Amy egész éjjel alig aludt és rémálmok kísérték, így másnap reggel nyúzottan ébredt. Reggelizni is alig tudott, szüleivel pedig egy betűt nem beszélt. 

Kicsivel dél után aztán hoppanált Regulushoz, aki először meglepődve fogadta, majd leesett neki, hogy a lány miért van ott.

- Akkor valószínűleg ezért sajog a jel. - dünnyögte.

Amy nem szólt semmit, csak csöndben ült Reg ágyán és meredt maga elé. Legszívesebben ott helyben elsüllyedt volna, hogy Voldemort még csak a föld színén se találja meg sehol. De tudta, hogy akkor a barátai és a szülei bánják meg. Muszáj volt megtennie. Már értette, Reg és Brian min mentek keresztül cirka egy évvel korábban. 

- Én is hasonlóan reagáltam, amikor megkapta a jegyet. - kezdte Regulus - Az elején a tudat is nagyon rossz volt, hogy az a jel ott virít a karomon, de az idők alatt megbékéltem vele nagyjából. Továbbra sem nézegetem szabadidőmben és takarom, ahogy csak tudom, de beletörődtem, hogy az nem jön le onnan.

Amy továbbra sem tudott mit mondani, de hálás volt, amiért barátja próbálta benne tartani a lelket több-kevesebb sikerrel.

Amint Brian is megérkezett, a trió már hoppanált is. Amy számára egy ismeretlen, óriási kúria kapuja előtt álltak. Brian odalendítette a sötét jegyet birtokló karját, amire a kapu kinyílt, és a trió elindult a hosszú, sövénnyel körbevett ösvényen. Amy a legjobb tudását latba vetve próbált nem láthatóan remegni, de nem igazán jött össze neki. Pláne, amikor belépett a hatalmas kúria ajtaján és egy hatalmas asztalhoz érve megpillantott minimum húsz, fekete taláros embert. Köztük felismert olyanokat, mint Bellatrix Lestrange vagy épp Lucius Malfoy, akikkel már volt balszerencséje találkozni. 

Amy néma csöndben ült le Regulus és Brian közé, tekintetét az ölében heverő kezeire függesztette, és egészen addig meg nem szólalt, amíg a kandallóban fel nem lángolt a zöld színű tűz, és kilépett rajta a kígyóarcú Voldemort. A lány nyelt egyet és megpróbált nyugodtságot magára erőltetni. Vele szemben egy szalmaszőke hajú, tizenhat éves forma fiú ücsörgött, aki láthatóan próbálta elfojtani vigyorát.

Voldemort megköszörülte a torkát, amire olyan néma csend lett a helyiségben, amire még McGalagony professzor sem volt képes.

- Nos, ma azért gyűltünk itt össze, hogy beavassuk az újoncokat, akik sorainkhoz kívánnak csatlakozni. - mondta ünnepélyes hangnemben.

Amy-nek kedve lett volna a szemét forgatni a kijelentés hallatán, de inkább nyugton maradt, tekintetét pedig az asztallapon tartotta.

- Akinek még nincs meg a Sötét Jegye, kérem, jöjjön ide hozzám. - mondta sziszegve Voldemort.

A lány egy mély levegőt vett, majd elsőnek felállt és odasétált a rettegett feketemágushoz. Még hárman követték, köztük a szalmaszőke hajú fiú is, akinek a kezdeti boldogsága már rég eltűnt.

- Nos, van-e önként jelentkező, aki kezdené? - tette fel a kérdést Voldemort.

Amy egy pillanatig habozott, majd erőt vett magán, és előrelépve felpillantott a varázslóra.

- Én kezdeném, Nagyuram. - nézett Voldemort vörös szemeibe a lány.

Amy látni vélt egy halovány mosolyt a varázsló penge vékony ajkain, de szinte a másodperc tized részéig volt ott, majd el is tűnt. A lány kinyújtotta a bal karját, amit Voldemort meg is ragadott jó erősen. A lány majdnem felszisszent az erős, jéghideg érintéstől, de ahogy feketemágus pálcája hirtelen belenyomódott a lány bőrébe, Amy annyira meglepődött, hogy elfelejtett felszisszenni. 

A pálca helyéből megindult fekete tintaként a Sötét Jegy, és égető, kínzó fájdalommal rajzolódott ki Amy hófehér bőrén. A fájdalom alábbhagyott, amint a Jegy teljes pompájában díszelgett. A lány már indult volna vissza a helyére, de Voldemort nem engedte el.

- Ne olyan hevesen. -sziszegte párszaszóul - Crucio!

Amy-t a dolog olyan hirtelen lepte meg, hogy elfelejtett felkiáltani. Csak a borzasztó, elviselhetetlen fájdalmat érezte, amit az átoktól a teste minden pontjában érzett. De nem adta meg azt a boldogságot Voldemortnak, hogy szenvedni lássa. Ex-durmstrangosként megvolt az a tudása és ereje, hogy, ha csak rövid ideig is, de képes, legyen legyőzni a Cruciatust. 

Amikor végre véget ért, Amy lihegve, remegve térdelt a padlón, de büszkeséggel töltötte el, hogy nem sikoltott fel. Nagy nehezen feltápászkodott, mélyen az előtte álló Voldemort vörös szemeibe nézett, majd visszament a helyére. A helyiségben mindenki néma csendben követte a tekintetével a lányt.

Miután a másik három fiút is szépen megkínozták, természetesen ők nem úszták meg egy hang nélkül, Voldemort lelépett és otthagyta a halálfalóit is.

- Nagyon király volt, amit műveltél. - lelkendezett Brian - Én azt hittem, minimum meghalok, amíg megcruciózott.

- Én is. - csatlakozott Reg - Ez is valami durmstrangos dolog?

- Aha. - bólogatott a lány - Megtanítottak minket ellenállni rövid ideig. Az Imperius mondjuk könnyebben megy. 

Ekkor hirtelen egy magasabb, rövid szőke hajú férfi lépett a trióhoz.

- Amelia Evergreen, ha nem tévedek. -nyújtotta kezét a lány felé.

- Nem tévedsz. - mosolyodott el halványan a lány és kezet rázott a férfivel - Kihez van szerencsém?

- Thorfinn Rowle vagyok. Brian unokatestévre. - mondta a szöszi.

Amy próbált nem hangosan felózni és elfintorodni a név hallatán. Természetesen tudta, kiről van szó, Brian sok rossz és undorító dolgot mesélt már a lánynak a drága unokatestvéréről. 

- Tiszteletre méltó az, amit véghezvittél a Cruciatus átok alatt. Nem sokan képesek ellenállni a Nagyúr átkának. 

- Örülök, hogy így gondolod Thorfinn, viszont ha nem bánod, mi megyünk. - vágott közbe Brian - Dolgunk van.

Azzal a fiú karon ragadta Amy-t és Regulust és kicsörtetett a kúriából.

§

A trió Amy-ékhez hoppanált, ahol a két fiú estig maradt, egészen addig, amíg Amy szülei meg nem érkeztek. Akkor aztán Regulusék elköszöntek a lánytól és leléptek. Amy meg újból akcióba lendült.

- Hali ősök, még élek. - szambázott be a konyhába a lány, ahol a két felnőtt letelepedett.

- Amy! - kiáltott az anyja - Jól vagy?

- Mint látod. Leszámítva a bal alkaromon sajgó ocsmányságot. - húzta fel a lány a pulcsi ujját, megmutatva a mozgó tetoválást - Tudod anya, amikor azt mondtad, hogy nem lehet tetoválásom, lehet, komolyan kellett volna téged vennem. Akkor lehet, ez sem lenne. - próbálta elviccelni a dolgot, sikertelenül.

- Amy, ez nem vicces!

- Tudom anya, engem kínzott meg a Sötét Nagyúr és égette bele a bőrömbe a Jegyet, nem téged.

Amy szülei összenéztek, majd a lány anyja visszaült az asztalhoz. A lányban megindult valami, és meggondolatlanul beszélni kezdett.

- Tudjátok, a szülinapom óta kapok valami ismeretlen csávótól leveleket azzal, hogy valakik vadásznak rám. Roxmortsban láttam is, utána meg próbált óva inteni, hogy legyek óvatosabb. - kezdte a lány - Tudni akarom, hogy mi ez. És nem, nem vagyok hajlandó újból költözni. Egyrészről, mert nagykorú vagyok, másrészről, mert Isaac halála óta először van két rendes, igazi barátom. Nem akarom, hogy újra tönkretegyetek mindent, mint amikor leléptünk Oroszországba. Mondjátok el, hogy mi ez az egész!

A két felnőtt összenézett, majd először Amy anyja szólalt meg.

- Drágám, ez egy nagyon hosszú történet. - kezdte lassan és megfontoltan - De talán úgy a legegyszerűbb, ha azt mondom, hogy van egy bizonyos sötét varázslókból álló csoport, vagy inkább szekta, akik kifejezetten rám és a családra vadásznak. 

- De... - kezdte értetlenül a lány - De miért? Miért vadásznak ránk? Isaac-et is ők ölték meg?

- Igen Amy, ők. - sütötte le a szemeit a nő - De az okot egyelőre nem tudom neked elmondani. Túlságosan szégyellem ahhoz, hogy ki tudjam mondani. Igazából a helyzetet tekintve nem is lényeges. Ami a lényeg, hogy már nagyon régóta engem akarnak megölni, de előtte titeket akarnak bántani. Emiatt költöztünk ennyit. Mert üldöztek minket. Most nyilván te vagy a célpont

- Anya, én nem akarok innen elmenni. Szeretem a Roxfortot, ott vannak nekem Regulusék, amúgy meg most léptem be a halálfalók közé, mert nem volt választásom, szóval csak ha úgy eltűnnék, valószínűleg Reg és Brian látná ennek a kárát. - sorolta Amy - Nem akarok menekülni. Megértem, ha te nem mersz szembenézni velük, a hallottak alapján elég borzasztóak lehetnek, de engedd, hogy legalább én itt maradjak és befejezzem a sulit. Hidd el, a Roxfortban biztonságban vagyok. 

Amy látta az édesanyján, hogy erősen őrlődik. Megértette már, hogy miért menekültek eddig, és valahol azt is, hogy miért titkolóztak ennyit. De a lánynak már elege volt az egész dologból. Ha Voldemort elé képes volt kiállni, hang nélkül végigküzdeni a Cruciatust és elviselni a sajgó jelet a karján, akkor egy rakat őrülttől sem fog megijedni. 

- Rendben, maradunk. De a nyár folyamán nem hagyhatod el a házat, egyedül baglyot küldhetsz a barátaidnak. Ők jöhetnek, de más nem. 

Amy hevesen bólogatott, majd rohant is fel a szobájába megírni a fejleményeket a barátainak.