Mivel ma szombat van, így nem kell végigszenvednem a napot a suliban. Bárhová nézek, csak ő jut eszembe. Nem érdekelne, ha összenyalna, ha az egész ruhatáram szétszaggatná és semmi más sem, ha visszakaphatnám. Nélküle magányos vagyok. Őt egy ember sem tudná helyettesíteni. Hiába mondják azt, hogy a barátok helyébe nem léphet egy háziállat. Én ezt pont fordítva gondolom.

A hétvége hosszú és siralmas volt. Szó szerint is, mert patakokban folyt a könnyem, csak akkor csillapodott, amikor már fáradt voltam és álmos. Anyáék csak akkor jöttek be a szobámba, amikor úgy gondolták, hogy éhes vagyok. Csak egyetlen egyszer ettem, akkor is csokit, mert az állítólag az egyik legjobb gyógyír a depresszióra.

×××

Hétfőn mindent úgy tettem, ahogy máskor is. A suli előtt most tovább álltam. Reménykedtem abban, hogy Ficam jó helyre került. Péntek óta minden nap halkan elmormolok egy imát, ez a legkevesebb.

Az iskolába belépve észrevettem, hogy a pénteken készített munkát kirakták a falra és valaki állt előtte. Pont azt olvasta, amit én és a tábornok írtunk. Ez az ő testvére volt.

- Szia! - köszöntem rá halkan.
- Hello! - mondta és már menni is készült.
- Azt én írtam az öcséddel.
- Valóban? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Igen, a kedvenc városom - Válaszoltam és már el is akartam onnan tűnni.
- Miért pont Pétervárról írtatok?
- Igazából a testvéred és én is egyből erre gondoltunk, már kapásból.
- De miért?
- Egy emlék köt hozzá. - Válaszomra felhúzta a szemöldökét ismét.
- Milyen emlék? - faggatott tovább.
Nem válaszoltam, csak elfordultam.
- Te vagy az Penny?
A kérdéstől köpni, nyelni nem tudtam. Csak álltam, mozdulatlanul. Halk lépteket hallottam meg, ezzel egy időben könnyek szöktek szemembe. Mikor a csomó a torkomban kezdett engedni, erőtlenül megszólaltam.
- Tudod mióta keresnek téged Rafaelék?
- Gondolom.
- Ba Ba Baltazár.. Tényleg te vagy az?
- Fordulj meg és megtudod. - Lassan totyogni kezdtem egyhelyben, hogy megforduljak.
- Nem mondod komolyan, hogy parókád van?
- De, látom te is teljesen úgy nézel ki, mint Pennyként.
- Te már tudtad tegnap is, hogy én vagyok az és nem szóltál?! - Löktem meg vállát.
- Hé, hé nyugi! Megvolt rá az okom.
- Na mesélj Denis!
- Aahh kérlek, ne hívj így. Olyan gáz ez a név. Miért nem lehetek én Félix?
- Mert ő a tábornok.
- Menjünk odébb! Nem akarom, hogy ő tudja. - Húzott el egy másik folyosóra.
- Mégis hogyan tudtad eddig eltitkolni?
- Muszáj volt. Nem mondhattam el neki addig, ameddig nem talállak meg.
- Miért? Mondd már!
- Mert akkor eljönnek értünk!
- De ki?
- A jó vagy a rossz.
- Na jó, én ezt teljesen nem értem. Bőven elég volt azt is elhinnem, hogy rád találtam.
- Akkor kezdem a legelején. Amikor átjöttem a kapun, megjelent előttem két lélek. Egy rossz és egy jó. Beszélni kezdtek hozzám. Azt mondták, hogy, az jár majd nekünk, amit megérdemlünk. Nagyon sok időbe telt mire rájöttem mi is ez. Egyszer eljönnek értünk, amint mindenki egy légtérbe kerül és akkor megtudjuk, hogy ki hogyan folytatja tovább. - Mondta a fiú, miközben arcomat kémlelte. Nem hiszem, hogy bármit is le tudott volna olvasni, talán csak azt, hogy ez az egész lesokkolt.
- Mi van?
- Hadd ne mondjam el még egyszer. - Csapott fejére egy hatalmasat.
- Mi a két esetleges folytatás?
- Hírnök és ördög.
- Olyan hírnök, amilyen Rafael volt?
- Talán, nem tudok mindent összerakni egyedül.
- De, Ficam is meghalt, akkor nem lehet teljes.
- Akkor ezért sírtál hát tegnap annyira.
- Te voltál az? - kérdeztem tőle, pedig már tudtam, hogy ő volt ott, Ficam halála utána a városban.
- Azt hittem, hogy felismertél - mondta Baltazár elképedve.
- Hogyan tudnék felismerni egy parókás fiút, akit csak egyszer láttam? - Kérdeztem, kissé felháborodva.
- Jó hagyjuk. Szerintem, Ficamnak már eldőlt ez az egész.
- Ficam egészen biztos, hogy jó volt!
- A legjobb - mondta a fiú én pedig elmosolyodtam. Még most is tudja, hogy mivel nyugtasson meg.
- Most akkor elmondjuk a tábornoknak, hogy ki vagy és azt is, hogy valószínűleg ördöggé fog változni? - kérdeztem tőle, aztán megszólalt a csengő.
- Szerintem már tökéletes felvilágítást adtál neki arról, hogy letakarodik a pokol bugyraiba. - Aztán arcával intett, hogy nézzek a hátam mögé.
- Nahát, rég láttalak.
- Neked is szia Penny, na meg oda is. - Bökött ujjával Baltazár irányába.
- Majdnem teljes a kis csapat.
- Menjünk innen, mert jobb, ha ezt más nem látja. - Mondta Baltazár és húzni kezdett egyenesen ki az iskolából.
- Valahogy jelezni kellene Rafaelnak, hogy jöjjenek le.
- Hát tedd azt akkor.
- Jobb, ha odébb állsz. - Figyelmeztettem Baltazárt, de túl későn fogta fel az egészet.
- RAFAEL! TYRA! GÁBRIEL! VALAKI! - ordítottam torkom szakadtából.
- Így szoktad mindig hívni őket? - kérdezte, miközben kezét fülére tapasztotta.
- Sosem csináltam még így.
- Kétlem, hogy ez be fog válni. - Mondta a tábornok, én pedig kiöltöttem nyelvemet felé.

Mikor már egy jó ideje vártuk, hogy valamelyikük megjelenjen, letelepedtünk az iskola parkolójának kövére. Az aszfalt kényelmetlen volt, de nem igazán érdekelt. Hirtelen felpattantam valami oknál fogva. Eszembe jutott az, hogy talán nem kellene egy ilyen forgalmas helyen várnom őket. Mindig egy kietlen, csendes helyen találkoztam eddig velük. Oda mentem, ahol legelőször láttam őket, a többiek pedig követtek. Most, hogy nem voltam már olyan alacsony, simán elértem a létrát, ami után évekkel ezelőtt nem értem volna fel. Felkapaszkodtam rá és egészen addig másztam, mígnem egy ház tetejére nem értem. - Gyertek ide, kérlek, szükségem van rátok. - gondoltam magamban. Közben az égre meredtem és vártam, hogy felbukkanjanak. Baltazár hátulról átkarolta vállamat és gyengéden simogatni kezdte hátamat.
- Nemsokára látni fogod őket, nyugodj meg!
- Nem tudok, valami van. Itt kellene lenniük.
- Biztos dolguk van.
- Mi dolguk lenne? Megszűnt minden baj, miután legyőztük azokat a lényeket!
- Sosem tudhatod, hogy mikor toppan be egy újabb probléma. - Válaszolta Baltazár.
- Mikor lettél te ilyen bölcs? - Kérdeztem rá reflexszerűen.
- Így születtem. - Válaszolta egy pimasz mosollyal. Erre én csak szemeimet forgattam.

