Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

Legszebb búcsú

Feltűnt, hogy a széknek nincsen háttámlája, így széttártam a lábaimat, és még közelebb ültem, és a háta mögött összekulcsoltam őket. Ismét elmosolyodott, és így már én sem bírtam, vigyorogni kezdtem. Később nevetni, mire elhajolt.

-Fenyőfa, ha ennyire jól szórakozol, nem tudom folytatni.-próbálta idegesen mondani, de közben a derekamat simogatva, és szintén kuncogva. Nem tudtam abbahagyni, így majdnem leestem, de még éppen elkapta a karomat.

-Fenyőfa, elég.-mondta szintén nevetve. Hátra dőltem az ágyra, majd át is másztam.

-Kellett nekem egy gyerekkel kezdeni, Fenyőfa, mi a francot művelsz?-kérdezte, miközben fulladozva szétterültem az ágyon, és őt is rángatni kezdtem, hogy jöjjön. Megadta magát, és bebújt mellém. Nagyon soká lenyugodtam, ő pedig felnyomta magát, és felém mászott. Csak hajolt, az arca pár centire volt az enyémtől. Kicsit még tudtam elemezgetni a hibátlan bőrét, majd megszólalt.

-Olyan szép vagy.

Elmosolyodtam, és lehúztam a fejét, hogy végre megcsókolhasson. Most hevesebb, és sokkal szerelmesebbre sikerült, mint előtte, de ez is tetszett. Minden tetszett benne, rajta... Ez a szerelem, igaz? Ez az, amit annak hívnak. Amikor bármit megtennél, hogy ő is így érezzen, amikor ÉRTE is megtennél bármit. Felült. 

-Ideje megint kimenni levegőzni, Fenyőfa.

Bólintottam, majd hagytam, hogy a kezemet megfogva kivezessen a barlangból. Előtte még felkaptam pár pokrócot.

-Mit csinálsz?

-Meglepi.

A nap lassan kezdett lemenni, és megjelentek a csillagok. Bill egy párnára feküdt, és próbálta a fák hatalmas lombjai között a csillagokat fürkészni. Én keresztben ráhajtottam a fejemet a mellkasára, ő pedig az arcomba lógó hajamat kezdte fogdosni. 

-Haragszol?-szólalt meg a semmiből.

-Miről beszélsz?

-Annyi mindent tettem, nem szabadna szeretned, mindketten fiúk vagyunk, az egész családod le akar vadászni, egy démon vagyok, aki képtelen a változásra, aki megvert, aki még kitudja hányszor és miért fog bántani. Nem egészséges ez, hát ezért nem érted. Dip, én tényleg nagyon szeretlek, és csak annyit szerettem volna mondani, hogy sose...

-Bill...-próbáltam megszakítani a hadarását.

-Akartalak bántani, és sosem akarlak elhagyni, nekem te jelentesz mindent...

-Bill!

-Igen?

-Én is nagyon szeretlek, és nem, nem haragszom. Minden hibád csak még imádnivalóbbá tesz.

Tovább szórakozott a hajammal, amikor kiáltásokat, és egyre hangosodó lépteket hallottunk. Felpattantunk, majd egy kar csúszott a vállamra. Az alakok kirajzolódtak. A kéz tulajdonosa a fülembe súgott.

-Fenyőfa. Menned kell.

-Bill, ne! Ne hagyd, hogy elvigyenek!

-El kell menned. Sose feledd, hogy mennyire tökéletes és tiszta vagy. Még találkozunk.

-Ígéred?

-Ígérem, az istenre is, Dip. Szeretlek.

Azzal eltűnt. Ez volt a legszebb búcsú, amit valaha átéltem. Azonban egyszerre gyűlöltem is, mert azt jelentette, hogy elmegy. Mabel megragadta a csuklómat, és észre sem vette a könnyes szemeimet, és a megtört tekintetemet.

-Bátyus, tűnés innen, mielőtt, visszatér az a démoni háromszög.

Elrángatott egészen a kalyibáig. Ford bácsi a fotelben ült.

-Dipper! Beszélnem kell veled, gyere a pincébe, kérlek.

Kitöröltem a szememből minden fájdalmamat, és követtem lefelé. 

-Foglalj helyet.

Nem akartam, inkább álltam.

-Ahogy gondolod.-vont vállat.-Nézd, Dipper. Én egy nagyon okos embernek tartom magamat, de nem értem, hogy mit jelentette amit legutóbb mondtál. Hogy megérdemli a szeretet.

Ezúttal én vontam vállat.

-Csak úgy mondtam. Miért, nem?

-Én nem gondolom, kölyök. Ő egy szörnyű démon, ezrek halálát okozta...

-De csak mert gyűlöl minket! Mert szörnyen bántunk vele. Neki gyengédség kell, együttérzés és szeretet. 

-Jézusom Dipper.

-Mi van?-kérdeztem kissé tiszteletlenül, de nem tudtam mit tenni, ideges és zavart voltam.

-Te... Szerelmes vagy?

Annyira gyorsan akartam rávágni, hogy NEM, hogy félrenyeltem.

-Dipper, kérlek ne is tagadd.-mondta miután már kiköhögtem magam.

