Másnap reggel elhagytuk az erődöt. A terv még az előző napdélutánján kidolgozásra került, majd pedig ellenvetés nélkül elfogadták a parancsnokok. A táborban csak a sérülteket hagytuk az ápolóikkal, minden fegyverre fogható emberre szükségünk volt.

Mint sztratégosz nekem kellett a menet élén haladnom. Mellettem volt Hannibal, mint az ideiglenes testőrparancsnok, ugyanis a Pokol katonái adták átmenetileg a testőrségem. Így közvetlen mögöttem a 200 bajtársam vonult. Oszlopban haladtunk, és megpróbáltuk a legkevesebb zajt csapni. Miközben vonultunk, Hannibal mesélt nekem, hogy oldja a feszültségem.

Nyugalom fiú! A terv kiváló. A lovasok távolabbról közelítik meg az ellenséges tábort, így a hajnali távozásuk jó ötlet volt!

Csak remélni tudom, hogy nem találkoznak ellenséggel... - Próbáltam felkészülni minden eshetőségre. – Ha nem támadnak időben, akkor könnyedén felmorzsolhatnak minket.

Ugyan! Hiszen itt vannak az ágyúk is! A kartács múltkor is bevált, most is működni fog. Bízz bennem!

Öreg katona létedre izgatottabb vagy, mint egy szűz lány, az első éjszakáján!

Kénytelen voltam megjegyezni. Szúrósan nézett rám, majd mindketten elnevettük magunkat. Mikor mindketten lenyugodtunk, komolyra vált Hannibal arckifejezése.

Mond csak. Ugye jól gondolom, hogy te még semmit se hallottál Hiráfról?

Hi kiről? – Értetlen arcot vágtam, mert teljesen ismeretlenül csengett a név.

Hiráf. Drionban több istenben hiszünk, mint amennyi csillag van az égen. Ő, a háború istene nálunk.

Nem hiszek bennük.

Attól még katona vagy. És minden katonának illik áldozatot bemutatni neki.

Ki van zárva. Nem fogok egy szerencsétlen állatot azért megölni, hogy holmi kitalált lénynek eleget tegyek! – Kezdtem megint felháborodni. Tudatában voltam annak, hogy idővel ezt el kell felejtenem. Meg kell tanuljak hidegen reagálni mindenre.

Fiam! Nyugodj le! Hiráfnak nem ilyen áldozatra van szüksége. – Egy rejtélyes mosolyt villantott felém.

Hanem akkor mire?

Arra, hogy megmutasd, méltó vagy katonának. Legalább egy harcot túlélni és egy ellenséget megölni. Ez az az áldozat, amit be kell neki mutatnod.

Értem.

Sajnos nem jutott több időnk a beszédre. Közeledtünk az ellenséges táborhoz és már lehetett hallani a lovak dobogását a távolban. Felemeltem magasra a kezem, jelezve, hogy megállunk. Újabb kézjelzésre egy hatalmas négyzetalakzatba rendeződött a sereg. A patadobogás egyre közelebbről hallatszott. Mint sztratégosz nekem a négyzet közepén volt a helyem, hogy könnyebben irányíthassam a sereget.

Katonák! Ne feledjétek, hogy miért küzdötök! Drionért, a hazátokért, a családotokért, a szeretteitekért! Ti vagytok a Legio Incipiens, mutassátok hát meg, miért mi haladunk mindig legelöl! Kerüljünk ki győztesen ebből a csatából, hogy este a bor mellett, már csak egy kellemes mese része lehessen!

Hannibal és a testőreim nem tágítottak mellőlem.

Rövid, velős, lényegre törő. Nem is kell ennél jobb beszéd most ide! – Dicsért meg a Félszemű, mint mester a tanítványát. – De most figyelmezz a harcra, mert most közel másfél ezer ember élete van a kezedben. Jól őrizd meg!

És ekkor megjelentek az első lovasok a fák közül. Tudták, hogy jövünk, így egy megtervezett lovasrohammal álltunk szemben. Azonban hiába rontottak ki a fák közül vágtatva őrülten felénk, egy négyzet alakzatot nem tudnak megtörni, még nagy létszámuk ellenére sem. Pedig nem voltak kevesen. Több száz lovas közeledett felénk.

Az oldalak, csak a hozzájuk tartozó tisztek parancsára figyeljenek! – Hangzott el tőlem, mint utolsó figyelmeztetés.

Ezek után elkezdődött a mészárszék. A lovasok bátrak voltak, de nagy valószínűséggel nem arra számítottak, hogy egy jól felszerelt, felkészült, alakzatba rendeződött gyalogos hadtesttel kell szembenézniük. Már az első sortűz alkalmával közel százan haltak meg. Vagy a golyó végzett velük, vagy a saját lovaik. Lassú és fájdalmas halál várt rájuk.

Annak ellenére, hogy nem számítottak a felkészültségünkre, jól reagáltak. Ahelyett, hogy frontális, ám rendezetlen rohamot indítottak volna ellenünk, kikerültek minket, hogy rendezzék a soraikat. Igaz, mire összeszedték magukat, újabb katonáik estek el. Végül lőtávolságon kívül, felállhattak ék alakzatba. Egy hatalmas lovassereg esetén, mint amilyen ez is volt, az ék a leghatásosabb a négyzet ellen.