×××

Kis idő elteltével nekem lett igazam. Az idő hirtelen hajamba kapott és őrülten kezdte el rángatni minden irányba. Minden más, amit elbírt a szél rajtam ugyanúgy dobálózni kezdett. Baltazár parókájának is nyoma veszett. Az ég egy hatalmasat dörrent és feketévé vált. A levegő pedig zöld lett. Hármónkon kívül senki más nem érzékelte ezt az egészet. Az embereknek ez csak egy átlagos nap volt.
- Mi történik? - kérdeztem a mögöttem álló fiútól.
- Azt hiszem az, amit a suliban mondtam.
- Nem! Még nem akarok menni!
- Ezt nem mi válasszuk Penny.

Hirtelen egy kék és egy piros fénysugár járta körbe testünket. Baltazár ellépett tőlem és a fények egyenként forogtak körülöttünk. Bizsergő érzést éreztem. Aztán azt, hogy a piros valami engem választott magának. Testem felvette ezt a színt és lábam kezdett szétfoszlani. A két fiú kék színben pompázott. Szerintem ez eldőlt. A piros a rossz, a kék a jó. Ők emelkedni kezdtek, én pedig egyre kevésbé éreztem magam magasan. Hát ez lenne a sorsom. Két élet. Egy szellemvilági lét. Most pedig a pokol. Minden kijár nekem, ami csak létezik. Sosem unatkozhatok, mindig tartogat nekem valamit a mindenség. Most akkor meg kellene köszönnöm?

- Penny! - hallottam egy kiáltást. Baltazár hangja volt az, nem a kisfiú Denisé, hanem azé, akit a halál után ismertem meg.

- Penny! - valaki ismét kiáltott. Erőteljesebb hang volt az, de mégis kihallottam belőle egy angyali lágyságot. Rafael az.

Hirtelen előttem termett és valamilyen csoda folytán sikerült megragadnia a körülöttem kígyózó fényt, testem darabjai kezdtek visszatérni és ismét éreztem a talajt a talpam alatt. Ezzel egy időben Gábriel és Tyra a két fiúval foglalkoztak. Ők is visszatértek a ház napsütötte tetejére.

- Ne haragudj Penny, hogy nem szóltam neked erről mondta Rafael nekem pedig elállt a lélegzetem.
- Te tudtad hogy ez fog történni? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
- Én el akartam mondani, de nem vitt rá a lélek - mondta lehajtott fejjel. Hangjából ki tudtam venni a megbánást.
- Hello Rafael, rég láttalak. - Jött oda Baltazár.
- Már mindegy, a megtörténteket nem tudjuk megváltoztatni - mondtam és egy kisebb mosolyt elengedtem, hogy ne érezze rosszul magát.
- Te meg hol a francban bujkáltál? - kérdezte a fiútól az angyal köszönés nélkül.
- Itt is ott is - felelte Baltazár "bőszavuan".
- Túl sokáig voltál szellem, azon se lepődnék meg, ha most se tudnám, hogy hol vagy.
- Búúú! - Imitált egy szellemet.
- Gyenge próbálkozás. - Legyintett karjával Rafael.

