- ...oké, de segíts már megérteni egy kicsit! Nem látom magam előtt, hogy hogy a Merlin ótvaros szebbik felébe történt ez a jelenet. Odaállsz elé sugárzó arccal, hogy "képzeld, babát várok!", mire ő: "képzeld, válni akarok?" Egy kibaszott esküvő közepén?!

Lucy csak akkor vette észre, hogy kiabál, amikor Tonks összerándult.

- Hát ja, valahogy úgy.

A szalon végében Dudley Dursley felpattant, és úgy menekült ki a helyiségből, mintha telibe találták volna egy rugózó rontással.

- Most szépen megfordulsz, és leteszed a segged! - szólt utána Lucy. - Úgyis hallgatózni fogsz, én meg nem tudlak megakadályozni benne, mert Dobbynak azzal is biztos morális problémái lennének.

A házimanó azonban nem reagált; a rá jellemző diszkrécióval távozott, amint megbizonyosodott róla, hogy Tonks párbaj helyett hajlandó lesz leülni, és beszélgetni.

- Ő egyébként Harry Potter kuzinja - tette hozzá Lucy, miközben Dudley hangos nyikorgással visszaereszkedett a fotel szélére. - Fogva tartjuk, hogy a megfelelő pillanatban rituálisan kivégezhessük... Merlinre, ne vedd már be huszonötödszörre is!

Tonks el se mosolyodott a fiú arcán átsuhanó rémület láttán.

- Szóval... Remus közölte, hogy hiba volt feleségül vennie, a születendő gyermekünk pedig jobban jár, ha meg sem ismeri őt - folytatta kimérten. - Aztán elment. Nem tudom, hová.

- Te pedig erre fogod magad, és betörsz a halott legjobb barátnőd házába. Tök logikus, én is ezt csinálnám.

- Ne piszkálj már! - fakadt ki Tonks.

Lucy élesen ránézett.

- Történt valami a szüleiddel?

- Mi...? Dehogy, semmi bajuk! - Tonks meglepetten kapta fel a fejét. - Hogy jön ez ide?

- Hát, nem is tudom. A helyedben biztos apámhoz mennék panaszkodni, hogy mekkora seggfej volt a kedves férjem. Már attól jobban érezném magam, ahogy lesújtottan bámulja a padlót, és kényszeres teafőzésbe kezd.

Tonks felsóhajtott.

- Gondolkodtam rajta, de rossz ötlet.

- Ezen a ponton bármit csinálsz, az rossz ötlet.

- Máris jobban érzem magam - sóhajtott Tonks. - Mindegy... gondolom, ismerős az érzés, amikor csomóan figyelmeztetnek, mekkora hülyeségre készülsz, de te csakazértis megcsinálod. Aztán jön a katasztrófa - ami egyedül téged ér meglepetésként -, és teljesen összetörsz, de nem szólhatsz róla senkinek, mert csak neked lesz rosszabb...

Lucy teátrális mozdulattal a szája elé kapta a kezét.

- Merlin segge, ez borzalmas! El sem tudom képzelni!

- ...és hát ilyenkor mindenki csak annyit mond, hogy "én megmondtam". Szóval inkább befogod, és próbálsz úgy tenni, mintha semmi sem változott volna. Mindenkinek jobb így. Megkíméled a környezetedet a csalódástól, magadat pedig az ő csalódásuktól.

- A szüleid megmondták, hogy ne kezdj Remusszal?

- Anyám. De nem a farkaskór miatt. Biztos volt benne, hogy egy idő után valami hasonlót fog csinálni. Meg... hát izé, szóval te is megmondtad.

- Tehát van elég bajod, nem akarod még anyádat is hallgatni.

- Nem... ez bonyolult! - Tonks nem nézett Lucy szemébe, helyette Lancelot Corbitt üres portrékeretét bámulta a falon. - A szüleim egy percig sem hibáztatnának, csak ülnének empatikus mosollyal, és mondogatnák, hogy minden oké lesz. De nem lesz! - Türelmetlen mozdulattal megtörölte a szemét. - Mindegy, hülye voltam, megérdemlem.

- Mégis hogy a francba érdemelnéd meg?! - háborodott fel Lucy. - Nem neked ciki, hogy Remus bepánikolt és lelépett! Pár nap múlva majd megjelenik könnyáztatta arccal, és bocsánatot kér, te megmondod neki, hogy kapja be, aztán nem csinál többet ilyet. Egyszerűen lehetetlen, hogy komolyan gondolta!

- Pedig ez az, amit igazán gondol. - Tonks felsóhajtott. - Egyszer már végigcsináltam vele ezt az egészet. Miután meg... miután eltűntél. Akkor is kitalálta, hogy nem lehetünk együtt, mert ő egy szörnyeteg. Teljesen összetörtem. Sosem szeretett igazán, csak hagyta magát rábeszélni! Végig több energiát tettem a kapcsolatunkba, szinte könyörögtem, hogy foglalkozzon velem... de rohadtul unom már ezt, tudod? Nem várok rá tovább! - Dühös mozdulattal törölte meg a szemét. - Egyedül is végigcsinálom. Akkor is, ha a gyerekünk... ha olyan lesz, mint ő.

- Dora...

- És nem akarok többet Remusról hallani, világos? Ő döntött úgy, hogy elhagy minket, kénytelen lesz viselni a tette következményeit.

Lucy mély levegőt vett.

- Figyelj, muszáj rákérdeznem... akarta ő ezt a gyereket?

- Azt hitte, nem is lehet gyereke - szipogott Tonks.

- De nem is akart?

- Nem tudom, hogy akart-e.

- Összeházasodtatok anélkül, hogy egyáltalán szóba került volna a gyerek téma? - ijedt meg Lucy.

- Azt hittem, nem is lehet gyerekünk! - csattant fel Tonks. - Te talán kielemezted Siriusszal, hogy... - Elharapta a mondatot. - Ne haragudj. Nem érdekes.

Lucy úgy érezte, mintha valaki ököllel szorítaná össze a tüdejét.

- Ami azt illeti, beszéltünk róla.

Tonks még mindig nem mert a szemébe nézni.

- Oh... tényleg?

- Abban maradtunk, hogy nem jó ötlet rászabadítani a világra egy lehetséges utódunkat - felelte gondosan begyakorolt közönnyel Lucy. - Úgy értem, most képzelj el valakit, aki félig én, félig ő. Kész katasztrófa lett volna.

- Dehogyis - motyogta Tonks.

- Miután meghalt, egy ideig még a havim is kimaradt - vallotta be Lucy. Gyűlölt erről beszélni, mégis megállíthatatlanul törtek fel belőle a szavak. - Később persze kiderült, hogy csak azért, mert annyira kész voltam... de úgy éreztem, mintha másodszor is meghalt volna. Pedig utálom a gyerekeket. És borzasztó anya lennék.

- Én is az leszek - sóhajtott Tonks. - De muszáj belejönnöm valahogy. Csak nem lehet olyan nehéz! Egy gyerek legalább sír, ha valami nem oké vele. Persze az éjszakázás kemény lesz. Ketten is az lenne, de egyedül...

- Nem leszel egyedül - szögezte le Lucy.

- A döntésem végleges, és...

- Nem azt akarom, hogy bocsáss meg Remusnak, te idióta! Arra céloztam, hogy majd én leszek az apja.

- Az ap... micsoda?

- Tökre illek a képbe! - Lucy színpadias mozdulattal mutatott végig magán. - Depressziós, életunt alkoholista, aki imádja a gyors kocsikat, és titokban kormányellenes maffiavezérnek készül. Menő apakép, imádni fogják a suliban.

Tonks szeméből kicsordult egy könnycsepp. - Nem kérhetem tőled, hogy...

- Én kérem tőled, a nyavalya törje ki! - förmedt rá Lucy. - Hol lesz nekem gyerekem szerinted? Mármint izé, továbbra is utálom a gyerekeket, kivéve majd a tiédet, de... azt se tudhatja meg senki, hogy létezem! Fogalmad sincs, milyen nyomasztó érzés. Persze neked sem szabadna tudnod, de most már mindegy.

Tonks ránézett. Az arcán még mindig könnyek csillogtak, de a tekintetén árnyék suhant át; és amikor megszólalt, a hangja éles volt.

- És mégis miért? Úgy értem... szép utópia volt, hogy Sirius halála után eltűnsz a Föld színéről, de ezen a ponton akár fel is adhatod, és szembenézhetsz a gyászoddal, mint egy normális ember.

- Fú - szaladt ki Dudley Dursley száján. - Ti legjobb barátnők vagytok, ugye? Borzalmasan beszéltek egymással!

A két boszorkány olyan arccal fordult felé, mintha akkor döbbennének rá, hogy ő is jelen van.

- ...amikor ez a Remusz amiatt aggódik, hogy a gyereke olyan lesz, mint ő, akkor egyébként mire gondol? - kérdezett rá óvatosan a fiú. - Hét ujja van, vagy ilyesmi?

- Nem akarsz inkább mégis titokban hallgatózni? - vetette fel Lucy.

- Csak kérdezni akartam valamit...

- Akkor kérdezd meg Lyndall Corbitt mellszobrától a felső emeleten. Tök jó kardioedzés lesz. - Amikor Dudley lemondó sóhajjal eltűnt a szalon ajtajában, Lucy felhorkant. - Na hallod, ez se százas. Mindig azt csinálja, amit mondanak neki. Lassan nyithatnék egy árvaházat elcseszett óriáscsecsemőknek. Ott van például Draco...

- Draco? - Tonks rábámult. - Úgy érted, Draco Malfoy?

- Előreszaladtam, bocs. - Lucy felsóhajtott. - Szóval, ott tartottunk, hogy - teljesen jogosan - arra voltál kíváncsi, miért rendeztem meg a saját drámai halálomat.

- Hát... Sirius miatt, nem?

- A nagy büdös francokat! Azért, Dora, mert nem tudok varázsolni. Elég hamar felmértem, hogy szarban vagyok, szóval megrendeltem az egész nagyjelenetet Ampóktól. Extrákkal. Csak ő tudott róla, de neki sem mondtam el, hogy az élet vihara kviblit csinált belőlem, vagy mi a picsa. Látnod kellett volna a képét, mikor leesett neki...

- De miért nem szóltál legalább nekem? - Tonks hangjában megbántottság csendült. - Segítettem volna!

- Nem lehetett. - Lucy lehunyta a szemét. - Dumbledore rám bízott valami fontosat. Muszáj volt meghúznom magam, nehogy kinyírjanak, mielőtt megtehetném, amit kért... csak aztán megtaláltak a hülyeségeikkel a varázslények.

Továbbra is fájt, hogy nem lehet teljesen őszinte Tonksszal, de már a bevallott részigazságoktól is úgy érezte, mintha valami mérgező anyag távozna a testéből, miközben beszélt. Tonks nem osztozhatott vele a Dumbledore-tól örökölt terhen, de meghallgathatta...

- Szóval a koboldok Sötét Úrnőt faragnak belőled. - Tonks fanyarul elmosolyodott. - Tipikus te!

- Ja. Gondolhatod, mennyi kedvem van hozzá.

Tonks rápillantott.

- Hát akkor... mi lenne, ha én csinálnám? Vagy akár ketten is hordhatnánk az álcát. Egyszer te lennél a gonosz boszi, egyszer én. Sőt, lehetnénk egyszerre két helyen, és az egyikünk valami teljesen abszurd hülyeséget csinálna, hogy amikor majd lehozza a Próféta, senki ne higgye el!

- Imádnám - felelte óvatosan Lucy -, de lehet, hogy a jelenlegi állapotodban nem kéne...

- Terhes vagyok, nem halálos beteg! - torkollta le Tonks. - És nem egy ilyen világban akarom felnevelni a gyerekemet. Egyébként is... - Elharapta a mondatot.

- Egyébként is - mi van?

- Hát... - Tonks felvonta a szemöldökét. - Szóval, egyelőre nem tudsz varázsolni.

- Valószínűleg soha többé - vont vállat Lucy. - És?

- Hát... tudod, lehet, hogy okosabb lenne...

- Az okos és a lehetséges dolgok metszete elég szűk mostanság - felelte fagyosan Lucy. Kezdte sejteni, hogy hová tart ez a beszélgetés, és feltett szándéka volt a lehető legrövidebbre zárni.

Tonks ajka vékony vonallá keskenyedett.

- Megértem, hogy... hogy nem akarsz tétlenül ülni a seggeden. Nem is arra céloztam, hogy ezt kellene tenned.

- És akkor mégis mi a francot kellene tennem? - Lucy ökölbe szorított kézzel pattant fel. - Ülni, nézni a falat, és várni, hátha csoda történik, és megint össze tudok hozni egy Wingardium leviosát vagy egy Lumost? Sosem voltam extrás boszi, a franc egye meg!

- Tudom, hogy nehéz! - Tonks védekezően emelte a fel a kezét. - Őrülten nehéz! Én is teljesen begolyóznék a helyedben, de az ellenséges oldal csak arra vár, hogy hibázz...

- Az ellenséges oldal azt sem tudja, hogy élek. És ezután sem fogja tudni, mert itt van ez a csinos maszk, ami majd szépen Catherine Rosiert csinál belőlem.

- De varázsolni akkor sem fogsz tudni...

- ISMÉTELD MEG MÉG ÖTVENSZER, LÉGY SZÍVES, MERT MAGAMTÓL NEM FOGTAM FEL! - üvöltött rá Lucy.

- Nem azért mondom, hogy bántsalak, a franc egye meg! - vágott vissza Tonks. - Csak muszáj, hogy valaki visszafogjon egy kicsit, mielőtt...

- Mielőtt mi lesz? Fogd már fel, hogy nincs választási lehetőségem!

- De igenis van - csak a fejedbe vetted, hogy mindig mindent egyedül kell csinálnod, és mindig mindenbe bele kell rokkannod! Mert ezt élvezed!

Csend lett a szalonban. Lucy minden erejét összeszedve próbálta csillapítani tagjai reszketését, és a másodpercről másodpercre erősebb késztetést, hogy Tonksra borítsa a dohányzóasztalt.

- Majd kitaláljuk, mi legyen - mondta halkan, feszülten. - Nem csak úgy a levegőben lóg ez az egész - Ampóknak konkrét tervei vannak. Róla legalább elhiszed, hogy nem hülye?

- El... - Tonks nagyot nyelt. - Ne haragudj, nem akartalak...

- ...szóval - vágott a szavába Lucy. - Catherine Rosier. A koboldok egész háttérsztorit akarnak hamisítani neki, amiből kiderül, hogy ő a valódi Selwyn-örökös. Jól megszívatjuk Umbridge-t!

Tonks a homlokát ráncolta.

- Őt nem csukták le?

- Fix, hogy ki fog szabadulni, ha nem történt meg máris - felelte sötéten Lucy. - Az a nő elég pszichopata hozzá, hogy szó nélkül aláírja az összes mugliivadék-ellenes törvényt; ha pedig felbukkan valaki, aki az örökségére pályázik, az kapóra jöhet Mr. Kígyófejnek. Tudja, hogy a nyanya mindenkin át fog gázolni, hogy elérje a célját.

- Oké, oké, meggyőztél! - Tonks felsóhajtott. - A sztori ezen része még logikus is. Ott kezd elvadulni a dolog, hogy a varázslények egy dementortól várják Tudodki legyőzésének titkát. Biztos vagy benne, hogy Dumbledore még csak nem is célzott erre?

- Ami azt illeti, célzott rá - felelte Lucy -, csak akkor még nem értettem. Izé... megígéred, hogy nem röhögsz ki?

- Nem vagyok vicces kedvemben - felelte szárazon Tonks.

- Remek, akkor essünk túl rajta. Szóval, emlékszel erre? - Lucy fellapozta a Mindent elfedő hóhérleplet, ami addig az asztal szélén hevert. - Ravenheart ezredessel, Elizabeth Lockharttal meg az idegesítő társalkodónővel?

- Hogy jön ez ide? - döbbent meg Tonks.

- Mikor először olvastuk, nyilván nem tűnt fel, de kódolt üzenet az egész. Az öreg ebbe rejtette, hogy mit kell csinálnunk. Egy erotikus ponyvába! Tipikus Dumbledore, én mindig mondtam neked, hogy nem normális... most meg mi van? Úgy bámulsz, mint aki kimérát látott.

Tonks tátott szájjal nézte a kötetet.

- Ez a könyv... nem lehet igaz! Végig itt volt az orrunk előtt!

Lucy felvonta a szemöldökét. - Micsoda?

- A címoldal! Nézd meg a címoldalt!

Lucy megnézte. Először a belső borító ragadta meg a figyelmét: az '50-es éveket idéző illusztráción a szürreálisan jóképű Ravenheart ezredes nézett le egy ízléstelenül stilizált sziklaszirtről egy csoport mangrovefa mellől; hullámos, szőke hajába belekapott a rajzolt szél. Elizabeth Lockhart alakja áhítattal figyelte a hőst, a hóhérlepel pedig vészjóslóan kúszott feléjük a háttérben, közelebb, egyre közelebb...

Szemben pedig, a címoldalon, cikornyás betűkkel szedve állt a lap tetején a szerzőpáros neve.

- J. Smith és C. D. White... - kezdte olvasni Lucy.

