A tanácsot ezennel megnyitom! – Mondta király a teremben lévőknek. A jelenlévő sztratégoszok mindegyike ugyanazzal a hozzáállással volt ott a haditanácson, mint a legutóbbi alkalommal. Egyetlen témájuk a korom volt. Én amellett az öreg hadvezér mellett foglaltam helyett, aki már múltkor is nyitott volt felém. A többi nyolc, alig észrevehetően elkülönült kettőnktől, ezzel is tiltakozva a kinevezésem ellen. A király is látta ezt és leplezetlenül elfintorodott.

A terem nem a múltkori volt. Most egy külön a haditanácsnak épült szobában voltunk. A helyiségben helyet foglalt középen egy hatalmas, a padlóba beépített térkép, amely az ismert világot ábrázolta hihetetlen részletességgel. Ezen különböző ólomfigurák helyezkedtek el, amelyek a seregek aktuális, ismert helyzetét szemléltették. Ilyen volt a Driont ostromló ilioniakat ábrázoló bábucsoport is. A falakon több város részletes tervrajza volt látható. Az egyik nagyobb falszakaszt pont Drion könnycsepp alakú vázlata foglalta el. A térkép méretei óriásiak voltak a többihez képest, legalább három ember magasan nyúlt a terem teteje felé és majdnem ugyanilyen széles is volt. Mindannyian ámultunk, mikor először beléptünk a terembe. Aztán elkezdődött a civakodás...

Sztratégoszok! – Kezdte a beszédét a király. Próbált minél határozottabb fellépést tanúsítani, hogy mindenki rá figyeljen. – Mindannyiunk elemi érdeke, hogy megvédjük a várost és eltávolítsuk az ilioniakat a falaink alól! Ehhez azonban szükség van egy tervre! – Felemelte a kezét, hogy elejét vegye bármilyen közbeszólásnak. – Egy tervre, amellyel még egyikőtök sem állt elő az elmúlt egy hétben!

Összehúztam a szemöldököm. „Ez a hír új nekem!" – Gondoltam. – „Hiszen ezek tanácskoztak, míg én kinn csatároztam a városukért! Végül is... Ne legyek igazságtalan... Nem tettem semmit!"

Valóban nem bírtunk dűlőre jutni, felség! – Szólalt fel az egyik hadvezér. Borotvált arcát mélyen szántották már a barázdák, de zöld szemei még fényesen csillogtak a becsvágytól. A hangja nyugodt volt, mégis határozottságról árulkodott. Mint megtudtam a társamtól, Andrásnak hívják és az egyik legveszélyesebb és legalattomosabb ember a városban. A hatalmát nem a hadvezéri képességeinek, hanem a jól informázottságának köszönhette. A kémei majdnem olyan jók, mint a drioni királyé. – Viszont ne feledjük el, hogy sikeresen felépült a védelmi rendszer, amely ezidáig kiválóan visszatartotta a rablóhordát!

Ám ne feledd, tisztelt bajtársam, – szólalt fel a mellettem ülő sztratégosz. – hogy örökké nem lapulhatunk a falak mögé bújva! Az élelmünk előbb-utóbb elfogy, hiszen a szövetségeseink se láthatnak el minket örökké, hiszen nekikis van bajuk elég! De még ha bírnák is ezt a plusz terhelést, a pénzünk is véges, amin vesszük a gabonát!

Látszott Andráson, hogy számított az ellentámadásra. Esetleg annyi meglepte, hogy nem én, hanem valaki más szólt bele a terveibe. Azonban ez egy kicsit sem ijesztette meg, érezhető volt a mosolyán és a szeme csillogásán: bármibe is kerül, ezt a harcot megnyeri!

Ugyan, kedves Lászlóm! – Szólt vissza egy másik sztratégosz. Az ő arcát szinte teljesen eltakarta a hosszú ősz haja és bozontos szakálla, amely a mellkasáig ért. Hangja mély volt, vezényléshez szokott. – Ha ezen múlik, a lakosságot kievakuáljuk a falakon kívülre, vagy hajón, vagy a titkos úton keresztül! És akkor már csak a katonákat kell élelmezni! Úgy pedig még hónapokig kitartunk! Egy ilyen hosszú ostromhoz pedig még az ilioni császárnak sincs elég nagy kincsestára! – Enyhe nevetés hallatszódott a többiek felől. Tetszett nekik, hogy eligazították agg társamat. Azonban László egy cseppet sem rettent meg. Nekem pedig körvonalazódni kezdett egy terv a fejemben.

