Sziasztok! Kicsit szemét lett tőlem ez a rész, szóval bocsi, azért remélem tetszeni fog!💖

Út közben azon agyaltam, mit akarhat Aiden. Tudtam, hogy tervez valamit, de miért, hogyan és főleg mit? Aiden egész nap furcsán viselkedett, mint aki nem biztos a dolgában... DE AIDEN MINDIG BIZTOS A DOLGÁBAN!!! Annyira irritáló volt, hogy nem tudtam mit akar...
Aztán az jutott eszembe, hogy lehet, nem is haza ment... Végülis így belegondolva Aiden pont akkor ment le a tanáriba, mikor... Ő mondta a tanárnak, hogy segítsen Mintnek! Azért, hogy a lány ne menjen haza! Engem is azért nem várt meg, hogy le tudjon rázni...
Fájdalmas volt a felismerés, de nem tudom, mit vártam... Ez Aiden.
Megszaporáztam a lépteimet. Meg akartam tudni, mire készül. És igen, tudom, hogy ezt már vagy százszor elmondtam, de akkor is... Nagyon rossz érzésem volt. A hazaút is hosszabbnak tűnt.
Amíg beértem, azt hittem felakasztom magam a következő fára. A kertkapu nem akart kinyílni, kétszer elejtettem a kulcsot, majd mikor végre bejutottam, kis híján átestem a kutyán. Pedig szegény River csak üdvözölni akart...
Kinyitottam a ház ajtaját és végre bementem.
- Aiden! Hol vagy?- kérdeztem, de nem kaptam választ. A kabátja, a cipője a helyén volt... Akkor itthon van. Becsuktam az ajtót, közben levettem a kabátomat, azonban mikor megfordultam, hogy oldalt felakasszam a fogasra, elejtettem meglepetésemben. Aiden ott állt előttem és hiányzott közülünk az az egy lépés távolság, ami úgy gondolom szükséges lenne.
Kinyújtotta a kezét és kisöpörte a hajamat az arcomból. Kis híján infarktust kaptam.
- A-aiden- motyogtam döbbenten. A fiú nem engedte le a kezét, hanem megfogta az arcomat és közelebb hajolt.
- Három- mondta halkan, és akkor döbbentem rá, mire készül, viszont megmozdulni már nem tudtam. Aiden előre hajolt és megcsókolt. Bármennyire is keménynek ismertem meg őt, olyan óvatosan csókolta meg, mintha porcelánból lenne a szám. A jobb kezével pedig átkarolta a derekamat, így még közelebb kerültem hozzá. Már az a fél lépés sem volt köztünk...
Ez nem olyan volt, mint amilyeneket a könyvekben olvastam. Hogy átölel és megnyugszom, hogy forró az érintése és melegség fut át a testemen. Nekem a hideg futkosott a hátamon és el akartam menekülni. A szívem egyre gyorsan dobogott, mert kezdtem bepánikolni. Féltem. Mintha a gyilkosom karjaiban lettem volna. Eszembe jutott az álom... Tudom, hogy nem Aiden volt... Vagyis ő volt, de nem valóságban! Aiden egy pillanatra eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni. Halványan elmosolyodott, ami szintén nem rá vallott. Ez a srác nem olyan volt, mint amilyennek Aident ismertem... Ettől a gondolattól sem lettem éppen nyugodtabb...
Aiden újra meg akart csókolni, de én gyorsan felemeltem a kezemet és a szája elé tettem. A fiú kérdőn nézett rám... Sőt, talán még csalódott is volt.
- Helia...- kezdte halk, rekedt hangon, de félbe szakítottam.
- Bocsánat, de nekem ez nem megy- ráztam a fejem idegesen.
- Ennyire utálsz engem?- kérdezte és ezúttal határozottan szomorúan csillogott a szeme. Teljesen barna volt a fényben, semmi vöröses csillogás...
- N-nem erről van szó- motyogtam összezavarodva.- Úgy értem... Nem veled van a baj, hanem velem... Én... Nekem... Nekem ez nem megy és kész!- vágtam rá röviden, mert idegesített, hogy nem találom a szavakat.
- De... Miért?- kérdezte keserű mosollyal a szája szegletében.- Megbántottalak? Vagy...
- Nem! Mondom, hogy nem veled van a baj... Jófej vagy, meg igazából nem is vagy csúnya... Ezt nem is akartam mondani- motyogtam elkapva a tekintetem.- De...
- Ne mentegetőzz, az igazat mond!- mondta kicsit oldalra döntve a fejét, hogy a szemembe nézhessen.
Eltoltam magamtól, majd vettem egy mély levegőt, hogy kicsit megnyugodjak, majd beszélni kezdtem. Ennyit minimum megérdemel.
- Az igazat?- bólintott, tehát nincs menekvés.- Te vagy a világon az egyetlen lény, akitől félek.
Aiden meglepődött. Nem erre a válaszra számított.
- De... Miért?- ismételte önmagát.
