- Na, most hogy mind a ketten itt vagytok, beszámolnátok arról, hogy mit akartok? Nem nehéz észrevenni, hogy nem csak szórakozásból csináltátok ezt az egészet. - mordult az ikrekre Rafael és közben kapkodta a fejét közöttük, hogy ne érezzék úgy, hogy csak egyikőjüktől várja a választ.
- Nem tudnál néha kicsit butább lenni? Csak egy egészen icurka picurkát? Talán akkor még cukibb is lennél, szeretem a kis hülye szerencsétleneket. Olyan aranyos, amikor rontanak, vagy elesnek és... - mondta a szőke hajú lány.
- Le kell, hogy lombozzalak. Nem! Na, ki vele! - vágott közbe és egyre jobban feljebb emelte a hangját Rafael.
- Lenne egy ajánlatunk, ami nem más mint egy szer, amit ha valaki megiszik és kikerül innen, ebből a világból, amit ti szellemvilágnak mondtok, át a kapun, ami új életet ad, akkor az a személy emlékezni fog mindenre. Arra, hogy hogyan került ide, arra, hogy ki volt előző életében és minden más személyre is, aki valamilyen formában részt vett élete alakulásában. Egy darab sem fog kiesni az emlékeiből. - ecsetelte a vörös lány, akinek a mondandója felkeltette Tyra és Rafael figyelmét.
- Na és mit kell megtennünk érte? - kérdezte Tyra, akire Rafael odakapta a fejét, miközben értetlen fejet vàgott, valószínűleg nem tudta, hogy Tyra szeretne emlékezni valakire innen, vagy még azt sem, hogy vissza akar térni az élők sorába.
- Te nem tudsz tenni semmit, de ő igen. - nézett az angyalra. - Fel kellene menned a királyhoz és egy tollát valamint a véréből egy cseppet   szeretnénk tőle, ezért cserébe. - vett ki egy kicsíny üveget a zsebéből Rubina, amiben feltehetőleg az a lötty piroslott, amiről beszéltek.
- De, ha visszamegyek és elkapnak, akkor a szárnyamat is elveszíthetem. - mérlegelt Rafael.
- Ez már nem a mi ügyünk, az, hogy te megszegtél valamit és ezért ki vannak akadva, az ellen nem tehetünk semmit. Kell ez a lötty vagy nem? - lobálta az angyal szeme előtt az elixírt.
- Kell! De hol találom a kaput? - jutott az angyal eszébe, hogy ő még annak sem tudja a hollétét.
- Azt magatoknak kell megkeresni, még mi sem igazán tudjuk, csak annyi az ismeretünk róla, hogy valós. - a csendesebb, Blondy is beleszólt már, de mivel az imént is át akarták vágni az angyalt és a lányt, így nem tűnt túl hihetőnek.
- Lefogadom, hogy tudtuk róla mindent, ravasz népség. - Rafael bókjára a két lány összenézett és egy vigyorral ajándékozták meg egymást.

A beszélgetést itt befejezték, Rafael elnapolja a visszatérését népéhez, inkább holnap kipihenten megy vissza. Megígértette mind a hármójukkal, hogy barátjának erről ne szóljanak egy szót sem, mert magában hatásosabb lesz a küldetése. Gondolni sem tudott arra, hogy mi lenne barátjával, ha nem lenne szárnya. Az emlékek kezdtek feltörni arról a napról, amikor majdnem a szeme látára fosztották meg angyali testrészétől.

Mivel esteledett, ezért visszatértek a várhoz.
- Miért van a várban egy hatalmas nagy lyuk? - kérdezte Tyra, mert még este is jól lászott, hogy a vár egyik oldala eléggé leomlott és így levegős lett az épület jobb szárnya.
- Pár napja vagy inkább egy hete kötülbelül ez a hely egy csatatér volt. A titánok meglátogatták a szellemek világát és itt kötöttek ki. Pennyék épp gyakoroltak, így az óriások itt ütöttek rajtuk. Én meg ügyeletes voltam fent és lejöttem a követőimmel segíteni nekik. - felelte Rafael, pár olyan pontot belerakva a mondandójába, amire a lány nem is volt kiváncsi.
- Én csak azt kérdeztem, hogy az miért van ott, de azt nem hogy te miért voltál itt akkor. Az a legkevésbé sem érdekel, hogy te mikor, hol, mit csinálsz. - magyarázkodott Tyra kissé feltünően sokáig.
- Majd fog. - mondta Rafael és közben kihúzta magát.
- Beképzelt. - mondta ki a számára nyílvánvalót.
- Öntelt. - vágott vissza a Rafael.
- Szereted azt az öntelt lányt. - mosolyodott el Tyra.
- Miért szeretném, ha olyan, mint egy felfújt hólyag?  - kérdezett vissza kapásból Rafael.
- Mert... Mert csak szereted és kész.. - zavarodott össze a lány miközben beléptek a várba.
- Láttam, hogy elpirultál. - erre már nem mondott semmit Tyra, mert többen is voltak körülöttük.

