Hazaérve épphogy csak levettem a cipőmet, üzenet érkezett Esztertől:

"Bocs a maiért. Majd holnap beszélünk."

***

Spoiler: nem beszéltünk. Reggel újabb üzenetet küldött, amiben időt kért a hirtelen feltört emlékek miatt. Mikor megkaptam csak sóhajtottam.

A konyhapultra tettem a tányérom a reggelivel és leültem. A telefonom az egyik kezemben, a villa a másikban, így néztem végig a megbízásokat. Egyik sem volt túl érdekes, csak pörgettem a sok e-mailt és közben tömtem a pofám.

– Jó reggelt, Husikám! – Nagyapa sétált be a konyhába és szétnézett a hűtőben.

Válaszként csak hümmögtem és folytattam a tevékenységem. Mindketten csendben ettünk, aztán az egyik e-mail rögtön felkeltette az érdeklődésemet, ahogy megláttam.

** Mélyen tisztelt Pataki kisasszony!

    Egy elég kényes üggyel szeretném megbízni magát. Egy ismerősöm ajánlotta önt, kiváló megbízhatósága és hatékonysága miatt.

    A célpontot megtekintheti a mellékelt fotón. Azt szeretném ha a lehető legjobban bánna vele. Még ezen levél írása közben is bűntudatom támad, ám nincs más választásom.

    A fiatalember a fiam. Olyat tudott meg amit nem kellett volna és most már túlságosan beleásta magát. Az embereim előtti tekintélyem megőrzése érdekében muszáj volt meghoznom ezt a felettébb nehéz döntést.

Bízom a szakértelmében.

Köszönettel:

Tóth T. Máté**

Felhúztam a szemöldököm és mégegyszer átolvastam a levelet. A feladó az egész világon ismert Microdigits cég tulajdonosa. A fia, akit most meg akar öletni, nem a feleségétől született, mégis elfogadta fiaként. Miután a feleség rájött, hogy a férje megcsalta azonnal elváltak. Máté egyedül nevelte fel a gyereket, rendes örököst faragva a fiúból. Érdekesnek találom, hogy éppen pár héttel második esküvője után hirtelen eldobja magától.

– Mi történt? – Nagyapa már elpakolt, a vállam fölött átlesve próbálta elolvasni a levelet.

– Csak egy különös megbízás. – Lefordítottam a telefont és gyorsan belapátoltam a maradék kaját.

– És nem akarsz róla mesélni... – Nem kérdés volt, megállapítás.

– Nem szeretem ha turkálnak az életemben vagy a személyes tárgyait között. A munka is személyes nekem. – A mosogatóba raktam a tányért és a villát, aztán felkaptam a telefonom a pultról és elindultam pakolni.

– Tudom mi a munkád, nem kell rejtegetni – egy cseppnyi csalódottság volt a hangjában ahogy utánam jött a lépcsőig.

– Persze hogy tudod, hiszen rajtad kívül az egész család bérgyilkos... volt... – A lépcső tetején megálltam és lenéztem rá, aztán bementem a szobámba.

***

A Tóth család birtokának kapujában álltam. Két őr méregetett odabentről, az egyikük telefonon beszélt.

– Tóth Ádám fogadja önt. – Az őr elrakta a telefont és kedvetlenül kinyitotta a kaput. – Elkísérem.

Az út ami ide vezetett bent is folytatódott, csakúgy mint a gondosan lesepert járda a két szélén. A kaputól nem lehetett ellátni a házig, mert az út elkanyarodott és a két oldalt elterülő erdő átláthatatlan volt, még a lombkorona nélkül is, mely most a talajt borította.

Hamarosan elértük a házat. Leginkább talán az amerikai Fehér Házra emlékeztetett, csak sokkal díszesebb. Én is gazdag vagyok, de ennyire sosem vinném túlzásba. Kíváncsi vagyok kinek az ötlete volt.

Az ajtót elérve, szótlan társam, az őr elköszönt és otthagyott. Felnéztem a méretes ajtókra és bekopogtam. Odabentről egy jó ideig nem hallottam semmit, aztán közeledő léptek zaja szűrődött ki. Mikor az ajtó feltárult, az e-mail mellékelt fotóján látott fiatalember jelent meg előttem. Önkéntelenül is megbámultam meztelen felsőteste kidolgozott izmait és meleg, csokibarna szemeit. Sötétbarna, vizes haját hátrasimította és levette fehér törölközőjét a nyakából.

– Elnézést, úszni voltam és nem volt időm átöltözni. Gyere be, megmutatom a nappalit.

Mosolyogtam és követtem. Közben egy alkalmazott elvette a kabátom.

