Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

Köszönet nyilvánítás és érdekességek

Először is nagy nagy nagy köszönet Gogolnak, hogy kiadta A köpeny című művét, amit én sosem gondoltam volna, hogy elolvasok mivel csak egy házi feladat miatt vetettem a novellába magam. Ezért köszönet a magyar tanáromnak is, nélküle sem lennék most itt, hanem valószínűleg a gépen játszottam volna azokban az órákban, amikor ezt írtam. Ha ezek nincsenek, akkor még csak arra sem vettem volna rá magam, hogy írjak. Tehát köszönöm ennek a történetnek, hogy kaphattam egy új hobbit, amit szerintem még nagyon sokáig folytatni fogok. Köszönet az olvasóimnak, azoknak is, akik az első pár részt olvasták csak. De leginkább azokat emelném ki, akik ösztönöztek arra, hogy belevessem magam a wattpad világába és én is azok közé tartozzak, akik gyarapítják a hely könyvtárát.

Pár érdekesség következik most.

Először azt gondoltam, hogy abbahagyom már ott, amikor Penny meghal. Hát ez nem így történt, mert az ihlet csak úgy berobbant az agyamba.
Nem terveztem a harmadik részt sem(Reménysugarak). De nem érdemelte volna meg a könyv azt, hogy ilyen gyors, semmilyen vége legyen.
A napokban elolvastam az egészet, az elejétől, hogy megláthassam, mennyit változott az írásom azóta. Ami feltűnt először, az a szókincs, a terjedelem változása. A mostani részekben kicsit részletesebb minden, még akkor is, ha egy kicsit siettettem az eseményeket, merthogy várom, hogy megmutathassam nektek a legújabb szüleményem, amit valószínűleg a fanficimmel párhuzamosan fogok megírni. Néhányan már tudjátok a témáját, de vannak olyanok is akik nem. Na nektek meglepi lesz.
Ameddig nem jön az a könyv, addig olvassatok bele a Börtöntöltelékek című sztorimba. Igyekszem minél eseménydúsabban megírni azt és úgy alakítom az egészet, hogy azoknak is tetsszen, akik nem rajonganak Park Jiminért.

Nem tudtam, hogy milyen véget szánjak a könyvnek, gondoltam arra, hogy küldjem le Pennyt a pokolba és majd arról csináljak egy új évadot, amiben majd ismét harc lett volna. Jöttek volna az angyalok, hogy megmentsék Pennyt, meg minden. Hát ez nem így lesz most. Egy évados könyv marad.

Nagyon sokat számított az, hogy mikor milyen érzelmek voltak bennem, hogy mikor milyen napom volt. Amikor borzalmas volt az időszakom, akkor kinyírtam egy szereplőt, vagy valami rossz történt vele. Ha jó volt a kedvem, akkor a szereplőket is boldogabbnak tűntettem fel. A cselekmények is eléggé megegyeznek az én életem történéseivel. Találkozások, barátok, csalódások, halál. Azt hiszem ez a könyv nem csak egy átlagos történet, legalábbis nekem nem. Nem csak annak az emléke, hogy milyen borzalmas íróként kezdtem az egészet, hanem rengeteg eseménynek is.

Ha csak egy olvasó vagy itt, de szeretnéd kipróbálni, hogy milyen is az, amikor te magad irányítod a történéseket, akkor ne félj belekezdeni. Menni fog, ha időt szánsz rá, elengeded a fantáziád és beleadod az érzéseid, mert azok nélkül nem lehet írni.

Szereplők, az én képzeletem szerint:

Penny

Baltazár

A haját képzeljétek parókának, nem találtam más olyat, ami megegyezett volna azzal, amilyennek én gondoltam őt.

Tyra

Róla már láthattatok képet. Ő nem teljesen az én szüleményem, mert egy játékból szakítottam ki, ami nem más mint a Paladins.

A többieket rátok bízom.
Nem szeretném befolyásolni, a ti általatok gondolt képet róluk.

Na hát ennyi lenne.

Befejezve!

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro