Tudom, megint egy napot késett a rész, de szerintem már kezdtek hozzászokni...😂
Jó olvasást!❤

Helia szemszöge:

Aiden elsápadt, attól féltem, hogy mindjárt elájul.
- Hogyan...? - motyogta száraz hangon.
- A papír fából van. Az én hatásköröm - fogta rövidre Orchidea. - Szóval?
Felálltam és Aiden mellé léptem, majd a vállára tettem a kezem. Ő odakapta a fejét. A pupillája szűk volt és a szokásosnál szaporábban lélegzett. Bepánikolt.
- Nem kell elmondanod, ha nem akarod - próbáltam nyugtatni, de a kotnyeles kis természetsárkányunk megint beleszólt a dolgomba.
- De igen. Ha jól tudom egy csapatban játszunk, tudnunk kell mindenről - mondta, és ez Aiden számára a legkevésbé sem hangzott bíztatóan.
- Mindenki menjen ki a szobámból - jelentette ki Aiden, de a hangja egy pillanatig sem volt határozott.
- Amíg el nem magyarázod nekünk, mi folyik itt, addig nem - erőskörött Orchidea.
- Hell - fordult hátra és a szemével szinte könyörgött, hogy segítsek neki. - Csere lesz - ekkor ijedtem meg. Csere, tehát jellem váltás... A szellemsárkánnyal. Nem engedhettem meg, hogy Aiden öntudatán kívül rátámadjon valakire.
- Hadd beszéljek vele négyszemközt - mondtam a többieknek.
- Magyarázatot várunk - emlékeztetett Orchidea.
- Köszönöm az információt. Majd kaptok is, de most menjetek ki - kértem szépen.
- De...
- Mondom, most - közöltem ellentmondást nem tűrő hangon, mire a csorda kivonult a szobából és kettesben maradtam Aidennel. Még hallottam, ahogy a többiek lemennek a lépcsőn és kinéztem a kulcslyukon is, hogy biztosan ne hallgatózzon senki.
- És most mi a fenét csináljak? - kérdezte Aiden idegesen.
- Először is nyugodj meg! - léptem elé, de kikerült és járkálni kezdett a szoba közepén.
- Azzal már elkéstem. Ha elveszítem az önuralmam, nincs visszaút - sétált fel és alá, közben a kezével hadonászva gesztikulált. - Fejfájás, gyomorgörcs, gombóc a torokban, elviselhetetlen fejbe nyilaló fájdalom, majd eszméletvesztés. És most görcsöl a torkom. Nem tudom megállítani Őt!
Aiden teljesen pánikba esett. Azon gondolkodtam, mi van akkor, ha ez a fő probléma? Mi van, ha igazából csak azért tud átváltozni vele a szellemsárkány, mert Aiden bepánikol, elveszíti az önuralmát, mert úgy érzi, nem tehet semmit és ezt a gyengeséget kihasználva Cerpentina új erőre kap. Hiszen Aiden eleinte nem tudta, mi ez az egész, miért ájul el. Mikor rájött, már berögződött neki, hogy ezen már nem tud változtatni. Elindul a folyamat, ő pedig már számít rá... Lehet, hogy bevonzza az egészet...
Gyorsan kellett cselekednem. Tudtam, hogy valamivel el kell terelnem a figyelmét. Ha elkezdenék valamiről beszélni, ami érdekli őt... Nem, nem tudnám eléggé lekötni vele... Vagy ha megütném? Nem... Nem akarok neki indokolatlanul fájdalmat okozni... És ha mondanék egy viccet... Jó ezt már el is felejtettem. Ki van ilyenkor humoros kedvében!? Meg amúgy sincs olyan kiemelkedő vicc - szókincsem.
Záporoztak a fejemben a gondolatok, de egyiket sem éreztem használhatónak.
Ekkor eszembe jutott valami. Ha nem is egy pofon, de valami meglepő dolog ki tudná zökkenteni Aident. A csók kilőve, mert már csókolóztunk, az nem lepné meg eléggé. Valami, ami eltereli a figyelmét és nem fáj neki... Neki...
Elindultam az éppen a szoba másik végében topogó Aiden felé. Mikor már csak pár lépés választott el tőle, bénára vettem a figurát és szépen átestem a saját lábamon. Aiden reflexből utánam kapott, így még földet érés előtt sikerült elkapnia, bár így tulajdonképpen az ölében kötöttem ki.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva, miközben azt vizslatta, nem sérültem-e meg, vagy egyáltalán miben estem el.