– Helyezd magad kényelembe, én pedig máris jövök. – Elhagyta a szobát.

Leültem a fotelbe a kandalló előtt és körbenéztem. Az ablakok bőséges fényt engedtek be a nappaliba. A velük szemközti oldalon, két könyves szekrény között egy falra szerelt TV es a kandalló volt , előtte pedig egy hosszú kanapé és két fotel. Itt ültem én és vártam hogy Ádám visszajöjjön, ami pár perc múlva meg is történt. Sötétkék öltönyt vett fel.

– Tehát, ki küldte? – Leült velem szemben a másik fotelbe és előrehajolva a térdére könyökölt.

Mosolyogtam és becsuktam a szemem. Rögtön rájött hogy valami nem stimmel és ez tetszik. Hátradőlve belenéztem a szemébe. Érzelem mentes arccal nézett vissza rám.

– El sem hinné... Maga szerint miért jöttem? Hiszen az a fontosabb. – Keresztbe tettem a lábam, a kezeimet pedig az ölemben pihentettem.

– Hogy elcsábítson és kiszedje belőlem apám széfjének a kódját. Sajnos ez nem sikerült, úgyhogy jobb lenne ha mielőbb távozna. – Gúnyosan mosolygott.

– Nem lenne rossz a kód sem, de nem ezért jöttem. – Kihúztam magam. – Talán nem voltam elég szép? Honnan jött rá hogy hátsó szándékom van?

– Igenis gyönyörű, viszont a megérzésem sosem csal.

– Értem – nevettem. – Elmennék... de nincs kedvem. – Felálltam és az egyik szekrényhez léptem, a könyveket böngészve.

– Ki küldött?

– Ha már ilyen könnyen rájöttél hogy többet akarok mint mondtam, dolgozz meg egy kicsit ezért a válaszért.

– Amint megláttalak az ajtóban, átfutott az agyamon, hogy akár még barátok is lehetnénk... Utoljára kérdezem, ki küldött? – Felállt és az ajtóhoz ment.

Sóhajtottam és odasétáltam mellé.

– Nem beszélhetek az ügyfeleimről. Ritkán benázok, de ha mégis, akkor jobb ha nem tudja a te helyzetedben lévő, hogy ki áll mögöttem.

– Tehát valami nagyon komoly munkáról van szó... – Zsebre tette a kezét és vállával nekidőlt az ajtónak.

– Eléggé, de mintha Te nem vennéd komolyan.

– Nincs mitől félnem, azért. Bérgyilkos?

Felvontam a szemöldököm. Túl hamar rájött.

– Oké, be kell vallanom, hogy beléptem apa fiókjába és nyomoztam egy kicsit miután megláttam a levelet. – Vállat vont és győzedelmesen rám vigyorgott.

– Azt várod, hogy megdicsérjelek? Ezzel aláírtad a halálos ítéleted. – Nem mozdultam, a reakcióját figyeltem.

A vigyor ottmaradt az arcán, de már nem volt olyan csillogó.

– A legjobb az egészben az, hogy talán tudom is, hogy miért akar megöletni hirtelen... – A lábát nézte és idegesen nevetett. – Andrea terhes.

– Az új feleség? – Ádám bólintott. – Ennyit vesződni csak azért hogy lecseréljen egy kisbabára, akit megint sok éven át kell majd tanítani... és valószínűleg ő már meg sem éri a felnőtt korát, plusz a tanítást sem fejezheti be... Gondoltam hogy ilyesmi a megbízás oka, de akkor is nehéz elhinni. Simán megmondhatta volna neked hogy csak helytartó leszel, amíg az öccséd fel nem nő. Felesleges ezért megölni a saját fiad. – Karba tett kézzel én is nekidőltem az ajtónak.

– Mennyit ajánlott neked? Kétszer annyit adok ha az enyém leszel.

– Na na na, gondold át a megfogalmazást. – Én csak egy kicsit pirultam el, Ádám viszont paradicsom lett, ezért egyik kezével megpróbálta eltakarni az arcát.

– Dolgozz nekem... – mormolta halkan.

Nevettem és kézfogásra nyújtottam a kezem. Az új megbízóm automatikusan elvette a kezét az arca elől. Ekkor én vigyorogtam, mert jobban is megnézhettem magamnak elszólása eredményét. Rögtön észrevette a cselt, de már késő volt, nem engedtem a kezét.

– Jólvanmárelég – hadarta.

Elengedtem a kezét és még kuncogtam egy kicsit, aztán kiléptünk az előtérbe és visszakaptam a kabátom.

– Holnap találkozunk, kis pari! – kiáltottam hátra, miközben távolodtam a háztól és az ajtóban álló, morcos Ádámtól.

