Abigail Bowman a bálterem bal oldalán elhelyezkedő lépcső első fokán álldogált. Kezeit kecsesen az aranyszínű korláton tartotta,külső szemmel nézve átadta magát a hely kellemes hangulatának. De ez nem így volt. De nem ám. A nő várt. Türelmesen. Fejét felszegve az összes eleganciáját összeszedve figyelte Remy Leblau-t. S mikor a férfi előrukkolt egy hihetetlen ötlettel,miszerint táncba hívja az asgardi harcosnőt ő lépett. A jobb oldalt elhelyezkedő lépcső végén maga Amerika Kapitány állt,s mikor felcsendült a zene Steve Rogers Abigail Bowman-re nézett. A gyönyörű nő bólintott felé,s még gyönyörűbb kék ruhájában megindult a felső emeletre. Így tett az amerikai hős is.

&

A felső emeletre érve észre vettem,hogy egy árva lélek sincs.A folyosó végéig meneteltem magabiztosan,addig a pillanatig,míg egy hatalmas kétajtós szobához nem értem. Becsuktam a szemem s koncentráltam. Tudtam,hogy bent van,amiért jöttünk,de ügynökként megtanultam alaposnak lenni. Éreztem őket. Éreztem az energiájukat,ahogy körbelengi a katonákat. Beszívtam élesen a levegőt. Akartam mindet,mélyről jövő akarattal és vággyal akartam megízlelni minden egyes pulzálást a légkörben. Óvatosan nesz nélkül váltam meg a magassarkúimtól. Kezeimbe vettem őket. Nyakamat jobbra balra mozgatva ropogtattam meg,érzékeltem a fegyverek jellegzetes hangját,amikor mozgatják azokat. Jobb talpammal akkorát sóztam az ajtóra,hogy az azon nyomban kicsapódott. Előttem katona állt.Egyik cipőmet egy jól irányzott dobással sikerült a katona szemébe állítanom. Láttam,hogy eldől. Az ajtó a kicsapódás miatt lendületét nem vesztve záródott vissza. Pont ugyanekkor a többi katona tüzelést indított.A falhoz vetődtem,az ajtótól bal oldalra. Lentről a tömeg kiáltozásai szinte már áriának is elment volna. Bolond voltam,hogy azt hittem a katonák bent maradnak. Nyolcan iramodtak ki a szobából. Szinte már majdnem felnevettem a számukon. Négy Bosszúálló jött el küldetésre kilenc nyamvadt katona miatt. Nevetséges.
Egészen a folyosó végéig hátráltam. Ők persze rám szegezett fegyverrel közelítettek.
-Állj!-kiáltottam nyitott tenyérrel,mire ők megtorpantak. Az egyik felnevetett.
-Komolyan azt hiszed,hogy ennyi kell,hogy leálljunk?
Elmosolyodtam.
-Ugyan fiúk.Én csak az elterelés vagyok.
-Megvan a memória kártya.-jött egy hang a hátuk mögül,de ők nem fordultak felé,még mindig én voltam a célpont.
-Én megfordulnék.-szegtem feléjük mondanivalóm,s átnéztem vállaik felett. Elhúztam a szám.-Nagyon zabos. Nem szereti,ha fegyvert fognak rám.
Ekkor a pajzs útjára indult. Mind a nyolc katona ájultan feküdt előttem. A vágy újfent rám tört.Megbabonázva figyeltem őket.Magamhoz akartam venni ami járt,de Steve mellém érve kihúzta pajzsát a falból s kezemet megragadva húzni kezdett. A tetőn át akartunk menekülni,de mikor felértünk tudtuk nehéz menet lesz. Egy tucat fegyveres őr várt minket.Azonnal belevetettük magunkat a harcba. Egy ideig ment a csihi puhi. Én szinte nem is harcoltam. Ha valaki a közelembe merészkedett Steve kiütötte pajzsával. Felment bennem a pumpa. Oly harag lepte el agyam,amely még talán sohasem.
Steve bármennyire erőlködött,hogy távol tartsa őket,nem sikerült. Körül álltak engem. Már készültem neki menni a már fegyvertelen katonáknak,de megtorpantam. Minek is fárasszam magam?
-Fiúk!-kezdtem mézes mázosan.-Azt hiszitek megijedek tőletek? Egy másik világ háborújából jöttem. Királynő vagyok!
A katonák értetlenkedve néztek rám.
-Térdre!-szűrtem fogaim közt,s kezemet ökölbe szorítottam. Mély levegőt szívtam. S éreztem. Újra. A lüktető,forró energiát. A katonák önkéntelenül rogytak földre.
-Abby!-jött a kiálltás a hátam mögül. Erő teljes volt. Steve azt akarta,hogy leálljak. De én nem erre vágyódtam. Kék füst szállt ki a testekből,felém. Elragadott a mámor,ahogy elszívtam az energiájukat. Mosoly futott végig rajtam. Szó szerint kielégítettem a vágyaimat.Még az alsó szintekről is áramlott az energia.De volt valami furcsa két füstben. Vörös volt az egyik a másik pedig zöld. Bárkiktől is szívtam el különlegesek voltak. Nagyon is. A katonák halottak voltak.
-Kész is vagyunk. Menjünk.-sétáltam el Steve mellett. A hős ezt persze nem tűrhette.Megragadta a karom.
-Mi a fene volt ez?-morogta Steve felém.-Nem ölünk Abby!
-Eressz!-rántottam ki karom a szorításból.-Ha még egyszer számon kérsz..-morogtam fenyegetően,még a szememet is megvillantottam,mire ő meghökkenve nézett rám.

-Abby...a szemed.
-Ma későn érek haza Kapitányom,megyek megünneplem.