– Mit számít a múlt, hiszen most már hazaértem – mondta nagypapa fülig érő szájjal és megölelt.

***

Az ebédlőben ültünk le tanácskozni Eszterrel. Nagyapa lement a kriptába elbúcsúzni rég nem látott családjától akiket nem így akart viszontlátni. Sajnáltam érte, de én magam nem tudtam szomorú lenni. Pedig most éppen bőgnöm kéne az ágyamon fekve, teljesen lesújtva. Valahogy mégsem ment és helyette itt ültem egy másik gyilkossal, a bosszút tervezve. Persze előbb ki kellett nyomoznunk ki áll emögött.

Eszter velem szemben ült. Pár ütés helye már elkezdett kékülni. Talán szánalom volt a tekintetében, nem figyeltem, mert nem volt szükségem rá. Csak a segítsége kellett hogy megtaláljam és megöljem azt aki ezt merte tenni egy bérgyilkos családjával. Az ÉN családommal.

– Ezt az üzenetet találtam a nappaliban – átcsúsztattam a lapot Eszternek hogy megnézze. Mit gondolsz?

A papíron annyi állt: "Ki a környék legjobbja". Alatta pedig egy áthúzott "S" betű. Mikor Eszter meglátta a szimbólumot, felismerés csillant a szemében aztán csak bámulta a lapot, elmélyülten mint aki visszaemlékezik valamire a múltból. Én magam is elgondolkodtam és csak akkor kaptam fel a fejem amikor társam hirtelen felállt. Feldúltnak tűnt, majd behúzott egyet a falnak teljes erőből. Aztán újra felemelte a kezét egy újabb ütésre de odaugrottam és elkaptam a csuklóját.

– Az a sárga szín nekem se tetszett... – Reméltem hogy veszi a lapot és elmondja mi folyik itt.

– Ilyen levelet hagytak a lángoló házunk előtt is. Ugyanilyet. – Láttam ahogy könnyek szöknek a szemébe.

Nem szeretem ha valaki sír a közelemben. Főleg nem ha tőlem várja a vigasztaló szavakat. Fogalmam sincs hogyan kell ilyenkor bánni a hüppögő emberekkel. Eszternek is csak kínosan a vállára tettem a kezem és bíztam benne hogy nem kér többet. Felém fordult és mondani akart valamit, de nem jött ki hang a torkán. Nem próbálta meg újra, kifordult a szobából és elhagyta a házat. Nekem eszembe sem jutott követni.

– Vele mi történt? – Nagyapám sétált be az ebédlőbe vörös szemekkel.

– Régi emlékek, Zoli. Fájdalmasak. – Csendben néztük az ajtót. – Van egy teljesítésre váró megbízásom, úgyhogy én most megyek. Megkeszel egyedül? Az ajtót tartsd zárva és inkább menj le a pincébe, ott nincsenek ablakok. Van viszont egy vészkijárat ha betörnének megint. Van még odalent kaja, víz, tv, fürdőszoba, kihúzható kanapé, egyszóval minden ami kellhet egy akár huzamosabb ott tartózkodásra is. Vigyázz magadra! – Azzal én is kiléptem a házból.

***

Nagyon kellett valami amivel lefoglalom magam, így előre hoztam egy megbízóm kérését. Ezzel mindketten nyerünk valamit.

A legújabb célpontom egy velem egyidős lány volt. Tipikus mai fiatalnak nézett ki, kerek szemüvegével és bő ruháival. Két perce ért haza egy kis éjféli kocsikázásról és most a szobájában nézegette az elkészült képeket a telefonján. Közephosszú, szőke haja szépen keretezte arca lágy vonalait, halvány mosolya pedig tökéletesen illett hozzá.

Egy régi legjobb barátnője bérelt fel engem. Az összes pénze ráment, mégsem volt elegendő a kínált fizetség. Félre toltam a kérelmet amikor megkaptam, de sosem dobtak ki. Most pedig pont kapóra jött, úgyhogy mielőtt ideértem az áldozat házához küldtem elkeseredett megbízómnak egy elfogadó üzenetet.

Már bent is voltam a házban miután a lány volt olyan kedves hogy nyitva felejtette a bejárati ajtót. Felosontam az emeletre és belestem a szobája ajtaján. Az ágyán feküdt, nekem háttal. Úgy döntöttem eljátszadozom vele egy pillanatig, de tényleg csak addig.

Bekopogtam az ajtaján, de ügyeltem rá nehogy meglásson. Hallottam ahogy susog a ruhája a hirtelen fejmozdulatra, aztán egy picivel később óvatosan felkelt az ágyból és megállt a szoba közepén, bizonytalanul.

– Hahó? – Bátortalanul megszólalt, majd lassan odasétált az ajtóhoz, nem is sejtve mi vár rá.

Óvatosan kinyitotta az ajtót és habozott, végül kidugta a fejét. Ekkor csaptam le rá. Egy jó pontra mert ütéssel lerogyott a földre, de még nem ájult el. A kezeit gyorsan megkötöztem a háta mögött, aztán visszavonszoltam a szobájába és nekitámasztottam az ágynak. Meglepetten húztam fel a szemöldököm.

– Hiszen téged ismerlek.

– P-Petra? Mit csinálsz itt?

– Szia Barbi! – vigyorogtam. – Még hogy mit keresek itt... Bérgyilkos vagyok, baba.

Barbara régi barátom volt. Általános iskola óta nem beszéltünk. Élveztem elborzadt és félő arcát. Az ismeretség miatt remény kúszott belé, de a munka az munka.

– Sajnálom, babuci. – Csóváltam a fejem. – Semmi személyes. Ez a munkám. – A torkához emeltem kiélezett késem és belenéztem mélyen a szemébe, majd egy hirtelen mozdulattal a szívébe döftem inkább a fegyvert.

Lenyűgözött fájdalomtól eltorzult arca. Megint közelebb hajoltam, ezúttal tényleg elvágva egy jól begyakorolt, tiszta mozdulattal a torkát. Gyorsan félre ugrottam a vér útjából és megsimogattam Barbi fejét bőr kesztyűs kezemmel.

– Szép álmokat, királylány...

Barbi szemei halála pillanatában is engem néztek, könyörögtek az életben maradásért. Egyik kezemmel lecsuktam a két szemét, aztán kisétáltam  a ház elé és üzentem a megbízónak. A pénzt azonnal átutalta.

***

Hazaérve épphogy csak levettem a cipőmet, üzenet érkezett Esztertől:

"Bocs a maiért. Majd holnap beszélünk."