A leopárd beugrott a barlangba és fújt egy hatalmasat a lányra, majd a legtávolabbi sarokba leroskadt. Szemmel láthatóan bicegett a bal melső lábára, bundájából csöpögött a víz. Egymást bámulták jó pár percig, majd a nagymacska nagyot sóhajtva lefeküdt. Margarete látta, hogy mancsa enyhén vérzik. Halkan elkezdett a párduchoz beszélni.
-Nos cicus te is fázol és én is. Fáradtak vagyunk. Nem foglak bántani, elárulom, nincs is mivel.- Eközben lassan araszolt az állathoz, aki nyugodtan feküdt tovább, de szemmel tartotta őt. Lassan kinyújtotta a kezét és megcirógatta az egyik kinyújtott mancsot. Óvatosan még közelebb kúszott, és szemügyre vette a sérülést. Egy jókora tüske fúródott bele, sebe enyhén vérzett.
-Ezt bizony ki kell szedni-sóhajtott. Most mit csináljon?! Vajon megengedi hogy hozzányúljon? Arlenenél töltött idő alatt megtanulta,hogy a sebesült állat kiszámíthatatlan, így várt míg a macska elaludt. Egy esélye volt kirántani a tüskét, ami szerencsére egy kicsit kilógott a mancsból, így remélte hogy meg tudja ragadni elsőre. Ahogy megragadta és kirántotta a párduc szeme kipattant, egy pillanat alatt talpon termett. Margaret a tenyerében tartotta a tüskét és mutatta felé, jelezve hogy kihúzta. Az állatt puffogott kettőt majd visszafeküdt. A lány nagyot sóhajtva melléhanyatlott. Ma nem lesz belőle párducvacsora.
Hajnalban mocorgásra ébredt. Örömmel látta hogy újdonsűlt barátja szinte már nem is biceg, jól láthatóan javult a sebe. Az eső kint elállt, a nap lassan elkezdte ontani fényét, a madarak is dalra fakadtak. Itt volt az ideje tovább indulni. Együtt hagyták el a barlangot. A királylány rátért az ösvényre, a macska viszont eltűnt a szeme elől. Mikor már javában úton volt, akkor vette észre, hogy az állat követi a bokrok alatt hangtalanul. Jó volt nem egyedül menni, hanem társaságban, furán de mégis biztonságban érezte magát.
Késő délután volt mire Arlene kunyhójához ért. Az asszony pont kint  kertészkedett, amikor meglátta Margarete-et, tárt karokkal fogadta.
A lánynak ahogy megérezte az ölelő karokat, azonnal eleredt a könnye.
-Meghalt-zokogta. - Azt kérte jöjjek ide és te segíteni fogsz. Fél hogy Thimrone kárt tesz bennem.
-Ne aggódj kincsem, itt jól elleszünk ketten.
-Hárman- szipákolt a lány és fejével a bokorban lapuló párduc felé intett.
Arlene nagyot sóhajtott.
-Hárman. Nem elég nagy az erdő?! Na jól van, de remélem nem bolhás!- zsörtölődött. A lány hatalmas puszit cuppantott az arcára.
-Akkor már én is az lennék. Együtt aludtam vele a barlangban.
-Na gyertek, biztonság képpen kaptok egy kis gyógyteát.- Persze Arlenenek ilyen esetre is volt gyógyfőzete .-Az majd kihajt belőletek minden kártevőt. -Margarete fintorgott egyet, mert tudta,hogy az ilyen teák nem épp jóízűek. Az asszony nagyot nevetett- Kellett neked párduc, most magadra vess.
Amíg bent elkészítették a gyógyitalt, addig Nala -mert ezt a nevet kapta a négylábú- kint sütkérezett a napon, majd a két nő csatlakozott hozzá.
- Ezentúl Rittinek foglak hívni. - Margarete bólintott.
-Ahogy hívtál kiskoromban.
-A régi nevedet elfelejthetjük. Már nem számít.
-Apám azt mondta,ha fiút szülök, akkor a fiam is várományosa lehet a trónnak.
-Ez így igaz, de addig még sok víz lefolyhat a folyón. Csak akkor van esélyed, ha egy magas rangúhoz mész feleségül, de ezt most nem látom esélyesnek, eldugva itt az Isten háta mögött.

Thimrone újra tajtékzott a dühtől, mert mind a négy embere eredménytelenül tért vissza. Meg kell találnia a lányt, hogy a trón biztosan az övé és az utódaié legyen.
-Keressétek mindenhol az országban! Kutassatok át minden kis zugot! Három naponta kérek jelentést! -adta ki a parancsot. Mivel nem sokat beszélgetett Henrikkel és a lányával, így nem tudta kivel álltak kapcsolatban, fogalma sem volt Arleneről és a kunyhóról.