Elfogadtam Kárd ajánlatát. Így hát éjfél felé elrendeződni látszódtak a problémák. Reggel már napfelkeltekor a sátram előtt várakozott az asszaszin, hogy elindulhassunk. Elmondása szerint a parancsnokságot a Negyedik felett, a helyettese fogja átvenni. Azonban bármennyire is szeretett volna minél hamarabb útra kelni, én nem tudtam ilyen könnyen elrendezni az ügyeimet.

Egy pillanatot kérek! – Mondtam Kárdnak miután már sokadjára jelezte, hogy indulnunk kellene. – Még meg kell várnunk Ferencéket. És Hannibállal is beszélnem kell.

Rendben kölyök! De ha egy óra múlva nem tudunk elindulni, akkor az akció lefújva. Érthető?

Hogyne. De ahogy elnézem, Hannibál már jön, tehát csak a felderítőket kell megvárnom. – Lemondóan sóhajtott egyet és odébb állt, így lehetőségem nyílt a testőrparancsnokomhoz intézni szavaimat. – Á, jó reggelt!

Nem értem miért is olyan jó? Esőre áll. Megint. Miért hívtál engem?

Hogy közöljem veled, különböző okok miatt távoznom kell egy kis időre, ezért addig te leszel a Legio vezetője! A tervet ismered. Ha a felderítők visszatérnek és megfelelőnek találják a terepet, akkor a szakadékhoz vonultok. Ellenkező esetben kellő távolságra maradtok az ellenségtől, amíg visszatérek. Érthető?

Igen. Gondolom, a mi kis kapitányunk nem azért várakozik itt, mert nincs jobb dolga. – Mutatott a fejével Kárd felé. A hangja arról árulkodott, hogy nem igazán szívleli a kapitányt. – Veled megy?

Igen. Bármi ellenvetés?

Nincs uram.

Kiváló! Akkor a parancsaimnak megfelelően cselekedj! Legkésőbb 2 nap múlva visszatérünk!

Értettem! Sok szerencsét uram!

Köszönöm. – Tisztelegtünk és aztán Hannibál otthagyott minket. – Induljunk Kárd.

A felderítőket nem várod meg?

Átgondoltam. Végül is minek? A terv már ki van dolgozva, innentől fogva nincs értelme várni. Tehát mehetünk.

Ahogy gondolod. A lovak készen állnak?

Már felnyergeltettem őket, a keleti kapunál várnak minket.

Akkor induljunk!

Pár perc múlva már a lovainkon ülve vágtattunk keresztül a nyílt mezőn be, a Nagy-Erdőbe. Az utunk elején a fák még ritkásak voltak, inkább az aljnövényzet nőtt buján a földfelszín közelében, hamar kifulladásra késztetve a vágtázó lovainkat. Kénytelenek voltunk mindössze félórányi lovaglás után gyalog továbbmenni, hogy a hátasok pihenhessenek.

Ahogy beljebb tértünk az erdőbe, a sűrű aljnövényzetet felváltotta a ritkás, szikes talaj, míg a fák egyre csak sűrűsödtek.

Ha előre tudom, hogy ilyen a terepviszony idebent, akkor rajtuk ütünk! – Mondtam, miután már egy ideje a környéket szemléltem.

Valóban alkalmas az erdőnek ez a része egy rajtaütésre. Ám ne feledd, hogy nem véletlenül hívják Nagy-Erdőnek ezt a helyet! Nem csak a méretei miatt kapta a „Nagy" jelzőt. Sok mindent rejt magában, ami miatt nem véletlen, hogy az emberek legszívesebben elkerülik.

Hallottam a legendákról...

Én nem feltétlen a parasztok által kitalált mesékre céloztam! Az erdő egy hatalmas területen fekszik, melynek a közepén egy lakott terület van. Ez a terület Ilionhoz tartozik, melynek maga a város van a centrumában. Az erdő ezen része biztonságos, hála a civilizált társadalomnak ami ott él. Azonban ahova nem terjed ki Ilion befolyása, ott sok minden megfordul, amiről talán úgy gondolnád, hogy nem is evilági!

Nem tudsz megijeszteni ezekkel a dajkamesékkel! Az egyetlen ijesztő dolog ebben a rengetegben a te fejed!

