Iker

Ültünk egymással szemben a nappaliban és figyeltem, ahogy Sergio emészti az előbb hallottakat.

- Szóval azt mondod, hogy te is csak London óta tudod? - nézett rám. - De akkor miért nem szóltál utána? Miért így kellett megtudnom? - masszírozta a halántékát.

- Értsd már meg, Corina könyörgött, hogy ne mondjam el, mert nekem is az volt az első, hogy tudnod kéne róla.

- Nem értem, hogy titkolhatta el? - váltott át mérgesre. - Az a gyerek az enyém is! - csapott az asztalra.

- A berendezés marad! - lépett közénk Sara és én hálásan pislogtam a kezében tartott jegeszacskó miatt. Óvatosan az állkapcsomra tette, majd megsimogatta az arcomat.

- Sese, gondolj bele Cor helyzetébe - kezdte a kioktatást. - Egy éjszakát voltatok együtt, amitől terhes maradt. Te pont nem voltál akkor a kapcsolatok híve. Mit kellett volna tennie? Akkoriban kinevetted volna, ha eléd áll, hogy terhes. Még most sem vagy az a kimondottan pelenkacserélős apuka típus.

Láttam a védőn, hogy tiltakozni akar, de Sara még nem fejezte be, így csendre intette.

- Sergio, most őt nézd és ne magadat. Próbáld átélni azt, amit ő. Ott áll, a pocakjában egy kisbabával, aki az egyik legnagyobb csajozógéptől fogant és nem tudja, hogy mit tegyen. Hidd el, ha én lettem volna a helyében, én is eltitkolom az akkori Sergio elől. Rina már évek óta kisbabát akart. Jesus sokáig hitegette, majd úgy hálálta meg a rengeteg támogatást, amit Cortól kapott, hogy lelépett egy fiatalabb nővel. Teljesen összetört, majd mikor végre talpra állt, jöttél te és teherbe ejtetted.

- Ahogy én Corinát megismertem - szóltam végre bele én is a beszélgetésbe -, milliószor átrágta, hogy mit kéne tennie.

Sergio maga elé bámult és hallgatta, ahogy Sara is és én is védelmünkbe vesszük a nőt. Arcán ezerféle érzelem váltakozott. Végül hátradőlt a fotelben és lehunyta a szemét. Percekig így maradt, majd egy nagy sóhaj után, ránk nézett.

- Mit tegyek? - járatta a szemét köztünk.

- Beszélj vele, de normálisan. Engedd, hogy elmondja, hogy mit, miért tett - ezért jó a nő a háznál. Rámosolyogtam a feleségemre és az ölembe húztam.

- És ha nem akar velem beszélni? Vagy Juan nem engedi? - húzta el a száját.

- Akkor majd ő is kap egy ilyen zacskót - mutattam a kezemben tartott jégre, mire Sara oldalba vágott.

- Ne adj neki ötleteket! - nézett rám csúnyán.

Egy darabig újra csend szállt ránk, amit a védő tört meg.

- Nem akarom, hogy visszamenjenek Angliába. Nem bírnám ki, hogy olyan messze vigye a lányomat. Minden nap látni szeretném. Olyan szép - lágyult el a tekintete. - Ugye? Olyan gyönyörű, mint egy hercegnő.

- Angyalka - javítottam ki autómatikusan, mire mind a ketten értetlenül néztek rám. - Azért Angel, mert december 24.-én született. Corina szerint Jézus küldött neki egy angyalt, hogy vigyázzon rá.

- Mi a teljes neve? - kérdezte Sergio.

- Angel Felicidad Garcia.

- Most már értem az angyalt, a boldogság is érthető, de miért Garcia?

- Ez Corina születési neve: Corina Garcia.

Láttam, hogy Sergio megkönnyebbülten fújja ki tüdejéből a levegőt.

- Miért, mit hittél? - vigyorodtam el.

- Hogy valaki más, a nevére vette az ÉN kisbabámat - hangzott az őszinte válasz.

- Ha már itt tartunk - fordult a védő felé Sara -, te a nevedre akarod venni?

- Ez nem kérdéses - csattant fel Sergio. - Ő az enyém is. Az első dolog lesz, hogy megkapja a Ramos nevet, a többi majd kialakul.

- Angel Felicidad Ramos - mondtam ki a nevet, mire a barátom arcára földöntúli mosoly kúszott.

- Ugye milyen jól hangzik? Szebb nevet nem is találhatott volna neki. Amikor Londonban a kezemben tartottam, már akkor éreztem valami különös kötődést vele.

- Igen, emlékszem - bólogattam hevesen. - Kijelentetted, hogy olyan, mintha a tiéd lenne, mire a Kölyök majdnem megfulladt.

- Tényleg - emlékezett vissza - és utána ki is kapta a kezemből. Nagyon haragszom rá is - mordultam föl. - Hogy tehette ezt velem?

- Pedig ez a világon a legtermészetesebb dolog. Segített a legjobb barátjának.

- Azt hittem, hogy az én vagyok - durcáskodott.

- Te férfi vagy, te más vagy. Cor egy bajban lévő nő volt, akin segíteni kellett. Nandoban pedig feléledt a védelmező ösztön. Amúgy meg, ne vessz össze vele, mert ő a lányod keresztapja.

- Még egy jó pont Rinának - morogta. - Azt hiszem, hogy most megyek és beszélek vele.

- De Sese, "normálisan" - nyomta meg a szót Sara.

Ramos csak ránk nézett és bólintott.

- Megpróbálom.

- Ja és előbb kérdezz, aztán üss - mutattam, a még mindig sajgó állkapcsomra.

- Mondanám, hogy bocs, de megérdemelted - nézett rám, majd kezet nyújtott. - Azért nincs harag?

- Nincs - fogadtam el a mancsát. - Lehet, hogy én is ezt tettem volna.

Ebben maradtunk. Sara vállát átölelve néztem, ahogy beszáll az autójába és elhajt.

- Remélem, sikerül neki rendbe hozni a dolgokat - sóhajtott a mellettem lévő nő.

- Én is, de amíg ezt nem tudjuk meg, addig igazán hasznosan is eltölthetnénk az időnket - pislogtam a feleségemre kiskutya szemekkel.

- Igeen? És mire gondoltál? - mosolygott rám.

- Hááát, szeretném megismételni a nászéjszakánkat, mert sajnos már öregszem és nem túl jó a memóriám. Hogy fogom így elmesélni a gyerekeinknek, hogy mi is történt pontosan?

- Te disznó! - ütött mellbe, mire felkaptam a vállamra és nagy sikítozások közepette felvittem az emeletre, hogy felidézzem az emlékeinket.