Mindketten szakadt, mocskos ruhában voltak. Az egyik egy hatalmas zsákot tart az egyik kezében, a másikban meg egy katana volt. Nanami rögtön kiszúrta, hogy ez a teljesen átlagosnak tűnő kard nem is olyan átlagos, ráadásul az azt árusító tolvaj fellengző szavai alapján már biztos benne, hogy az mi is valójában.

„Meg kell azt szereznünk..." - gondolja Nanami

„A zsákban biztosan kaja van! Érzem...." - gondolja Hana miközben nagyot kordul a gyomra, de szerencséjükre nem akkorát, hogy azt meghallja a másik két férfi.

Nanami lehajol Hanához és elkezdi súgni a haditervet, mire Hana válaszul bólint egyet.

- Várd a jelet. - suttogta Nanami a kishúgának és megindult.

A sűrű fák között a célpontoknak esélyük sem volt észrevenni a két apró ellenséget. Nanami halk léptekkel átment a Hana előtti fához, hogy pont úgy illeszkedjenek, hogy a mit sem sejtő férfiak a két kis harcos között legyenek. Nanami mélyen Hana szemébe nézett és bólintott. Abban a pillanatban Hana megindult és rávetette magát az egyik férfira, leteperte a földre és fejbe verte a lidércmaszkjával, amitől azonnal eszméletét vesztette. Eközben Nanami a másik férfit támadta meg aki a kard hüvelyével sikeresen hárította a lány ütését, viszont kardforgatás tudásának híján volt, szóval visszatámadni már nem tudott, de azért még próbálkozott. Már húzta volna ki a kardot a hüvelyéből de Nanami újból rátámadt, ezúttal már sikeresen fejbe rúgta, amitől a már ő is ájultan hevert a földre.

- Megcsináltuk! - kiáltja boldogan Hana és némi étel után kutakodott a legyőzött ellenség kincsei között - Onigiri!- mondja örömmel miközben előveszi azt, vizet, és még némi kaját amit még talált. Már kezdte is tömni magába a laktató finomságot. Nanami is kiveszik egyet már kezdené is enni, mikor hirtelen érezni kezd egy nagyon erős lélekenergiát. Ráadásul ez a lélekenergia nem csak olyan fullasztóan erős, hogy egy pillanatra megáll a légzése is, valahonnan ismerős neki és pontosan tudja, hogy honnan, hisz két napja érezte ugyan ezt az energiát. A napon amikor meghaltak a szüleik. Ráadásul azt is tudja, hogy egy ilyen szintű lélekenergia csak egy kapitányi szintű halálistenből jöhet. Érzi ahogy rohamosan közelít, viszont még elég távol van ahhoz, hogy sajátjukat elfojtva elmeneküljenek.

-Hana! Gyorsan edd meg és fussunk! Érzed mi közeledik? - kérdezi Nanami figyelve testvére reakcióját. Ahogy abbahagyta Hana a majszolást ő is észrevette.

-Valami veszélyes... - válaszolja Hana kis hezitálás után.

-És szerinted mi fog történni, ha meglátja nálunk a kardot és a lidérc maszkokat?

-Semmi jó. - válaszolja ismét Hana.

-Rendben akkor fussunk. - ezzel el is indultak. A tüdejüket kiköpve, lélekenergiájukat teljesen elrejtve futottak a fák között, remélhetőleg a helyes irányba.

-Meg kéne tanulnunk azt a villámlépést amiről apa beszélt... Unom a futást. Olyan lassan futunk. - nyöszörög Hana menekülés közben. - Akik elől menekülünk biztos tudnak villámlépni. Simán utolérnének minket.

-Viszont ők nem minket keresnek és jelenleg teljesen el van fojtva a lélekenergiánk. Mire észreveszik, hogy nincs annál a rablónál a kard és elkezdenének keresni minket, addigra mi már kilóméterekre leszünk. Amúgy is a ruhám alá rejtettem a kardot. - Nanami szokásos tudálékoskodása megint kicsit zavarja Hanát, viszint kíváncsisága felülkerekedik rajta.

-Mégis minek kellett az a kard? Nem elég nekünk a kaja? - kérdezi kíváncsian.- Talán el akarod adni?

-Eladni? Ezt? Hahaha! Ez az év poénja! - nevet fel Nanami kishúga tudatlanságán - Zanpakutot akarok csinálni! - feleli végül testvérének, akit nem elégített ki ez a rövidke válasz.

-De ez csak egy sima kard nem? A zanpakutot csak a halálistenek tudnak csinálni. - motyogja Hana szkeptikusan.

-Régen apának is volt kardja. A lidércek is tudnak ilyet és ők nem jártak akadémiára. Nekem is menni fog. És ha majd lepihenünk, el is fogok magyarázni mindent. - válaszol testvérének akin már látszik, hogy kifáradt.

Nanami körbenéz, hogy hol bújhatnának el és észrevesz egy apró üreget egy fánál. Belebújnak az apró nyírásba és realizálták, hogy hatalmas szerencséjükre éppen beleférnek.

-Hana előveszi az onigiris zsákot  és elkezdik majszolni az ételt miközben Nanami mesél a kardról a kishúgának.

