Hali! Mostantól vasárnaponként lesz rész! Jó olvasást!❤

Mint szemszöge:

Meghallottam River ugatását. Hogy elkerüljem az ifjú párral való beszélgetést, felkaptam a kanapéról az odakészített zacskótartót és a jutalom falatos hasi-tasit és mentem venni a cipőmet.
Mikor az ajtó kinyílt, már nyúltam is Aiden keze felé és kikaptam belőle a pórázt, aminek természetesen már nem volt kutya a végén. River az udvaron szaladgált.
- Na szépen vagyunk- nevetett fel Aiden. - Már nem is köszönsz?
Hát nem! Ti hazudtatok nekem, most ne várd el, hogy jópofizzak veled- mondtam gondolatban, de megfogadtam, hogy nem szólok hozzájuk.
- Szia, River- szaladtam ki a kutyához ott hagyva a két árulót. Kicsit talán hamarabb leszek a kutya iskolában, de addig sem kell megjátszanom magam.
Így hogy tudok a kis titkukról, érthető volt számomra, miért nem fáradt el River. Sőt, majd kicsattant az energiától. Az odaúton végig kergette a mókusokat, a galambokat, vagy éppen a saját farkát.
A kutyaiskola nem a hozzánk közeli parkban, hanem a kicsit messzebbi kutya futtatóban volt. Mivel még fél óra volt a kezdésig, senki nem volt ott. Nem is vártam mást, hiszen csak én siettem ennyire. Úgy döntöttem, addig is gyakorlok egy kicsit Riverrel.
Az alapokat már jól tudja, ezért azokkal kezdtem, hogy rám tudjon figyelni. A kutyus egy kicsit fel volt pörögve, ezért nehezen ment.
A távolból egy fekete pont közeledett. Érkezett a Nyálrohamosztag.
Georgiette lendületből a nyakamba ugrott, mire felborultam. A fekete nagy kutya másodpercenként egyszer képennyalt én pedig a földön fekve nevettem.
- Gyere, Gyogyós, hagyd békén Mintet - hallottam egy ismerős hangot. Cole óvatosan lehúzta rólam a kutyáját.
- Helló- mosolyogtam kedvesen, miközben feltápászkodtam a földről. Belenéztem a zöld szemeibe és azon gondolkodtam, vajon ő mire gondolhat. Hogy mit csinálhatott délután, hogy milyen volt a napja.
- Hogyhogy már itt vagytok? - kérdezte arra célozva, hogy még korán van.
- Kicsit összevesztem a tesómmal, meg egy barátnőmmel, ezért úgy döntöttem, hogy kiszellőztetem a fejem.
- Na, mi történt? - nem akartam nagyon belekeverni, ezért rövidre fogtam.
- Nem bíznak bennem- vontam vállat. - És veled mizu? - váltottam gyorsan témát.
- Semmi. Pár napja furán vagyok...
- Furán? - kérdeztem vissza.
- Igen. Olyan... Kómásan. Mintha fejbe vágtak volna. Már el akartam menni orvoshoz, de csak délelőtt rendel. Majd holnap.
- Jobbulást - mosolyogtam rá.
- Köszi, bár igazából nem olyan rossz. Csak fura. Anyu ide sem akart elengedni. De ebből nem engedtem! Itt lettél volna egyedül, azt pedig nem hagyhattam - kacsintott rám. Éreztem, hogy kezdek elvörösödni, ezért nem akartam belegondolni, hogy most tényleg csak miattam jött el a kutyasuliba.
Szépen lassan elkezdtek szálingózni a többiek is. Nem jellemzően ismerem a többieket, de kutyából kiindulva meg tudom állapítani, volt-e már nálunk. Van olyan, hogy egy kutyával hol a nő jön le, hol a férfi, így nehéz is lenne barátságot kötni. Meg a gyerek! Túl sok gyereknek van kutyája. Olyan hat éves gyerek, anyukával vagy apukával a háttérben. Még a pórázt sem tudja rendesen megfogni, de azért ő a kutya gazdája, tanítsa ő. Szerintem ez butaság, de az ő dolguk.
Amikor megérkezett az oktató, már kezdődhetett is a program.
Imádok kutyasuliban lenni. A kutyák aranyosak, az oktató figyelmes és... És ott van Cole. Már nagyon régóta ismerem, de már évek óta van közöttünk valamiféle... Kimondatlan dolog...
- Mint - szólított meg Cole, kizökkentve a gondolataimból.
- Igen? - nem nézett rám. Furcsán pislogott maga elé.
- Valami gáz van... - mondta, majd megrázta a fejét, ahogy én szoktam, ha el akarok kergetni egy rossz gondolatot.
- Rosszul vagy? - kérdeztem ijedten.
- Nem, én... - rémület csillogott a szemében. - Megőrültem...
- Miért mi baj van? - kezdtem idegeskedni.
- Én... - rázta meg megint a fejét. - Lehet, csak lázas vagyok- gondolta meg magát.
Megfogtam a homlokát, de az nem volt forró. Teljesen normálisnak tűnt.
- Nem vagy lázas - de ő jobban örült volna, ha mást mondok.
- Akkor tényleg megőrültem...
- Mond már el, mi a baj? - akadtam ki.
- Nem fogod elhinni! - emelte feljebb a hangját. A szemébe sütött a nap, mégsem hunyorgott, vagy ilyesmi, pedig általában érzékeny az erős fényekre. Ez furcsa volt.
- Ha elmondod, el fogom hinni - ígértem meg neki, mire csak a száját húzta. - Te sem bízol bennem? - ez hatott, felsóhajtott, de nem nyugodott meg.
- Beszélnek a kutyák.
- Mi? - pislogtam értetlenül.
- Értem, amit a kutyák mondanak! - igaza volt, tényleg nem hittem el. - Nem hiszel nekem, ugye? - mondta csalódottan. Leguggolt Riverhez és megszólította.
- Mit csináltál ma délután? - a kutyám vakkantott egyet, mire Cole szeme elkerekedett.
- Randi? Kivel voltál randin? - River megint vakkantott, ezúttal hármat. - Hell a barátnőd? - nézett rám Cole. Most én néztem elkerekedett szemekkel. Bólintottam. - Ez volt, amiről nem tudtál? Hogy a legjobb barátnőd randizik a tesóddal? - szegezte nekem a kérdést. Meg sem tudtam mozdulni.
- Hiszek neked... - motyogtam kábán.
Cole elégedetten felállt.
- De ez nem magyaráz meg semmit... - mondta őszintén, majd elfordította a fejét. A szám elé kaptam a kezem.
- A Nap!
- Mi van vele?
- Nem süt a szemedbe!
- Az is baj?
- Ha nem süt a szemedbe, akkor nem attól halvány a pupillád!
- Hát mitől? - ráncolta a szemöldökét. - Mit tudsz, amit én nem?
Nem válaszoltam neki, mert bepánikoltam. Egyértelműek voltak a jelek! Cole át fog alakulni bábbá. Csak arra tudtam gondolni, hogy nem akarom elveszíteni.
A zsebembe nyúltam a telómért. Nem érdekelt, hogy haragszom Hellre, de szükségem volt rá, mégpedig minél hamarabb...