- J. Smith - ismételte Tonks. A hangja remegett az izgalomtól. - Nem ismerős ez valahonnét?

- Csak egy hülye írói álnév. Nem sok ember vállalna be egy varázslénypornót...

Tonks a fejét rázta.

- J. Smith, Lucy. Talán John, talán Joseph, talán Jonathan, de egy biztos: J, és Smith.

- Úgy érted...

- Úgy értem, J, és S.

* * *

- El is felejtettem, miért utáltam annyira szolgálatban lenni - sóhajtott Sirius.

A rejtélyes módon megöregedett Mundungus Fletcher meg ő kopott, szemetes tér közepén álltak, merev tekintettel fixírozva a Grimmauld tér tizenegyes és tizenhármas számú házát elválasztó falat.

Sirius ellenérzésén mit sem változtatott a tény, hogy valójában nem volt szolgálatban: helyette a konfúziós bűbájjal sújtott Mulciber hamisítgatta a papírokat az egykori Auror Parancsnokság irattárában. Az erre irányuló parancsot a frissen megalakult Mágikus Rendfenntartók élére kirendelt Albert Runcorntól kapta, de esze ágában sem volt teljesíteni, vagy akár megakadályozni a hamisítást - úgy vélte, hasznosabb kifigyelnie, ki őrzi a keresztfia egyik legvalószínűbb búvóhelyét, és várni. Hogy mire, azt maga sem tudta pontosan; Mundungus azonban lelkes társa volt a várakozásban.

- Mindenér' csak rinyálsz - közölte a varázsló, és megigazította a Nott-tól elcsent halálfalómaszkot a csuklyája alatt. - Örülnél inkább, hogy élsz. - Az égre pillantott. - Azannya, nézd! Üst alakú felhő...

- Megnyugtató, hogy semmit sem változtál - jegyezte meg szárazon Sirius. - Azaz, hogy nem fogsz változni semmit.

- Há' azér' egy kicsit - jegyezte meg Dung. Phineas Nigellus kidugta a fejét a talárja ujjából, és éles hangon felvisított:

- Mindig egy segg leszel!

- Maraggyámá', az ég áldjon meg! - szitkozódott Mundungus, és öntudatosan igazgatni kezdte a köpenyét. - Meleg van, azér' ilyen - tette hozzá. - Pedig nyomtam a köpenyemre egy csinos kis hőhűtőbűbájt... amúgy meddig állunk még itt?

- Notték fél hatra visszajönnek. Reggel. Addigra csak végeznek a munkámmal. - Sirius felsóhajtott. - Aztán átugorhatnánk a Zsebkosz közbe rendet tenni. Most, hogy nincsenek se aurorok, se nyomkövető varázslatok, elképzelni se tudom, mi megy ott... mert Scrimgeour mindent kilőtt ám, mielőtt megölték! Thicknesse próbálja titkolni, de utánanéztem.

- És nem vágtak kupán érte? - csodálkozott Mundungus.

- Nem vették észre! Kupor egyszer megmutatta, hogy mit keressek. Scrimgeour érezhette, hogy rezeg a léc, így megszüntette az egészet: a hoppanáláskontrollt, a rejtett nyomjelkövetést a nagykorúak varázspálcáin, a zsupszkulcs-nyilvántartást... lenyűgöző a főnök! Hiányozni fog, mint ahogy John Dawlish is hiányzik. Rémszem meg ő az utolsó nagy aurorok, mindenki más meghalt, eltűnt vagy megőrült.

Mundungus arcán árnyék szaladt át.

- Rémszem se él már - dünnyögte. - Mármint, aszondják.

- Akkor John az utolsó - sóhajtott Sirius. - Meg kell találnunk! Nélküle nehéz lesz összehozni, amire készülünk.

- Mér, mire készülünk? - tudakolta Mundungus.

- Nem úgy volt, hogy te a jövőből jöttél? - sandított rá Sirius. - Igazán tudhatnád!

- De nekem ugyanúgy ez a jelenem, mint neked - vetette ellen Mundungus. - Velem is először történnek ezek a dógok, csak nem időrendben, a pixi rúgja meg!

- Szóval van egy saját életutad, ami nem párhuzamos az enyémmel?

- Érti a fene! - legyintett Mundungus. - Az a lényeg, hogy ha találkozom saját magammal, korábbról, akkor nem mondhatok neki dógokat, hogy mi fog történni, kivel nem szabad üzletelni, meg ilyenek. Ha meg a későbbi önmagammal találkozom, akkor ő nem mondhat nekem semmit, mer akkó' aztán beüt a krach.. - A varázsló megborzongott. - Meghasad az időszövet, vagy mi a Merlin micsodája, aztán jön ő, és nagyon zabos lesz.

- Ő? - Sirius megtorpant. - Ki az az ő?

- Hát J. S.! - felelte gyanútlanul Mundungus.

- J... te találkoztál vele?!

- Há' mit gondolsz, hogy kerültem ide húsz évvel későbbről? - hadonászott Mundungus. - Az nem úgy megy, hogy csak úgy hoppanálsz, vagy felülsz egy mugli buszra!

- J. S. tud utazni az időben? Ő is Sorsfonó?

- Hinnye! - Mundungus aggódó pillantást vetett rá. - Kevesebbet tudsz, mint amire emlékeztem. Ki fog derülni minden, de mostan nem kezdhetem magyarázni neked a szabályokat, mer' már így is elküldött mindenféle helyekre az a jóember. Ha csinálok még itten valami galibát, fogja a hülye időszövetét, és azzal fojt meg...

Siriusnak már a nyelve hegyén volt, hogy ha Mundungus nem hagyja abba a ködös célozgatást, akkor a titokzatos J. S. helyett ő fogja megfojtani, de erőt vett magán, és felsóhajtott.

