Mit szeretnél kölyök?

Kérdezte tőlem Hannibal, miután mindenki kivonult és csak ketten maradtunk.

Azt akarom, hogy legyél a személyes tanácsadóm! Azaz kineveznélek legatusomnak.

Nem fogadhatom el, ezt te is tudod.

Ugyan miért nem?

Hiszen akkor ki fogja vezetni a Poklot? A helyettesemből épp most csináltunk sztratégoszt, ezek után, ha még engem is előléptetnek, nem marad tiszt a fiúknak!

Ha ez az egyetlen problémád, könnyen elintézhetjük. Megteszem a Poklot személyes testőrséggé, amely egyedül a legatus és az én fennhatóságom alá tartozna.

Kezdtem türelmetlen lenni. Reméltem, hogy csak kéreti magát a Félszemű, és hogy nem gondolja komolyan azt, hogy magamra hagy...

Nem fogadhatom el. Nézd kölyök, amit mondtam a tanácskozáson, azt komolyan gondoltam. Nem kívánok több felelősséget a mostaninál! És nem akarlak befolyásolni sem! Meg fogsz tudni birkózni a feladattal, én hiszek benned! Különben is, 20 inas csak a parancsodra vár, hogy ott segítsen, ahol szeretnéd.

Tehát akkor ezzel megtagadod a reggeli ígéreted is?

Nem. Megtanítalak a politika fortélyaira, de nem fogom a kezed fogni, hogy hogyan vezess egy sereget. Arra magad kell rájönnöd! – Ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést. Vigyázzba vágta magát. – Sztratégosz! Engedélyt kérek a csapatomhoz visszatérésre!

Elmehetsz! És ne feledd, hogy várlak vacsorára! - Kiáltottam utána, mikor már kilépett a sátorból.

Miután magamra hagytak a többiek, behívattam az inasokat és rendbe tetettem a parancsnoki szállást. Az asztalról az iratokat összerendeztük és témájuk szerint csoportosítottuk. Egyetlen dolgot hagytam kiterítve a hatalmas tölgyfa asztalon. Egy részletes térképet a környékről. Ezek után ránéztem az órára. Az idő közeledett az este 6-hoz, amikorra vártam a vendégeimet. Így hát kiadtam az inasoknak, hogy mindent készítsenek elő, amely szükséges egy fényűzésmentes vacsorához. Aztán visszatértem a térképhez.

Tisztán látszódott rajta minden. Drion, ahonnét elindultunk egy nagy piros pöttyel volt megjelölve. Az az útvonal, amelyen végighaladtunk, piros szaggatott vonalakkal volt meghúzva. Végül pedig a célt egy piros kereszt jelölte. Csak éppen egy aprócska probléma volt a térképen. Mielőtt elhagytuk Driont, azt a parancsot kaptuk, hogy fel kell mentenünk egy szövetséges várost az ostrom alól. De a piros kereszt nem egy várost jelölt. Hanem egy katonai tábort. Amely Ilionhoz tartozott, azokhoz, akik kétszer is megtámadtak minket! Nem értettem ezt az egészet, teljesen összezavart a dolgok alakulása.

Azonnal felhagytam az előkészületekkel a vacsorára, és megparancsoltam az inasoknak, hogy keressék elő azt az iratot, amelyben leltárba van szedve minden dolog, amely a sztratégoszhoz tartozik. Nem kellett sokat várnom. A legidősebb szolgáló (nem lehetett több 25-nél) előlépett és elővett a ruhája egyik zsebéből egy összetekert kis iratot.

Uram, ezt a sztratégosz bízta rám! Azt mondta, hogy csak is a sztratégosz kérése adhatom oda ezt bárkinek is. Megtiltotta, hogy kinyissam, így nem tudom, mit tartalmaz. De az biztos, hogy ebben megtalálod a választ!

Teljesen ledöbbentem. Több titok lapult meg itt, mint bárhol máshol a világban. Az iratot elvettem a fiútól. Rögtön szemet szúrt a pecsét jellege, amivel lezárták a dokumentumot. „Csak a halálom esetén nyithatja fel az új sztratégosz!" – Ez állt a pecséten. Feltörtem és elkezdtem olvasni:

„Bárki legyen az új vezetője a legionak, először is engedje meg, hogy a túlvilágról gratuláljak neki. Nem kis feladat egyet értésre bírni a tanácsot!