Helia szemszöge:

- Mi baja lehet Mintnek?- kérdeztem Aident.
- Nem tudom, de ne számíts rá, hogy mostanság hozzád szól- válaszolta, majd becsukta az ajtót.
- Miért?
- Bármi baja van, nem fogja elmondani egy jó darabig. Addig duzzog és nem szól hozzád - nem hangzott túl bíztatóan.
- Lehet, hogy nem örült neki, hogy itt hagytuk...
- Mintnél bármi lehet, meg annak az ellenkezője is - vont vállat. - Én hagyni szoktam, hagy duzzogjon, majd megunja.
- Valószínűleg azért tart napokig, mert nem faggatod- mosolyogtam gúnyosan. - Filmet nézünk vagy edzünk?
- Hülye kérdés. Fáradt vagyok. Film- mondta és már el is indult felfelé.
Megint rajzfilmet néztünk. Egy igaz történeten alapuló mesét. A Balto-t.
Sajnos max. a feléig jutottunk el, mert megcsörrent a mobilom, ezért meg kellett állítanunk.
- Mint az... - néztem döbbenten a képernyőre.
- Ez gyors volt - mosolyodott el Aiden.
Felvettem a telefont.
- Nem az volt, hogy nem beszélsz velünk? - kérdeztem vidáman köszönés helyett.
- Cole bábbá fog változni. Aiden tudja, hol vagyok! Gyertek gyorsan - soha nem hallottam ilyen ijedt hangon beszélni.
- Megyünk - vágtam rá, majd letettem a telefont. - Vészhelyzet van!