Hisagi Tsukiko
Hisagi hadnagy és Kuchiki Arikka második lánya és harmadik gyermeke.
Igen félénk és visszahúzódó. Beszélgetésben is a lehető leghalkabban, szinte már – már motyogva beszél, nagy tiszteletet mutatva mindeközben a másik irányába. Könnyen zavarba esik, ezt heves gesztikulálásával és paradicsom vörössé változó arcával is gyakran kimutatja, illetve hirtelen összefüggéstelen való beszédével.
Szinte mindenhez engedélyt kér, s általában minden második szava az „elnézést" – és annak változatai. Gyakran magára vesz olyasmit is, amiről nem is ő tehet, emiatt néha depresszióra való hajlamot lehet felfedezni nála. Segítőkész és roppantul illedelmes másokkal szemben, illetve hamar megbocsájt, képtelen haragudni bárkire is.
Szereti a művészetet és ebben kiemelkedő tehetséget is mutat, már kisgyerekként rajzolt, festett és mostanra már igazi „alkotónak" mondható, csupán fél megmutatni műveit a nagyközönség előtt, azonban szeretett kikapcsolódásai közé tartozik. Igen kiemelkedő a logikai játékokban nyújtotta tehetsége.
Születésnap: 2009. Március 14 (szombat)
Testvérei:
Masaru (18-19)
Ai (17-18)
Akihito (11-12)
Mana (1-2)
Kor: 15-16
Horoszkóp: Halak
Hajszín: fekete
Szemszín: kék
Kard név: nincs
Shikai: nincs
Bankai: nincs
Képességei: Kidou, Hakuda
Osztag: nincs
Rang: nincs
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro