Sziasztok! Ez megint egy extra hosszú rész lett, remélem, nem baj! 😉 Jó olvasást! 😘

Anya tizenegy felé fölhívott egy olyan város közepén álló telefonos miacsodából, hogy apám egy idióta és szükségük lenne rám, némi memóriatörlés kapcsán. Kicsit fura volt, hiszen az udvarban nem mondhatna ilyet apára, de viccesen hangzott, bármennyire is nem kérdeztem rá, mi is történt pontosan.
Szóltam Aidennek, hogy elmentem a suliból és már siettem is a címre, amit anya megadott. Fél óra alatt odaértem, még úgy is, hogy háromszor eltévedtem.
Annyi komplikáció volt, hogy apa felemelte Mr. Mayfeldet, ezért anya jót veszekedett vele, hogy mi lesz a törvényekkel, de mint király, azt szeg meg, amit akar.
Szerencsére nem tartott sokáig és már mehettem is a dolgomra, azaz vissza a suliba.
Csak két órát hagytam ki, de sajnos volt, aki észrevette.
- Ott állsz meg! - hallottam a hátam mögül, mikor felértem az emeletre. Behúzott nyakkal fordultam meg. Mint dühösen vizslatott engem. - Mégis hol jártál, ha szabad kérdeznem? - ráncolta a szemöldökét.
- Anya fontos dolog miatt hívott el - feleltem diszkréten.
- Szóval azt mondod, hogy anyukád olyan felelőtlen volt, hogy megkért téged a lógásra az iskolából? - faggatott tovább.
- Jó oka volt rá - próbáltam rövidre zárni a témát.
- Képzelem - puffogott.
- Mégis mi bajod van? - kérdeztem ingerülten.
- Semmi - morogta az orra alatt, majd sarkon fordult és elindult a terme felé.
Fogalmam sem volt róla, mi baja lehetett Mintnek, de előfordult már, hogy furán viselkedett. Miért pont most lenne jelentősége?
A teremben többen is próbáltak faggatni, hogy hol voltam, de egy ,,családi üggyel" lerendeztem.
- Van valami sejtésed, hogy mi baja lehet Mintnek? - kérdeztem Aident, miután a nem kívánt figyelem lekerült rólam.
- Miért, baja van? - ráncolta a szemöldökét.
- Nekem nagyon úgy tűnik - válaszoltam.
- Majd kifaggatjuk a következő szünetben - mosolygott segítőkészen. Hálásan rámosolyogtam, majd a helyemre ültem. Becsengő után azonban egy nem is olyan váratlan meglepetés ért minket.
Az ajtón az A-sok töri tanára lépett be az ofőnk helyett. Először pont ugyan olyan döbbenten néztem, mint a többiek, de persze miért is tudnék olyan lenni, mint mindenki más, nekem muszáj volt lendületből homlokon csapni magamat és hangosan gondolkozni!
- Az osztálytalálkozó! Tényleg - minden szem rám meredt, mire behúztam a nyakamat. Kínos...
- Nem tudom, honnan tudja, de igaza van. Mr. Mayfeld osztálytalálkozón van. Ma én helyettesítem, nem szakszerűen - az osztály kitörő örömmel fogadta a hírt, hogy elmarad a matek. Eltartott egy darabig, mire szegény tanár úr végre el tudta mondani, hogy csendben foglaljuk el magunkat.
Hátra mentem Aiden bandájához. A srácok már javában beszélgettek, mikor hátra értem, de nem úsztam meg a faggatózást.
- Honnan tudtad, hogy Mr. Mayfeld osztálytalin van? - kérdezte Charlie.
- Nem is mondtuk még nekik - szólt helyettem Aiden. - A szüleim, Hell szülei és Mr. Mayfeld osztálytársak voltak gimiben.
Persze jött a hüledezés, csodálkozás, meg hogy miért nem mondtuk eddig.
- Ki kérdezte? - mosolygott gúnyosan Aiden.
Ekkor jött a baj. Hirtelen valami a nyakamra tekeredett és hátrafelé lerántott a pad tetejéről.
- HELL! - kapott utánam Aiden, de hál'istennek nem ért el. Ha visszarántott volna, akkor biztos, hogy megfojt az az izé a nyakamon.
