Megláttam a „házat" ez nem egy egyszerű ház volt amin csak úgy átsiklik az ember tekintete. Ez egy valóságos palota! Úgy tornyosul az ember fölé, mint uralkodó az alattvalóira. Vörös volt, mint a vér, ám ablakainak kerete hófehéren világított. Alex valószínüleg észrevette a meglepettségemet mire nevetni kezdett:-Na, hogy tetszik? Itt fogod megtalálni életed párját! Hogy érzed magad?-mire én azonnal kijózanodtam.-Mivan ha elrontom? Mivan ha rossz embert választok? Mivan ha gyűlölni fog?-kérdeztem kétségbeesetten Alextől.

-Nyugi semmi gond nem lesz! Nem csak rajtad fog múlni. Az sem biztos, hogy most találod meg a nagy Ő-t. Lehet, hogy mondjuk máskor érzed azt, hogy "ő az igazi!". Ne pánikolj be attól ha valami nem sikerül elsőre! És a legfontosabb, nyugodj meg!-nyugtatott mosolyogva, mire egy picit jobban éreztem magam. Így kissé bizakodva léptem be a nagy csarnokba ami óriási volt. Ha nem lett volna velem Alex biztos elvesztem volna, de szerencsére ő biztos kézzel irányított a pulthoz, ahol épetem legfurcsább beszélgetésemet éltem át.

-Neve?-kérdezte a „pénztáros", mire én bediktáltam.

-Képessége, gyengesége?-kérdezte mire kérdőn néztem Alexre. Ő bólintott, jelezve nyugodtan elmondhatok mindent.

-Pasiideál?-kérdezte mire én félrenyeltem az éppen bekapott pogácsát. Miközben Alex a hátamat ütögette úgy érzem eléggé furán nézhettem ki. Amikor abbamaradt a köhögőrohamom a nő unottan megismételte a kérdést.

-Hááát...Legyen jófej, kedves és szeressen. Ez a fontos-mondtam mire a nő bólintott és mondott egy számsort amit én nem jegyeztem meg de Alex úgytűnt, hogy igen. Mikor beéptünk a szobába semmit nem láttam csak egy kerek asztalt és semmi mást. Ekkor bejött egy csaj és beszélgetni kezdtünk. A csaj kb. huszonöt lehetett. A szeme mindig nevett, akkor is, hogyha őmaga nem tette ezt. Az elején kissé félve válaszolgattam, ám egy idő után belejöttem. A hölgy bemutatkozott, nagyon furcsa neve volt. Liftlának hívták. Azt mondta, hogy nagyon nehéz esettel áll szemben, mivel nekem úgytűnik nem felel meg mindenki. Hát ja. Eléggé sokat akartam a jövőbeli lélektársamtól. Például, hogy legyen kedves, szép, szeressen, legyen lovagias, legyen aranyos és áldozzon fel mindent értem. És ez csak egy kis része a kívánságlistámnak. Egy idő után észrevettem, hogy Alex nincs velünk. Megijedtem, de Liftla megnyugtatott, hogy nincs semmi baj Alex csak elment kaját szerezni. Egy kicsit még nyugtalanított, hogy nincs velünk, de miután a saját világomról kezdtem beszélni megnyugodtam. Úgy tűnik Liftlának izgalmas volt, mivel nagyon feszülten figyelt, miközben én a varázslat témát boncolgatam.

-Nálatok tényleg nem mindenkinek van különleges képessége?-kérdezte meglepődve.

-Hát persze! Miért nálatok talán nem így van?-kérdeztem furcsán mert eszembe jutott Alex aki azt állította, hogy ő nem savant.

-Nem, nálunk nincs olyan ember akinek nincsen valami képessége. De jól vagy? Nagyon elsápadtál.-méregetett félve.

-Alex azt mondta, ő nem savant. Igaz ez?-kérdeztem halkan. Liftla kiguvadt szemekkel nézett rám. Hirtelen csettintett egyet mire megint kötelek fogtak a székhez.

-Hééj, maga meg mit csinál? Azonnal engedjen el!-kiabáltam hátha valaki meghallja a hangomat. Ám Liftla csak nevetett. Ez nem olyan csilingelő nevetés volt. Hanem az az ördögi nevetés, amitől felláll a szőr az ember hátán.

-Engedj el! Alex úgyis észre fogja venni! Könyörgöm engedj el! Miért kötöztél meg egyáltalán? Ki vagy te valójában?-kérdeztem miközben rángatam magamon a közeleket.

-Jaj drágám-kezdte-ennyire naiv embert még életemben nem láttam. Hát nem tűnt fel neked, hogy az én embereim vitték el Alexet? Nem lepődök meg. Nekem az erőm ebben rejlik. Mindenkit magamba tudok szippantani. Viszont veled nehezebb dolgom volt. A képességed nagyon erős de...de még gyerek vagy. Nem tudsz felülkerekedni rajtam.-fejezte be egy anygyali mosollyal, majd kiment a szobából én pedig egyedül maradtam.