Testőrök! Négyzetalakzatba a sztratégosz körül! – Harsogta Hannibal túl a puskák ropogását. – És emeld magasra azt a kurva zászlót öregem, vagy feldugom a seggedbe! – Vetette oda a zászlóvivőnek.

Én is felkészültem. A kardom a hüvelyében a volt, a tiszti pisztoly pedig a kezemben. Bár nem nagyon lett volna rá szükségem. A katonák védtek engem, egy dupla négyzet kellős közepén voltam. De nem számított.

A lovasok egy hatalmas kürtszó kíséretében, vágtatva indultak meg újra felénk. Azonban most egyértelmű volt, hogy közelharcra is sor fog kerülni.

Déli sor! A sortűz után szegezzétek előre a bajonetteket, ne törődjetek az újratöltéssel! – Próbáltam szólni az ott lévő tiszteknek. Hogy meghallották-e vagy sem, nem tudom, de a hatalmas füstfelhő és puskaropogás után nem hallottam az újratöltés jellemző, nyikorgós hangját. Előreszegezték a bajonettüket. Majd pedig hallani lehetett, ahogy a lovasok becsapódnak a több ember mély sorfalba. Megkezdődött az ember-ember elleni harc. Bár ez már nem is igazi harc volt. A lovasok nagy része elesett a sortüzek során, mostanra már a többségük holtan fekszik. Mindössze alig pár százan maradtak, akik elszántan küzdöttek ellenünk.

Mindenki! Támadás! – Teljesen átadtam magam a csata hevének. Én is a harcba vetettem magam. Hamar találtam egy ellenfelet, aki lovát táncoltatva próbálta kikerülni a bajonettek halálos szúrásait. Azonban arra nem számított, hogy valaki lelőheti... A kilőtt pisztolyomat egy könnyű csuklómozdulattal elhajítottam és már húztam is elő a kardomat, azon gondolkozva, hogy ki legyen a következő ellenfél. De nem volt rá szükségem a többszörös túlerő hamar megtörte a megmaradt katonákat, akik kezüket feltartva jelezték, hogy meg szeretnék adni magukat.

A katonák utat nyitottak nekem, oda, ahol egy csoportba tömörültek a hadifoglyok.

Ki a parancsnokotok? – Kérdeztem tőlük, az alig 30 túlélőtől.

Én. – Válaszolta egy közepes termetű, 30-as éveiben járó férfi feszes tartással, kirívő öltözékkel. Rögtön felismertem.

Te voltál a Kínszenvedések-völgyében a rajtaütés vezetője. Igaz?

Lehet. –Mondta gőgösen.

Nem vagy olyan helyzetben, hogy fenn hord az orrod, figyelmeztetlek ilioni! – Nem esett jól a saját honfitársamat fenyegetnem, főleg azután, hogy több százat ölettem meg alig pár perccel ezelőtt. De most drioni voltam.

Igen, én voltam. – Mondta ki végül egy rövid kis szünet után. – Gondolom te vagy az új sztratégosz. Azt szeretném kérni tőled, hogy hagyd meg az embereim életét!

Nem kell félned. Ide adjátok a fegyvereitek és szabadon eltávozhattok, amint legyőztük a táborban lévőket is!

Riadtan nézett fel a parancsnokuk.

A táborban nincsenek már katonák. Ennyi volt az összes, akiket itt látsz halottan, vagy itt vannak mellettem.

Látszott a szemén, hogy nem hazudik. Hogy nem tud hazudni. Azonnal magamhoz rendeltem az inasokat és mindegyiket azzal a paranccsal küldtem el, hogy állítsák meg a lovasaimat.

A foglyok és 200 ember a csata helyszínén maradt, hogy a halottakat összeszedjék és megadják nekik a kellő tiszteletet. Egy hatalmas máglyán való elégetést. Mi pedig újra menetoszlopba rendeződtünk és folytattuk az utunkat a maradék katonákkal.

Ez túl könnyűnek tűnik. – Morogta Hannibal. – Túlságosan is egyszerű volt ez a győzelem. Alig vesztettünk 30 embernél többet!

Az a harminc is sok. – Mondtam elfintorodva. – De nekem is bűzlik itt valami.

Lehet, hogy túlzás volt az a 200 ember, akit hátrahagytunk. Szerintem feleennyi elég lett volna.

Ha csapdába esünk, akkor legalább még 100 ember megmenekül, mert nem rád hallgattam. – Engedtem meg egy mosolyt magamnak. Ő is nevetett. Fél óra múlva megérkeztünk az ellenséges táborhoz, ahol a lovasok már vártak minket. Tényleg nem maradt ellenség, csak katonafeleségek és seregkísérők voltak a táborban, csupa olyan ember, akik mindig jelen vannak egy nagyobb méretű seregnél, és akik mindig csak gondot okoznak az ellátás szempontjából. De ez most nem volt fontos. A küldetésünket sikeresen teljesítettük.

Katonák! Két nap múlva ilyenkor már egy drioni kocsmában fogunk erről beszélni!

Éljenzés és tapsviharfogadta a bejelentésem, miszerint holnap elindulhatunk haza.