elkap a forróság.

- Vigyázz magadra. Írj ha hazaértél - épp annyira távolodik el, hogy arcom lássa.

- Oké - küldök felé egy szégyenlős mosolyt. Olyan közel vagyunk egymáshoz.

Balázs ajkaimra pillant, beleharap sajátjába. Jézusom

Lassan közelebb hajol hozzám, és egy puszit nyom a számra. Csak egy szimpla puszi, de nekem nagyon sokat jelent.

Ha szigorúan nézzük, ő az első, aki "megcsókolt".

- Sajnálom - motyogja, amikor ő is felfogja mit csinált.

- S-semmi baj. De most tényleg mennem kell, mert különben lekésem a buszom. Írok ha hazaértem. Szia! - lépek el tőle. Balázs int nekem én pedig felszállok a buszomra, ami pont most jött meg.

Az ablakból figyelem a minél eltávolodó Balázst. Mikor teljesen eltűnik elvigyorodom. Ajkaimhoz nyúlok.

Hihetetlen!

A szívem majd kiugrik a helyéről.

• • •

Húsz perc után leszállok a buszról. Sajnos át kell szállnom egyszer. Az utcán egy árva lélek sincs. Ez furcsa mert szombat este van. Gyors léptekkel siettek a másik buszmegállóhoz. Az utca sötét.

Hallom saját szívverésem. Nem szeretek egyedül ilyen helyeken lenni. Minden olyan csöves. Sok a lerombolt ház, ami még a második világháborúról maradt meg.

- Ne! Kérlek ne tegyétek! - hasít az éjjeli órába egy férfi hang. Dermedt megállok. Gúnyos röhögés cseng fülembe.

Mi.az.isten?

- Kurvára jó így látni! Köcsög, miattad elbassztunk egy csomó pénzt. Ez nem fog a főnöknek tetszeni! - röhög egy másik férfi. Gyorsan körbe pillantok, de sehol sem látom őket.

- Ugye tudod ez mit jelent?

Úristen!

Verekedés hangját hallom, nyögések és fájdalmas ordítások követik.

Kezem a szám elé kapom, nehogy még véletlenül is egy hangot kiadjak magamból.

- Dögölj meg! - egy lövés. Lábaim gyorsan reagálnak és előre sprintelnek, de nem elég gyorsan.

- Hé! Állj meg kurva! - a tüdöm majd kiszakad a helyéről, annyira gyorsan futok.

- Menj utána! - ordítozik az egyik a másikkal.

Pár másodperc után a földre leszek teperve.

Egész torkomból sikítani kezdek.

- Segítség! - a férfi egész testével rám fekszik. Arcát nem látom, mert annyira sötét van.

- Kussolj! - kever le egy akkora pofont, hogy látásom elhomályosodik.

Könnyek csordulnak le arcomról.

- Rakd be a kurva kocsiba! - utasítja a férfi a személyt, aki lefog.

- Igenis! Ez fájni fog - néz rám és tiszta erőből lefejjel.

Rögtön minden elsötétül körülöttem és öntudatom elvesztem.

K R I S T Ó F

- Örülök, hogy így döntöttél - vigyorog rám Gilberto. Viszonzom vigyorát.

- Mind a kettőnket ugyan az vezéreli. Megölni Vladimirt - mondom.

- Milyen igazad van. Erre innunk kell, nem gondolod? - áll fel és lép a kis bárhoz.

- Naná! - ülök egyenesben.

Gilberto mind a kettőnknek kiönt egy-egy pohár Whisky-t, majd újra elül elém. Felemeli a poharát.

- Vladimir halálára! - a halálodra, gondolom, majd koccintok vele. Pont amikor lenyelem az alkoholt kopognak az ajtóban.

- Gyere! - az ajtó kinyílik és egy szőke hajú fiú lép be. Asszem Krisztián volt a neve. Előttem ő volt a legjobb Gilberto emberei közül.

Ő a második főnök, vagyis volt, mert már én vagyok.

- Mit akarsz? Megöltétek? - kérdi tőle új főnököm. Krisztián megvakarja a fejét.

- Akadt egy kis probléma - motyogja.

- Milyen probléma? - arca elsötétül. Krisztián kiszól valakinek, aki utána lassan belép a terembe.

Pislognom kell párát, hogy jól látom-e kit cipel a karjaiban.

- Ő a probléma.

Eper homloka tiszta vér. Teste el van lazulva. Látni, hogy nincs öntudatánál.

- Ez meg, hogy néz ki? - lép hozzá Gilberto, és megsimítja a lány hófehér haját.

- Ez-ez egy Albínó? - pillant ránk. Bólintok, de végig úgy csinálok, mintha nem is ismerném a lányt.

Hogy a faszomba került ő ide?

🥀🥀🥀

Oké!
Beindult végre a sztori! Hogy tetszett?

Írjátok meg, hogy számítottak-e erre.

Ui. Annyira várom a reakciótokat! ❤️❤️

•°•°•°•°•°ⓥⓘⓥⓩⓢⓞⓞ•°•°•°•°•°

|2017. 10. 10.|