Alexis azonnal lovait és kísérőket, katonákat rendelt ki, hogy Margarete megmentésére siessenek, remélte nem túl későn. A lovakat a határig hajszolták egyhuzamban, majd a határőrségnél éjszakára megpihentek. Minden porcikája fájt az egész napos lovaglástól, de félt hogy elveszíti hölgyét, pedig még nem is tudtak sok időt együtt tölteni, de az a kis idő is a mindent jelentette neki. Margareteben lelte meg azt, amit hiányolt az udvarában élő hölgyekből. 

Reggel mikor felébredt a Szem várta , híreket hozott.

-Felség! A gyűrűt magam adtam át a hercegkisasszonynak. Szemmel láthatóan jól volt, de nem tudtam információt szerezni arról, mit szándékozik vele tenni nagybátyja, de azokat a híreket megerősítették, hogy nem szoktak a rabokkal kesztyűs kézzel bánni. A régi király emberei elmenekültek a palotából, csak Thimrone király talpnyalói maradtak, úgyhogy nagyon kell sietnie. 

Nem is húzták az időt, mire Alexis megreggelizett, az egész csapat útnak indult. 

A határon Thimrone őrei azonnal útjukat állták.

-Mi járatban?-kérdezték az elől lovagló katonákat.

-Királyunk fia békével jött meglátogatni Thimrone királyt, megerősíteni a békeszerződést!-húzta elő a békét jelentő zászlót a katona. Az őrök összenéztek, mert senki sem jelentette nekik Alexis jöttét, de mivel náluk volt a béke jele, így átengedték őket.

Mivel Arlene remélte hogy Alexis segíteni fog kiszabadítani Rittit, így megtudakolta a férfi szándékát segítőin keresztül, akik a szomszéd királyságban éltek, ezért már tudta, hogy a királyfi mikor fog ellovagolni a kis csapatával közel a kunyhójához, ezért már az út szélén várta. 

A béke kendőjével integetett a katonáknak. Alexis mérgesen lovagolt előre miért álltak meg.

-Bocsásson meg Őfelsége, Margerete hercegnő velem élt a kis kunyhóban és Thimrone, az a gazember elfogta és a tömlöcében raboskodik. 

-Ne féljen, érte megyünk, remélem sikerül idejében odaérni. Ezért is sietünk tovább. Álljon készen, természetesen velünk jöhet az udvarba, Margarete-tel együtt. De elég a beszédből, minden perc drága!

Arlene könnyekkel a szemében bólogatott és hátrébblépet, hogy ne legyen útban. A lovasok rögtön vágtára fogták a lovaikat, pár perc múlva már csak a patanyomuk a homokban jelezte hogy arra jártak. 

A lovasok délután értek Thimrone királyi várához. Itt is őrök állták el az útjukat. Olyan gyorsan értek ide a határtól, hogy a hírvivők nem tudták a Thimrone tudtára adni jöttüket. Most már Alexis állt előre.

-Alexis királyfi vagyok, Thimrone királyt jöttem meglátogatni és békeszerződésünket megerősíteni! -Most a királyi zászlót mutatta fel. 

Az őrök egy kis lótifuti fiút szalasztottak a királyhoz mit tegyenek. A király írtó haragra gerjedt.

"Persze, nem véletlen hogy pont most jöttek. Biztos valami hátsó szándéka van!" Persze ezt nem mondta ki hangosan, csak ráförmedt a fiúra.

-Mit várattok egy királyt?! Azonnal engedjétek be! Eszetlenek! - Persze attól is tartott ez rossz fényt vet rá, hiszen Alexis királysága sokkal nagyobb és erősebb, egy támadás esetén biztos hogy nem nyernének.

Alexis nem is kapott válszt az őröktől, hanem azonnal kinyitották a kaput. Míg elszállásolták, addig a Szem beolvadt az udvar népe közé és megtudakolta, hogy a hercegnő még életben van.  A királyfit csak egy óra múlva akarták fogadni, hogy tisztességesen, finom ételekkel kedveskedjen neki. Addig körbe-körbe járt a teremben, ahova elszállásolták lepihenni, nem tudott nyugton ülni, amíg nem tudott semmit Rittiről. Hirtelen kopogtak.

-Fenség! A hercegnő jól van, szerencsére! Azt mondták ma evett is valamit.

-Eddig nem evett?!-rémült meg a férfi. 

-Valószínű hogy a párduc elvesztése és a reménytelenség miatt, de gondolom reménye visszatért, ahogy átadtam a gyűrűt.

-Köszönöm Szem, ezért örökké hálás leszek!- Kezet ráztak. Szemnek nem esett nehezére bármit is tenni a királyáért, hiszen a király és a fia mindent megtettek a birodalmukért.

Ritti lábujjhegyen nyújtózkodott a kis ablakrés felé, hogy hátha meglát vagy meghall valamit. Sajnos semmit nem értett kintről, az ablak pedig túl magasan volt, nem látta belőle csak az eget, de érzékelte a kintről jövő izgatottságot. Vajon mi történhet odakint? De hiába szólongatta az őröket, azok nem foglalkoztak vele és miután többször is kérdezte őket, az egyik bezárta a kis nyílást a tömlőce ajtaján, hogy ne is hallják őt tovább. Leroskadt a priccsre és sírva fakadt magatehetetlenségében.