Meghalsz te rohadék!-üvöltötte Maxim és neki ugrott a fiunak.

Én rémülten figyeltem ahogy a két fiu a földön verekszik.

-Elég...-suttogtam halkan.  De a két fiu meg se hallotta. Ryan orra már vérzett,Maxim szája meg fel volt szakadva.
-Elég!-kiáltottam. Szinte már sírtam.
 Ekkor mindketten rám néztek. Maxim abba hagyta Ryan verését.

-Még találkozunk babám.-mondta Ryan és eltünt.

Maxim hozzám lepett. Egész közel volt hozzám.
-Bocsáss meg nekem Rose. Annyira feldühített ez a kis vakarcs. Én nem tudom elviselni ha valaki bánt téged.
-Miért mondasz nekem ilyeneket Maxim ?-kérdeztem zavaromban.
-Azért mert......szeretlek.-mondta ki azt az egyszerű de mégis oly szép szót.

Lemerevedve próbáltam feldolgozni az imént hallottakat.
-K..komolyan beszélsz Maxim?-kérdeztem félve és abban bízva hogy tényleng komolyan gondolta.
-Igen Rose. Szeretlek az első pillanattól kezdve. A szemedben eltudok veszni,az alakod oly kecses akár őz. Gyönyörű mindened. Nincs olyan lány ki vetkedhetne szépségeddel. Mindennél jobban szeretlek.
 
Én ezekután magamhoz húztam a fiut és megcsókoltam. Átöleltük egymást.
-Sose hagyj el Maxim.
-Soha nem hagylak el Rose

Ezek után kopogás zavarta meg az  idilli pillanatot.
-Ki az már?-kiabálta Maxim.
-Urfi Sora vagyok. A hercegnőt órára kell  kísérnem.
-Azonnal megy,várj oda kinn.

-Menned kell Rose-fordult felém szomorúan
-Igen a legjobb lesz ha sietek.-mondtam majd sietve az ajtó fele indultam.
-Szépséges napot Hercegnőm-kiáltotta Maxim

Nevetve intettem neki és kimentem az ajtón.