Ez az irat azért készült, hogy elmagyarázhassam a helyzetet, amibe belecsöppenhettél. Talán felfedezted már, hogy a térképen nincs semmilyen város megjelölve célként. Talán egyértelmű, hogy miért: nem felmentő seregként hagytuk el Driont. A feladat titkos volt, csak az utolsó éjszakán tudhatták volna meg a katonák, hogy igazából el kell pusztítani egy, a Drionra veszélyes, ellenséges ilioni katonai tábort.

Nem tudhatom, hogy milyen állapotban lesz a seregem, mikor ezt olvasod, de mindenképp döntés előtt állsz. Vagy tovább viszed a sereged, vagy visszavonulsz. Ha tovább mész, akkor tudnod kell, hogy a kémeink szerint a tábor nincs körülkerítve, egy nyílt síkságon helyezkedik el. A katonák létszáma, amely ott állomásozik, közel 4000 fő. Vezetőjük egy tehetséges ilioni hadvezér, aki már sok csatában hírnevet szerzett magának. A neve nem fontos.

Bárhogy is dönts, az istenek vezessenek utadon!"

Nem volt folytatás, se nem aláírás. Nem tudhattam, hogy az irat igazi-e, vagy hamisítvány. De egyértelmű volt, hogy nem tévedett abban, hogy a térképet már kielemeztem és nem találtam rajta mást, csak egy katonai tábor helyét. Elgondolkoztam, hogy mitévő legyek.

Uram! – Szólalt meg az az inas, akitől az iratot kaptam. – Mit kívánsz tenni? Égessük el a dokumentumot?

Tessék?! Ki van zárva! Majd én elteszem. Viszont szeretnélek arra kérni titeket, hogy hívjátok ide az összes parancsnokot azonnal.

Milyen indokkal?

A „Sürgős!" megteszi.

Közel 20 perc múlva mind ott voltak a sátramban. Nem tudtam, hogy miképp kezeljem a helyzetet. Dühösek voltak, hogy a korábban kiadott szabadidejüket megrövidítettem. Ám egyszerre kíváncsiak is, hogy mi lehetett ennyire sürgős. Végül belekezdtem, mikor megérkezett Hannibal is.

Köszönöm, hogy ilyen hamar ideértetek! Mint azt tudjátok, nem vagyok drioni, így a helyi szokások nagy része ismeretlen előttem. Ezért mielőtt bármit is mondanék, mik vonatkoznak a titkos parancsokra nálatok Drionban?

Meglepődött arcok mindenhol. Még Hannibalé is. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a reakciójuk. Végül Tamás tért magához először és válaszolt nekem.

Ezeket a parancsokat csak a legmegbízhatóbb személyek kapják, személyesen a város urától. A tartalmukról nem szabad beszélni, kivéve, ha nincs külön parancs arra, hogy mikor kell felfedni azt. Ha van egy ilyen utasításod, amely ilyen jellegű, akkor szerintem most az egyszer eltekinthetünk a szokásoktól.

Egyetértő mormogás hallatszott minden honnét.

Miért? – Értelmetlenül álltam ott, mint egy ötéves kisgyerek.

Mert már egyszer megszegtük a szokásainkat azzal, hogy megválasztottunk téged sztratégosznak. Több pontban is.

Újabb dologra derült fény. Tehát várhattam azt, hogy amint véget ér a hadjárat, elragadják tőlem a titulusom. De jelen esetben nem ez aggasztott a legjobban.

Akkor elmondom. A parancs kimondta, hogy nem egy várost kell felmentünk, hanem fel kell számolnunk egy közelben található ilioni katonai tábort!

Próbáltam keményen és méltóságteljesen beszélni, de ez a próbálkozásom kudarcba fulladt. Azonban a kijelentésem elegendő volt ahhoz, hogy vita alakuljon ki. Kezdtem megtanulni, hogy a drioniak eléggé heves vérmérsékletű emberek. Hamar két pártra szakadt a tiszti kar. Az egyik hülyeségnek tartotta a parancsot és vissza akart menni Drionba. Nekik Hannibal volt a vezetőjük. A másik csoport folytatni akarta a harcokat. Őket Tamás képviselte leginkább a hangerejével. Ám egy dologban mindkét csoport egyet értett: nekem kell döntenem.