-Szóval. Ez még csak egy asauchi amit az alacsonyabb rangú halálistenek kaphatnak. Valószínűleg egy kezdőtől lopták el. Egy ilyen piti bűnöző akit simán levertünk biztos nem próbálna kirabolni egy erősebb halálistent de most nem ez a lényeg. Az asauchiból lesz a zanpakuto de csak akkor ha a halálisten sokat harcol vele és ha elég erős a lelke hozzá, hogy a kard elmondja neki a nevét. - magyarázza Nanami elpilledt kishúgának.

-Én is akarok olyat. - mondja Hana elterülve.

-Gondolkoztam azon is, hogyan szerezhetnénk neked ilyet viszont rájöttem, hogy erre semmi szükség. Vagyis nem biztos, hogy szükséges. Mivel félig lidércek vagyunk lehet képesek lennénk a lelkünk egy részéből fegyvert csinálni, ahogy az arrankarok hozzák létre a sajátukból. Nincs kizárva, hogy te is megtudd csinálni. Bár az igazat megvallva fogalmam sincs, hogy kell. Apát folyton kérdeztem és ő mindig csak annyit mondott, hogy csak úgy. Viszont a halálistenek asszem valami meditálásszerűt csináltak, hogy kapcsolatba lépjenek a lelkükben élő karddal. Vagy valami ilyesmi. Meg kell próbálnunk meditációval. - mondja Nanami. - Keményen edzeni fogjuk magunkat de ma már csak annyi a dolgunk, hogy le pihenjünk. Rendben?

-Rendben. - mondja Hana aki már szinte félálomban van, viszont testvére minden szavát megjegyezte.

-Aludj jól Hana-chan.

-Jóéjt Nanaoneesan.

Ezzel a végszóval bújik össze a testvérpár és merülnek mély álomba a fárasztó nap után. Legalábbis csak az egyik, mivel Nanami képtelen egy ilyen helyzetben álomra hajtani a szemeit.

Valami gondolat fickándozott az agyában. Ismét a halálistenekre gondolt akiket aznap látott. Különösen az egyik. Olyan fiatalnak tűnt. Mintha egy velük egyidős gyerek lenne. Nanami mélyen belenézett a hűvös tekintetű fiú szemeibe és hallotta a hangját. A hangja valahogy...megnyugvást hozott számára.

Kis idő múlva kikémlel az üregből, hogy nem-e változott semmi tegnap óta. Egy pillanatra mintha valamit észrevett volna. Valakinek a lélekenergiája. Gyorsan felkelti Hanát és elbújnak az üregben minden lélekenergiájukat elnyomva mélyen magukban. Nanami érzi, hogy egyre közelebb jönnek és végül megállnak egy fa mellett. Szerencséjükre az üreg takarásban van szóval nem fogják megtalálni őket. Lélegzetüket visszafolytva próbálják kihallgatni, hogy miről is beszélhetnek.

-Kapitány! Biztosan erre jöttek. Mintha éreztem volna a lélekenergiájukat. - hallatszik egy férfi hangja.

-Bolond! Nem kellett volna hagynod, hogy ellopják az asauchidat. Az a két idióta is... Mi az, hogy kirabolta őket két kislány? - most egy morcos mégis az előzőnél jóval fiatalosabb hangot hallott. Ismerős volt neki. Mintha már...

"Ne aggódj, nem lesz semmi baj. Egy jobb helyre kerülsz majd." - csengettek újra a gyengéd szavak Nanami elméjében. Ugyanaz a fiú mondta neki akit az álmaiban viszont látott. - "Biztosan ő az. Minket keresnek." - Gondolja tovább Nanami.

-Kapitány! Mi lesz a két kislánnyal ha megtaláljuk őket? - kérdezi újból a férfi hang. A hallottak alapján az övé lehet az asauchi.

-Elvisszük őket kihallgatásra... Mármint csak akkor ha az a kettő nem vágott át minket. Ha nem lesznek meg a lányok az azt jelenti, hogy hazudtak és őket vesszük elő. Bár eleve az a két idióta kezdte, szóval amúgy sem maradnának büntetlenül. - mormogja a kisfiúhang. - Mindegy menjünk vissza. Már az is lehet, hogy bevallottak mindent és elmondták, hogy hol rejtették el az asauchidat.

-Igenis kapitány! - mondja a másik hang és elindulnak arra ahonnan jöttek. Nanami és Hana még vár egy kicsit aztán kimásznak a lyukból.

-Arra kéne mennünk. - szólal meg Hana. - Ha arra mentek akkor biztosan arra van a Tiszta lelkek városa. Lehet azért nem találkoztunk senkivel mert már nagyon messze vagyunk mindenkitől.

-Ez egy tökéletes ötlet. Induljunk el arra. Valahol csak kilyukadunk. Egyet ne felejts el. A lélekenergiád mindig rejtsd el. Csak akkor engedheted ki ha azt mondom, vagy, ha olyan helyzetben vagy ahol meg kell védened magad. Rendben? - kérdezi Nanami komoly hangsúllyal.

-Oké. - válaszolja Hana és ezzel el is indulnak.

A két kislány elindul a halálistenek után, lehetőleg ki az erdőből. Remélhetőleg ezúttal a jó irányt célozták meg.