Amikor beléptem a házba, anyám ideges tekintetével találtam szembe magam. Halálra váltan vártam, hogy mikor kapom az első anyai kioktatást.
- Hol jártál? - ordított rám, miközben hangja kicsit megremegett.
- Csak egy kis levegőt akartam szívni és az egyik új barátnőm anyja felajánlotta, hogy hazahoz. - füllentettem.
- Nem is barátkoztál az óvodában. Beszéltem a vigyázótokkal, azt mondta, hogy egyedül voltál egész nap.
- Senki nem akar velem beszélni, mert te elhíresztelted, hogy én nagy csoda gyerek vagyok.
- Csak azért mondtam, hogy az óvónők ne úgy kezeljenek, mint a többieket.
- Én szeretnék olyan lenni mint más. - aztán fogtam magam és bementem a szobámba, ahol Ficam mindent összerágott. Nem tudtam haragudni rá, ezért leültem a földre és magamhoz húztam. Legalább ő nem taszít el.
Végiggondoltam az egészet, amit a fejéhez vágtam hirtelen felindulásból, lehet, hogy eléggé olyannak tűntem mint egy lázadó tinédzser, de akkor is nekem volt igazam. Lehet, hogy még csak 3 éves vagyok, de emlékszem teljesen az előző életemre és tudom milyen az, ha kirekesztenek valakit és ez, hogy már most nem szóltak hozzám, annak a kezdete. Mivel eléggé álmos voltam ezért felmásztam az ágyra és lefeküdtem abban a ruhában, amiben ma voltam. Ficamot magam mellé hívtam és őt átölelve aludtam el.

Pár órával később anyám rontott be a szobámba.
- Anna ezt nem gondolhatod komolyan, hogy nem öltözöl át az alváshoz! Az meg a másik, hogy nem aludhatsz kutyával az ágyban! Még egyszer ezt meglátom, a kutyát nem hozhatod be többet a szobádba! - ordította torka szakadtából, mire nekem teljesen kiment az álom a szememből. Értem én, hogy gazdag a család és nekem is úgy kellene viselkednem, de attól még csak egy gyerek vagyok.
- Jó, kelek már csak halkabban beszélj. - feleltem halkan, nyugodt hangnemben. Ficamot felkeltettem és egy kicsit meglöktem, hogy pattanjon le az ágyról, szerencsére értette és nem kellett tovább hallgatnom anyám kiabálását, hogy miért van még mindig az ágyamban a kutya. Gyorsan lekaptam magamról a ruhákat és felvettem a puha, plüss pizsimet. Anya még kizavart a fürdőszobába, hogy mosakodjak meg és a fogamat is mossam meg, aztán végre magamra hagyott.
- Jó éjt! - kiáltottam az ajtó csapódás után édesanyámnak.
- Szép álmokat Anna! - majd eltűnt az ajtóm elől az árnyéka.
- Ficam, gyere ide! - suttogtam a kiskutyának, akit még egy kicsit noszogatni kellett, de aztán felugrott vissza hozzám. Talán sikerül majd hamarabb felkelnem reggel, hogy ne vegye észre, hogy ismét nem egyedül alszok az ágyon.

Hajnalban arra keltem fel, hogy Ficam mocorog az ágyamon, aztán leugrott és rohangálni kezdett az ajtó előtt. Néha egy ugatás is kicsúszott a száján, aztán megállt és orrát az ajtó és a fal közé dugta. Felkeltem az ágyamból és kinyitottam neki, hogy végre kimehessen. Egyből kirontott és az előszobába ment, ahol alom volt egy ládában. Szóval pisilnie kellett, bár érteném, hogy mikor mit akar. Na meg őt nem érdekelné, hogy más vagyok és lenne akkor végre egy barátom. Mondjuk Rafiék is azok, csak azért más lenne, ha egy olyan társam lenne, aki mindig itt van mellettem.