Valóban? És mégis hogyan akarsz több tízezer embert suttyomban a falakon kívülre szállítani, anélkül, hogy az ilioniak nem vennék észre: a város kiürült?! Annyira még ők se hülyék, hogy ezek után ne keressék fel az evakuáltakat és ne gyilkolják le mind!

Mi sem egyszerűbb ennél! Ameddig zajlik a kitelepítés megszervezése, addig valaki vállalja a harcot a kutyákkal, így a fergetegben senkinek sem fog feltűnni a város viszonylagos üressége! Emellett mégiscsak marad közel harmincötezer ember a falakon belül! Ráadásul mind hivatásos katona!

Ráadásul a fele még újonc! – Kontrázott azonnal László. Már mindketten üvöltöttek.

Miért, a kintiek ötvenezre szerinted mind kipróbált veterán! – Szólt közbe egy újabb sztratégosz. – Még az ágyúik felének se veszik hasznát, hiszen a lövéseiknek jó, ha a harmada kárt tesz a falakban! És még ezeknek is jó, ha a tizede jelent komolyabb problémát!

A vita hevében a szememet a királyra sandítottam. Látszott, hogy megint kezd kicsúszni a keze közül az irányítás, hiszen a megvadult, ordítozó sztratégoszok újfent készültek egymás torkának esni. Ahogy jobban megnéztem, már nem is feszengett annyira ezen a király, mint mikor legutóbb láttam. Nagy eséllyel az elmúlt egy hétben annyiszor megtörtént már, hogy egyszerű közönnyel fogadja a tényt, hogy nem tudnak megegyezni a hadvezérek. Sóhajtottam egyet, látván, hogy senki sem törekszik a rendteremtésre. „Akkor mégis minek tegyek én érte?" – Jutott az eszembe. – „Hiszen még a király is csak áll és néz!" Végül mégiscsak meggyőztem magam, hogyha a király mellé állok, és valahogy csöndre bírom a sztratégoszokat, akkor nem marad el a jutalmam.

Hirtelen fölálltam és elindultam az ajtók fele. Már ez a cselekedet is elegendő volt ahhoz, hogy abbamaradjanak az ordítozások. Néhányan elkezdték figyelni, hogy mit akarok. Éreztem a hátamnak szegett kíváncsi szempárokat. Köztük a királyét is. Tágra nyitottam az ajtó és kiordítottam.

Tamás! – Alig vártam pár másodpercet, a folyosón hallottam siető lépteinek a zaját.

Miben segíthetek? – Kérdezte a király tanácsadója, a jóbarátom. Kék szeme nem árult el nekem semmit. Teljesen rezzenéstelen arccal hallgatta meg a kérésem. Majd mikor végeztem, bólintott és elment. Én pedig visszamentem, becsuktam az ajtókat és újra leültem a helyemre, türelmesen várva. A többiek még néztek egy darabig, aztán rántottak egy a vállukon és tovább folytatták a vitát. Néhányuk azonban – László és András – nem veszekedtek ennyire nyugodtak az akcióm után. Ám alig öt perc múlva, mintha semmi sem történt volna, ugyanúgy folytatták a vitájukat ők is. A király pedig továbbra is állt magatehetetlenül, szemét ide-oda kapva. Egyszer csak rajtam akadt a nézése, én pedig kacsintottam felé egyet. Ezt látván elmosolyodott és nyugodtan állt a továbbiakban a helyén, hagyva a sztratégoszokat torkaszakadtából, immár rekedten ordítani.

...Mégis mit képzelsz, azt hiszed, hogy hagyni fogom neked, hogy egyszerűen átjátszd a várost az ilioni császár-hiénának?! – Kérdezte cinikusan László az egyiküktől.

A frászt! Hiszen te leszel a fekete bárány, aki elárul minket! – Jött rá azonnal a válasz egy másiktól. Senki se fogta a másik pártját. Mindenki csak magának adott igazat, így az ülésteremből igazi csatatér lett, ahol mindenki félti a maga területét és azt fogvicsorítással próbálja megvédeni. Azonban én nyugodtan ültem.