Miután lenyugodtak és a gyülekező téren összegyűlt nézők is szétszéledtek, akik a vitát jöttek nézni, hallgatni, elmondtam nekik a döntésem.

Azonnal kiküldjük a maradék lovas felderítőket, hogy mérjék fel a terepet! Ha tényleg találnak egy ellenséges tábort a megjelölt helyen, akkor a lehető leggyorsabban információt gyűjtenek az ott lévő seregről és visszatérnek ide jelentést tenni. Ha nem találnak ott semmit, akkor elvonulunk oda és tovább fürkésszük a környéket. Amennyiben tényleg ott vannak az ilioniak, a létszámuktól és a felkészültségüktől függően megtámadjuk vagy békén hagyjuk őket. Megértettétek?

Nem ütköztem ellenállásba. A terv készen állt, a lovasok egy órán belül elvágtattak, hogy kiderítsék, mennyire vészes a helyzet. A tisztek többsége bizakodó volt, hiszen a terület túl közel van Drionhoz ahhoz, hogy több ezer embert állomásoztathassanak ott az ilioniak következmények nélkül. Azonban néhányuk – köztük én is – úgy vélte, hogy így értelmet nyer az, hogy miért tudtak két nap alatt ilyen jól felkészült seregek megtámadni minket. Ám ameddig a felderítők nem térnek vissza, addig csak a sötétben tapogatózunk. Ezért, elkerülve minden lehetséges gondot, megegyeztünk abban, hogy az őrséget megkettőzzük és a váltások gyakoriságát 1 óráról 15 percre csökkentjük, hogy a katonák éberebbek lehessenek. A vacsorát békésen elfogyasztottuk, egy-egy érdekes történettel színesítve azt. Végül a tisztek elmentek lepihenni, rám pedig gyötrelmes órák vártak. A kétségek mardostak engem, sok „Mi van ha..." kérdés merült fel, amelyre nem tudtam a választ. Azon az este egy szemhunyásnyit nem aludtam. Végül a Nap első sugarainál jelentették, hogy visszatért a felderítő csapat.

Azonnal magamhoz tértem és kérettem a tisztjüket, halasztást nem tűrve. Ám a látvány, ami fogadott ledöbbentett. Az utolsó lovas parancsnokomat hordágyon szállítva hozták elém. A katonái elmondták, hogy egy golyó eltalálta a bal lábát, így nem tud rendesen járni, tovább menekülés közben beverte a fejét. Azóta ájultan fekszik. Szerencsétlent elvitettem a katonai kórházba és helyette a tiszthelyettest rendeltem magamhoz.

'Reggelt uram! – Mondta, mikor belépett. 35 éves férfi volt, a korából fakadó adottságokkal. És egy felkötött jobb karral.

Mégis mi történt magával?! Mi történt az osztaggal?! – Kérdeztem tőle üvöltve. Nem voltam dühös, csak a stresszt így tudtam levezetni.

Uram, - nyelt egy nagyot – az ellenség megtámadott minket. Túlerőben voltak...

Értem. Elnézést, nem az osztagra vagyok dühös! Sajnálom magukat! Veszteségek vannak?

Szerencsére csak sérültek, a legsúlyosabb a parancsnoké.

És mit sikerült kideríteni?

Nem sokat. A tábor létezik. Körül-belül 1000 sátrat láttunk, 4 fős mind. Ilioni módra vannak elrendezve.

Tehát hatszög alakzatban.

Igen. Idáig jutottunk, mikor megtámadtak minket.

Értem! Köszönöm a jelentését! Távozhat!

Mikor elment elgondolkoztam. Tehát közel 4000 főre elegendő tábor. Az elmúlt napokban 2000 főt megöltünk. Ez azt jelentette, hogy az erőink közel egyenlők voltak, de még így is túl kockázatos volt bármi nemű támadás. Behívtam az egyik inast.

Uram! Miben lehetek szolgálatára?

Összehívom a Hadi Tanácsot. Fél órán belül minden tisztet itt szeretnék látni. Ez alól csak a lovas hadosztály kivétel.

Máris indulnak a küldöncök!

Meghoztam a döntést. Egy rizikós terv született meg a fejemben, amelyetnehéz lesz végig vinni, de még nehezebb lesz elfogadtatni. Ha nem egyeznek belea tisztek, akkor kénytelenek leszünk visszavonulni.