Másnap reggel a sorakozónál én voltam az egyedüli ember, aki két hatalmas karikával a szeme alatt dörzsölgette az álmosságot kifele a szeméből. Azt se tudtam igazán hol vagyok. Az első dolog, amit képes voltam felfogni az agyammal, hogy a négy „jóbarát" kipihenten és hangoskodva csapkodják egymást jókedvükben. De ha ez nem lett volna elég, az aznapi gyakorlatot az őrmester tartotta, hogy „megismerjük az igazi katonai fegyelmet".

A kiképzés utolsó percéig az első napot tartottam végig a legrosszabbnak. Úgy tűnt a kiképzőnk meg akarta mutatni, hogy egyedül rajta áll vagy bukik, hogy milyen lesz a napunk. Azaz: csakis tőle függünk. De hát kedves olvasó, hogyan is értenéd ezt meg, ha nem mesélem el legalább azt a bizonyos első napot, amelyen annyi barátot és ellenséget szereztem magamnak.

Egy hatalmas gyülekező helyen sorakozott fel az a körülbelül 200 újonc, aki a Pokolban fog szolgálni és ehhez túl kellett esni az alapkiképzésen. Szabályos sorokban kellett felállnunk, amelynek kialakítása hosszas és fáradalmas folyamat volt a kiképzők számára. Sokan még másnaposak voltak a tegnap esti italozástól. Ám végül sikerült mindenkit beállítani sikeresen a helyére, amely eredményeként éles harsonaszó és heves dobpergés közepette megjelent a parancsnokunk a velünk szemben összeállított, kis színpadon. Vigyázzba vágva magát kezdett hozzá a beszédéhez:

Üdvözöllek titeket Fiúk a Pokolban! Az elkövetkező egy évben ez az osztag lesz a családotok, akivel esztek, az édesanyátok, aki főz rátok, a barátnőtök, akivel minden percet együtt töltötök, sőt még a kurvátok is, akivel mindig lefeküdtök! – Ezzel sokak arcára mosolyt csalt. – Elvárjuk tőletek, hogy a legjobbat nyújtsátok, hisz ez az alakulat a város legkiválóbb segédhadteste. Így fel kell készülnötök rá, hogy amint lejár a kiképzés, nagy eséllyel fognak kiküldeni titeket a frontra! Éppen emiatt kemény és fárasztó gyakorlatokban lesz részetek, amely mindjobban növeli majd a túlélési esélyeteket a harctéren! A nevem Hannibál és én leszek a parancsnokotok! Minden parancs tőlem fog érkezni, így egyedül csakis engem szabad szidni a kiképzőitek közül! – Újabb nevetés. Ha mást nem, a hangulatot megalapozta. – Nem is vesztegetem tovább a szót, mert fogy a drága időnk. Ezennel kezdetét veszi a kiképzésetek!

Itt nem volt tapsvihar, amelyet az ilyen beszédeket követni szokták. Se nem harci üvöltés. Helyette megperdültek a dobok, és kiadták a parancsot először az erőltetett menetre, majd később pedig a futásra. A tüdőnket is kiköptük, mire véget ért az első gyakorlat. Ám nem volt időnk pihenésre, azonnal kiadták a parancsot, mindenki vonuljon be a küzdőarénába és sorakozzon fel. Fél órán belül újra menetkészen álltunk a kijelölt helyen, amikor megint megjelent a parancsnok:

Rendben Lányok, remélem tetszett az első 25 kilométer! Most, hogy kifújhattátok magatokat, jön egy kis harci gyakorlat. A kiképzők felosztanak titeket tízes csoportokba és minden csoporton belül párokba fogtok rendeződni azonnal! – Mint az olajozott gépezett olyan gyorsan történt meg ez a felosztás. Nem kicsit meglepve tapasztaltam, hogy az egyik szobatárssal kerültem egy csoportba. A párunk kilétéről sem dönthettünk, megmondták, hogy kivel kerülünk össze. Én a szobatársammal, Kevinnel kerültem egy párba. Miután megtörténtek a felosztások, a kiképzőnk megparancsolta, hogy kövessük. Miután kiértünk a gyülekező helyre megállította a menetet és elmagyarázta, hogy most párbajozni fogunk, úgy, hogy mindenki mindenkivel meg fog verekedni. És, csak hogy ne legyen ilyen egyszerű, azt is kikötötte, hogy akit legalább 5-ször elvernek, azt beosztják éjszakai őrjáratra. Ez azt jelentette, hogy elvették volna a legértékesebb cselekvés lehetőségét: az alvásét.

Először hát Kevinnel kellett megküzdenem, aki semmivel se bizonyult jobb verekedőnek, mint én. Elég esetlen volt mind a támadásom, mind pedig a védekezésem, de az ellenfelemé se volt jobb, így mi még mindig szemben álltunk egymással, amikor már mindenki más rég végzett. A meccsünknek a kiképző vetett végett. Egyáltalán nem volt velünk megelégedve. Úgy döntött, hogy mivel egyikünk se bírt a másik fölé kerekedni, ezért mindkettőnknek kudarc a harc. Azaz vereségként jegyezte fel. Bosszúból, vagy csak azért, hogy erősödjek, de a következő ellenfelem, akihez beosztott, közel se az én súlycsoportomba tartozott.

Az erős testfelépítésű, sebhelyekkel borított férfi felállásáról is meglehetett mondani, hogy tapasztalt verekedő. Ha máshol nem, hát a kocsmai összetűzésekben jól kivette a részét. Nem kell részleteznem a párbajunkat, mert nem tartott sokáig. Amint jelezték, hogy kezdhetjük, egy jól irányzott jobb horgot kaptam, majd pedig egy erős ütést a halántékomra. Hamar elsötétült előttem a világ. A következő kép az, ahogy ellenfelem fölöttem térdel és látszik rajta, hogy meg van rettenve azért, amit tett. Mint utólag megtudtam, 5 percig feküdtem eszméletlenül, így jogosan hitte azt, hogy megölt. De szerencsénkre túléltem. Ő megúszta a börtönt, én pedig a halált. A kiképző már nem aggodalmaskodott ennyit. Miután talpra álltam és konstatálta, hogy bírok mozogni, azonnal folytatta tovább a körmérkőzéseket. Kábultan álltam össze harmadik ellenfelemmel. Forgott velem a világ, mikor sikeresen összeszedtem a 3. vereségemet. Nem tartott sokáig bezsebelni a 4-ket és végül az 5-ket, amellyel eldőlt, hogy mi lesz az éjszakai programom: alvás helyett a tábor őrzése.

A küzdelmek végén újra összeszedtek minket, hogy elmondják, mennyire rusnya, szedett-vedett banda vagyunk, és hogy csoda lesz, ha sikeresen kitudnak minket képezni. Majd kiadták az „Oszolj!" parancsot, kivéve azon szerencsések számára, akik 5-ször kikaptak a párbajaik során. A 200 újoncból ez 18-at érintett, akiknek megszabták, hogy miután étkeztek és felvették a szerelésüket a fegyverraktárból, várják őket a parancsnoki szállásnál. A biztonság kedvéért, kikötötték, hogy aki este 7 után érkezik, az másnap nyilvánosan fog 200 korbácsütést kapni.