Az éj leszálltával a megvendégeltek gyomra egyre jobban korgott, ezért a korábban felajánlott élelmet mégiscsak elfogadták, tehát berobogtak a raktárba és birtokba vettek elegendő ételt. Majd visszamentek tele kézzel a nagy terembe, ahol lekuporodtak, ki a földre, ki a kő ülőhelyre és megtömték a gyomrukat.
- Ésszel egyetek, ne csak faljatok! - intette rendre Tyra a kiéhezett csapatát.
Mindenki szófogadóan lelassította a habzsolást és csend ült a teremre.
- Te is itt alszol? - fordult az angyal irányába Tyra, aki csak bólintott egyet aztán a Gábriel melletti ágyra pillantott, ezzel megmutatva, hogy egészen pontosan hol is.
- Reggel korán kelek, hogy ne a déli őrökkel találkozzak, mert ők eléggé éles látásuak. A reggeliek már álmosak, mert egész este fent vannak és elfáradnak. - magyarázta meg előre, hogy ha hangokra fog felkelni Tyra, akkor az csak ő lesz nem pedig egy másik lény.
- Sok sikert! - fogta rövidre. - Egyébként kinek akarod azt a szert? - nyújtotta el a beszélgetést.
Rafi csak megharapta alsó ajkát, ezzel befejezve a csevejt.

A két angyal és a téli hadsereg nyugovóra tért. Fárasztó napjuk volt, így hamar elnyomta őket az álom. Rafael még vetett pár pillantást az alvó Tyrára, aztán mikor megállapította, hogy valószínűleg mindenki alszik, ő is alvásra hajtotta fejét. Pár pillanat alatt már az álmában megjelenő bárányokat kergette.

Az napfény első sugarai kezdtek megjelenni a teremben, a hatalmas lyuk beengedett minden fényt, ami a vár falait melegítette. Mivel Rafael a  másik oldalon volt, így még a világosság sem tudta megzavarni hangos szuszogással telt alvását. Ám egy ember azonnal felébredt, amint szemeit csiklandozni kezdte a hatalmas korong ágai. Tyra mocorogni kezdte, mikor egyre melegebb lett a teste. Nem volt ehhez az időhöz szokva, ezért felkelt és álmos szemeit dörzsölgette. Amikor észrevette, hogy Rafael még mindig az ágyat nyomja elindult felé, hogy felébressze. Először csak meglökdöste kicsit, aztán arcához hajolt, hogy belekiabáljon a fülébe.
- Ébresztő tollas!
Rafael a hangra egyből felkapta a fejét, így majdnem összeért az arca Tyráéval.
- A francba, el fogok késni. - mondta, mikor észrevette, hogy a nap megelőzte a felkelésben.
- Semmi köszönöm vagy ilyesmi? - szegezte a kérdést az angyalnak, amikor az már éppen szlalomozott a földön fekvő csapat tagjai között.
- Kössz Tyra, úgy is tied az elixír, az nem lett volna jobb köszönet nyílvánítás? - fedte fel hálájául szolgáló tárgyat és kislisszolt az ajtón.
Mivel Tyra reggeli ébresztő hangja végighasított az egész helységen, így mindenki ébredezni kezdett.

Tegnap sikerült ismét meglepnetek.
A sztorim a 6. helyet érte el a kategóriában. Köszönönöm minden olvasómnak a csillagokat!❤
Szeretném bejelenteni, hogy jövőhéten egy új történetem kerül nyílvánosságra. Remélem az is ilyen eredményes lesz és tetszeni fog nektek.