1.

A három férfi egy gyönyörű kertben sétált, és beszélgettek. Annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy nemcsak a kert által nyújtott szépségekről feledkeztek meg, hanem nem vették észre, az utánuk oson lányt. Másnak annál jobban szemet szúrt a lány. Anyja épp a házuk irányába tartott, mikor meglátta a vezetőt a két fiúval sétál, majd az utánuk lopakodó lányát. Temír egy magas fa árnyékába húzódott, és onnan leste a társaságot, annak ellenére, hogy jól tudta, hogy a bolygó hamarosan fordul és belépnek a negyvennyolc óra sötétségbe. Nagyon kíváncsi volt, hogy ugyan hol voltak, merre jártak? Mert a dokkolótól indultak útnak, és a lánya is onnan követte őket.

Trixin, lopakodó üzemódban ment utánuk, a fülét hegyezte, hogy mindent jól halljon, de a három férfi igen halkan, szinte suttogva beszélt. Néha –néha sikerül egy –egy szófoszlányt elcsípni, de addigra már a vízesésnél jártak. Érezte, és hallotta, hogy Delton hadar, ami nála az idegesség jele volt.

-Borzalmasan sajnálom, Helfus, hogy aznap, mikor a fiút elraboltuk, hibát követtünk el. –Alt bólogatott mellette. – Nem voltunk körültekintőek, és nem hoztuk magunkkal akkor a lányt. Hiába tértünk vissza, hiába követtük, nem volt mód és lehetőségünk arra, hogy magunkkal hozzuk – megálltak. Trixin nem figyelt oda eléggé, és majdnem beléjük rohant. Gyorsan egy fa mögé állt, és onnan leselkedett feléjük – Ma pedig még nagyobb hibát követtem el. Ahogy kérted, visszamentünk érte. Vártunk és végre megjelent. Kijött a házuk udvarára, ránk nézett, ráirányítottam a csóvát, a kezem a gombon volt, de valami visszatartott, ahogy néztem őt. Helfus. Annak a földi lánynak a szépsége, elbűvölt engem. Soha nem éreztem még ilyet. Helfus, én szerelmes lettem abba a lányba.

Trixin a fa mögött hatalmasat nyögött. Majd a szája is tátva maradt, Helfus szávaitól. Ő biztos volt benne, hogy Helfus ismét megbünteti. Tévedett. Elnézett a vízesés irányába. ha nem forrt volna benne a düh, gyönyörű látványt láthatott volna, a lenyugvó Nap sugaraiban. A napsugarak szivárványt törtek a huhogó víz felszínén.

-Drága, fiam, Delton. Valóban baj, hogy nem tudtátok a lányt elrabolni. De egyben igazat adok neked. Én sem tudtam volna megtenni, ha egy gyönyörű földi lény megbabonáz, elrabolja a szíved- Helfus nagyot sóhajtott, ami nem kerülte el a két fiú figyelmét. – Ellenben, új tervet kell kieszelnünk. A lányt egy kis időre pihentetjük, és hetekig nem lépünk be a Föld légkörébe, és nem rabolnunk el embereket. Ha letelik a pár hét, újból műveletbe lépünk. Nem szeretném, ha te is úgy járnál, mint én, évekkel ezelőtt.

A két fiú összenézett. Sok mindent hallottak a vezetőjükkel kapcsolatban. Rengetek mende –monda keringett róla, de egyáltalán nem akarták elhinni azokat. Fő pletyka az volt, hogy miszerint, Helfus annak idején, szerelmes lett egy földi asszonyba, feleségül vette, de meghalt, mert a szervezete nem tudta elviselni, a bolygójuk klímáját. Ezek szerint, igaznak bizonyul az állítás.

-Gondolkodj el azon is, hogy mi legyen a lánnyal.

Trixin nem várta meg Delton válaszát. Visszafordult és rohanni kezdett a dokkoló állomás felé. Dühe a földi lány iránt egyre jobban terjedt. Ő egyet akart csupán. Hogy a lány meghalljon. Nem vette észre az anyját. Temír látta a száguldó lányát és azt is, hogy beszáll egy kisebb kabinba és útnak indul. Állt és nézett a távolodó gépezet után. Így állt percekig, majd ő maga is rohanni kezdett. Nem háza irányába, hanem egyenesen kert felé, ahol belebotlott a három érkező férfibe. Nem tudta volna megmondani ő maga sem, de a lánya iránti düh, arra készítette anyai szívet, hogy beköpje a lányát. Szinte belecsimpaszkodott a vezetőbe.

-Tudod, hogy jó szívem van, Helfus, és azt is tudod, hogy mindent megtennék a lányomért, nem is ártanék neki, de úgy érzem, hogy muszáj megmondanom.

-Nyugodj meg, Temír. Szedd össze magad és kezdd az elején. Mi van, Trixinnel?

-Nem tudom, hol voltak, de épp láttam megérkezni őket. – Bökött az állával a két fiú felé. – Te is ott voltál, és ők elmentek veled. De Trixin is követett titeket, és nincs néhány perce, hogy itt futott el előttem, és beszállt az egyik kisebb kompba és elhagyta a bolygót.

Összenéztek.

-Nyugodj meg, Temír! Ibrahim!

Nyúlánk, betegesnek tűnő, fiatal fiú jelent meg, aki hajlongott a vezető előtt. Temír végignézett rajta. A fiú nem tűnt magukfajtának, bőre nyirkos volt, szeme üreges. Valami nagyon nem stimmelt vele.

-Ibrahim! Visszakíséred Temírt a házához. Megvárod, míg bemasírozik az ajtón. Addigra ott lesz egy őr is és vigyáztok rá. Értve vagyok? –megszeppent fiú csak bólogatni tudott. – te pedig engedelmes leszel. Nem szól, nem hív, nem beszél. Kivárod, míg az engedelmet nem ismerő lányod, visszatér. Indulj!

A furcsa fiú kézen ragadta a döbbent Temírt, és húzni kezdte a házak irányába.

-De, Helfus. Ő a lányom és nem tiéd... Miért csinálod ezt? Engem büntetsz helyette?

- Induljatok. Szálljatok be abba a hajóba, amit eddig használtatok.

-Mire gondolsz, Helfus? Csak nem arra, hogy...

- Bízzunk abban, hogy a hibbant lány, nem öli meg a szívszerelmed, míg oda nem érünk. Nyomás.

Trixint kísérő alak, meg-megállt, horkantott egyet, állva aludt. A nő nem tudta elképzelni, ugyan mi baja lehet. Jobban megnézte magának, de neki úgy rémlett, hogy soha sem látta eddig. Könnyű szerrel leléphetett volna mellőle. Már –már ott tartott, hogy kirántja a kezét a másik gyenge szorításából, mikor újabb alak lépett melléjük. Arca merev volt, tekintete kemény. Egy csöpp jóindulat sem látszódott rajta. Trixin tudta ki ő. Azon férfiak közé tartozott, akik a titokzatos egészségügyi blokkrészleget őrizték. Katonás tartással és mozdulattal felkapta a másikat, aki nem ellenkezett. Szinte nem is érzékelte a mozdulatot. Temírt erősen meglökte, majdnem elesett. Mindvégig ott maradt mellette, míg be nem lépett a házba, és rá nem zárta az ajtót.

Temír már semmit sem értet, csak iszonyú dühöt érzett Helfus iránt. Belerúgott az ajtóba. Ki kell találnia valamit, ki kell jutnia innen bármi áron. Ha sikerül meglépnie, utána fog járni a dolognak.

2

Bianka az ufóval való találkozás után, bevánszorgott a konyhába. Miután úgy érezte, pihent és erőt tudott venni magán, felállt a székről és próbált visszajutni a szobájába. Nem jutott el odáig. Az előszobában összeesett, anyja lába elött. Ő maga nem vette észre, mint azt sem tudta, hogyan jutott be a szobájába. Néha érzékelte, hogy valakik állnak mellette, ránéznek, valaki hőjét mérte. Míg magas lázasként az ágyát nyomta, szőrnyű rémálmok gyötörték. Az ügyelet szerint, e betegség már rég bujkált benne, s most valami kiváltotta. De hogy mi a baja? Az 2orvos sem tudta megmondani. Másodpercekkel később Bianka dobálni kezdte magát az ágyon, alig tudták lefogni. Szeméből csak a fehérje látszódott. A roham, nem tartott negyedóránál tovább. Kellett még egy kis idő, mire Bianka teljesen magához tért. Ott térdelt mellett a családja, s csak bámultak rá. Felült, és hányingerrel küszködött.

-Mi történt?

-Valamiféle rohamod volt, lányom.

-Roham? Érdekes. Sosem volt eddig semmiféle rohamom. Olyan furcsa álmom volt.

-Furcsa? Mi itt aggódunk érted, lázas vagy, ki tudja mi bajod, fura rohamaid vannak, te pedig álmodol.

-Jajj ,anya! Akkor is. Igazán furcsa volt. Tudom, hogy csak álmodtam, de ez az álom olyan volt, mintha valóság lett volna.

-Álom volt. Valószínű, hogy a magas láztól álmodtál össze mindenfélét. Vagy a roham váltotta ki.

-Nem. Biztos, hogy nem. Muszáj elmondanom, anyu. Ezt hallgasd meg. A bolygót két különleges Hold vette körül. Negyvennyolc óránként váltja egymást az éjszaka és a nappal. A bolygó körül különböző, furcsa állagú műholdak keringtek. A bolygó belülről csodaszép. Hatalmas kertet láttam, egy gyönyörű vízeséssel, de annál szebb parkkal. Valahogy ilyennek képzelem el a Bibliai Édenkertet. És a házak is olyan furák voltak. Fura talapzaton álltak, szinte lebegtek a föld felett. Ott voltam. Azon a bolygón jártam.

Anyja melléje ült és megrázta.

-Nem jártál azon a bolygón, az egészet képzelted. Lázas állapotodban áldottál össze mindenfélét.

-Nem álmodtam, ott jártam. Vagy talán az ufó, amit láttunk és hallottunk, a képzeltünk szüleménye volt?

-Nem láttunk és nem hallottunk semmit. felejtsd el, örökre.

Bianka telefonja megszólalt. Ránézett. A szám ismeretlen volt, nem volt szokása nagyon, hogy ismeretlen számokat felvegyen, de most az egyszer kivételt tett, hogy az anyját lerázza. Ő maga pufogva kivonult, de nem messze a szobától. Tisztes távolságba megállva, hogy azért mindent jól hallhasson.

-Horváth Bianka. – hívó bemutatkozott. Biankának nem tetszett. – Mit akar tőlem?

-Találkozni veled. Beszélnünk kell valamiről, valamiről, ami csak kettőnkre tartozik.

-Beteg vagyok!

-Nem érdekel. Fél óra és ott vagyok!

-De...

Válaszolni már nem tudott, mert a hívó letette e telefont. Nem ment ki, úgy kiabált ki a szobájából.

-Anyu, tudom, hogy itt állsz és hallgatódzol, így csak kiszólok. Fél óra múlva itt lesz valaki, aki hozzám jön. Engedd be. És mielőtt bármit is mondanál, de szerintem te is jól hallottad, mondtam neki, hogy beteg vagyok. De nem érdekelte.

3.

Dóra, hogy kissé megnyugtassa az idegeit, előkereste a teleszkópját, és az egyik kedvenc hobbijának élve a teleszkópot a Hold felé irányította. Imádott mindent, ami az űrhöz köthető dolog volt, szerette volna, hogy Biankával egyszer ő maguk fedezzenek fel egy bolygót, üstököst vagy csillagot. Egyszóval minden érdekelte, kivéve egy dolgot. Ő nem hitt az idegnek létezésében. De egy valami még jobban izgatta, éppúgy, mint Biankát. Maga a köd. Ő is szeretett volna utána járni a dolognak, a kisfiú eltűnésesnek. Abban bízott, hogy ő maga fejti meg a rejtélyt, és a faluban mindenki büszke lesz rá. Bízott benne, hogy ma is ellepi az éjszaka folyamán a falut a köd. De úgy látszik, ma ez nem adatik meg, mert eddig tiszta égbolt volt látható. Dóra nem is sejtette, hogy percek múlva, az unalmasnak induló este, esemény dús lesz, és olyannak lesz szemtanúja, merről még nem is mert még álmodni sem.

Jó félóra eltelte után, valami igazán furcsa dolgok történt az égbolton, Kata épp ismételten a Hold felé irányította a távcsövét, mikor is valamiféle lángcsóva húzott el az égitest mellett. A lány hátrébb lépett a távcsőtől, a szemét becsukta, majd ismét kinyitotta, majd a készülék mellé lépett, és ismét belenézett, s másodpercekkel később torkaszakadtából ordítani kezdett. A fénycsóva pontosan a házuk előtt húzott el, nagy robajjal csapódott be a házuk előtt álló meggyfába, ami már akkor ott állt, mikor még meg sem született. Volt valami, amit nem láthatott. A becsapódás helyén egy égési sérülést szenvedett alany vánszorgott ki a fa takarásából. Mielőtt az emberek kicsődültek volna a hangzavarra és a füstre, az a valaki gyors ütemben, bár tántorogva, elvánszorgott onnan.