Visszamentem az ágyamhoz, az ajtót résnyire nyitva hagytam, hogy Ficam be tudjon jönni miután elvégezte a dolgát. Pár perc múlva már hallottam, ahogy pici tappancsain lévő körme kattog a parkettán és egyre közelebb ér hozzám. Egy idő után már nem hallottam a lépteit, csak azt éreztem, hogy a lábaimra telepszik és egy hangos szusszanás után mozdulatlanná dermed.

Másnap reggel sikerült a szüleim előtt felkelnem, de nem is lett volna rá szükség mert Ficam már fent volt és a földön szaglászott. Leléptem az ágyamról és egyből valamibe bele is ütköztem. Az egyik pulóverem volt az, ami cafatokban hevert a szobámban. Szóval ezt dolgoztam olyan szorgalmasan egész reggel. Mikor észrevette, hogy felkeltem, elém totyogott és a lábam alatt lévő anyagot kezdte cibálni. Mikor már nagyon húzta, felemeltem a lábam, Ficam pedig hátra esett. Halkan felnevettem, de ahhoz eléggé hangos voltam, hogy a szüleim észrevegyék, hogy már nem alszok. Édesapám benyitott a szobámba és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Jó reggelt hercegnő! - nem igazán tetszett ez a megnevezés, de minden szülő aggat a gyerekére ilyen neveket.
- Neked is apu! - mondtam mosolyogva.
- Jól aludtál? - kérdezte és közben kihúzta a függönyöket. A nap sugarai nagy fénnyel robbantak be a szobámba. Egyenesen a szemembe sütött, ezért hunyorogva néztem fel apára.
- Egyszer felkeltem hajnalban, mert Ficam nagyon toporzékolt, az eredményét láthatod az előszobában. - mondtam el éjszakai élményeimet.
- Igen és ez a hely is olyan mintha kitört volna egy újabb világháború. - mondtam apa miközben szúrós szemmel figyelte a kis rosszaságot, aki épp a földön hemperegve morgott. Leguggoltam hozzá és megsimogattam, mire ő felállt és elém állt, hogy a hátát is vakarjam meg, mert a földön nem sikerült csillapítani a viszketést.
- Na öltözz fel, kint várlak a garázs előtt, ma én viszlek az óvodába. - mondta apa, aztán kilépett az ajtón. Utolsó szavára összeszorult a gyomrom. Még csak egy napot töltöttem a velem egykorúak között, de már most utálom. Nem vonz az, hogy hozzám hasonlóakkal legyek. Inkább lógnék Rafiékkal, akik remélem ma is meglátogatnak.

Odaléptem a rózsaszín szekrényem elé, amitől legszívesebben hánynék és kikerestem egy pulóvert, mert azt nem láttam kikészítve a fogasomra. A ruháim nagy része szintén a rózsaszín árnyalataiban voltak megtalálhatóak, de volt egy pár piros és kék ruhám is. A szekrény alján találtam egy sötét színűt is, nyilván azért az volt alul, mert anya azt kevésbé szerette volna látni rajtam. Én mégis azt vettem ki, ami illett a fogasomon található nadrághoz és pólóhoz. Elkezdtem átöltözni, majd anyám nyitott be hozzám, aki szó nélkül odajött hozzám és segített felvenni a darabokat. Mikor elkészültem, lehajoltam Ficamhoz. Megsimogattam a fejét, aztán kiléptem a babarózsaszín falak közül. Átsiettem a többi helységet aztán kivetettem magam a friss levegőbe. Elfordultam balra, ahol apával és a kocsinkkal találtam szembe magam, legalább az autó tetszett, mert feketén fénylett a reggeli napsugarak alatt. Apa kinyitotta a hátsó ajtót én pedig beszálltam és levágtam magam a bőrülésekre. A motor felbőgött és már indultunk is a pokolba.