Hogy egészen pontos legyek, az izé egy ostor volt, de ezt csak a földet érésem után realizáltam. Ekkor ugyanis nem vártam meg mi lesz, rögtön lefejtettem a nyakamra tekeredett dolgot és igyekeztem távolabb kerülni, majd felmérni a helyzetet.
Az ostor nagyobb volt, mint elsőre hittem. Áttekergett a termen és a tanári asztalnál ért véget. Mögötte egy sárkány ült, aki ijesztően hasonlított a helyettesítő tanárra. Pontosabban csak annyi változott, hogy szárnya volt, sárkány füle, farka és ostor alakú keze. És nem mellesleg nem volt pupillája, ami az emlékemben lévő képet nem zavarta, tehát mikor először a terembe jött, már akkor sem volt neki, csak annyira figyelmetlen voltam, hogy nem vettem észre! Hogy lehettem ilyen hülye!
- Akinek kedves az élete, bújjon a pad alá - vigyorgott elmebetegen a tanár úr bábja. Mivel az osztályomnak kedves volt az élete, mindenki visítva bukott a padja alá, kivéve Orchideát, Andreát, Sean-t, Aident és engem.
- Ha szabad megkérdeznem, mikor is változott át egészen pontosan? - ráncolta a szemöldökét Andrea, aki végig a tanári asztallal szemben ült, mégsem látott vagy hallott semmit.
- Látom, a testőr célba ért - vigyorgott a báb. - Kár, hogy a küldetésed kudarcként lesz számon tartva - nevetett fel.
- Nem a kérdésemre válaszolt - hagyta figyelmen kívül a férfit.
- Mi a baj, csak nem titkolsz valamit a barátaid elől? - villogott a szörny szeme.
- És te honnan tudsz bármit is róla? - kérdeztem, mielőtt Andrea reagálhatott volna.
- Többet tudok, mint hinnétek- vigyorgott önelégülten.
- Milyen sárkány maga? - kérdezte Aiden.
- Ember sárkány.
- Olyan nem létezik - csattant fel Andrea.
- Vagy csak nem hallottál róla- húzta fel az orrát sértetten a férfi.
- Nem! Ilyen sárkány nincs. Tudom, milyen sárkányok léteznek, de embersárkány nincs köztük! - szállt vele vitába a lány.
- És ezt te honnan tudod? - mosolyodott el a báb gonoszul, és itt már engem is kezdett érdekelni a dolog.
- Ez most már engem is érdekel - mondta ki a gondolataimat Sean.
- Erre most nincs idő - terelte a témát Andrea.
- Megvárom, míg színt vallasz. Csak utánna ölök meg mindenkit - mondta a báb nagylelkűen.
- Én nem...
- Andrea - szóltam közbe. - Mond el!
A lány lesütötte a szemét és gondolkozott, mit mondhatna, majd felemelte a fejét és így szólt:
- A nevem Ambrózia Andrea Sombre. SKK - már a rövidítés hallatára szívinfarktust kaptam. - A hercegnő védelmére küldtek ide.
- Az SKK még mindig működik - kérdeztem ingerülten.
- Csak a Földön van a központja. Csak kevesen tudnak róla - informált Andrea. Vagyis Ambrózia.
- Miért nem léptél ki!? - kiabáltam vele. - Legalább azután, hogy összejöttél Sean-nal!?
- Oda csak befelé vezet út. Kilépni élve nem lehet.
- Akkor miért léptél be!? - veszekedtem tovább vele.
- Nem tehettem mást! A szüleim erre a pályára szántak. Az Ambrózia görögül azt jelenti ,,az isteneké". Négyéves koromban leszerződtettek, mondván hogy az erőm sátáni eredetű, tehát a jó célt szolgáljam, hogy ne kerüljek pokolra. Soha nem voltam vallásos, így hamar rájöttem, hogy ez csak ürügy, mert a Földön akartak élni és így volt rá indokuk. Tizenkét évesen a Birodalomba költöztem, önállóan és elég sok sárkány megdöbbenésére, de a parancsokat teljesítenem kellett, így amikor ide rendeltek, nem volt más választásom, mint visszajönni és beiratkozni ebbe az iskolába.
- Miért kellett idejönnöd? Hisz én még nem voltam itt- értetlenkedtem.
- A te védelmed a küldetésem kiegészítője csupán. A célom a gonosz erő féken tartása volt, ami már tudjuk, hogy a szellemsárkány.
- Elnézést - szólalt meg Sean erőltetett higgadtsággal, majd folyamatosan emelte a hangját. - Elárulná nekem valaki, hogy mi a fészkes fene az az SKK!?
A báb úgy látszott remekül szórakozott a mi kis veszekedésünkön és Andrea lebukásán.
- Mondod, vagy mondjam? - néztem a vérsárkányra, aki csak lesütötte a szemét, így folytattam. - Az SKK a királyi család és a Birodalom védelmére szolgáló elit alakulat. A rövidítés annyit tesz: Sárkány Kamikaze Különítmény.
- Kamikaze? - kérdezte Orchidea, aki csak annyit tudott, mint Sean. - Mint a japán öngyilkos merénylők?
- Pontosan - válaszolta Aiden. - Mert ha kell, fel is áldozzák magukat az uralkodóért.
- De ő nem fogja - szállt vissza a beszélgetésbe a báb, majd a kezével Andrea felé suhintott, mire az ostor a lány köré tekeredett, mint valami kígyó és levált a férfi karjáról. Ezután egy új ostor nőtt a helyére.
- Ez gusztustalan volt - grimaszolt Orchidea, de a következőt ő kapta. A fiúk Andreát, én pedig Orchideát próbáltam kiszabadítani az ostor kígyók fogságából, de azok olyan szorosan voltak rájuk csavarodva, hogy meg sem tudtuk mozdítani.
- A két veszélyforrás kiiktatva - hallottam a báb hangját, de mivel a két széken fekvő Orchidea láncait próbáltam leszedni, egyáltalán nem láttam, ahogy mellém lép.
Én kaptam a következőt, de engem nem lekötni akart. Magához rántott és elindult velem a terem elejébe.
- Aiden! - kiáltottam fel kétségbe esve, mert mozdulni sem bírtam. Aiden meghallott, de nem tudott segíteni. A mutáns báb kivédte a varázslatait. A felé repülő virágcserepet ketté vágta a szabad ostor-kezével. A ceruzák, körzők és egyéb éles használati tárgyak belefúrótak a testébe, de az elnyelte őket, mint valami zselé.
A férfi keze tovább nyúlt. A fura gumi szerű anyag elzárta a számat, hogy ne tudjak varázsolni és olyan szoros volt, hogy megfájdult tőle az álkapcsom. A nyitott ablakkal szemben álltam, majd a báb megfordított, hogy lássam Aident a tanári asztal másik szélén.
- Ne gyere közelebb - figyelmeztette Aident, majd felemelt és kilógatott az ablakon. Egy kicsit bepánikoltam és olyan hangosan sikítottam, ahogy csak befogott szájjal, orrhangon lehet. Aiden, segíts! De hogyan is érthette volna. Persze sejtette. Miért kiabálna egy blokkolt szárnyú sárkány, akit fejjel lefelé suhogtatnak a beton talaj irányába?

Aiden szemszöge:

Helia az ablakban lebegett, én pedig tehetetlenül néztem. Semmilyen használható ötletem nem támadt. És az sem segített, hogy találkozott a tekintetem Hellével. Bepánikolt.
- Engedje el! - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.
- Ahogy óhajtod - és a karja levált a helyéről, Hell pedig zuhanni kezdett.
- NE! - gondolkodás nélkül az ablakhoz rohantam és Helia után ugrottam. A fülemben dobogott a vér, a szemem előtt minden elhomályosult. Csak Hell alakját láttam tisztán. Bele sem gondoltam, mi lesz, ha elérem őt. Hogy mit tudnék csinálni, ha sikerül elkapnom.
De a szerencse mellém állt, mintha valamilyen rakétát szereltek volna a lábaimra, hirtelen elértem Hellt és magamhoz öleltem. Aztán csak becsuktam a szemem és vártam a becsapódást. De elmaradt. Kinyitottam a szememet és azt láttam, hogy alig pár centire a talajtól lebegünk. Letettem a lábam a földre, majd elmormoltam egy növény eltűntető varázst, ami fogalmam sincs, honnan jutott eszembe, de hatásosnak bizonyult, mert a Hellre tekeredett vacak porrá vált. Jó, a háta mögött lévő fában is igen erős kárt tettem, de ezt az aprócska tényt most hagyjuk figyelmen kívül.