Az egész fa lángolt, hangzavar, kiabálás hallatszott. Dobogó szívvel vonszolta le magát az emeletről, ki az utcára. Csődület kellős közepén, mutogatva és ordítozva ott álltak a szülei. Egy – két szomszéd kezében vödröt látott, akik igyekeztek eloltani a tüzet. Dóra tátott szájjal bámult hol a csődületre, hol pedig a fémes valamire az árkukba volt található. Szikrázott, izzott, és füstölt. Lehajolt, hogy megérintse, de valaki megragadta a kezét és megálljt parancsolt. A lány felnézett és nála kissé idősebb nővel nézett farkas szemet. Szeme barátságot sugallt, de a tekintete kőkemény volt. Két marcona képű férfi állt mellette, azok mellett vigyázzállásba még négy személy. Két férfi és két nő. Magatartásuk és állásuk katonás volt, látszott rajtuk, hogy a parancsokhoz voltak szokva. Percekkel később négy egyforma autók fékeztek le előttük. Most már nemcsak Dóra bámult tátott szájjal, hanem a szomszédok is.

-Maga ki? – kellett egy kis idő, mire magához tért a döbbenettől, és fel tudta tenni a kérdést az ismeretlen, csinos nő számára- és miért ne nyúljak ehhez a forró izéhez?

-Egyrészt, mert forró, másrészt azért, mert ne és kész. Amúgy Péter Zsuzsanna vagyok, százados.

-Aha. Százados?

-Rendőr, aki szeretne veled beszélni!

-Rendőr? És velem? Miért pont velem?

-Veled és kész! Tudunk valahol négyszemközt beszélni?

-Tudunk hát. – nézett a rendőrre döbbenten.

Percekkel később a lány szobájában ültek, és a százados töviről – hegyire beszámolt mindenről. Nekem kellett sok idő, és Dórából kitört nevetés.

-Ez most valami vicc ugye?

-Nem, nem az. Biankához indultam épp, mint mondtam már, mikor nekünk is feltűnt a jelenség. Bár már este van és sötét, mégis arra szeretnélek kérni, gyere el velem hozzá. A telefonba azt említette, hogy beteg.

-Beteg?

-Beteg. Azt hiszem, lesz számunkra egy érdekes története. Kint megvárlak.

Zsuzsa felállt és ott hagyta a döbbent lány. Odakint dolgoztak az emberek. Az egyik férfi meglátta a százados odament hozzá és a következőt mondta.

-Százados asszony. Épphogy nekiálltunk a szerkezet vizsgálatának, a szó szoros értelmében elpárolgott és csak a váza maradt meg- mutatott rá a férfi. Zsuzsa a férfi válla felett kitekintett a mutatott irányba és bólintással nyugtázta a hírt – alig lehetett megközelíteni, valamiféle furcsa sugárzást áraszt magából.

-Tegyék a kocsira és hajtsanak el vele. Amint megtud valami fontosat, azonnal értesítsen.

-Értettem!

Dóra épp akkor vánszorgott ki a kapun, mikor a furcsa szerkezetet a kocsira tették, majd elhajtottak vele. A bámészkodok még percekig álldogáltak odakint, majd csalódottan bevonultak a házaikba. A két nő beült az egyik autóba és Biankáékhoz hajtottak vele.

4.

A kocsi megállt egy helyen. Mielőtt megnyitották volna a titkos ajtót, az egyik férfi körbetekintett. De az út Fadd és Tolna között ezen az estén kihalt volt. Pedig e estén a köd sem lepte el a területet. Valahonnan a halastavak irányából a szél birkabégetést hozott feléjük. Visszaültek az autóba, és lehajtottak az úton a Duna felé. Ismét megálltak, a sofőri újfent kiszállt az autóból és az egyik fa takarásában álló kisebb botszerűséget meghúzta. Az autó lesüllyedt a föld alá. A szerkezetet levették az utánfutóról, ami még mindig füstölgött és forró volt.

Dr. King a fejével jelezett, melyik helyiségbe vigyék a szerkezet. Mély levegőt vett, majd kifújta és fejcsóválás közepette bevonult a helyiségbe. Csak ennyit motyogott magában. „ Úgy látszik, hosszú éjszakának nézek elébe"