És itt az új rész egy külső szemszöggel indítva! Jó olvasást!❤️

Egy kislány sétált végig az utcákon. Teljesen egyedül volt, pedig alig lehetett több nyolc évesnél. De nem volt vele felnőtt, aki vigyázzon rá.
Vörösen izzó szemeivel az utat pásztázta, mintha a földben nyomokat követne. Olyan nyomokat, melyeket csak ő lát és senki más.
Határozott, mégis lassú léptekkel haladt előre. Minden második lépésnél lüktetett egyet a teste, de eszében sem volt megállni. Soha nem mondta volna senkinek, de nagyon félt.
A lábnyomok, amiket követett, még frissek voltak. Csak remélni merte, hogy a célszemélye nem futott, mert az ő tempójában sosem éri utol. Így sem mert volna mérget venni rá, hogy valaha is utol tudja érni. De nem állhatott meg. Dolga volt és tudta, csak ő segíthet.
Átment a tizenharmadik kereszteződésen. Nem volt babonás, vagy ilyesmi, csak már nem akart tovább menni. Tudta, hogy az, akit keres, nem fog megállni, bárhová is tart.
- Eltévedtél, kislány?- kérdezte egy egyenruhás férfi a túloldalon. A lányka nem akart megállni, de a bácsi megfogta a kabátjának az ujját. A kicsi nem ijedt meg.- Hol van a mamád?- kérdezte aggódva.
- Otthon vár rám- mondta a lány.
- Vérzik a lábad- mondta a férfi.- Elvigyelek egy darabon?- kérdezte, de a kicsi megrázta a fejét.
- Ne- mondta egyszerűen.
- Ne aggódj, rendőr vagyok. Nem akarlak bántani- mondta.- Engem Adamnek hívnak. Téged hogy hívnak?
- Jasiera- mondta.
- Értem... Dzsezira... Betűznéd kérlek?- szólt a férfi, de mire elővette a jegyzetfüzetét és a gyerekre nézett volna, az tovább ment. Apró piros pöttyöcskéket hagyott maga után. A rendőr még látta, ahogy átmegy a zebrán, de eszébe sem jutott üldözőbe venni. Majd hazatalál- gondolta. Kár, hogy nem tudta, hogy Jasiera, ha akarna sem tudna haza menni. Most nem. Meg kell találnia azt, akit keres. Majd ő segít! Majd ő mindent helyre hoz.
A kicsi tovább folytatta az útját az üres utcákon. Az ereje kezdte cserben hagyni őt. A lábnyomok, amiket így is csak ő látott, egyre halványultak. Már semmi sem úgy működik, ahogy szeretné.
Hátra pillantott. Az aszfalton, a zebrán és végig, ahonnan jött apró sorminta követte. Ici-pici pöttyök, vérvörös színben. Minden elvesztegetett perc egyre veszélyesebbé teszi számára a továbbhaladást. A vágás a jobb talpán nem tud összeforrni, a vérzés nem tud elállni, amíg terhelve van.
Jasiera okos lányka. Tudta, mi történik, ha túl sok vért veszít. De őt nem érdekelte a fájdalom. Tudta, hogy erősnek kell lennie, különben vége. Ha megáll, akkor leül a földre és többet nem tud felállni. A lába már automatikusan mozgott, de ő nem érezte a lábujjait.
Kifordult a kis utcából és egy főút szerűségbe érkezett. Az ösztönei azt súgták, menjen balra, ő pedig tudta, hogy az ösztönök a sárkányok legjobb barátai.
Egy nagy betonozott pálya mellett haladt el, ahol fiúk dobálták a hálóba a barna színű labdát. Jasiera nem ismerte ezt a játékot. Sőt, embert sem sokat ismert, ezért is kötötte le a figyelmét a négy fiú. Odamenni nem akart hozzájuk, először is, mert mennie kellett, másodszor pedig, mert erősek, de egyben ijesztőek is voltak. Azért lassított a léptein, mert érdekelte, mi folyik a pályán.
- Menők, igaz?- hallott egy hangot a másik oldaláról. Ijedten kapta oda a fejét.
Egy ijesztő, magas fiú lépdelt mellette. Döbbenten megtorpant. A lába belelüktetett a változásba. A kicsi lány arcizmai egyetlen pillanatra összerándultak.
