Újra itt. És most promóznék. Legkedvencebb emberemnek, WandererWolf01 -nek van egy kihívása. Novellákat kell írni, és az első részében Regulus a főszereplő. Komolyan mondom, a legjobb történet, amit valaha olvastam. Mind a sztori vezetésében, mind a külalakban, egyszerűen öröm volt olvasni. Szóval, promó. Nézzetek rá az Éjforduló nevezetű művére. Ott az első fejezet az előbb említett mű. Illetve egy komplett történetet fog abból a novellából írni, szóval érdemes figyelni a munkásságát. Nem veszítetek vele. :D

Amy-nek teljesen kiesett az Elijah-val való találkozás napja. Egyedül csak a beszélgetésre emlékezett belőle, másra nem. Ismét napokig némaságba burkolózott, és csak akkor volt hajlandó beszélni, ha a professzorai kérdeztek tőle valamit. Mindent és mindenkit került, még Regulusékat is. Nem tudta megmondani, hogy miért csinálja ezt, egyszerűen magányra volt szüksége.

Órák után azonnal elrongyolt a hálókörletébe, behúzta maga körül a függönyt, és vagy a házijait írta, vagy az ágyán feküdt. Vacsorára sem járt le, helyette inkább pár órával később kisettenkedett a konyhába.

Egy péntek estén is ez volt a terve, ami egészen a klubhelyiségig ment zökkenőmentesen.

- Csak hogy végre itt vagy. Már azt hittem, nem is jössz. - állt fel hirtelen a félhomályban Regulus - Öltözz fel melegen, mert kimegyünk. És ha nem jössz vissza, esküszöm, felmegyek a hálókörletedbe, és kirángatlak onnan.

Amy annyira meglepődött, hogy egy betűt nem tudott kinyögni. Helyette inkább gyorsan bólintott, és követte a fiú utasításait.

Öt perccel később már ott állt ismét a klubhelyiségben vastag kabátban és sálban. Regulus ugyanott várta, ahol a lány először meglátta.

- Mehetünk? - kérdezte, majd meg sem várva a választ, elindult kifelé a klubhelyiségből, és fel az előcsarnok irányába.

Amy-nek fogalma sem volt róla, hogy hova mennek, csak csöndben követte Regulust. Csak akkor fogta fel, hogy hova tartanak, amikor átléptek a főbejáraton. Néma csöndben indultak el a csillagos ég alatt a Fekete-Tó irányába. Hideg volt még, de legalább teljes szélcsönd, így Amy nem fázott a vastag kabátjában.

Gyönyörű tiszta volt az égbolt. Az összes csillag látszódott, fehéresen pislákoltak az ég fekete vásznán. A Tejút színes kavalkádja csíkot festett a fehér pöttyökkel tarkított fekete semmire. Amy egy pár pillanatig megbabonázva nézte, aztán gyorsan észbe kapott, mert Reg már vagy öt méterrel odébb volt.

Nem a tóhoz mentek, hanem elkanyarodtak egy mellette futó kis ösvényen, ami a Tiltott Rengetegbe vezetett. Amy nem szívesen ment oda be, mert pontosan tudta, hogy milyen szörnyek tartózkodnak ott. De bízott Regulusban, szóval némán, egy szó nélkül követte. De nem mondta, hogy élvezte.

Az ösvény egyre sötétebb lett, Amy meg egyre jobban kezdett félni a sötétben. Alapból nem félt volna, de egy erdő közepén, ahol ki tudja, mik támadhatták volna meg, nehéz lett volna nem félnie.

- Regulus, hova megyünk? - kérdezte halkan, enyhén remegő hangon - Nem szeretem a sötét erdőket.

Reg csak rápillantott, megragadta a lány kezét, de nem mondott semmit.

Amy-nek pár perccel később feltűnt a távolban valami halványan derengő valami. Közelebb érve azt is látta, hogy egy láthatatlan burokban sok kis halvány, zöld fénypontocska repked. A földön egy kis máglyarakás égett, és körülötte mindenhol pokrócok hevertek. A burok mellett halkan csörgedezett egy apró patakocska. A fák lombjai ezen a tájékon pont annyira voltak sűrűek, hogy a csillagos égbolt szépen látszódjon. Amy-nek elakadt a lélegzete, mikor belépett a mágikus burokba. Ott ugyanis szobahőmérséklet uralkodott a középen égő tűz miatt.

- Regulus... Ezt hogy? Mikor? - nézett körül ámulva a lány, miközben levette a kabátját és a sálát, és ledobta őket az egyik pokrócra - Ez csodálatos.

- Próbálkoztam. - mosolyodott el halványan - Rossz volt nézni, ahogy kikészített a találkozó, és emlékeztem, hogy mondtad még egyszer, mennyire szereted a csillagos eget nézni, meg hogy az megnyugtat.

Amy csak tátogott, mert nem tudott mit mondani. Két gyors lépéssel megszüntette a köztük lévő távolságot, és szoros ölelésbe zárta a fiút. Mellkasának döntötte a fejét, és egy ideig csak hallgatta Reg megnyugtató szívverését.

