~Penny szemszöge

Már 3 éve, hogy új életet kaptam. Épp óvodába visznek a szüleim, ez az első napom itt. Azt mondták, hogy jól fogom érezni magam, mert ez nem egy átlagos óvoda. A szüleim fizettek azért, hogy bekerüljek ide, mondjuk mi is nekik az a pénz, hisz majdnem minden aranyból van a házunkban. Na, ne haladjunk ennyire előre. Kezdjük egészen a kaputól.

Amikor beléptem a kapun, még az átengedett valakit, pontosabban valakiket. A tábornok rontott át Rafiékon, majdnem átlökve magával a többieket. Aztán a nyomában volt Ficam is, aki szintén átjött és zuhanás közben nem engedtem el, de Baltazár keze kicsúszott a szorításomból. Így nem sikerült az, hogy vele kezdhessek új életet. Aztán egyszer csak annyit vettem már észre, hogy egy kórházban mindenki engem bámul. Nagyon szégyelltem magam, amiért anyám meztelen testemet nem takarta el semmivel, hanem így szorongatott, szívesen megszólaltam volna, de nem akartam mindenkire ráijeszteni, ezért azt tettem, amit ilyenkor egy baba tenni szokott. Hangosan bömböltem. Édesanyám és a nővérek elmosolyodtak, mert ez annak a jele, hogy egészséges vagyok. Na, aztán ugorjunk egy keveset, mondjuk úgy 5 hónapot. A szüleim azt hitték, hogy nem értek semmit még a beszélgetésükből, pedig de. Tisztán kivehető volt, hogy akartak nekem venni egy kutyát. Anyám egyfolytában azt mondogatta, hogy valamilyen fajtiszta kutyát szeretne nekem adni, de apa meggyőzte, hogy sokkal jobb lenne, ha a közeli menhelyről fogadnánk örökbe egyet. Mivel úgy tettem, mintha aludnék, simán otthagytak, vagyis csak azt hittem, hogy egyedül vagyok, de nem. Idegesítő dúdolászás törte meg a csendet, áthívták dadusnak a szomszéd asszonyt. Rühellem azt a nőt, egyfolytában húzogatja a számat, na meg töm a rosszabbnál rosszabb kajáival, pedig nekem tökéletesen megfelel az, amit anyától kapok. Úgy döntöttem, hogy kicsit megleckéztetem az öreg nőt. Hangomat elváltoztatva, borzalmasan mélyen megszólaltam.

- Helló!

A szomszéd asszony forgolódni kezdett maga körül, hogy ki is szólíthatta meg. Én ugyan nem, mivel szépen, csendesen aludtam. Legalábbis ő ezt hitte. Aztán felkeltem, mikor kicsit odébb állt. Megragadtam a hozzám legközelebb lévő tárgyat és a nő irányába dobtam. A lábát sikeresen eltaláltam, amit egy hangos visítással jelzett. Velem aztán nem fog többet a borzalmas lekvárjából kóstoltatni. Újra visszajött a szobába, sajnos nem azt értem el, amit szerettem volna, mert felkapott az ölébe és ringatni kezdett. Azt hittem lehányom anya tejjel, ami mondjuk még jó is lett volna, mert akkor ismét lerakott volna az ágyamba. Inkább közel hajoltam hozzá és suttogni kezdtem neki.

- Borzalmas a lekvárod nyanya.

Ijedtében majdnem eldobott, de még maradt benne annyi lélek, hogy lerakott az ágyamra. Én persze már úgy tettem mintha aludnék. Az öreg nő fogta magát és hazament. Küldetés teljesítve. Ki akartam volna mászni az ágyból, kicsit körülnézni, ebben a modernebb világban, na meg megtudni, hogy mégis hol lehetek. Azonban, mikor felálltam hallottam a garázs nyikorgását, így tudtam, hogy anyáék hazaértek az ajándékommal. Hangosan felsírtam, hogy egyből vegyenek ki, mert látni akarom a kutyámat. Éreztem, hogy ő lesz az, Ficamnak kell lennie. Édesanyám gyengéden kiemelt az ágyból és lerakott a földre egy doboz mellé, amiben a kiskutya nyüszítve jelezte, hogy ki akar jönni. Aztán édesapám felnyitotta a doboz tetejét a picur pedig kiugrott és egyenesen rám vetette magát. Ő volt az és felismert, de mégis hogyan? Nem is nagyon érdekel, a lényeg, hogy itt van. Annyira örültem neki, hogy hangosan kiáltottam is egyet.

- Üdv Ficam!

Szüleim azonnal felém kapták a fejüket és rémülten gondolkoztak azon, hogy ezt tényleg én mondhattam-e.

- Hopsz. - eredt ki újra a számon egy szó, mire ők felém léptek és kíváncsi szemekkel pásztáztak.

- Anna, hogyan tudsz ilyen tisztán beszélni ilyen fiatalon? - kérdezte édesanyám és igen, Anna az új nevem.

- Igazából születésem óta tudok már beszélni. - eredt meg kicsit a nyelvem, talán nem kellett volna mondanom.

- Akkor a szomszédot nem kellett volna kórházba küldenem, azzal a céllal, hogy bekattant és adjanak neki valamilyen bogyót?

- Nem, tényleg tudok beszélni. - aztán anyám fejét fogva otthagyott a szobában.

Még ki tudtam venni pár szót az apámmal folyó beszélgetésből. Olyanokat mondtak, hogy már az első perctől kezdve érezték, hogy én más vagyok mint az átlagos velem egyidősek. Amikor megszülettem már akkor aggódott anyám, hogy a sírásom nem volt őszinte.

×××

3 évvel születésem után már az óvodában ültem. Mindenki csak úgy néz rám mint egy csoda gyerekre, csak mert más vagyok mint a többiek. Velem egy ember sem foglalkozik úgy mint a többi gyerekkel, erre csak annyi a magyarázat, hogy én már úgyis mindent tudok, ami részben igaz is, mivel pontosan emlékszem mindenre az előző életemből.

Nem tudom, hogy hány év telhetett el azóta, mióta előző életem befejeződött itt. A szellem világ sokkal lassabb. Talán ott egy perc itt egy nap. Minden olyan más, mindenféle kütyüvel járkál mindenki itt és nem pedig könyvekkel.

Az órák lassan, de elteltek, elérkezett annak az ideje, hogy mindenki hazamenjen a szüleivel. Én már nem bírtam várni, hogy anyám fekete autója beforduljon az óvoda parkolójába ezért hazudtam a rám vigyázónak.
- Láttam anyának a kocsiját, hogy behajtott a kapun. Kimehetek hozzá?
- Persze nyugodtan. - majd egy álmosolyt magára erőltetett és rám adta a kabátom.
Alig várta már szerintem, hogy kilépjek az ajtón, mert akkor neki is véget ér a munkaideje.

Mikor már nem láttam a nő alakját az ablakban állva, kiosontam a kapun. Nem hazafelé indultam el, hanem a város másik irányába, hogy kiderítsem hol is vagyok. Mikor egyre jobban távolodtam az épülettől halk lépteket hallottam meg mögöttem, amik még akkor sem hallgattak el, amikor én megálltam. Reménykedtem abban, hogy ők azok, a túl világi barátaim. Mikor láthatóvá tették magukat, azonnal rájuk vetettem magam.

- Csak megkerültél kislány. - mondta Rafael, aki a földön feküdt, hála nekem. Olyan erővel rontottam neki kicsiny testemmel, hogy feldöntöttem az angyalt.
- Hiányoztatok már, utálok itt lenni. - mondtam, miközben felelevenítettem magamban az itt történteket, ami eddig borzalom volt.
- Menjünk máshova, mert eléggé feltűnő két angyal egy város közepén. - tolt Tyra egy sikátor irányába.

- Na mesélj törpe, mit tettek itt veled? - telepedett le Gábriel mellém a hideg kőre.

- Igazából semmit és pont ez a rossz. Senki nem barátkozik velem. Egyébként megvan Ficam.

- Nem is kellenek neked innen barátok, mert itt vagyunk mi is. Most, hogy tudjuk hogy vagy már tudunk jönni hozzád. - mondta Rafael.

- De ti sem tudtok mindig itt lenni. - mondtam miközben felálltam és egy kavicsot kezdtem el rugdosni. - Baltazárt tudjatok, hogy hol van?

- Nem, neki sokkal nehezebb a nyomára akadni. Olyan mintha felszívódott volna. - mondta Tyra, aki szintén felállt, valószínűleg unatkozik.

- Úgy is megtaláljátok, engem is sikerült akkor őt is sikerülni fog. - aztán felkeltek a többiek is a földről és elindultunk valamerre. Egész úton csendben voltak, ami borzalmasan furcsa volt. - Mégis mi van veletek? Nagyon csendben vagytok. - sokáig csak hallgattak, aztán Rafael megszólalt.

- Basmacskin teste eltűnt. - mondta miközben átnézett fölöttem és a mögöttem elterülő utcákat vizslatta.

- Hogy érted azt hogy eltűnt? - valószínűleg borzalmasan sápadt lettem. Nem tudom miért, de az egész megrázott.

- Miután elköszöntünk tőletek, visszamentünk a varhoz, de a köpennyel együtt, szőrén szálán eltűnt Basmacskin teste.

- Akkor keressétek meg! Egy temetés kijár neki is. - kezdtem egyre jobban bepánikolni az egészen.

- Penny, nyugodj meg, meg fogjuk találni. Nincs rosszabb egy sírós kislánynál.

Rafael nyugtató szavai kissé segítettek feloldani a pánikot, ami rám tört. De nem feledtették el velem teljesen a férjem. Ki vihette el a testét? Vagy egyáltalán elvitték? Mi van ha feltámadt vagy valami ilyen?

Ahogy ment le a nap úgy lettem én is egyre fáradtabb. Még nem szoktam hozzá új testemhez és eléggé hamar feladja a szolgálatot. Egy darabig Rafael cipelt, én csak mondtam, hogy merre menjen. Egy pár háznál eléggé sokáig megálltunk, mire rájöttem, hogy hol is vagyunk de végül megtaláltam az utcát, ahol lakom. Az utcában Tyráék köddé váltak, én pedig bementem a házba.