A nő ismét álmodott. Egy számára ismeretlen helyen volt. A város szélén lévő vasútállomáson. Minden csendes volt. Egy árnyat vélt felfedezni a sínek mentén, ami közeledett. Majd a háta mögött jelent meg egy alak, mikor a nő előre fordult az árny már előtte volt, ő volt az ismét, a kopott köpenyes. A nő mint ha ott se lett volna a férfi átkelt rajta egyenesen az alak irányába, aki nem volt más mint a köpeny elrablója. A tábornok nem vette észre a felé közeledő árnyat, ezért nem tudott felkészülni a szellem érintésére, amikor a kézt megérezte a nyakán összehúzta magát. A kísértet megragadta a nyakát, mint ahogy már sokszor ezelőtt. Vagy talán mégsem. Ez most más volt. Sokkal erőteljesebb. A tábornok kapálózott, de nem tehetett semmit hiszen nem tudott hozzáérni a szellemhez. Akárhányszor próbálta megérinteni az őt folytogató lényt annyiszor szorult jobban a kéz a nyakán. Még rugott egyet a lábával majd a kéz elengedte és a tábornok elfeküdt a földön. A nő nem tehetett semmit. Végignézte az egészet. A szellem megfogta a rajta lévő szakadt kabátot majd eldobta és véget ért az álom.

A nő sikoltva ébredt fel rémálmából. Körülnézett a szobájában majd mikor megállapodott a szeme egy kendőn magához vette és megtörölte teste izzadt részeit.

Reggel elindult a boltba, hogy teljesítse a feladatát. Nem volt túl nagy forgalma, csak a szabó tért be hozzá aki csak pár üveg bort vett és már tovább is állt. Amikor fizetett egy papírt hagyott a pulton pár sor írással. A papíron az állt, hogy két óra múlva legyen a vasútállomáson. Amikor a nő szóra nyitotta a száját, hogy megkérdezze ki írta neki ezt az üzenetet, a szabó már messze járt. Úgy tett, ahogy a levélben volt írva, két órával később megjelent a vasútállomason, egy perccel sem később vagy hamarabb. A vonatok épp elindultak így megüresedett az állomás, de nem teljesen. Valaki ott maradt, egyetlen egy alak és az nem volt más mint...