×××

A délelőttöm túlzás nélkül tényleg egy borzalom volt. Reggel, amikor beértünk láttam amint apám pénzt nyom az egyik óvónő zsebébe és odasúg neki valamit. Később rájöttem, hogy mi is volt az. Az a nő egész nap követett engem és a többi gyereket odahúzta hozzám. Ha nem akar velem senki sem barátkozni, akkor nem kell erőltetni, mert az csak rosszabb lesz. Ne így korrigálják, amit elrontottak. Nem kellett volna mindenkinek kikotyogni, hogy én más vagyok és akkor most normális óvodás évek elé néznék. Mikor meguntam az egészet fogtam magam és kirontottam. Nem érdekelt, hogy otthon mit kapok ezért, elegem volt a helyből, az sem érdekelt, hogy azt a nőt is miattam fogja apám számon kérni.

Amikor sétáltam ugyanott felfedték magukat Tyráék és egyből faggatni kezdtek, amikor észrevették, hogy nincs túl jó kedvem. Elmeséltem nekik az egészet, közben sétáltunk egyik utcáról a másikra.
- Nem kellene máshová járnod? - kérdezte Gábriel, miután elmagyaráztuk, hogy mi is ez a hely. Ezek szerint ő nem járt óvodába, de akkor gondolom Rafael sem, bár ő úgy tett mintha értené.
- Jó lenne, de a szüleim nem értenék meg úgysem, úgyhogy itt kell kibírnom.
- Tarts ki törpe! - buzdított Rafael és megsimította a hajam. Én pedig kicsit beleboxoltam a vállába.
- Haza kellene menned, mi sem lehetünk egész nap itt. - mondta Gábriel.
- Jó, menjetek csak nyugodtan, haza találok. - nagyon úgy tűnt, hogy valami miatt gyorsan el akarnak tűnni. Amikor fejbe ütött a felismerés kérdőn néztem feléjük és vártam a fejleményeket arról, hogy mi van Basmacskin holttestével.
- Nem tudjuk továbbra sem, de mások holtteste is eltűnt. - mondta Tyra, aki a legbátrabbnak bizonyult, a két angyal meghúzta magát. Erőt vettem magamon és próbáltam finoman leordítani a fejüket, ami nem ment.
- MÉGIS MIT CSINÁLTOK TI EGÉSZ NAP, HOGY NEM VESZITEK ÉSZRE, HOGY EGY ISMERETLEN ODAMEGY ÉS ELVISZI A TESTEKET? - eresztettem ki a bennem dúló feszültséget. Az utcán a járókelők felém kapták a fejüket, kicsit megbámultak minket, aztán tovább mentek. Nyilván mindenki azt gondolta, hogy valami jelmez lehet Rafiékon, nem pedig igazi angyalok.
- Rajta vagyunk az ügyön. - mondta halkan Rafi.
- Az előző alkalommal is ezt mondtad.
- Mert akkor is kerestük. - mondta lehajtott fejjel az angyal.
- Jó, azzal úgy sem érek semmit, ha itt szidlak titeket.
- Hát nem, de van egy jó hírünk is, tudjuk, hogy hol vagy, Omszkban.
- Pompás, mióta lett ez a város ilyen modern? Mindenki kütyükkel jár mindenhova, én meg ott vagyok leragadva, hogy van egy doboz amin keresztül az emberek beszélnek.
- Ez nekünk is furcsa volt, amikor idejöttünk. Hány év telhetett el azóta, hogy meghaltunk?
- Fogalmam sincs, de nem kevés. - mondtam és gondolkozni kezdtem azon, hogy milyen számokat írhatott anyám a papírokra. Nem igazán jutott eszembe, csak annyi, hogy az első szám 2 volt. Tehát már egy másik évezredben vagyunk.
- Az biztos, egyébként ráakadtunk Baltazárra is, de aztán mintha csak felszívódott volna. - tájékoztatott Rafael a további fejleményekről.
- Ha egyszer megvan, hogyan tűnhetett el? - kérdeztem értetlen fejet vágva.
- Úgy, hogy... Nem tudom..
Nem válaszoltam semmit, csak fogtam magam és elindultam haza. Köszönés nélkül mögöttem hagytam őket. Már csak arra tudtam gondolni, hogy otthon ismét kiokítanak, hogy ne viselkedjek úgy mint egy felnőtt.

A fenti képen Ficam van.