***

Másnap délután megint átmentem meglátogatni Tóthékat. Az apa ismét nem volt otthon, szerencsére.

– Szóval mi a terv, főnök? – kérdeztem.

Ismét a nappali foteljeiben ültünk. Ádám kerülte a tekintetem.

– Apám a célpont. – Elhallgattam, a jókedv pedig eltűnt.

– Ez biztos? Mi lenne ha megijesztenénk vagy megzsarolnánk?

– Már úgysem apa irányít, hanem Andrea. Teljesen behálózta. Ha most megölöd, a cég az enyém lesz. Csak így érhetjük el a célt.

– És mi a cél?

Ádám az üres kandallót bámulta. Még nem volt elég hideg a fűtéshez. A hosszú csendben én az előttem ülőt néztem, ő pedig a kandallót.

– Hazudnék ha azt mondanám hogy nem akarom a céget. Viszont sosem... így akartam megkapni... Mindegy, hogy apát vagy a nejét választom, akkor is nehéz. Vagy az apámat veszítem el, vagy az öcsémet. Hiszen még nem is ismerem a kis fickót, máris kötődöm hozzá. Hogy lehet ez? – rám nézett.

Szenvedés volt a szemében, megbújva a lassan formálódó könnyek mögött.

– Bár nem voltam orvosnál, szerintem van egy kis pszichopata hajlamom, ezért kemény leszek és megmondom, hogy nem tudom átérezni azt amin most te mész keresztül. De azt esetleg javasolhatom, hogy senkit sem ölök meg, te elmondod az apádnak, hogy tudod mit akart tenni, és ha újra próbálkozik, jó testőr módjára megvédelek.

– A céget viszont fel kell adnom, igaz?

– Nem feltétlenül. Még mindig megfélemlíthetjük.

– Á, hagyjuk. – Kezdett újra jobb kedvre derülni, ennek azt hiszem örültem.

– Akkor én itt végeztem. azt a dupla fizetést egy órán belül kérném, a hosszútávú védelem miatt pedig havonta egymilliót kérek. – Felálltam.

Ádám kerek szemekkel bámult.

– Hogy micsoda?

– Baráti ár, ne alkudozz! – Egy sátáni kacajjal elhagytam a szobát. – Majd küldök embereket a sajátjaim közül. Ők jobbak mint a te őreid.

Az bejárati ajtóban visszanéztem és rávigyorogtam Ádámra, aki szintén egy halvány mosollyal utánam intett. Ritka hogy így összebarátkozom egy célponttal...

***

Miután otthoni üzemmódba kapcsoltam, a TV előtt kötöttem ki a szobámban. Pont elkaptam a kedvenc rajzfilmem egyik részét, úgyhogy boldogan feküdtem el az ágyon és bebújtam a takaró alá. A telefonomat az éjjeliszekrény tetejére raktam. Mellette az ébresztőóra már jelezte hogy eléggé este van. Volt egy olyan érzésem hogy Eszter hamarosan felhív, de reméltem nem a rajzfilm legjobb részénél.

– Vacsora megvolt? – Nagyapa nyitott be rövid kopogás után a szobába.

– Ömm... Nem.

A férfi szemei felcsillantak és belépve egy tálcát húzott elő a háta mögül.

– Sonkás és szalámis melegszendvics, extra sajttal. – Pincérként vonult az ágyhoz és az ölembe rakta a tálcát. – Jó étvágyat! – Meghajolt, én pedig nevettem.

– Köszönöm!

Rám kacsintott, aztán bezárta az ajtót és elsétált. Tökéletes befejezése volt ez a napnak. Jóízűen elnyammogtam a vacsorát, közben örömmel nyugtáztam, hogy a műsor legjobb részén minden zavaró tényező nélkül átjutottam. Már csak az lehetett volna ennél is jobb, ha a végéig zavartalanul nézhetem kedvenceimet.

A rajzfilm lassan a végéhez közeledett és én izgatottan vártam. Minden tökéletesen ment, míg a telefon az utolsó percekben meg nem szólalt. Megijedtem és kapkodva kaptam a készülék után, ami így le is esett a földre, be az ágy alá. Mire kihalásztam, a rajzfilmnek vége lett, én meg bosszúsan szóltam bele a telefonba:

– Tessék...

– Holnap átmehetek? – Eszter szólalt meg.

– Az én hazám lesz a főhadiszállás? – gúnyos költői kérdés. – Gyere. Még valami?

– Igen, az lesz a főhadiszállás – Szarkasztikusan válaszolt. – Nincs semmi. Majd megyek.