- Aiden - hüledezett Helia, mikor végre meg tudott szólalni. - Neked szárnyad van! - ekkor néztem csak hátra. Hatalmas, világos lila tollakkal borított bónusz pár végtag nézett velem farkasszemet.
- Van szárnyam? - nézegettem őket döbbenten. - Van szárnyam! - örültem meg neki, de Hell nem volt ilyen vidám hangulatban.
- Rúgjuk szét a mutáns-báb hátsóját, mielőtt bántja a barátainkat. Aranysárkány: Átváltozás! - de mikor a levegőbe akart emelkedni, felszisszent.
- Hell? - kaptam el a vállát, mielőtt hátra esett volna.
- Ez az izé összezúzta a lapockámat - márpedig az a szárnyak tartó csontja. Tehát röpképtelen.
- Ön rendelt sárkány-taxit? - mosolyodtam el, majd felkaptam menyasszony tartásba és visszarepítettem az elsőre (ami ne tévesszen meg senkit, elég magasan van ahhoz, hogy valaki nyakát törje, ha leesik).
A hapsi nem számított ránk. Az ablaknak háttal állt. Hell kitépett egy hajszálat a fejéből és ostorrá változtatta. A báb a hangra megfordult, de mikor ránk támadt volna, Hell a felé közeledő ostorra csapott, ami így összegabajodott az övével. A férfi pedig a szívének helyére kapott egy tőrt, amit nem volt szükség naggyá varázsolni, hogy porrá változtassa a bábot.

Helia szemszöge:

Gyorsan a bábuért nyúltam, de meglepetten konstaláltam, hogy ez a báb más volt, mint a többi. Nem volt belevésve egyik sárkánynak sem a jele. Üres volt.
- Mire vársz? - kérdezte Andrea, aki a báb megsemmisülése után megszabadult a kényszerzubbonyától. Gyorsan eltörtem a szív-bábot, mire az is porrá vált.
Ekkor azonban a nyakláncom valahogyan kioldódott és a por közepébe esett. Fehér színű köd kezdett gomolyogni körülötte, majd a por a levegőbe emelkedett.
- Ez meg mi? - kérdezte Aiden mellém lépve.
A férfi alakja kirajzolódott a hamvakból, majd hirtelen összeállt.
- Mi... Mi történt? - motyogta a férfi nagyokat pislogva. Valószínűleg ugyan olyan arcot vághattunk, mint ő. Életben maradt! Felvettem a földről a sárkány alakú láncot és visszavettem. Ma igazán hasznos volt.
Mindenkit visszaküldtünk vagy éppen rendeztünk a helyére, majd kitöröltem az emlékeiket. A lyukas óra úgyis olyan gyorsan eltelik, kinek fog feltűnni az a röpke negyed óra!
Szünetben Minthez mentem, aki még mindig nem tűnt túl jókedvűnek. Kaptam pár megjegyzést a többi A-stól, hogy mit keresek a termükben, továbbá emlékeztettek anyám általuk képzelt foglalkozására és apám nemi szervére, de nem foglalkoztam velük.
- Mint - szólítottam meg.
- Hagyj békén, légyszi - fordult el.
- Az előző órában harcoltam Mr. Ravenson bábjával, nem foglak békén hagyni! - morogtam neki, mire Mint felkapta a fejét.
- Micsoda? - majd felpattant és kirángatott a folyosóra. Természetesen Meg és Hil velünk jöttek.
Elmeséltem nekik, mi történt, ők pedig figyelmesen hallgatták, míg be nem fejeztem.
- Szóval a negyedvér szárnyra kelt - állapította meg Hil a saját semleges stílusában.
- A nyakláncod megmentett egy életet! - dolgozta fel az infót Magnesia. Mint viszont nem szólt semmit. Ez nagyon gyanús volt.
- Mint! - szólítottam meg.
- Nem árt, ha ezt megmutatom - vett elő egy papírfecnit a zsebéből és nekem adta. A papíron ez állt:

Ma tartsd nyitva a szemed, ha még szeretnéd látni a hercegnőt. Ugyanis kis szerencsével ma végre meghal. C.