- Köszönöm. - suttogta - Ez sokat jelent nekem.

§

Hosszasabb csönd után végül először Amy szólalt meg.

- Imádom a telet. Olyan gyönyörű ilyenkor az égbolt. Fenn van az Orion, a Nagy Kutya, az Oroszlán, a Fiastyúk. Ezek a legszebb objektumok az égen. - mondta átszellemült hangon, miközben szorosan Regulus mellett feküdt a pokrócokon.

- Én a nyarat is szeretem. Bár a Grimmauld térről nem látszik olyan szépen az égbolt, mint innen. - mosolyodott el.

Amy ezúttal nem válaszolt semmit. Tipródott, hogy beavassa-e őrült tervébe legjobb barátját. Úgy lett volna fair, tekintve, hogy egy ilyen csodás meglepetést hozott neki össze, amivel minimum kétszáz pontot, és egy évnyi büntetőmunkát kaphatott volna.

- Agyalsz valamin. - jelentette ki Reg - Ismerlek, Amy. Min töröd megint a fejed?

- Azon gondolkozom, hogy mennyi minden egyebet hallgathattak még el anyámék. - kezdte szépen lassan - Egy elég nagy ökörségen töröm a fejemet igazából.

- Igen? - kérdezett rá félve a fiú - Min?

- Izé. El akarok valamikor hoppanálni haza, amikor anyámék dolgoznak, és átforgatom a lakást.

Regulus csak pislogott a lány feje búbjára, de Amy érezte, hogy kell neki egy kis idő, amíg feldolgozza a dolgot.

- Te őrült vagy. - közölte egyszerűen - Szerinted nincsenek titkos átkok és védőbűbájok a lakáson?

- Dehogy nincsenek. A nagyjáról tudok, a maradékot meg varázslattal ki lehet mutatni. - mondta Amy.

- Szerintem ez egy nagyon rossz ötlet.

- Tudom, Regulus. - mosolyodott el a lány, és felkönyökölt, hogy Reg jégkék szemibe nézhessen - De tudni akarok mindent. Maximum a Mungóba kerülök valami átok miatt. Nem hiszem, hogy a szüleim a gyilkos átkot tették volna a ház bármelyik pontjára.

- Remélem. - dünnyögte halkan - Mikor megyünk?

- Megyünk? - hangsúlyozta ki a többesszámot - Te is jönni akarsz?

- Természetesen. Nem gondolod, hogy hagylak egyedül valami hülyeséget csinálni. - mosolyodott el halványan - Amúgy szerintem Brian is jönni akar majd.

Amy bólintott párat, aztán hirtelen eszébe jutott valami.

- Tényleg, ő hogyhogy nincs itt? - kérdezte érdeklődve.

- Ő, izé... - kezdte dadogva - Szerinte veszélyes este kijönni.

- Veszélyes? Brian szerint? - nevetett a lány, és felkönyökölt. - Jobbat találj ki.

- Igazából nem szóltam neki. - vakarta meg a tarkóját végül, és kerülte a lány zöld tekintetét.

- Összevesztetek, vagy mizu? - kérdezte felvont szemöldökkel Amy.

- Nem, dehogy. Csak elfelejtettem szólni neki. - rázta meg a fejét.

- Elfelejtetted. Aha. - bólogatott a lány - Nem'tom, hogy most mi van, de akkor inkább nem kérdezek rá.

Egy pár percig néma csönd volt, amit Regulus tört meg.

- Én csak egyedül szerettem volna lenni veled. - kezdte annyira halkan, hogy Amy-nek fülelnie kellett, hogy halljon minden szót - Briannel öt egész évet együtt töltöttünk, mielőtt jöttél volna. Lassan vége a sulinak. Ki tudja, mi lesz utána. Mi lesz velünk. Hol leszünk, leszünk-e egyáltalán. Ki akartam használni. Ez nem Brian ellen szól. Brian nem szokott a jövőn agyalni. Én viszont Igen. És félek. Félek, hogy mi lesz velünk. Mind halálfalók vagyunk. Ki tudja, hogy mit művelnek velünk. Lehet, hogy egy bevetésen megölnek minket. Lehet, hogy a Nagyúr öl meg minket. Lehet, hogy börtönbe kerülünk. És mi lesz akkor? Mi lesz, ha soha többé nem láthatlak titeket?

Amy csak némán feküdt továbbra is. A fiúnak igaza volt. Ő is félt a jövőtől. De remélt még valamit. Valami mögöttes tartalmat Regulus cselekedeteiben. Nem tudta, hogy mi az, sosem érzett még ilyet. Azt tudta viszont, hogy szeretné, ha az az éjszaka örökké tartana. Szabadon, az ég alatt, nem gondolva a sulira, a vizsgákra, a Jegyre, a háborúra, Voldemortra, az élet bonyodalmaira.

Csak kettesben.