-Ford bácsi, nem érted ezt a helyzetet.

-De, nagyon is értem, fiacskám. Figyelj, még ha csak egy srác lenne, azt mondom legyen. De ő egy három milliárd éves halhatatlan démon, aki megölt kismillió gyereket, nőt és férfit... Nem fogod fel ennek a súlyát?

-Aha, vagy csak az a bajod, hogy ő a főellenséged. 

-Dipper, nem.

-Dehogynem. 

Nagyot sóhajtott, majd felküldött, hogy vacsorázzak a többiekkel. Nem ettem egy falatot sem, csak turkáltam a kaját.

-Hé, Bátyus, nézd!-mutatott Mabel a tányérjára, amin az ételből egy háromszög volt kirakva, kalapban, egy szemmel és csokornyakkendővel. 

Nagyot kellet nyelnem, hogy ettől ne sírjam el magamat. Felmentem inkább a szobánkba, és magamhoz öleltem a párnámat, tettetve, hogy az Ő. Elképzeltem, hogy most mit tenne velem, hogy ennyire szomorú vagyok. Egy egész kis történetet kitaláltam.

Az ágyban feküdtem, sírva, egy párnát ölelgetve. Felszűrődött az étkezőből a többiek harsány nevetése, és azt kívántam, bár eltűnnének. Ekkor Bill benyitott.

-Hé, Fenyőfa.

-Bill!

Bebújt mellém, és átölelt. Hagyta, hogy a vállába fúrjam a fejemet, és az illatát magamba szívva odasírjak. 

-Minden rendben lesz. Itt vagyok.

-Tudom... De ezt csak kitalálom. Sajnos csak a képzeletemben létezel.

-És az nem elég? Ugyan, Dip. Holnap gyere az unikornisok tisztására reggel hétre. Ott leszek.

Kicsit meglepődtem. Mindenesetre elmegyek. 

-De nem mehetek a barlangodba?

-Ott megtalálnak. Tedd, amit mondtam. Szeretlek.-azzal egy csókot nyomott a számra, majd eltűnt.

Tényleg szeret? Olyan jól esett ezt hallani...

Reggel fél hétkor összepakoltam egy táskát, és indultam a tisztásra.

-Sziasztok!

-Kölyök, állj csak meg.-állított meg Stan.-Sajnálom, ami történt, de rendben lesznek a dolgok, ígérem.

-Jó, tudom.

Azzal el is mentem.  Megálltam a tisztás előtt, majd megpillantottam valamit a bokorban. Megremegtem, mert nem úgy éreztem, hogy az Bill lenne. Odamentem, mire egy hatalmas kentaur állt fel két lábra, ezzel a mellkasomat erősen megrúgva hátralökve.  Még többször odajött hozzám, megkarmolt, és megpróbált lelőni, én azonban mozdulni sem tudtam. Rengeteg seb volt rajtam, ömlött belőlem a vér, és csak arra gondoltam, ahogy Bill megcsókolt. Nem is csók volt. A kentaur beleharapott a pulcsim ujjába, én pedig kész voltam rá, hogy elvigyen, és megöljön. A hangok tompulni kezdtek, túl sok vért veszítettem. Hatalmas dübögés hallatszott, mire elejtett, és elmenekült. A dübögés leállt, és Bill jelent meg. Emberként. Rám tette a kezét, de nem tudta begyógyítani a sebeimet.

-Mi?-értetlenkedett. Felkapott, és rohanni kezdett a Rejtély kalyiba felé, velem a karjaiban. Berúgta az ajtót, majd egyenesen a pincébe rohant. Óvatosan letett az ottani kanapéra, mire egy másik szobából Ford lépett elő.

-Cipher!

-Segíts... Nem működik a varázserőm! Meg fog... Halni.

Egyre lassabban pislogtam, és hirtelen elaludtam. Nem álmodtam, csak sötét volt. Nagyon sötét. Lehunytam a képzeletbeli szemeimet, majd lassan visszatértem. Bill a kanapé mellett térdelt, szemei könnyesek voltak, Ford pedig kidobott valamit.

-Mi-mi történt?

-Csak egy kis gyógyszer kellett.

Elmosolyodott, majd kisöpört egy tincset az arcomból.

-Cipher, beszédünk van.

Félrementek, de mindent hallottam.

Ford: Hogy kerültetek oda? Miért késtél? Majdnem meghalt! Ne szórakozz a kölyök életével, te fránya démon! Hogy is bízhat meg benned, nem is értem... Olyan okos kisfiú...

Bill: Talán nem kisfiú többé. Talán tudja, hogy mit akar.

Ford: Ugyan, dehogy tudja! Arra kérlek, hogy közöld vele, hogy távozol, és ne gyere vissza többet. Őérte. 

Bill előjött, és megpuszilta a homlokomat.

-Mennem kell, Fenyőfa. Lehet, hogy soha többet nem látsz. Érted teszem mindezt.

-És miért?

-Nem tudom.

-Menj.-jött elő Ford. Bill rám mosolygott, majd elment. Azonnal el is aludtam. Mintha csak egy álom lett volna. Ő. Bill.


Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro