- Hol van Rafael? - kérdezte Gábriel, mikor a nagy tömegnyomorban észrevette, hogy barátja nincs mellette.
- Nem tudom, de szerintem elment Pennyhez, én is már csak annyit láttam, hogy kimegy a teremből.
- Hát jó, akkor még visszaalszom. - mondta, mikor rájött, hogy még korai felkelni.

~Rafael szemszöge

Mikor kiértem a várból, az égre emeltem tekintetem és egy lyukat kezdtem el keresni fölöttem. Eléggé sűrűek voltak a fák lombjai a vár közelében, ezért kicsit odébb lépkedtem, hogy semmi ne takarja el a nagy kékséget. Mikor sikeresen találtam egy helyet, ahol simán átkelhetnék az angyalok világába, elrugaszkodtam a földtől és már a levegőben voltam. Eléggé rég használtam a szárnyaimat ilyen hosszútávú repüléshez, ezért a kezdetek nehezek voltak, de aztán gyorsabban kezdtem el verdesni és láttam, ahogy közeledek a másik világba.

Útközben eszembe jutott, hogy most mégis kiért teszem ezt az egészet. Vajon megéri ez nekem? Tyra még csak rám sem hederít, lehet, hogy csak egy nagy hülyeséget csinálok, mert mikor megkapja a szert ő visszamegy az élők közé, én meg magányos maradok. Valamiért úgy érzem, hogy megérdemli és, hogy nekem ezt kell tennem. Mikor vele beszélek valami furcsa dolog történik velem, boldog leszek és nem akarom, hogy eltávolodjon tőlem. Még akkor sem, ha így beszél velem és ennyire távolság tartó. Az első napon, mikor csak ketten voltunk abban a szobában, még éreztem arra esélyt, hogy megnyílik előttem. Akkor mintha egy másik Tyra lett volna. Az igazi ő, nem pedig egy parancsnok, aki harcba vezeti a seregét és kiadja nekik a parancsot. Ha ez az igazi ő, nekem akkor nem kell egy ilyen nagy szájú, aki azt hiszi, hogy ha már vannak valakik mögötte, akkor mindent megcsináltathat akárkivel.

Na kezdjünk akkor hozzá.

Átcsusszantam a nyíláson és egyből szétnéztem, hogy megtudjam, hol is jöttem fel. Mikor balra néztem egy fal volt csak mögöttem, aztán elnéztem a másik irányba is, ahol egy hosszú hídat láttam, ami a fal irányába nyúlott. Messzebb pedig végeláthatatlan házsort. Tehát épp a király segge alatt vagyok.
- Csodás. - dünnyögtem halkan.
Mivel a közelben nem volt senki, így szaporán szedtem a lábaimat a kapu irányába, majd hozzásimultam a falhoz. Mikor bekukkantottam a kapun, kisség kidugva a fejem a takarásból, két őrt pillantottam meg, akik már a kézfejükkel támasztották a fejüket. Már tudom is, hogy hogyan jutok itt át. Mintha csak itt laknék, elsétáltam mellettük és odaköszöntem nekik.
- Jó reggelt! Már nem sok van, kitartás! - hangzottak szavaim, már a falakon belül.
- Jó reggelt uram! - mondta az egyikük ásítva, - Köszönjük, magának pedig jó pihenést!

Jól gondoltam, olyan álmosak már, hogy alig látnak és a fülükben is minden szó ugyanúgy hangzik. Halkan lépkedtem a csigalépcső fokain. Néha kibámultam a kicsíny lőrés szerű ablakokon. Csak annyit láttam, hogy egyre jobban éledezni kezdenek az angyalok. Jobbnak ítéltem, ha gyorsabban jutok fel, jó lenne, ha még váltás előtt kijutnék. Már nem volt sok lépcső, amikor csörgést hallottam meg a legfelső szintről. Tehát ébren van, pompás és még a kardomat sem hoztam.
Mikor felértem teljesen, berohantam egy eldugottabb helységbe és ott kezdtem el ötletelni, hogy hogyan is kellene megszereznem a szükséges dolgokat. Végül semmi sem jutott eszembe, ezért úgy döntöttem, hogy mindent akkor fogok kitalálni, amikor esély adódik a toll és a vére megszerzésére. Közelebb osontam Urielhez, mikor megfordult és én mögé kerültem kinyújtottam a kezem, majd megrántottam egy kisebb tollat, ami nagyon könnyen kicsúszott a tollpárnájából. Mikor a nadrágom szíjával a csipőmhöz fogattam, beljebb léptem a szobában. Nem hittem volna, hogy ilyen könnyen fog menni.

- Rafael tudom, hogy itt bújkálsz a szobában. - hangzott pár méterre tőlem.
A francba, miért is lehetne bármi ilyen könnyű? Most, hogy már tudja, hogy itt vagyok, mindegy ha elé állok.
- Gondoltam szeretnél kicsit bújócskázni, öreg barátom. - mondtam neki, már akkor, amikor látott, ahogyan én is őt. Furának tűnhetett, amikor végignéztem rajta, elém is különös látvány tárult. Mikor utoljára láttam, egy vézna csúf fiúcska volt, de most sokkal másabb volt. Karjain izom dudorodott, haját is átformázták, így jobban megnézve a szárnya is fényesebben mutatott és hatalmasabb volt.
- Most, hogy így mondod, játszhatnánk kicsit. De miért tértél vissza? - mondta pajkosan és a kérdésére komolyabb hangnemre váltott.
- Az nem tartozik rád. - fogtam rövidre.
- Az előbb tépted meg a szárnyam, akkor szerintem nagyon is rám tartozik. - emelte egyre feljebb a hangerőt.
- Na jó, akkor játszunk. Én elmondom, hogy mi kell, ha te ideadod nekem azt, amire szükségem van, akkor soha többé nem ártok neked és nem kerülök a szemed elé egyszer sem. - kezdtem alkudozni.
- Én ettől nagyobb tétekben szeretek játszani. - nézett újra a szárnyamra úgy, mint akkor, amikor le akarta vágatni.
- Mondd, hogy mit akarsz akkor.
- Megkapom a szárnyadat, ha legyőzlek egy kard párbajban és most mond, hogy te mit akarsz. - emelte az alku tárgyát a király.
- Egy csepp véredet és egy kardot, amivel feldarabollak. - próbáltam megfélemlíteni.
- Hahaha, legyen. Menj a páncélterembe és fegyverkezz fel. Délben kezdünk. Ha valaki kérdezné, hogy miért vagy ott, mondd, hogy tudok arról, hogy visszajöttél.
Csak biccentettem a fejemmel egyet és elindultam az említett terembe.
A tudat, hogy lehet itt a vég, egyre jobban tudatosult bennem. Még csak el sem tudok köszönni Gábrieltől, a hűséges társaimtól, akik mindig mellettem álltak mindenben. Nem láthatom többet Pennyt, még az a hülye Baltazár feje is felvillant a fejemben. De egyetlen ember sokkal tovább uralta a gondolataimat. Tyra. Lehet, hogy soha többet nem láthatom az arcát és nem fog velem gúnyolódni. Még csak esélyem sem lesz arra, hogy halljam a nevetését.
Már épp Uriel egyik kutyája adta rám a páncélt és a sisakot. Egyre nehezebb lett a testemen és a lelkemen is a súly, ahogy közeledett a megmérettetés.

- Rafael, már várnak rád odalent. - mondta egy ismerős hang mögöttem és amikor megfordultam a kezembe nyomott egy kardot.
- Hát te vagy az Mihály. - mondtam meglepődve, amikor végre megpillanthattam az arcát régi barátomnak.
- Ki más lenne melletted, ha nem én? Az egész csapat veled van. Ha te most elesel itthagyjuk a helyet.
- Nem, azt nem tehetitek. Nektek itt a helyetek.
- Nem Rafi, ott a helyünk, ahol te vagy. Mindőnk így gondolja, az egész csapat így döntött.
- Hihetetlenek vagytok. - öleltem át barátom vállát.
- Mindig is azok voltunk, neked hála, de nélküled semmi sem lenne ugyanaz. Uriel borzalmas király, az egész törvénykönyvet átszabta. - mondta a számomra új dolgokat.
- Mi? Az nem lehet.
- De, minden csak egyre rosszabb. - hajtotta le fejét előttem.
- Nyugodj meg, nem fogok meghalni, más vére fog folyni. Nem az enyém.
- Elhiszem neked, drága hadvezérünk. - húzta mosolyra száját.
- Na induljunk. Tegyél meg nekem egy szívességet. Ha mégis meghalnék, van a kastély alatt közvetlen egy falu. Menj el a várba és az ott tartózkodó lánynak mond azt, hogy én megpróbáltam és, hogy utálom, azért mert szeretem.
- Kívánságod parancs.

Idegesen lépdeltünk bajtársammal a párbaj helyszínére. Innen nincs visszaút. Nem léphetek vissza, nem szégyenűlhetek le. Fontosak ezek az angyalok számomra, ők számítanak rám.

- Hát mégsem vagy olyan nyuszi, mint azt gondoltam. - csengtek a füleimben ellenfelem szavai, amit alig hallottam, a torkomban dobogó szívem ütemétől.

A nyuszi szóról ismét Tyra ugrott be. Folyton rá gondolok. Szeretnélek még látni, akarom, hogy olyan idegesítő legyél velem. Nem érdekel már az sem, ha utálsz, csak hadd lássalak még tovább.

- Hát mégsem vagy olyan vézna Uriel, most először nem bújsz a kutyáid mögé. - szólaltam fel bambulásomból.

- Ne a szád járjon. Gyerünk, kezdjük!
- szórta utolsó két szavát mellette lévő alacsony angyalra.

A harc kezdetét vette, ahogy megütött egy gongot a törpe angyal. A hang kezdetével minden elhalkult körülöttem, kizártam a mögöttem tolongó népet és csak az ellenfelemre összpontosítottam.

Uriel egy jól irányított ütéssel végigkarcolt a karomon, ahonnan vér kezdett folyni. Hangosan felszisszentem és próbáltam hárítani a következő ütést. Sikerült kicsit ellöknöm a kardját, de még így is megkarcolta a lábam. Hiába a felszerelés, simán átvágja a kardja még a gyémántot is.

Mivel már nem volt vesztenivalóm így emeltem a téten.
- Mit szólnál ahhoz, ha a tied lehetne a legerősebb csapat, a királyságodért cserébe. - tudtam, hogy régóta fáj rájuk a foga, egyértelmű volt számomra a válasza.
- Kecsegtető ajánlat. Ám legyen. - ahogy kiejtette a választ, nekem támadott és a hátamba mélyesztette a kardját.

Borzalmas fájdalom futott végig a gerincemen. Nem bírtam már állni, lekuporodtam a földre, hogy erőt gyűjtsek.

Gyerünk Rafael nem adhatod fel! Még meg kell nevettetned Tyrát! Számít rád mindenki. Nem lehetsz ilyen puhány! Talpra! Harcolj! - szántották át az agyam ezek a szavak. Aztán a fülembe is hasonló dolgok szakadtak, mint egy vízesés.

- Rafael! Te nem vagy nyúl! Harcos vagy! Kelj fel! Nem hagyhatod hátra a csapatod!

Ezt a hangot akárhonnan felismerném. Gabriel az. Forgatni kezdtem a fejem, annak a reményében, hogy megpillantom a sorok között. Aztán mikor hátrafordultam ott állt mögöttem. Jobban akarta, mint én, éreztem az erejét és egyre jobban visszatért belém is. Feltápászkodtam és Urielt figyeltem, ahogy újra támad. Jól olvastam tervét és elhárítottam az ütést és sikerült egy csapást mérnem nekem is rá.

- Csak nem visszatért az életkedv beléd?
- De. - majd levetettem magamról az összes védő öltözetet.
- De felbátorodott valaki. - vigyorgott még mindig Uriel. Eszembe jutott, hogy ő nem olyan mint én. Várjunk! Én fájdalmat éreztem. Az a mocsok! Valamivel bekente a fegyverét.
- Csaló! - majd nekirontottam és átszúrtam hasát. Ő odakapott és próbálta elszorítani a benne tátongó lyukat. Kikaptam a zsebemből egy üveget és a kardomra kerüt vért belecsorgattam, majd odadobtam Gábrielnek.
- Vidd le Tyrának, ha én nem élem túl.
Válaszul csak egy szót mondott.
- Harcolj!
Ez az egy szó egy akkora hatalmas löketet adott nekem, hogy egy újabb támadást indítottam ellenfelemre. Váratlanul érte a fejre irányuló ütésem, esélye sem volt védekezni. Elfordítottam a fegyverem élét és sikeresen átvágtam Uriel nyakát. A feje pattogva ért földet és a teste is követte az irányt.
Győztem!
Minden hang egyszerre hasított a fejembe. Az egész nép éljenzett. Örültek annak, hogy ez az egész lezárult. Örültek az új királyuknak. Nekem.