Hihetsz, amit csak akarsz! Még fiatal vagy, így majd ha a kíváncsiság többször bevonz az erőbe, akkor idővel rá fogsz jönni, hogy ezeknek a meséknek is megvannak az alapjai!

Figyelmeztetésnek szánta a szavait. Nem is gondoltam volna, hogy mennyire igaza volt akkor, amikor ezeket a dolgokat mondta! Azonban igaza volt. Még fiatal voltam, így nem tudtam megkülönböztetni az igazi, tényeken alapuló meséket a kitaláltaktól. Egyszerűen figyelmen kívül hagytam Kárd szavait és egy másik témát hoztam fel, amely sokkal sürgetőbb volt.

Hogy kívánsz bejutni az ellenség sorai közé?

Á, igen, a tervezés! Akkor készüljünk fel, hiszen egy több ezer fős embertömeg között bármilyen eshetőségre ki lehet találni egy alternatívát! – mondta túlzóan hadonászva a kezeivel.

Hiszen nem a közkatonák közt akarunk elvegyülni, hanem egy ilioni parancsnokot megölni!

Magam is meglepődtem, hogy milyen könnyen mondtam ki ezt az egy szót: „ölni". Egy ember életét elvenni nem kis felelősség. Hatalmas lelki megterheléssel jár, azonban a katonának kötelessége ezt a terhet elviselnie. És ahogy másnak a papírmunka, úgy nekünk a gyilkolás válik az életünk részévé. Számunkra az ölés hétköznapi dolognak számít. Miközben ez a gondolat a másodperc törtrésze alatt futott át az agyamon, addig megkaptam a választ Kárdtól.

Ne légy ostoba kölyök! Ahhoz, hogy elérhessük a parancsnoki szállást, keresztül kell mennünk az egész táboron. Ezt pedig nem teheted meg anélkül, hogy ne vegyülnél el köztük. Vagy úgy gondoltad, hogy odamegyünk ketten és szépen kikérjük az egyik tisztet?

Természetesen nem, de...

Semmi de! Azért jöttünk, hogy tanulj tőlem! Itt, legyél akár király vagy egy parasztlegény, én vagyok, aki parancsol neked! Te pedig engedelmeskedsz, mint jó diák a tanárjának. Érthető?

Igen.

Rendben, akkor készítsük elő a szállásunkat! Nemsokára vihar lesz.

Valóban érzékelhető volt a levegőben az a jól ismert illat, ami a nagy esők előtt jelen van. Éppen emiatt, hogy még én is éreztem a vihar közelségét, megkettőztük az erőfeszítéseinket, hogy felállítsuk a sátrunkat és a lovakat biztonságba helyezzük. Mire elkészültünk, már az ég is teljesen elsötétült a hatalmas esőfelhőktől. Fél óra sem telt el, és mintha dézsából öntötték volna, úgy kezdett el szakadni az eső.

Na, ennek nem lesz hamar vége!

Mondta Kárd a sátor ajtajánál állva, a tájat szemlélve.

Most mit csinálunk akkor?

Természetesen várunk! Illetve ha kedved van hozzá, bemutathatok neked egy-két dolgot az assassinokkal kapcsolatban.

Meg sem várta a válaszom, odasétált a táskájához és előhúzott belőle egy szürke, foltokkal tarkított, köntösnek tűnő ruhát. Azért csak annak tűnőt, mert jól láttam, hogy ez nem egy köntös. Ahogy ki tudtam venni, ez lehetett a bérgyilkosok öltözéke, amely újkorában élénk fehéren mutatott gazdáján.

Gondolom, nem kell elmagyaráznom, mi ez a ruha? – Kérdezte Kárd, fél fejét felém fordítva. – Ám nem árt tudnod néhány különlegességét. Sok rejtett zsebet tartalmaz, ezeknek a helyét idővel mind megismered majd. A csuklya végén lévő rész csak a sas koponya ábrázolása miatt van, míg a csuklya célja kettős: elrejti az arcod az ellenségeid elől és segít, hogy jobban koncentrálhass egy személyre.

De mire jó az, hogy fehér? Hiszen nem az a cél, hogy ne vegyenek észre minket?

Kárd elmosolyodott a kérdésen, mintha kellemes emlékeket idézett volna fel benne a tudatlanságom.

Minden újonc ezt kérdezi. Én se voltam különb, nyugalom! A fehér szín csak jelképes, ezért a legtöbb esetben csak ünnepi alkalmakkor öltjük fel a fehér ruhát. És igazad van, mivel az egyik legfontosabb cél az észrevétlenség, ezért gyakran használunk más színű ruhát. Ám ez csak a rend tagjai számára érdekesek.

És ezzel visszatette a ruhát a táskájába, majd újra elkezdett matatni benne. Újabb pár másodpercnyi várakozás telt el, mikor egyszer csak hirtelen megtalálta az újabb tárgyat, amit keresett. Lassan felemelkedett és felém fordult. A kezében ott virított az a csuklópenge, amivel én is rendelkeztem.

Ez pedig – mondta, tekintetét lassan és jelentőségteljesen a fegyverről rám emelve – egy igazi asszaszin örök társa. A rejtett penge. A működési elve egyszerű: felcsatolod az alkarodra a szerkezetet, majd a gyűrűbe beleakasztod a gyűrűs ujjad. Ha a megfelelő mozdulatot végzed a kezeddel, a penge kipattan és használatra készen állva vár az áldozatára. De sose felejtsd! A legfontosabb szabály, hogy ha viseled, akkor ne támaszd a fejedet a kezedre!

De hiszen ez egyértelmű, hogy veszélyes!

Hogyne, ezt mond azoknak az asszaszinoknak, akik így lelték halálukat! Sose feledd, hogy a szabályokat nem ezért hozzák, mert néhány embernek nem volt jobb dolga, minthogy leírják a parancsaikat mások számára! Azért alkotják őket, mert vannak olyan hülyék, akik hibáiból már tanultak és ezt a tudást szeretnék tovább adni, szabályzat formájában. Ezen kívül, ha asszaszinná kívánsz válni, szigorú előírásokhoz kell tartanod magad, mert csak a fegyelem és a szervezettség választ el minket attól, hogy egyszerű gyilkosok legyünk.

Hiszen az a rend jelmondata, hogy „Semmi sem igaz, minden megengedett."! Ez alapján mégis teljesen értelmetlennek tűnik az egész. Minden megengedett, de szabályok szerint élünk, holott semmi sem igaz, de egy eszméért harcolunk?!

Az, hogy szabadon értelmezted a jelmondatot, nem jelenti azt, hogy helyesen is tetted! Valóban e szerint élünk, de a dolgok rossz oldalát fogtad meg. Annak ellenére, hogy amit mondtál, az helytálló, mégse értek veled egyet. – Tiltakozóan felemelte a kezét. – Ne is kérdezd, hogy miért! Egy másik szabály, hogy minden tagunknak magának kell megismernie az igazi jelentését ennek a mondatnak.

Tehát bevezetsz egy új világba, de úgy, hogy odabent sötétség van, és mikor belépünk, hirtelen magamra hagysz, hogy fényt találjak?

Így is fogalmazhatunk! – Mélyen a szemembe nézett és aztán, mikor már eleget látott, megszólalt. – De ahogy látom, ez túl sok volt neked mára az eszménkből. Ez nem meglepő, eddig senki se tudta elsőre megérteni ezt, úgyhogy nem kell megijedned! Viszont holnap korán kelünk, hogy folytathassuk az utunkat, úgyhogy jobban járnánk, ha nyugovóra térnénk!

Így is történt. Azonban az este folyamán nem sokat tudtam aludni. Minden erőmmel azon voltam, hogy megleljem a helyes értelmezést. Időközben az eső nem hagyott alább, ugyanúgy szakadt tovább, mint amikor néhány órával ezelőtt neki kezdett. A lovak a szabadban nyugodtan pihentek, hiszen a fejük fölé is állítottunk egy pajta-szerűséget, hogy a víz ne zavarja őket. Látszólag minden nyugodt volt a környéken, amikor hirtelen valami furcsa zajra lettem figyelmes. Először csak egy halk zörej volt, így nem is nagyon törődtem vele, csak azután fogott el engem a kíváncsiság, hogy a zaj egyre erősebb és gyakoribb lett. Nem volt furcsa számomra a jelenség, így tudtam, hogy mi a hang forrása: valaki a sátrunk körül lopódzott.