Az ég ismét egy hatalmasat dörrent. Ettől már velünk együtt az angyalok is összerezzentek.
- Rafael attól, hogy angyal vagy még nem befolyásolhatod a jövőt! - szólt egy hang. Rafael elvigyorodott, mintha csak egy rég nem látott ismerősének a hangját hallotta volna meg.
- Őrangyal lettem nem? Az a dolgom, hogy védelmezzek. - Vágta rá.
- Ez már a határain kívül van. Hagyd, hogy megkapják, amit érdemelnek.
- Penny nem lehet ördög! Nem tudom, hogy kivel téveszted őt össze, de ő angyal létet érdemel. - Kelt a védelmemre az őrzőm.
- A lelke romlott. A fények sosem döntenek rosszul.
- Olyan öregek már, hogy elromlottak.
- Ne pimaszkodj! - Szólt rá feszülten a ki is? A ég talán?
- Húzódj vissza és hagyd őt élni!
- Nem tehetem. Ez a dolgom, az igazságszolgáltatás.
- Ha szerinted ez az igazság, akkor gyere elő és vívjunk meg a sajátunkért.
- Nem harcolhatok egy magamhoz hasonlóval.
- Beszari nyúl.
- Vigyázz mit mondasz arkangyal.
- Beszari nyúl. - Ismételte meg. Az égen valami robbant egyet és jégeső hullott a városra.
- Gyertek ide! - kiáltotta Gábriel és szárnyaival betakart Rafaelen kívül mindenkit, akik a házon voltak.
Rafi előhúzta kardját és egy szél löketet küldött az ég irányába. - Mégis hol tanulta ezeket? Én miért nem tudtam arról, hogy ilyenekre képes? - Gondoltam magamban.
- Ennyivel nem fogsz megállítani te barom! - morogta az ég.
- Ez csak a bemelegítés volt. - Mondta az angyal nyugodt hangnemben.
- Itt a következő löket akkor!

Ismét jégeső zúdult ránk, de sokkal erőteljesebb volt és hatalmas darabokban estek Gábriel szárnyaira.
Rafael felpattant és egy hatalmasat csapott hófehér szárnyaival. Nagy sebességgel csapódott kardjával az égnek ami darabokban szakadt szét. - Most tényleg ránk szakad az ég? Azt hittem, hogy ma csak egy átlagosan szar napom lesz, ehelyett, most itt nézem tétlenül, hogy Rafael értem küzd.
Az ég szilánkjai szaggatni kezdték a fölöttem lévő puha szárnyat és Gábriel is mocorogni kezdett. Rafael is egyre gyengébb lett, már alig állt a lábán. Szárnyából hatalmas tollpárnák hullottak ki és teste is egyre megviseltebbnek látszott.
- Gábriel segíts neki! Kérlek! - Könyörögtem a védelmezőnknek.
- Nem tehetem! Titeket kell védenelek nem őt.
- Ő a királyotok! Az angyalok tőle függenek! Meg fog halni, ha ez így folytatódik!
- A francba már! Lapuljatok a földre!
- Köszönöm!

Gábriel elfutott Rafaelhez, kardját előrántotta és Rafi mozgásához hasonlóan ostromolni kezdte az ellenséget. Az égből hatalmas szilánkok hulltak rájuk, de ezzel nem törődve állták a strapát.

Hátamból már ömlött a vér, ruhám kis darabokban takarta bőröm, de nem érdekelt ez sem. Borzalmasan fájt mindenem, ahogy a többieknek is. Baltazár odavánszorgott hozzám és hátamra csúszott, hogy testével óvja az enyémet.
- Baltazár ne! Védd magad!
- Sss!
- Nem! Meg fogsz így halni!
- Nem fogok, kibírom.
- Istenem, hogy te milyen makacs vagy.
- Penny.
- Igen?
- Kérlek ne haragudj, azért, hogy ennyi ideig bujkáltam és magadra hagytalak.
- Dehogy haragszom, de most már maradsz. - Nem kaptam rá választ, csak azt éreztem, hogy már nem támaszkodik karjával a talajon, csak rám borul.
- Baltazár! Kérlek tarts ki! - Most én óvtam őt a testemmel. Hiába. Elment és nemsokára én is követem.
Rafael és Gábriel folytatták hősiesen a támadást.
Tyra és a tábornok hozzám hasonlóan erőtlenül hevertek a földön és vért köptek maguk alá.
Itt a vég. Csak azt sajnálom, hogy az én végzetem miatt történik ez az egész. Az én sorsom a pokol, nem az övék. Most már értem miért szántak engem ördögnek. Mindig bajba sodortam másokat azzal, hogy éltem. Most vége ennek. Nem fog más meghalni miattam.

Viszlát világ!