- Mióta vérzik?- guggolt le és nézett a fiú a földön lévő pontra. Fekete haja frissen volt mosva, bár a felét fekete fejkendő díszítette. Mikor a szemébe nézett, Jasiera jól látta, hogy feketével ki lett húzva. Erről már olvasott.
Igen. Alighogy megtanulta a betűket, máris kiválóan tudott és szeretett is olvasni.
- Nem tudom- válaszolta őszintén, mert fogalma sem volt róla, mennyi ideje gyalogol.
- Mi sértette meg?- kérdezte. A kicsi pontosan tudta, de mégsem mondhatta egy embernek, hogy Truszáai tőr hegye.
Az emberek nem tudják, milyen egy Truszáa-ban készült kés. A sárkányok legszebb és legveszélyesebb fegyvere. Hogy teljesíteni tudja a feladatát, át kellett mennie egy csata területén. A holttest már nem volt ott, de pár kisebb fegyver, ami például mint a Truszáai tőr, képes beleolvadni a környezetébe, ott maradt. Ő pedig óvatlanul belelépett. A vékony penge azonnal felhasította pici cipője talpát és elért a lábához.
De ezt egy embernek nem mondhatja, tudta jól. Csak azt nem tudta, mit mondjon helyette.
- Nem tudom- hazudta a kicsi.
- Vigyázz, Sean, Andrea féltékeny lesz- lépett melléjük egy másik fiú. Neki is fekete haja volt és egy meglepően nagy kontyba volt fogva a feje tetején.
Az előbbi fiú, akit ezek szerint Sean-nak hívnak, most elvörösödött.
- Ne bohóckodj, barátkozom- morogta, majd felállt a másik mellé.
- Ki a Törpilla?- nézett a kicsire.
- Nem kérdeztem még- majd lenézett rá.- Hogy hívnak?- mosolygott kedvesen. A lány nem tudott megszólalni döbbenetében.- Ha megint azt mondod, hogy nem tudom, nem fogom elhinni- tette hozzá Sean, mire elnevette magát.
- Jasiera- mondta. A nevén egyik fiú sem hökkent meg.
- Van kedved beszállni?- intett a kontyos a pálya felé. A kicsi megrázta a fejét. Nem esett jól neki a mozdulat, mert fáradtabbnak érezte tőle magát. Tudta, hogy a seb miatt van.
- Megsérült- mondta a fejkendős Sean, majd a talajra mutatott Jasiera háta mögött.
- Mióta vérzik a lábad?- kérdezte a kontyos is.
- Nem tudja- válaszolt helyette a másik.
- Honnan jöttél?- nem mondhatta, hogy a Sárkány Birodalomból.
- Nem mondom meg- mondta határozottan és lesütötte a szemét.- Dolgom van.
- Ejha!- guggolt le a kontyos fiú.- Mit csinálsz?
- Keresek valakit- válaszolta.
- Kit?- Jasiera tudta, hogy nem szabad válaszolnia.- Nem mondod el? Akkor nem tudok segíteni- mondta a kontyos, közben a kislány tekintetét kereste.
- Egy lányt!- mondta körültekintően.
- Tudod, hogy hívják?- kérdezte ismét az előtte guggoló, de ő nem akart válaszolni nem mondhatta, hogy egy hercegnőt, mert kinevetik. A fiú magához intette a kicsit, jelezve, hogy valamit akar a fülébe súgni.- Heliát keresed?
Jasiera szeme tágra nyílt.
- Ismered őt?- mintha valaki egy hatalmas követ gördített volna le a mellkasáról, mikor a fiú bólintott.
- A szüleink jó barátok.
- És tudod, most hol van?- kérdezte Jasiera.
- Mivel anyukám a keresztanyja, ezért nálunk lakik. Már biztos hazaért- mondta a fiú, mire a kicsi elmosolyodott.
- Te vagy Aiden?- kérdezte megkönnyebbülten. A fiú ismét bólintott.
Jasiera szeme előtt apró fekete pöttyök kezdtek cikázni. A lába már elviselhetetlenül zsibbadt. Nem fájt, de rezonált az egész és forgott vele a világ.
- Segíts- suttogta a kicsi, majd még érezte, mikor felborul és Aiden elkapja, aztán minden elsötétült...

Aiden szemszöge:

A Törpilla elájult. Szerencsére még időben el tudtam kapni. A bőre forró volt, pedig nem volt rajta kabát, csak egy fehér póló és egy farmer. Meg persze a szakadt cipője. Szőke kis haja csillogott az izzadságtól. Biztosan nagy fájdalmai lehetnek.
- Sean...- kezdtem, de a haverom egy mozdulattal elintézte.
- Siess már, majd mondom a többieknek!- közölte sürgetve. Egy bólintással elintéztem és gyors léptekkel elindultam.
Amint befordultam a sarkon, megálltam és leguggoltam. Az ölebe tettem, körbe néztem, van-e itt valaki, és mikor meggyőződtem, hogy nincs, gyorsan meggyógyítottam a lábát a Dragon guerison varázslattal. Valószínűleg még nem ismerte ezt a módszert, vagy nem jutott eszébe használni. Pedig ha elájult, már legalább egy órája vérzett a seb.
Szombaton hazakeveredni a parkból a házunkba egy kész kínszenvedés, mert a busz ritkábban jár. Ennél már csak az a gázabb, ha egy nyolc éves, eszméletlen gyerek van a kezedben és mindenki téged bámul. Nem akarom megtudni, mire gondoltak.
Azt kívántam, bárcsak legalább fekete haja lenne, hogy azt gondolják, a testvérem, de nem! Ennek a törpének hidrogén szőke haja volt. Az arca egy pillanatig nem hasonlított az enyémre. Ismétlem, nem akarom tudni, mi járt az emberek fejében.
Szerencsére anya otthon volt, mikor hazaértem.
- Szia, Aiden. Hogyhogy ilyen korán?- lépett ki a konyhából, majd megdermedt, mikor meglátta a kezemben a kislányt.- Ő ki?
- Majd elmondom. Kis híján elvérzett, szóval lennél szíves...- anya leintett és a nappali felé mutatott. Letettem a Törpillát a kanapéra, anya pedig mellé guggolt.
- Te jó ég- fogta meg a kislány csuklóját.- Hogy száradhatott ki ennyire!?
- Legalább egy órát gyalogolt vérző lábbal. Azt meggyógyítottam- tettem hozzá, mielőtt anya keresni kezdi.
- Értem. Azt nem, hogy miért.
- Hellt kereste- közöltem. Ekkor az is eszembe jutott, hogy a lányka lehet báb is. Ugyan úgy akarhat rosszat is a hercegnőnek, mint jót.
- Akkor hívd le. Mindjárt magához tér- igen, a Víz sárkányának... Pontosabban sárkánylányának nem probléma infúziót csinálni a tenyeréből. Kimentem a nappaliból.
- A szobájában van?- néztem vissza anyára, aki bólintott.- Helia! Vonszold le a beledet!- kiáltottam fel az emeletre.
- Aiden!- szólt rám anya.- Több tiszteletet!
Visszanéztem. Hell feje jelent meg az ajtóban. Esze ágában nem volt lejönni, amíg nem módosítok.
- Kérlek?- tettem hozzá, mire felnevetett.
- Na mi történt?- indult el lefelé a lépcsőn.
- Látogatód jött... Vagyis nem jött, hanem hoztam. Picit elájult, anya most tankolja- próbáltam a lehető legmegnyugtatóbban közölni vele, hogy nincs eszméleténél. Hell egészen addig mosolygott, amíg meg nem látta a Törpillát.
- Jasie...- motyogta lefagyva, majd a kicsihez sietett és leguggolt anya mellé.- Mi történt vele?
- Megvágta a lábát- válaszoltam.- Kis híján elvérzett...- Megbántam, amikor kimondtam, mert Helia ijedten nézett a kislányra.- De jókor volt jó helyen- tettem hozzá.
Hell megérintette a kicsi arcát.
- Mennyi idő, amíg fölébred?- kérdezte anyától.
- Ez attól függ, mennyi erő van benne. Pár perc, pár óra...- Helia bólintott. Nagyon aggódott a Törpilláért. Tehát ismeri. Ez megnyugtató volt, mert ha ismeri, nem jelent rá veszélyt. Legalábbis remélem...
Anya felállt a kanapé mellől.
- Stabilizáltam az állapotát, de ha felébred, adjatok neki egy pohár vizet- majd kivett a vitrinből egy üvegpoharat. Suhintott kettőt az ujjával, mire a pohár megtelt vízzel. Letette az asztalra, majd kiment.
Hell a kicsi homlokához nyúlt és a pólója ujjával megtörölte a Törpilla verejtékező homlokát.
- Azt tudod, miért a sárkány nevét mondta, mikor bemutatkozott?- kérdeztem, mire Hell felém fordult és halványan elmosolyodott.
- Mert nem tetszik neki az ember neve- nosztalgia csillogott a szemében.- Nem fogod elhinni, de a druszád- először nem értettem, miért hívnák Aidennek, de alig két másodperc múlva fájdalmas felismerésben részesültem.
- Ha, ha! De vicces- morogtam.- Szóval nem tetszik neki a Jázmin név?
- Nem tudja elfogadni, mint saját nevét, mondjuk így. Senki nem hívta Jázminnak, mert nem volt tervben, hogy valaha is emberek közé megy. Valami nagy baj történhetett, ha mégis ide küldték...
A Törpilla teste megremegett, szája összerándult.
- Helia...- motyogta kimerülten és reszelős hangon.- Helia...
- Itt vagyok, Jasie- mondta Hell és megsimította az arcát.
A kislány lassan ébredezett és már a szemét is kinyitotta.
- Helia!- kiáltotta, mikor felismerte a lány arcát, majd rögtön felült és átölelte. A hercegnő magához szorította és majdnem elsírta magát.
Mikor elengedték egymást, a kicsi mellé léptem a pohár vízzel. Elvette tőlem és a szemembe nézett. Most nem volt olyan élénk vörös szeme, mint mikor először nézett rám, emiatt egyre inkább hasonlított... Nem. Pont ugyan úgy nézett ki, mint Hell.
- Ti rokonok vagytok?- kérdeztem a két lány között kapkodva a tekintetem. Két ugyan olyan kedves, mély mosoly nézett vissza rám.
- Igen, Aiden. Jasiera a kishúgom- válaszolta Helia, mire egyszerre állt bennem össze a kép és kavarodott meg az, amit eddig értettem.
Rengeteg kérdés kavargott a fejemben, de nem akartam ezzel fárasztani őket.
- Mi történt, Jasie?- fordult vissza Hell a hugához.
- Emlékszel még Nasiel-re?- kérdezte a Törpilla.
- A nevelőnődre? Persze.
- Kimentem vele sétálni. A dombon szokott tanítani engem, és most is ezt csináltuk. Hirtelen megjelent Nasi előtt egy tűzfelirat SOS jellel. Egyértelműen anya küldte. Nasi mondta, hogy elmegy megnézni, maradjak ott, de...- lesütötte a szemét.
- De te követted őt- fejezte be a nővére.
- Igen. És jól tettem. A határ kapuja úgy remegett, mintha egy vízesés lenne a túloldalán. És mikor Nasi belépett... Eltűnt!
- A határ?- döbbent meg Helia.
- Igen. Oda szaladtam, de nem tudtam bemenni. Akkor léptem bele a határon kívül maradt truszáai tőrbe. Ezután gyorsan begondoltam magam anya mellé...
- Állj!- szóltam közbe.- Mit csináltál?
- Jasiera kémsárkány- válaszolt Hell.- Bárki mellé oda tudja magát gondolni, így igazából ott van mellette és rengeteg információt megtud anélkül, hogy valóban ott lenne.
- Ja! Vágom- mosolyodtam el.- Folytathatod!- mondtam a Törpillának.
- Anya mellé léptem, aki nagyon ideges volt. Épp egy járőrrel beszélt. Azt mondta, a határok lezáródtak, mert apa elájult. Bár azt hozzátette, hogy ez csak egyetlen pillanat volt, a kapuk mégsem nyíltak meg, miután felébredt- Törpilla hátán látványosan végig futott a hideg.- Te tudod miért lehet?- kérdezte a nővérét, aki tehetetlenül megrázta a fejét.
- Szerintem azért, mert nincs ott a hivatalos utód- mondtam, mire kérdőn néztek rám.- Mivel Helia aranysárkánynak született, már 16 éves, tehát ottani mércével nagykorú, szóval ő a hivatalos örökös, ő pedig itt van. Ez egyfajta biztonsági zár- következtettem ki.
- Okos vagy- állapította meg Törpilla.- Azt is tudod, hogy oldjuk meg?
Megvontam a vállam:
- Okos vagyok, nem stréber!