- Igen. Én ügyetlen - hagytam, hogy felsegítsen, majd kíváncsian végigmértem. - És te? - Aiden kérdőn nézett rám, majd elgondolkodott.
- Elmúlt - motyogta döbbenten. - Ezt meg... Hogy csináltad? - kérdezte sokkos állapotban.
- Nem tudom pontosan - mondtam, mert eszembe jutott egy másik lehetőség. A nyaklánc. Nem engedi a közelembe Cerpentinát. És ezúttal is a nyakamban volt. Tehát épp úgy lehetett a nyaklánc érdeme, mint a kizökkentéses akciómé. Beavattam Aident a gondolatmenetembe.
- Ez tényleg két esélyes - húzta el a száját. - De mű esés? Most komoly - mosolygott gúnyosan.
- Jó, más nem jutott eszembe - kértem ki magamnak. - De... Mit mondjunk a többieknek? - kérdeztem, mire lesütötte a szemét.
- Nem tudom... Nem akarom elmondani nekik... - morogta maga elé.
- Elhiszem, de hátha együtt többet tehetünk érted - tettem a vállára a kezem. - Lehet, hogy elképzelni sem tudom, mit érzel, de segíteni szeretnék neked. És úgy akarom elkapni a szellemsárkányt, hogy neked ne essen bajod. És ezek a lányok okosak. Biztos vagyok benne, hogy együtt könnyebben kitalálunk valamit - sikerült elkapnom Aiden tekintetét. Tudta, hogy igazam van, de nem örült neki. - Nem mellesleg Orchidea nem úgy nézett ki, mint akit egy hazugsággal el lehetne űzni és engem azért érdekelne ennek a filmnek a vége - mutattam a hátam mögé, a tv-re. - Egy csapatban vagyunk. Nem fognak érte bántani téged, de ha nem mondjuk meg nekik az igazat, kik fognak nekünk segíteni, ha megküzdünk az ellenségünkkel? Szükségünk van rájuk - Aiden felsóhajtott.
- Rendben - adta be a derekát. - De te beszélsz!
Lementünk a nappaliba, ahol Mint, Orchidea, Magnézia, meg az az ismeretlen srác volt.
A lépcsőről lefele még hallottam, hogy beszéltek valamiről, de mikor megláttak minket, azonnal elhallgattak és gyanakvóan néztek ránk.
- Na jó - vettem egy mély levegőt és elkezdtem a magyarázkodást. Meséltem Aiden ájulásairól, majd arról, hogy ez miért is van. Ezen a legjobban Mint lepődött meg, hisz ő tudott az ájulásokról, de hogy összefügg a szellemsárkány támadásaival, arról fogalma sem volt.
- Szóval akkor most Aiden skizofrén? - próbálta leszűrni a lényeget Meg.
- Amire te célzol, az a bipoláris személyiségzavar - javította ki Orchidea. Személy szerint azt sem tudtam, mik azok, de emberi betegség hangzásuk volt.
- Nem - mondtam határozottan. - Az a valami nem tartozik Aidenhez. Olyan, mint egy parazita. A szellemsárkány gyenge pontja egyben az egyik legnagyobb erőssége is - sóhajtottam fel. - Nincs emberi alakja. Azért bújt bele Aiden testébe, hogy ne kelljen sárkány alakban járkálnia az emberek között. Valószínűleg azért a kristálysárkány az ellensége, mert uralja a gravitációt, így nem tudja magát elég könnyűvé tenni ahhoz, hogy beleköltözzön egy másik testbe. Mivel így könnyebb a lelke, mint Aidené, így csak élősködik benne és mikor Aiden meginog, akkor a lelke meggyengül, a szellemsárkány pedig felül tud kerekedni rajta...
- Ezt miért nem mondtad eddig? - szakított félbe Aiden.
- Mert most jöttem rá - vallottam be őszintén.
- És ezt így sárkányösztönből nyomtad? - kérdezte az ismeretlen srác.
- Anyám tűzsárkány, a felismerés sárkánya. Erősebb az ösztönöm, mint a többieknek. De te ki a fene is vagy?
- Simon Jackson, Orchidea bátyja - mondta unottan. - Kősárkány.
Mivel megszakították a gondolatmenetemet, nem tudtam, mit akartam még mondani, de volt egy olyan érzésem, hogy ezzel is többet fedtem fel, mint amit eddig összesen tudtunk az ellenségről.
- Holnap gyertek át délután. Szóljatok Hilnek, én szólok Andreának és Sean-nak - mondtam végül. - Beszélni akarok veletek.