- Szóval... megszerezzük nekem Albert Runcorn állását - folytatta. - Ehhez kéne az öreg Dawlish! Kupor rendszeresen vele végeztette el a hasonló piszkos munkát a parancsnokságon belül. Valahogy el kell intéznünk, hogy Gawain Robards - aki a sztorija szerint eddig amerikai kiküldetésben járt, de oldalt váltott, és hazajött - kitűnjön a tömegből. Ha azt mondjuk, hogy Imperiust szórtam Dawlish-ra, ezért engedelmeskedik nekem, máris van két téglánk a minisztériumban.

- És akkó' mit csinálunk? - faggatta Mundungus. - Megbuktatjuk a rendszert? Kikiáltjuk az anarchiát?

- Dehogy! - mosolyodott el Sirius. - Nem nyúlunk a rendszerhez, csak megakadályozzuk, hogy működjön. Ha a Próféta el tudja hitetni az emberekkel, hogy Harry a felelős Dumbledore haláláért, akkor én is elhitethetem velük, hogy mondjuk... nem tudom, nem is halt meg. Ugyanannyi hamis bizonyítékot gyárthatnánk arra is.

Ahogy körülnézett a Grimmauld téren az egyre mélyülő árnyak között, egy pillanatra maga is elhitte, hogy valóban ilyen egyszerű lesz az egész. Titkos gerillahadjáratot folytat Voldemort nagyúr ellen... keresztülhúzza az ellenségei összes tervét... szabotálja a tervezett mugliivadék-nyilvántartás összeállítását... meghamisítja a Roxfortba felvett elsőéves tanulók vérvizsgálatának eredményeit...

És persze újra meghódítja a nőt, akit szeret. Mert ugyan mi esélye lenne Sirius Black halvány emlékének a jóképű, mindenben tehetséges és lehengerlően vonzó Gawain Robardsszal szemben?

Derűlátó gondolataiból visszhangzó dörrenés zökkentette ki. A kihalt tér egy csapásra benépesült: a tizenkettes és tizenhármas szám közti fal előtt viharvert külsejű, kopott taláros alak bukkant fel. Úgy festett, mintha eltalálták volna egy csúnya átokkal: kétrét görnyedt, a mellkasa pedig hevesen hullámzott, mintha súlyos fájdalmak gyötörnék - vagy talán valami elfojtott indulat.

Sirius már a mozdulatáról felismerte.

- Capitulatus! - mondta, olyan zordan és könyörtelenül, ahogy csak tőle telt; amikor pedig Remus Lupin menekülni próbált, egy lábbilincselő átokkal is megtoldotta a lefegyverző bűbájt, megacélozott lélekkel készülve fel rá, hogy rejtve kell maradnia előtte.

Újra kell kezdeniük a barátságukat.

- Nahát, egy ismerős arc! - fordult kissé teátrálisan, reszelős hangon a még mindig ziháló Remus felé.

- Mulciber - morogta a varázsló.

- Hinnye, de profi! - szólt közbe Mundungus. - Már a maszkról kiszúrod a halálfalókat?

Ő azonban elfelejtette elváltoztatni a hangját, és Remus tátott szájjal bámult rá.

- Dung...?

Sirius a szemét forgatta a maszk alatt.

- A franc egyen meg! - szitkozódott. - Mit nem értesz azon, hogy inkognitóban?!

- Jóvanna, csak elragadott a hév...

- Hülyebarom! Hülyebarom! - csatlakozott Phineas Nigellus, aki a varázsló talárjának ujjából időközben az oldalzsebébe vándorolt.

- Fifi! - kiáltotta döbbenten Remus.

- Psszt! - Sirius a szája elé emelte az ujját, ami Mulciber teljes halálfalószettjében igen komikusan festett. - Hosszabb hatásszünetet terveztem, Mr. Lupin, de inkább a tárgyra térek: nem vagyunk ellenségek. Ezt most biztosan nem hiszi el nekem, mert mi a Merlin ragyás seggéért hinné el, de ha gondolja, tesztelhetjük.

Csettintett egyet, mire a szomszéd utcában felbőgött a Chevrolet motorja, az autó pedig elegánsan begördült a Grimmauld térre. Remus döbbenten figyelte.

- De hát...

- Jó kis kocsi, csak néha szeszélyes - csevegett Sirius. Mundungusszal két oldalról megfogták az átoktól bicegő Remus vállát, és belökték a hátsó ülésre, aztán eldobtak köpenyt-maszkot, és beültek előre.

- Guríts át a Lexington streetre, ha volnál szíves - mondta az autónak Sirius. Olyan embernek képzelte Gawain Robardsot, aki méltóságán alulinak tartja, hogy maga tekergesse a kormányt. - Szűk lesz, de hiszek benned.

- De hát... - ismételte fásultan Remus.

Sirius hátrafordult a vezetőülésről, és rávillantotta Gawain Robards szikrázó mosolyát. - Na szóval!

- Tehát - tette hozzá Mundungus.

- Te csak fogd be! - förmedt rá Remus. - Miattad halt meg Rémszem... egyáltalán, minek iszol kor-korrigáló főzetet? Ugyanolyan felismerhető vagy, te szerencsétlen!

- Erről elfelejtettél szólni! - csattant fel Sirius. - Mi az, hogy miattad halt meg Rémszem?

Mundungus elsápadt - már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, ekkor azonban újabb hatalmas csattanás rázta meg a Grimmauld tér levegőjét. Az éppen indulni készülő Chevrolet nagy lendülettel lefékezett, amikor egy halom összegabalyodott végtag a motorháztetején landolt.

Remus és Sirius megbabonázva figyelték a húsz évvel fiatalabb Mundungus Fletchert, aki minden erejével próbált kiszabadulni a térdére kulcsolódó házimanókarok szorításából.

- A nyomorult csavargó Fletcher hiába próbál menekülni! - kiabálta Sipor - mert ő volt az, ehhez nem férhetett kétség; és Sirius talán még soha nem látta ennyire dühösnek. - Sipor gazdája megparancsolta, hogy Sipor kapja el Mundungus Fletchert, és Sipor így is tesz! Fletcher hiába próbál túljárni Sipor eszén!

