Hannibal várva várt vihara délután megérkezett. Szerencsére a halottak egy kupacba hordásával addigra már végeztünk. Minden komor volt. Nem ünnepeltük meg a győzelmet, mert annyi volt a halottunk, hogy inkább sírni támadt volna kedvünk. Az időjárás csak tetézte a katonák rossz hangulatát. Sok bajtársunkat vesztettük el és még néhányat a tisztek közül is. 500 halott a mi részünkről és két lovaskapitány meg 1 lövészparancsnok esett el a csatákban. Mint utólag kiderült a lovasok szenvedték el a legnagyobb veszteségeket, mivel az ellenséges ágyúkat jól felszerelt lovassággal védték, így a hirtelen roham helyett lovas harcra került sor. Végül a mieink kerekedtek felül, de hatalmas árat fizettek érte. Az egyik lovas parancsnok a csata közben kapott egy halálos vágást. A másikat pedig egy ágyúgolyó ölte meg.

Sokan voltak a sebesültek is. Az orvosok véleménye az volt, hogy csoda lesz, ha a fele megéri a reggelt. Végső soron a veszteségeink közel 1000 emberre rúgtak. Így mindössze 1500 hadra fogható katona maradt az 5000 fős legioból. És nem is ez volt a legrosszabb hír. Jelentés érkezett Tamástól, az Elsők parancsnokától, hogy látta lóháton menekülni a legatust. Véleménye szerint az ellenséghez tartott, mert Drionban dezertálásért kivégezték volna. Így hát, kénytelenek voltunk döntést hozni.

Amíg kint zuhogott az eső, addig a megmaradt parancsnokok és helyetteseik újra összegyűltek a fővezéri szálláson. Azonban ez egy különleges tanács volt. Tekintettel a nagyszámú veszteségekre, a parancsnokok és helyetteseik egyenrangú felek voltak a tanács ideje alatt. Kivételes alkalom volt ez, mert Hannibal elmondása szerint „még soha nem volt olyan, hogy ekkora veszteségeket szenvedtünk, ezért ti is szavazhattok".

A tanácsot most senki nem nyitotta meg. Mindenki csak ült és várakozott az első felszólalóra. Végül Tamás törte meg a csendet.

Uraim! Mind egyet értünk abban, hogy ez a helyzet tarthatatlan! Most már egyáltalán nincs vezetője a legionak, így vagy azonnal visszavonulunk, vagy pedig megegyezésre jutunk, és kiválasztjuk az új sztratégoszt! – A nyomatékosítás kedvéért rácsapott egyet az asztalra. Válaszként a lovasok egyetlen megmaradt parancsnoka állt fel, hogy átvegye a szót. A férfi kis növésű volt, de katonához méltóan erős testfelépítésű. Hosszú haját hátul varkocsba fonta. Arca sérülésektől mentes volt, mintha sose vett volna részt közelharcban.

A múltkori eseményekből egyet megtanulhattunk: azzal nem jutunk előrébb, ha önzőek leszünk. Tehát nézzük a kész tényeket! 3 embert tartok potenciális jelöltnek a posztra. Az első Tamás. Mind tudjuk, hogy ő a legöregebb, tehát a legtapasztaltabb közülünk. Ezt igazolja az is, hogy ő az Elsők parancsnoka. A második se lesz meglepő. Hannibal se sokkal marad le Tamás mögött, ha harci tapasztalatról beszélünk. Ezen kívül jártas a politikában, így biztosra veszem, hogy ravasz, mint egy róka! – Itt elengedett magának egy mosolyt a tiszt. Hannibal is mosolygott. Mint utólag megtudtam, régi barátok és bajtársak voltak. – Végül pedig az utolsó jelöltem egy olyan ember, aki nem is oly rég lett tiszt. Habár tapasztalat terén közel sem érhet az előbb említett két személyhez, a mai nap bizonyította rátermettségét. Nem kell ezeket elmesélnem, mind ott voltunk! Így hát a harmadik jelöltem Álmos.

Senki nem ugrott fel ordibálva, hogy „megsértenénk a hagyományokat, ha egy helyettesből sztratégosz lenne!". Mint tudták, hogy a legsúlyosabb percekben nem voltak a helyzet magaslatán, és hogy most mind halottak lennénk, ha nem álltam volna elő egy tervvel. Tudták ezt és látszott az arcukon, hogy egyszerre hálásak és mérgesek ezért. Ám a tisztek mellett helyet foglaló parancsnok helyettesek egyáltalán nem így reagáltak. Szinte le lehetett olvasni az arcukról, hogy mennyire büszkék arra, hogy egy tiszthelyettes kellett ahhoz, hogy megnyerjünk egy csatát. Biztos voltam benne, hogy ők mind rám fognak szavazni.

Végül újra Tamás vette át a szót.

Köszönöm a bizalmadat irántam, de én nem indulok a sztratégoszi tisztért. Ma kiderült, hogy nem bírnám felvállalni azt a felelősséget, amely a vállamra nehezedne 5000 katona vezetésekor.

Majd tisztességesen leült. Ezzel megvívta élete legnagyobb harcát. És sikeres volt. Legyőzte a büszkeségét, a gőgjét. Ekkor Hannibal került sorra, akitől már nem vártam mást, csak egy jól megfontolt szónoki beszédet. Azonban ez most elmaradt.

Egyetértek a lovasok parancsnokával! Álmosban meg van a potenciál arra, hogy még sokra vigye. Én, mint öreg csont már nem kívánok holmi magasabb rangért harcolni, ezért átengedem a terepet neki, hadd vigye sokra, amelyre szerintem képes lesz! Így hát csak azt kell eldönteni, ti megadjátok-e neki az esélyt. Ha nincs másik jelölt, akkor kézfeltartással szavazzunk arról, hogy legyen-e Álmosból sztratégosz vagy nem!

Síri csönd állt be. Hannibal várt egy kicsit, hogy lesz-e újabb jelölt, de végül senki sem állt fel. Így hát megkezdődött a szavazás. Ahogy korábban megállapítottam, a helyettesek szinte gondolkodás nélkül feltették a kezüket, Hanniballal együtt. Kicsit késve, de Tamás is követte a példájukat. Néhány tiszt rövid ideig megtagadta, de végül mindenki feltette a kezét.

Szóval eldőlt! – Álltam fel, miután egyértelmű volt, hogy megszavaztak. – Ha a tanács ezt kívánja, akkor szívesen teljesítem a kérését! – Itt megálltam egy kicsit, hogy átgondoljam, mi a legfontosabb. – Első dolog, amit el kell intéznünk, hogy rendezzük a sorainkat! Hány napra elegendő élelmünk van? – Csöndet kaptam válaszként a kérdésre. – Senki nem tudja?

Az élelmiszerért a raktárosok a felelősek. – Válaszolta Hannibal.

Értem. Rendben. – Kifújtam a levegőt és leeresztettem a vállam. – Akkor ma, mindenképp ki kell javítani a cölöpkerítést. Tamás, a te csapatodnak minimálisak a veszteségei, így arra kérlek, hogy ti intézzétek el ezt a munkát!

Igen is! – Bólintott és azonnal távozott a sátorból, hogy végrehajtsa a feladatot.

A többiek pedig készítsékfel a csapataikat arra, hogy holnapra megszületik a döntés arról, hogy mitteszünk. Addig pihenjenek! Titeket pedig várlak vacsorára és közvetlenül utánaközlöm veletek, hogy mik a további teendők. – Egyszerre álltak fel mind, merttudták, hogy mi lesz a következő mondatom. – Oszolj! Hannibal, kérlek, temaradj még egy kicsit!