- Nem tudok rajtad kiigazodni. Minden mozdulatod kétségekkel tölt el. Néha barát vagy, néha ellenség. És ha mindez nem lett volna elég, nemrég egy rémálmomban megöltél. Én pedig nem tudok beleszeretni valakibe, aki veszélyt jelent rám. Még ha igazából nem is, szóval... Bocsáss meg, de nekem ez tényleg nem megy- ismételtem meg az utolsó mondatot harmadszorra is, majd kikerültem Aident és a lépcső irányába indultam.
- Hell!- kiáltott utánam, majd elkapta a csuklómat. Amikor ijedten hátra fordultam, rájött, hogy ez nem volt jó ötlet és lazított a szorításból. Nekem pedig több sem kellett, kikaptam a kezemet a fogságból, majd villám gyorsan felszaladtam a lépcsőn.
- Hell...- de már nem fordultam vissza.- A francba- mordult fel szomorúan, de én már nem törődtem vele.
Becsuktam az ajtót és elterültem az ágyamon. Túl sok volt ez nekem. Sosem néztem Aidenre másként, mint anya barátnőjének a fiára. Illetve elméletben barátok is vagyunk, de... Sosem bíztam meg benne annyira, hogy azt mondhassam, hogy a barátom... Mármint nem úgy barátom, mint fiú, hanem... Mi van velem? Teljesen összezavarodtam.
A másik szobában bekapcsolt a hangszóró. Aiden hangosan hallgatott zenét. Nem tartott sokáig rájönnöm, hogy a Pop Danthology zenéit hallgatja. Elképzeltem, mit csinálhat. Három dolog jutott eszembe: sír, dühöng vagy bambul. Az ezer százalék volt, hogy nem sír, szóval ezt rögtön el is vetettem. A dühöngés egy olyan dolog, amit hangos zene mellett sem lehet észrevétlenül csinálni. Tehát egyértelműen bámul ki a fejéből... Vagy járkál... Ez utóbbira abból következtettem, hogy lépteket hallottam Aiden szobájából. Tehát sétált fel és alá... Pocsékul éreztem magam. Szegény fiú...
Nem gondoltam volna, hogy kedvel engem... Bűntudatot éreztem, amiért ilyen gonosz voltam... Nem mintha ő nem lett volna mindig az! De akkor is szörnyen éreztem magam, amiért így lepattintottam...
Aztán azon kezdtem gondolkodni, mikor kezdett máshogy nézni rám. Mindig ugyanúgy viselkedem... És szerintem nem tettem semmi félreérthetőt. Egyáltalán mi tetszhet neki bennem?
Megráztam a fejem, hogy kimenjenek a gondolataim, bár nem sokat segített. Elővettem a cuccaimat és tanulni kezdtem... Vagy valami olyasmi. Nem igazán tudtam koncentrálni. Negyed óráig bajlódtam egy viszonylag egyszerű matekpéldával. Még szerencse, hogy nem volt sok házink.
Kínkeservesen átszenvedtem magam a leckén, majd visszadőltem az ágyamba. Folyamatosan Aiden arca lebegett a szemem előtt. Hogy milyen csalódott volt, mikor visszautasítottam. Hogy milyen szokatlanul viselkedett...
Bocsánatot akartam kérni. Felkeltem az ágyról és kimentem. Aiden ajtaja előtt álltam meg. Háromszor nyúltam a kilincshez, de végül nem mentem be. Hogy miért? Mert mielőtt megcsókolt volna, azt mondta ,,három". Ez volt a harmadik lehetősége, hogy tegyen valamit, amit nem kérdőjelezek meg. Pedig rengeteg kérdés kavargott a fejemben, de én állom a szavam.
Visszamentem a szobába. Nem sokára Mint is hazaért. Addigra Aiden szobájában már nem ment a zene. Teljes csönd volt a lakásban.
- Valami baj van?- kérdezte Mint amikor leült az ágyára.
- Nem, csak fáradt vagyok- hazudtam mosolyt erőltetve az arcomra.- Milyen volt a töri?- váltottam témát.
- Nagyon jó- mosolyodott el Mint.- Végre értem! Már a számokat is meg tudom jegyezni! Elmondta a tanár úr, hogy hogyan tanuljak és nagyon király volt- már őszintén mosolyogtam. A legjobb barátom kicsattant az örömtől. Kb. egyetlen pillanatig. Utána rögtön elkomorult az arca.- Aiden mióta van egyedül a szobájában?
De nem tudtam válaszolni, mert a másik szobából tompa puffanás hallatszott, Mint pedig ijedten pattant fel.
- Aiden- majd kirohant a szobából. Követtem őt Aiden szobájába és egy pillanatra megállt bennem az ütő. A fiú ájultan feküdt a szoba közepén. Mint leguggolt mellé és rázogatta a vállát.
- Aiden! Kelj fel- a fiú arca megrándult, majd lassan kinyitotta a szemét és feltápászkodott.- Megyek, fel kell hívnom anyát!
- Erre semmi szükség- mondta Aiden rekedt hangon.
- Mi történt?- kérdeztem sokkolva.
- Te még nem tudsz róla?- nézett rám Mint kérdőn.- Nem mondtad neki?- kérdezte Aidentől, aki megrázta a fejét.- Akkor majd én elmondom...