Újabb csattanás hallatszott, és a dulakodó felek nyomtalanul eltűntek - Sirius gyanította, hogy Sipornak másodjára már sikerült bejutnia a Grimmauld téri házba.

- Mi... - Remus hangja már csak erőtlen suttogás volt.

- Hehe, erre emlékszem - szólt közbe Mundungus. - Kellemetlen vót.

Sirius megdörgölte a szemét. - Szóval, hogy is történt ez Rémszemmel?

- Bepánikoltam, és menekülőre fogtam. - Mundungus lehorgasztotta a fejét. - Rémszemet meg... - Sokatmondóan elhúzta a nyaka előtt a hüvelykujját. - Sosem hevertem ki, be kő vallanom. De már jól megkaptam érte a magamét. - Céltalan mozdulatot tett a kezével. - Például most. Ne aggódjá', a Potter gyerek úgy kikezd mindjárt, hogy ottan kő kövön nem marad!

- Ezek szerint Sipornak végleg elmentek otthonról, és hajlandó engedelmeskedni neki?

- Nekem úgy tűnt, hogy igen - vont vállat Mundungus. - Végig a Regulus gazdájáról papolt. Valami medált keresett rajtam, amit el köllött passzolni Dolores Umbridge-nak. - Felsóhajtott. - Életem egyik legrosszabb üzlete vót. Ingyen legombolta rólam a cuccot, osztán még elvárta, hogy legyek hálás, amiér' nem visz be. A Potter gyereknek köllött valamire, vagy nem is tudom.

- Aha... - dünnyögte Sirius. - És vajon megszerezte?

- Aztat nem mondhatom meg! - Mundungus összefonta a karját.

- Dung - szólalt meg halkan Remus. - Jól értem, hogy te... a jövőbeli Dung vagy?

- Azám! - felelte jókedvűen a varázsló.

Remus mutatóujja Siriusra vándorolt. - Maga pedig J. S., ugye?

- Nem, én G. R. vagyok.

Remus értetlenül nézte őt. - G. R.?

- Gawain Robards, auror. Azaz Mágikus Rendfenntartó. - Sirius rávigyorgott. - Heló! - Aztán visszafordult, és szeretettel megpaskolta a Chevrolet kormányát. - Na nyomás, lépjünk le, mielőtt tényleg megjelennek a halálfalók.

- Mit akar Harry Potterrel? - szólalt meg ellenségesen Remus, miközben az autó kigördült az Amwell streetre. - Ha azt meri mondani, hogy kihallgatná Albus Dumbledore halálának ügyében, én esküszöm...

- Ugye nem gondolja komolyan, hogy bárki ki fogja hallgatni azt a szerencsétlen fiút? - Sirius színpadiasan felsóhajtott. - Remélem, van annyi sütnivalója, hogy ne is próbálja tisztázni magát.

- Van bizony! - vágta rá dühösen Remus.

- Maga pedig beszélt vele.

- Gondolom, ezek után ez egyértelmű - morogta a varázsló.

- Híreket vitt neki, igaz? De nem maradt vele.

Remus arcán egy sereg megnevezhetetlen érzelem futott át.

- Miért? - tette fel a kérdést Sirius, igyekezve, hogy ne tűnjön számonkérőnek a hangja. Mert valóban: miért nem maradt Remus Harryvel azok után, hogy ő, Sirius meghalt? Másra aligha számíthat... hacsak...

- Lucy Dawlish is ott van vele, igaz?

A Remus arcára kiült zord kifejezés erre őszinte döbbenetbe fordult.

- Lucy Dawlish? De hát... ő meghalt!

Sirius az égnek emelte a tekintetét.

- Jaj, ne szórakozzon már, dehogy halt meg!

- Voltam a temetésén! - nyögött fel kétségbeesetten Remus.

- Dung, mondd már meg neki, hogy nem halt meg!

- Passz! - emelte fel a kezét a varázsló.

- Mi a Merlin valagát passzolgatsz itt nekem?! Ha most jut eszedbe közölni velem, hogy meghalt...

- Nem mondhatok semmit! - rémüldözött Mundungus. - Ha előre szólok neked, hogy meghalt, akkó' még belehajtasz itt nekem valami falba; de ha előre szólok Remusnak, hogy nem halt meg...

- Jól van, csak dugulj már el! - sóhajtott Sirius.

Remus úgy festett, mint aki mindjárt elájul.

- Mit akar maga Lucy Dawlish-tól?!

Sirius számos különböző választ tudott volna adni erre a kérdésre, de gyanította, hogy barátja a nagy részükre nem lenne kíváncsi.

- Vissza akarom csábítani a Voldemort rémuralmát aláásó szupertitkos szektába - felelte kis gondolkodás után. - A legnagyobb rajongója vagyok.

Remus rábámult a visszapillantótükrön keresztül.

- Maga teljesen őrült - jelentette ki. - Egy nap alatt elkapják!

- Ugyan már! Három napja tart a buli, és még a közelembe se jutottak...

Vészjósló csattanás hallatszott, a Chevrolet pedig oldalirányban csúszni kezdett a Tottenham Court Road metróállomás kockaépülete felé.

- A rohadt...!

Sirius szitkait jótékonyan elnyelte Phineas Nigellus fejhangú visítása - a jarvey-ban talán a Lucy vezetési stílusa által elszenvedett traumák törtek felszínre.

- Defekt, vagy mivan? - nyüszítette Dung, Sirius azonban nem figyelt rá: minden porcikájával veszélyt érzett. Egy éles kanyarral behajtott az első mellékutcába, és lefékezte a méltatlankodva csikorgó autót, aztán hátranyújtotta Remusnak a Grimmauld téren elvett pálcáját.

- Ne nyírjon ki, ha lehet! - figyelmeztette.

- Ez Mulciber lesz - morogta Remus. - Napok óta a nyomomban van... csak tudnám, hogy talált rám már harmadszor...

- Nem lehet Mulciber - vetette ellen Sirius. - Úgy megátkoztam, hogy a saját anyját se ismerné fel.

Több beszélgetésre nem volt idő, a Tottenham Court Road tömegéből ugyanis két fekete taláros alak vált ki, és a sikátor felé indult. Nem juthattak azonban messzire, már telibe is találta őket Remus zagyváló átka: erre úgy fordultak sarkon, és indultak a főút felé, mintha ott sem lettek volna.

Sirius értetlenül pislogott.

- Kész? Ennyi telik a rettegett Voldemort nagyúr híveitől?

Ekkor valami nagyon különös dolog történt.

A levegőn mágia cikázott át - forrón, megfoghatatlanul, de összetéveszthetetlenül -, üldözőiken pedig megtört az átok, és kivont pálcával feléjük fordultak.

Siriust Barty Kupor kíméletlen tréningje mentette meg. Ösztönösen elhajolt a felé száguldó zöld fénycsóva elől, és már varázsolt is; kábító átka visszhangzó dörrenéssel verődött vissza egy bezárt könyvesbolt cégéréről, és kettéválva a két halálfaló mellkasának csapódott.

Remus és Mundungus földbe gyökerezett lábakkal álltak mellette.

- Ez meg mi a fene volt? - nyögte ki Remus.

Sirius felvonta a szemöldökét.

- Nagyon úgy tűnik, hogy ha azt mondom, Voldemort...

Ismét érezte, ahogy a levegőn átsugárzó mágia felpezsdíti a vérét, a két halálfaló pedig mozgolódni kezdett. Dung és Remus ezúttal résen voltak, és azonnal újra leterítették őket.

- Voldemort! - próbálkozott újra Sirius, és élvezettel nézte a füle mellett elsuhanó kábító átkokat. - Merlinre, reggelig tudnám ezt csinálni.

- Megátkozta a saját nevét! - suttogta megrendülten Remus. - Fogadni mernék, hogy így kapja el az embereket.

- Jó terv - ismerte el Sirius. - Szinte irigylem tőle.

Remus megköszörülte a torkát. - Megyek, szólok a... a mieinknek. Erről tudniuk kell. Ha gondolja, velem tarthat, de készüljön fel rá, hogy kikérdezik.

Sirius rásandított. Érezte, hogy valami nincs rendben, ugyanakkor túlzottan vakmerőnek és tolakodónak tűnt volna, ha faggatni kezdi barátját. Persze az sem tűnt jó ötletnek, hogy Gawain Robards makulátlan hírnevét kockáztatva kapcsolatba lépjen a Főnix Rendjével; ám képtelen volt ellenállni a kísértésnek.

- Hoppanálni fogunk - közölte Remus. - Az autójáért majd visszajöhet...

Hosszú pillantást vetett a Chevrolet Impalára, és Sirius sejtette: némán győzködi magát, hogy nem ugyanabban az autóban utazott idáig, mint amit bő két évvel ezelőtt látott porrá égni.

- Menjetek csak - bólogatott Mundungus. - Én visszamegyek a főosztályra, osztán elintézem Nottot meg Mulcibert. - Megpördült a sarkán, és dehoppanált, Sirius pedig egyedül maradt barátjával az üres sikátorban.

- Muszáj megkérdeznem... - kezdte Remus, de elharapta a mondatot.

Sirius rásandított. - Igen?

- Maga létező személy? - Egy pillanatig némán bámultak egymásra, aztán Remus helyesbített. - Úgy értem... egy Sorsfonó kreálta? Vagy a jövőből jött? Esetleg a múltból?

Sirius semmire sem vágyott jobban, mint hogy letépje az arcáról Gawain Robards maszkját, és csontropogtató ölelésbe zárja barátját; de tudta, hogy nem teheti, és ebbe majd' belehalt. El se merte képzelni, milyen érzés lesz Harry vagy Lucy társaságában átélnie ugyanezt.

- Attól tartok, semmi izgalmas válasszal nem szolgálhatok - felelte könnyedén. - Gawain Robards, exauror, határozottan létező entitás. Eddig az Államokban voltam kiküldetésben. Kaptam pár fülest Scrimgeourtól, mielőtt megölték - tette hozzá hirtelen ötlettel. - Tudja, ő nem gondolta, hogy Lucy Dawlish valóban meghalt. Legalábbis azt hiszem.

- Szép gondolat. - Remus fázósan összehúzta magán a köpenyét, pedig az augusztusi éjszaka levegője kifejezetten fullasztó volt. - Ő talán gatyába tudná rázni a Főnix Rendjét a jól irányzott beszólásaival. Kár, hogy maga nem ismerhette... vagy mégis? Épp úgy néz ki, mint a titokzatos szépfiú archetípusa, akivel általában lelép.

Pontosan, gondolta elégedetten Sirius.

- Sajnos még nem volt szerencsém hozzá - felelte. - Pedig kiválóan megértenénk egymást.

- Hát persze - felelte diplomatikusan Remus. - A titokzatos szépfiúi is mindig ezt mondják. Na jó, hát akkor...

A karját nyújtotta Siriusnak, aki gondolkodás nélkül belekapaszkodott; és dehoppanáltak. Szűk, sötét lépcsőházban kötöttek ki; Sirius hosszú másodpercekig pislogott vaksin, mire rájött, hogy a Grimmauld tér 13. sötét, koszos lépcsőházában állnak.

Ide költözött volna Remus? Sikerült megtörnie Lucy záróvarázslatát az ajtón?

Bizonyára így volt, mert nyomát sem látta az ajtókeretbe vésett hieroglifáknak; egy sor új védőbűbáj vibrálását azonban nagyon is érezte magán, amikor barátja nyomában átlépte a küszöböt.

A lakás belülről úgy festett, mint a legtöbb londoni albérlet: szűk terei voltak, magas ablakai és kissé penészes falai, de a berendezése otthonos volt. Sirius elfojtott egy mosolyt, amikor Tonks kedvenc Doc Martens bakancsát pillantotta meg az előszobafogas előtt, Remus azonban nem úgy festett, mint aki örül, hogy hazaért; éppen ellenkezőleg, nyugtalanul tekintgetett jobbra-balra.

- Hát akkor, izé, tegye le magát - mondta zavartan. - Kér egy teát?

Sirius pillanatnyi gondolkodás után úgy döntött, Gawain Robards nem az a fajta ember, aki éjfél körül nekiáll teázgatni.

- Van valami erősebb?

Remus rásandított. - Sherry?

- Legyen. Majd javítunk az ízlésén.

Mindketten összerezzentek, amikor a bejárati ajtó nagy dörrenéssel kicsapódott, és egy mugli farmerkabátba burkolózó alak lépte át a küszöböt, akiben Sirius szinte azonnal felismerte Tonks édesapját. A varázsló könnyedén átlépte a védőbűbájokat, Remus azonban így sem tette el a pálcáját.

- Ted? - Az arca, ha lehet, még sápadtabb lett. - Bizonyára azért vagy itt, hogy...

Ted Tonks megkönnyebbülten emelte fel a kezét. - Na végre! Egész nap titeket kereslek. Megígértétek, hogy megkóstoljátok azt a házi csokikondért... - Körülpillantott a lakásban, aztán Siriuson állapodott meg a tekintete. - Csinos vagy ma, kislányom - közölte szárazon.

Remus és Sirius összenéztek.

- Ja, ő nem...

- Én nem...

A varázsló vidáman felnevetett. - Pardon! - A kezét nyújtotta Siriusnak. - Ted Tonks. Tudja, a lányom metamorfmágus. Úgy néz ki, ahogy éppen akar. Na és maga?

- Gawain Robards - felelte gyorsan Sirius.

- Örvendek. - Ted megemelt egy képzeletbeli kalapot. - Dora hol van?

Remus arca merev volt.

- Én azt hittem, nálatok - felelte lassan. - Azt... azt mondta, hozzátok megy.

- Egész nap színét se láttam - felelte meglepetted Ted. - Egy perce jöttem el megint.

- És Dora nincs ott?

- Nincs.

- És nem is volt ott?

- Mondom, hogy nem... Remus, mi ez az egész? Azt akarod mondani, hogy eltűnt?

A varázsló keze ökölbe szorult.

- Nem kell mindjárt pánikba esni - felelte halkan. - Körbejárjuk az összes helyet, ahol lehet. Előfordulhat, hogy ugyanabba a csapdába sétált bele, mint Robards meg én.

- Miféle csapdába?

- Tabu van Vol... Tudjukki nevén - felelte Remus. - Ha valaki kimondja, azonnal riasztja vele a halálfalókat. Talán Dora is kimondta, és most le kell ráznia őket. Ne aggódj, előkerítjük. - A pillantása Siriusra tévedt. - Robards, meg kell bocsátania, amiért ilyen udvariatlanul szélnek eresztem, de meg kell keresnem a feleségemet. Ha olcsó sherryre vágyik, tudja, hol talál.

Aha, szóval a feleséged, gondolta Sirius. Ez sok mindenre magyarázattal szolgált.

Sok mindenre - de nem mindenre.

El kellett ismernie, hogy Remus tényleg ügyesen csinálja. Talán még egy mugli hazugságvizsgáló gépet is átvert volna; ahogy minden bizonnyal Gawain Robardsot is - de nem Sirius Blacket, aki jobban ismerte őt, mint bárki a világon.

Sirius Black tudta, hogy hazudik.

* * *

Konfúziós bűbáj VS Imperius-átok (szerzői megjegyzés)

A történetben több helyen előfordul, hogy a karakterek konfúziós bűbájt alkalmaznak olyan helyzetekben, amikor Imperius-átkot is használhatnának. A hivatalos leírások alapján a konfúziós bűbáj előnye, hogy változatos erejű és jellegű lehet (és persze a hozzá szükséges varázserő és skill is ennek függvényében változik): fizikai koordinációs zavart éppúgy okozhat, mint rövidtávú amnéziát és motivációvesztést, vagy akár krónikus befolyásolhatóságot és akaratgyengeséget. Mindent összevetve azonban a hatása közel sem olyan drasztikus és visszafordíthatatlan, mint az Imperius-átoké, ami - legalábbis szerintem - örök nyomot hagy az elszenvedőjén, ráadásul egyértelművé teszi, hogy egy komoly varázserővel rendelkező mágus szórta ki. A sztoriban nem kerül elő, de én úgy képzelem, az aurorkiképzés során fontos szempont, hogy a növendékek megtanuljanak minél egyszerűbb varázslatokat minél komplexebb módon használni (és Dumbledore is valami ilyesmit próbált tanítani Lucynak a 3. részben).

* * *

Egyéb disclaimer: A Wattpad egy ideje minden gondolatjelemet kicseréli rövid kötőjelre. Ne haragudjatok, nem tudom, mit csináljak vele :D képzeljétek oda a dialógusokhoz, és minden egyéb helyre, ahová kell.

* * *

Ha tetszett a fejezet, ne felejts el szavazni, kommentelni és/vagy felvenni a történetet az olvasólistádra; ezzel is segítesz, hogy minél több olvasóhoz eljuthasson ♥

Ha szeretnél értesítéseket kapni a felkerülő friss fejezetekről, kövesd a Wattpad profilom; ha pedig egyéb plusz tartalmak, érdekességek, story-k is érdekelnek, irány az Insta! (laerthels_workshop) .

Minden, a "munkásságomhoz" kapcsolódó egyéb linket megtalálsz a profilomon!=)