Egyszer csak kopogó léptek zaja üti meg a fülem. Elmosolyodtam magamban. „Tehát Tamás készen áll!" Összecsaptam a kezem, mintha valami meglepőt hallottam volna a káromkodások özönében. Erre senki ügyet sem vetett. Illetve senki sem a bent lévők közül.

A következő pillanatban kivágódik mindkét ajtószárny és Tamás jelenik meg, húsz karüsszel a háta mögött. Gyorsan körbe állják a sztratégoszokat és ez a csöndes és gyors akció elegendő ahhoz, hogy mindenki lenyugodjon és elcsöndesedjen.

Mit jelentsen ez Tamás? – Kérdi felháborodottan András és László szinte egyszerre. – Tilos megzavarni a Haditanács munkáját bárkinek, aki nem a tanács tagja!

Uraim! – Kezdte Tamás, jól hallhatóan, hogy véletlenül se értsék félre. – Hiszen a tisztelt Tanács nem is dolgozik, csak veszekedik egy egész álló hete! Ezen felül a királynak joga van bármikor berekeszteni a Tanácsot és különleges okokra hivatkozva egy Szűk-Tanácsot hozhat létre általa kijelölt tagokkal! Így hát a király parancsára vagyok itt most!

Valóban?! – Kérdezte egyszerre a két előbb is felszólaló sztratégosz és a király. Hármójuk közül az uralkodónak volt a legmeglepettebb az arca. Nem bírtam megállni, akkorát csaptam a fejemre, hogy az egész terem visszhangzott tőle. Erre a király gyorsan észbe kapott.

Ó, igen! Tényleg így történt! Az Ifjúval üzentettem a testőreimért, épp alig pár perce. – Villámló szemekkel néztem rá, mikor kimondta a gyűlölt becenevemet. A vén sztratégszok akasztották rám az „Ifjú" elnevezést, ezzel is hangsúlyozva, hogy nem vagyok elég idős a tisztségemhez. Persze örültem is, hogy feltalálta magát a király. Csak volt egy bökkenő...

Hiszen nem is beszéltél vele! – Ordított be dühösen az egyik sztratégosz. – Végig csak ott álltál, mint egy megszeppent kisgyerek és tágra nyílt szemekkel nézted a civódásunkat.

Pont ez a baj! – Szólaltam fel most először a mai nap folyamán. - Csak civódtok! Ezért lett hívatva a Karüszel, a királyi testőrség, hogy megfékezzen benneteket, mert csak így hallgatjátok meg az ész érvet, ti kiöregedett barmok! – Persze a megjegyzésem súlyos elégedetlenséget és szitokáradatot váltott ki. Azonban egy jelzés a karüszöknek, akik dobbantanak egy nagyot és máris újra csönd van. – Ezért javaslom a királynak a Szűk-Tanács létrehozását, melynek feladata a védelem megszervezése és egy haditerv kieszelése!

És mégis kit raknál bele, te suhanc?! – Mondta felém András, nem kis dühvel a hangjában. – Magadat?

Nem. – Néztem rá nyugodt tekintettel. – A jelöltjeim: Tamás, a király főtanácsadója! László, a városi őrség sztratégosza! András, - ezt direkt nyomatékosítottam, hogy nagyobb legyen a meglepetése. – a vidéki csapatok sztratégosza! És természetesen a király őfensége! – Hajoltam meg a megszeppenve álló uralkodó előtt. Egyetlenegy mondat kellett már csak: „Ám legyen!" és lezárjuk végre ezt az állatkertet. Erre a király ehelyett olyat tett, ami mindenkit meglepett.

Méltánylom a javaslatod, Álmos sztratégosz, azonban nem fogadhatom azt el! – Felemelte a kezét, jelezve, hogy még nem végzett. – Azonban az itteni állapotok is elfogadhatatlanok! Éppen ezért ahhoz a régi törvény által javasolt jogommal kívánok élni, miszerint a legnagyobb veszélyben a királynak jogában áll kinevezni egy, a többi fölött álló sztratégoszt. Az Imperatort! – Heves csönd támadt. Tamás mondta el nekem, mikor kint beszéltünk, hogy ennek a törvénynek egyetlen szigorítása az, hogy a király mellett kell a tanácsadók többségi beleegyezése is az imperator kinevezéséhez.

De uram! – Szólalt fel László. – Ahhoz, hogy kinevezd az imperatort kellenek az Ötök áldása is! Ahhoz pedig napok kellenek, hogy döntsetek erről! Ezalatt pedig mi is dűlőre jutnánk!

A király és Tamás összenéztek, majd mindketten elnevették magukat. Mindannyian értetlenül álltunk a reakciójuk előtt. „Hiszen a jelenlegi helyzetben nincs semmi vicces sem!" - Gondoltam.

Uraim! – Mondta a nevetés után a király. – Önök most hatalmasat tévedtek! Míg az elmúlt egy hétben vitáztak, addig mi megvitattuk az imperator személyét! – Átvett Tamástól egy tekercset és kitekerte, hogy mindenki jól láthassa az iratot. – Ezennel bemutatom önöknek a paktumot, melyben az áll, hogy Drion imperatora a város felszabadulásáig, vagy elestéig, a városi őrség parancsnoka László lesz! Emellett kirendelünk mellé egy tanácsadót is, aki segíti a munkájában! Ez a személy pedig védence, az Ifjú lesz!

Leesett az állam a helyéről döbbentemben. Az a király, aki meg se mert szólalni a gyűlésen, hirtelen előáll egy okirattal, amelyet még azalatt készítettek el, míg a többi tanácskozás zajlott az elmúlt egy hétben?! Szerencse volt, hogy behívattam a karüszöket Tamással, mert a bejelentés után kitört dulakodásban nagy hasznát vettük a testőröknek. Aki tudott, az mind Lászlónak esett, de volt egy-kettő, aki felém indult meg fenyegetően. A kardjukért kaptak volna, akárcsak én, de azt ősi szokás szerint a király palotáján kívül kellett hagyni. Így ökölharccal lehetett csak rendezni az indulatokat. Azonban a karüszök gyorsan és határozottan léptek fel. A rendbontó sztratégoszok mindegyike kapott egy jól irányzott ütést a tarkójára a puskatussal, így hamar újra csönd szállt a teremre. A király fogta a fejét a jelenetet látván.

Bolondok ezek mind! – Mondta. – Egynapi börtönbe velük, és vegyék el a fegyvereiket! Tanulják meg, mi a tisztelet! Imperator. – Fordult László fele nyílt tekintetével. – A te javaslataidat találtuk a legjobbnak. Kérlek...! Kérünk, hogy védd meg a várost és a benne lakókat bármi áron!

Köszönöm a megtiszteltetést uram! – Hajtott fejet az öreg róka. – Ígérem, legjobb tudásom szerint cselekszem. – Rám sandított. – És hagyni fogom, hogy az ifjú madár megtanuljon repülni! Azt javaslom, – intézte felém a szavait. – hogy holnap alakítsuk ki a tervet! Láttalak a vita közben... Szinte ordított az arcodról a megvetés és ezen kívül még más is.

Ugyan mi? – Kérdeztem tőle, pedig tudtam a választ.

Az, hogy van egy kész terved, amelyben teljesen biztos vagy! – Mondta az öreg komor fejjel. Nem bírtam eldönteni, hogy az tette még ráncosabbá az arcát, hogy gyorsabban lett egy használható stratégiám, vagy pedig a hirtelen a nyakába szakadt plusz problémáknak nem örül, ami az újonnan szerzett ideiglenes tisztségével jár. – De mindegy is, ma már nincs értelme ezt megbeszélni... - Legyintett a kezével. – Majd holnap. Reggel hétkor várlak a főkapunál. Ne késs! – És kiment a teremből, útközben tisztelegve a király előtt. Hárman maradtunk a szobában: az uralkodó, Tamás és én. A karüszöket kiparancsolta útközben a főtanácsos.

Valamit még mondani szeretnénk neked, úgyhogy kérlek, várj! – Szólt Tamás, mikor én is indulni terveztem. Meglepődve álltam meg és fordultam feléjük.

Ugyan milyen meglepetést tartogatsz még számomra? – Kérdeztem enyhe gúnnyal a hangomban, amit azonnal meg is bántam. De Tamást ez nem zavarta.

Semmilyet. – Mondta komoly arccal. – Csak néhány katonai jellegű információt szeretnék megosztani veled. Illetve még...

„Tudtam, tehát van még valamilyen csapda!" – Gondoltam magamban, aztán hangosan folytattam. – Az ilioni sereggel kapcsolatban mindent tudok, amire szükségem van! Szóval, ha nem mondod el, mi az a másik dolog, akkor indulnék... Uram! – Toldottam meg, egyre ingerültebben, mivel csak a tarkóját vakargatta és nézett rám csöndesen.

Csak arról volna szó, kedves sztratégosz, - kezdett bele inkább a király. – hogy a népszerűséged a katonák körében hihetetlenül magasra szállt. Ezen kívül a nép is tisztelettel kezd adózni irántad, pedig köztudott tény most már, hogy ilioni vagy. – Felemelte húsos kezét, hogy ne vágjak közbe. Eközben végig a szemembe nézett, úgy éreztem, hogy keresztül döf a nézésével... - Továbbá a politikában is kezdesz veszélyes tényezővé válni. Emiatt, és mert megölted a bátyámat, megparancsolom neked, hogy amint megszűnik a város ostroma, hagyd el a várost örökre!

Szinte mintha arcon vágtak volna! Maga a király neveztet ki az imperator tanácsadójává és rá tíz percre pedig közli velem, hogy kegyvesztett vagyok, ha befejeződik az ostrom. Hirtelen kedvem támadt arcon csapni, de még időben visszafogtam magam. Már a nézésem is elegendő volt ahhoz, hogy megrémítsem a királyt. Készültem valamilyen visszavágással, de az indulatoktól nem láttam elég tisztán. Így inkább álltam még egy darabig a nézésemmel felnyársalva Drion koronás főjét, majd pedig hirtelen kirohantam a teremből. Egyetlen úticélom Ádámék háza volt. Útközben nem szóltam senkihez sem és az emberek sem mertek hozzám szólni. Mint egy duzzogó kisgyerek rontottam be a két védelmezőm otthonába. Csak Évát találtam otthon. Ám, mikor megláttam, több nap feszültsége hirtelen kijönni látszott rajtam és egy óráig csak panaszkodtam neki.

...a rohadt dagadt disznó, hálátlan egy dög! – Mondtam, ahogy a panaszáradatom vége felé közeledtem. – Legszívesebben ott helyben felkoncoltam volna!

Értem fiam! – Mondta Éva, szinte már egy anyához hasonló gyengédséggel. – Mégis, ezt a helyzetet is az előnyödre fordíthatod!

Ugyan hogyan?! – Kérdeztem a könnyeimmel küzködve. Ám, szinte ezzel egyidőben máris elkezdetem gondolkozni. – Hiszen... Hatalmas tömegek bíznak bennem!

Látod? – Derült fel Éva arca, hogy nem neki kellett erre felhívnia a figyelmemet. – Hiába mondja meg a király, mit csinálj! Ha egy nép van mögötted, akkor te vagy az igazi uralkodó! És ettől félnek, hogy átveszed a hatalmat egy puccsal!

De hiszen, nekem nem kell a királyi hatalom! Irtózom attól a sok felelősségtől, ami ezzel a nyakamba szakadna! – Mondtam, szinte felháborodva.

Lehet, hogy te így érzel, de a király nem ezt tapasztalja. A kívülálló csak azt látja, hogy te napról napra több támogatót szerzel és már a puszta neved említése is felér egy hatalmas sereggel!

Elgondolkoztam ezen. Hiszen tényleg nem terveztem a hatalomátvételt. Mégis tudtam, hogy ez az egy az uralkodók mumusa. Mindenhol az árulót látják... Megvontam a vállam, mintha ezzel lerendezhettem volna a dolgot.

Mindegy! – Mondtam Évának. – Először éljük túl az ostromot! Aztán ráérek ezzel foglalkozni. Meg különben is. – Egyre jobban felderültem. – Eddig azon gondolkoztam, hogy milyen módon szabaduljak Drionból az ostrom után! – Elnevettem magam, Éva pedig velem örült.

Látod, mégiscsak van abbana rosszban valami jó!3EHogyne!+%26n